2017. december 29., péntek

Rómeó, 1954 (4. rész)

Már volt róla szó, hogy Rómeó volt Gábor Miklós első szerepe a Madách Színházban. Hátat fordított a Nemzeti Színházban eltöltött évtizedének, politikai szerepvállalásának és új fejezetet nyitott az életében. Kivételesen gyümölcsöző korszaka vette ezzel kezdetét, amely ebben a színházában majdnem két évtizedig tartott.




Rómeóról sokat írt naplójában is. Ahogy ígértem, ma abból válogatok. Érdemes lesz összevetni a megjelent kritikákkal. Itt mutatom hozzá a korábbi posztokat:

1. rész: Demeter Imre kritikája

2. rész: Mátrai Betegh Béla kritikája

3. rész: Riport Gábor Miklóssal Rómeóról


Lapozzunk bele a Tollal második kiadásába. A két fénykép is ebből a könyvből származik.

Ezek az esti próbák távol a világtól a gyönyörűséges munka csendes órái. Régen érzett felszabadultsággal dolgozom. Most nem akarok menekülni a színpadról, most én kérem, hogy egy-egy jelenetet ismételjünk meg. Annyira elszoktam az ilyen örömöktől, hogy szinte félek: nem lesz kudarc a jó indulás vége? Mintha a színészet nem is lenne olyan nyomasztóan nehéz, mint évekig hittem.

[...]

Izgalommal és félelemmel várom találkozásomat T. K.-val [Tolnay Klári] de ő se nagyasszony, csak csendes és rokonszenves partner. [...] Nagyszerű partner. Hallgatása, tekintete szinte magától értetődően váltja ki belőlem a választ, mintha nem is én játszanék, csak hagynám, hogy ő hasson rám. Júliája nem klasszikus; talán váratlanul humoros pillanataiban a legmeghatóbb, és amikor csaknem férfias egyszerűséggel szembenéz szerelem diktálta sorsával.

[...]

Rómeómon sokat nevetnek a nézők, emiatt vitáim is vannak. Kifogásolják például, hogy mikor az erkélyjelenetben azt mondom: "Hadd álljak itt, míg eszedbe nem jut" - vagy: "Bár én szállhatnék oda lepkeszárnyon" (ti. Júlia keblére), nevetnek. Az esküvői jelenetben is annyira hangsúlyozom a fiatalember nászt váró mohóságát, hogy Lőrinc mondatára: "De értetek én többé jót nem állok..." megint csak kitör a nevetés. Ez költészet! mondják, itt nem szabadna nevetni. De nem nevetünk és könnyezünk-e egyszerre az ifjúságon? A darab első része, a végzetes párbajig, csupa humor, éppen gátlástalan szenvedélyében csupa nevetségesség. Shakespeare realista!


Ott fekszem a ravatalon, mellemen nyugszik T. [Tolnay] Júlia feje, kicsit fáj a derekam, zsibbad a lábam, lehunyt szemmel hallgatom a dráma záró sorait, még ott nyüzsög bennem, egymásra hányva az est minden élménye, ez a boldog tragédia, a fiatalság üde keserve. És folytatni szeretném, tovább, tovább, még! számtalan felvonáson keresztül! Pedig tudom, hogy folytatni nem lehet, szépsége elválaszthatatlan tűnékenységétől, attól, hogy máris elvesztettem.





2017. december 17., vasárnap

Nem félünk a farkastól, 1984 (4. rész)

Hosszú idő elteltével foglalkozik a blog újra Edward Albee drámájának 1984-es előadásával. 

Már az 1967-es magyarországi bemutatón is Gábor Miklós játszotta George szerepét. Annak az előadásnak a sajtóvisszhangjaiból a legfontosabbakat megmutattam a blogban, sok képpel illusztrálva, itt vissza lehet őket olvasni:

1. rész: a próbákról 

2. rész: Sándor Iván kritikája a Film Színház Muzsikában

3. rész: MGP kritikája a Népszabadságban


Az 1984-es előadásról pedig a következő posztok szóltak eddig:

1. rész: Előzmények, stáblista

2. rész: Beszélgetés Gábor Miklóssal a régi előadás emlékeiről és az új produkció előkészületeiről

3. rész: Almási Miklós kritikája a Népszabadságban

Ma a Film Színház Muzsika kritikáját olvashatjuk el, megjelent az 1984. október 5-i számban Róna Katalin tollából.










2017. december 5., kedd

Rómeó, 1954 (3. rész)

Folytassuk a Rómeó-alakítás körbejárását. Az előző részeket itt találjuk:

1. rész

2. rész

Gábor Miklós maga élete egyik legkedvesebb szerepének tartotta Rómeóját.Ezt bizonyítja egy Gobbi Hildának szóló dedikáció is:


Ez volt az én legkedvesebb szerepem, Hilda! Szeretném, ha Te, aki láttad, emlékeznél rá.  ......... minket úgyis elfelejtenek. Csókol Miklós



Egy szót nem tudok elolvasni ha valaki igen, segítsen! A kérdéses helyet kipontoztam; valami olyan szó lehet, hogy "különben", vagy "amúgy", de nem vagyok képes beazonosítani, vagy kitalálni... Azért a lényeg így is érzékelhető :)



Az első előadások egyikének szünetében Halmi Sári, a Színház és Mozi képes hetilap munkatársa felkereste az öltözőben és a következő képes riportot készítette vele. Benne nagyon szépen szól Júliájáról, Tolnay Kláriról.
Megjelent az 1954. október 22-i számban:




Legközelebb Gábor Miklós Tollal című könyvének Rómeó-fejezetéből fogok idézni.