A Gábor Miklós-díj története

A Gábor Miklós-díjat férje 1998 nyarán bekövetkezett halála után alapította felesége, Vass Éva színművésznő az évad legjobb Shakespeare-alakítását nyújtó művész jutalmazására. A bronzplakett Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása:  egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós arcképe látható.

Odaítéléséről szakmai kuratórium dönt, amelynek elnöke 2015 nyarán tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig Koltai Tamás volt; tagjai Ascher Tamás rendező, Meczner János rendező és Spiró György író. 2016-ban az elnök Kelecsényi László, 2017-től Ascher Tamás. Jelenleg a kuratórium tagjai: Meczner János, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, Spiró György, Stuber Andrea színikritikus. 

2019 májusában az alapító Vass Éva is elhunyt, az alapítói jogokat végrendeletileg Alföldi Róbertre hagyományozta.

Az elismerést Gábor Miklós április 7-i születési évfordulóján, vagy egy ahhoz közeli időpontban a színpadon, előadás után, általában a kuratórium elnöke szokta átnyújtani.

 

 A DÍJAZOTTAK

2000 — László Zsolt 

A velencei kalmár / Antonio (Merlin Színház)

2001 — Varga Zsuzsa

Vízkereszt / Viola (Kaposvári Csiky Gergely Színház)

2002 — Herczeg Zsolt

Szentivánéji álom / Puck - Britten operájának prózai szerepéért (Szegedi Nemzeti Színház)

2004 — Blaskó Péter

Titus Andronicus / címszerep (Gyulai Várszínház)

2005 — Kulka János

III. Richárd / címszerep (Nemzeti Színház)

2006 — Balázs Zoltán

Hamlet / címszerep (Bárka Színház)

2007 — Pogány Judit

Vízkereszt vagy bánom is én / Bolond (Örkény Színház)

2008 — Hajduk Károly

Macbeth / címszerep (Katona József Színház)

2009 — Szegezdi Róbert

Hamlet / Claudius (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)

2011 — Hatházi András

Mértéket mértékkel [Szeget szeggel] / Herceg és Pompeius (Kolozsvári Állami Magyar Színház)

2012 — Rába Roland

Hamlet / Polonius (Nemzeti Színház)

2013 — Gálffi László

Vihar / Prospero (Örkény Színház)

2014 — Cserhalmi György

Lear király / címszerep (Székesfehérvári Vörösmarty Színház)

2015 — Hegedűs D. Géza

Julius Caesar / címszerep (Vígszínház)

2016 — Bajomi Nagy György

Hamlet / címszerep (Szombathelyi Weöres Sándor Színház)

2017 — Pál András

Téli rege / Leontes (Radnóti Színház)

2018 — Csuja Imre

IV. Henrik I.-II. / IV. Henrik és Falstaff (Örkény Színház)

2019 — Nagypál Gábor

Macbeth / címszerep (Jászai Mari Színház)

2020 — Görög László

A velencei kalmár / Shylock (Miskolci Nemzeti Színház)

2022 — Pallag Márton

Vízkereszt vagy bánom is én / Böföghy Tóbi (Szombathelyi Weöres Sándor Színház és Forte Társulat)

2023 — Takács Katalin

Szentivánéji álom / Pukk (Kőszegi Várszínház)

2024 — Orth Péter

Macbeth / címszerep (Kecskeméti Katona József Színház) 

2025 megosztva — Korodi Janka / Ariel és Pálffy Tibor / Prospero 

Vihar (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy)

A díjat 2003-ban és 2021-ben nem adták ki. A névsort a Wikipédián is megtalálhatjuk.

Könyv készült a centenáriumi kiállítás anyagából!

A könyvbemutató december 17-én lesz:

A Bajor Gizi Színészmúzeumban 2019. június 15-én nyílt meg Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós – avagy Gábor Miklós és Bessenyei Ferenc – centenáriumi emlékkiállítása. Időszaki kiállítás, de azért elég hosszan, több, mint fél éven át látható, még ezekben a napokban is. Legújabb infó, hogy a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították 2020. március 1-jéig. Így aki nem látta, még van idő elmenni, bár most valószínűleg zimankósabb napok jönnek.

Én magam ott voltam a megnyitón, majd két hónappal később visszamentem egy jóbaráttal, és akkor tényleg rendkívül alaposan megnéztük, szinte át-tanulmányoztuk a kiállítást – bevallom, én elfogultan nagyobb hangsúlyt fektettem a Gábor Miklós részre, de persze Bessenyeit sem hanyagoltam el :)

A kiállítás Gábor Miklós részének az OSZMI munkatársa, Huber Beáta muzeológus a kurátora. Még az anyaggyűjtés, szerkesztés időszakában megkeresett. Mint mondta, sokat segít neki ez a blog – erre azóta is nagyon büszke vagyok!!! (Úgyhogy érdemes csinálni, még ha a mindennapokban nincs is túl nagy nézettsége...) Beáta rendkívül alaposan beleásta magát Gábor Miklós életművébe, sokoldalúan közelítette meg alakját. Ez már a kiállítás felületes megtekintésekor is látszik. De aki átolvassa a képfeliratokat és végigböngészi a monitorokon közreadott kiválóan megválogatott és szerkesztett tematikus anyagokat, az erről még inkább meggyőződhet.

És ha véget ér a kiállítás, ennek a nagy munkának a lényege megmarad: a Petőfi Irodalmi Múzeum (amelyhez hivatalosan az OSZMI és a Bajor Gizi Színészmúzeum is tartozik) egy emlék-kötetet jelentet meg, amely e kiállítás anyagára épül. Az egyes fotók mellett a két művész, illetve pályatársaik és barátaik  gondolatai kaptak helyet. A kötetet mindkét művész részletes pályaképe, valamint színházi- és filmszerepeik jegyzéke egészíti ki.

A könyv hátoldalán a következő ismertető lesz olvasható:

A kötet a huszadik századi magyar színháztörténet két nagyformátumú művészegyéniségének, a száz éve született Bessenyei Ferencnek és Gábor Miklósnak állít emléket.

Több mint félévszázados pályájuk során mindketten hivatásnak és szenvedélynek tekintették a színjátszást. Mesterségbeli tudásuk birtokában szinte eggyé váltak szerepeikkel. Bessenyei Ferenc Bánk bán, Othello és Tevje alakításával, Gábor Miklós pedig Hamlet, Tanner John és Lucifer figurájának életre keltésével hosszú időre hagyományt teremtett. Az album megörökíti a két színészlegenda ikonikus szerepeit, és bemutatja páratlanul gazdag és sokszínű pályafutásukat. A fotókat Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós gondolatai kísérik, de kortársaik is szóhoz jutnak.

A sokszólamú elbeszélésből kirajzolódik a színházi műhelymunka gyötrelme, a szerepformálás öröme és nehézsége, a közönség ízlésének változása és a két művész magánélete.

Az előzetes információk szerint nemcsak gazdag, de nagyon szép kötet is lesz – ez már a fentebb közölt képek alapján is megítélhető. December 17-én a helyszínen tartják a bemutatóját, ahol Gábor Miklós veje, Szigethy Gábor irodalomtörténész fog beszélni róla – és nyilván e két színész-óriáshoz fűződő saját emlékeiről. 

Szerintem ez a könyv kiváló karácsonyi ajándék is lehet sokak számára.  Megvásárolható lesz a Bajor Gizi Színészmúzeumban (a bemutató délutánján 25% engedménnyel) és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Aki nem tud ezekre a helyszínekre elmenni, online is hozzájuthat. Most még nincs fent, de a megjelenés után biztosan megrendelhető lesz a SZÍNHÁZI KÖNYVEK oldalon.

Gábor Miklósból "szerep" lett

2016. november 11-én, Katona József születésének 225. évfordulóján érdekes premier színhelye volt a kecskeméti Katona József kamaraszínháza. Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője a Forrás folyóirat pályázatára írt, és ott különdíjban részesült Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című drámáját mutatta be a társulat, amelyben drámai szereplőként Gábor Miklós színész is megjelenik.

Az időjárás normalizálódásával szerencsére meg tudtam nézni az előadást, mert bizony féltem, hogy lemaradok róla. De február 19-én a délutáni előadáson ott lehettem a Ruszt József Stúdiószínház nézőterén. Mint ahogyan az 1970-es évek közepén is többször elutaztam Kecskemétre és megnéztem minden olyan darabot, amelyben Gábor Miklós szerepelt...

Réczei darabja két idősíkon játszódik: Katona József korában, az 1830 előtti években, illetve az 1970-es évek közepén, amikor a kecskeméti színházban Ruszt József volt a főrendező.

Legegyszerűbb, ha ide másolom a színlapot:

Katona József ..................... Hegedűs Zoltán

Déryné Széppataki Róza ..........Decsi Edit

Déry István ................. Nagy Balázs e. h.

Udvarhelyi Miklós .......... Farkas Ádám

Ruszt József ................... Porogi Ádám

Gábor Miklós ...............Dunai Tamás

Éva ........................... Danyi Judit

Péter ..................... Fazakas Géza

Jenő ............................ Kiss Jenő

Matild ................... Magyar Éva

Muzsikus ................. Rozs Tamás

Közreműködik Gál Réka, Vári János

                    Rendezte és a díszletet tervezte: Kocsis Pál

Az előadás látványa

A darab sokszorosan kecskeméti kötődésű. Katona József, miután színházi, írói álmai nem látszottak beteljesülni, s Széppataki Róza iránti szerelme is reménytelennek bizonyult, hazament szülővárosába és sikerrel megpályázta a főügyészi hivatalt. Tudjuk az irodalomtörténetből, hogy egyszer meglátogatta őt otthonában régi színészkollégája, Udvarhelyi Miklós, akinek ott, apja szövőszékére telepedve olvasta fel a Bánk bánt... És tudjuk azt is, hogy fiatalon, 38 évesen munkahelye, a kecskeméti városháza előtt hunyt el szívrohamban, nem érve meg drámájának bemutatóját.

Déry István, Katona József, Udvarhelyi Miklós

A Réczei-darab mai nézője a stúdió színházban ülve mindkét színhelyhez egészen közel van: a ma múzeumként látogatható Katona József-házhoz és halála emlékkővel megjelölt helyéhez; számomra ez is különlegessé tette az előadást.

A másik vonal a Katona József színház életének egy fontos korszakát eleveníti fel. Igaz, a sztori szerint az események nem a nagyszínházban, hanem egy üzemi kultúrteremben játszódnak: a fiatal Ruszt József főrendező, akinek nevétől szinte egész Kecskemét visszhangzik, de aki egyúttal kényelmetlen figura az állampártnak, itt kezdi el próbálni a művészi válságban lévő, megújulást kereső Gábor Miklóssal a címszerepben a Bánk bánt.

Gábor Miklós és Ruszt

A darab tehát kétszeresen is valóságalapú, de mégsem maga a valóság és nem is dokumentumdráma. Érdekes szellemi játék és súlyos tartalmakat hordozó, rendkívül sokrétű színpadi mű. Jó lenne, ha el lehetne olvasni, mert élmény így is, első és egyszeri  találkozásra, de a gazdagsága miatt biztos, hogy sikkadtak el bennem mozzanatok, gondolatok. Mindkét idősíkjában számos olyan részlet, utalás van, ami az alkotói fantázia terméke, illetve vannak olyanok, ahol a néző, még ha ismeri is valamennyire ezt a korszakot színház-látogatóként, olvasóként, mégsem tudja eldönteni, hogy igaz-e. Az egyik ilyen Gábor Miklós apjához fűződő kapcsolatának a kérdése volt, amiről bennem, ismerve az ő saját könyveiben, interjúiban megjelent mondatait, más kép élt, mint amilyen összefüggést épített rá az író. A darab sok helyen sarkít: szerintem bármennyire is igaz, hogy Ruszt a színházban a próbát szerette a legjobban a próbában pedig a szünetet, mert a büfében tudta legjobban, szinte észrevétlenül ráhangolni színészeit elképzeléseire, azért nem hinném, hogy amikor megérkezik két nagy művész, két hétig csak "szünetelnek", pedig ilyen elhangzik a darabban; "Éva" reklamál, hogy férje szinte a kórházból jött ide, és két hete még nem volt egy rendes próbájuk. De, mint említettem, a dráma egy önálló, öntörvényű műalkotás, sőt, kifejezetten sajátja a sarkítás, tehát nem kell dokumentarista módon számon kérni rajta dolgokat. Lényeg, hogy a szelleme igaz legyen.

A 2. felvonás egy pillanata

Sokszor egészen döbbenetes, ahogyan a műben összefonódnak, egymásra reflektálnak a két idősík összetartozó motívumai; például különösen nagy erővel a cenzúra jelenléte a Habsburg-fennhatóság idején illetve a szocialista állampárti rendszerben, s ennek áthallásai a mára. Vagy ezzel összefüggésben a mindenkori hatalom benyomulása a személyes életekbe, művészi és emberi sorsokba. Remek portrékat rajzol - sűrítve - egy vidéki színház tagjairól: a jellegzetes , régivágású öreg ripacstól (az a Kiss Jenő játszotta remekül, akit éppen a hetvenes évek közepén kaposvári színész korában többször is láttam táncoskomikus szerepben, s ez nekem duplán hitelessé tette a figurát) a fiatal színészekig. Külön drámát hordoz a súgónő, Matild alakja. Mindezen tartalmak megmutatásával, egymásra vetítésével a dramaturgiailag szerintem jól és fordulatosan szerkesztett darab valóban felmutatja "maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát". A végén pedig igazi katarzist él meg a néző, ami, azt hiszem, nem túl gyakori a kortárs drámákban - de erről nem szeretnék részleteket elárulni, talán meg sem tudnám méltón fogalmazni, ezt látni kell. 

Ez is a 2. felvonás

Kocsis Pál mozgalmas rendezése és az általa teremtett játéktér elbírta volna a nagyszínpadot is (vagy fordítva), de hangulatilag talán tényleg jobban illett a moziból stúdiószínházzá alakított terembe. A díszlet tetszés szerint alakítgatható raklapokból és néhány bútordarabból áll, a raklapok variálhatóságát maximálisan kihasználva, s ezek az átvariálások dramaturgiai funkciót is betöltenek. Íróasztal, székek, öltözőtükör, vitrinben vándorzászlók, tetején kicsi Lenin-szobor; egy életnagyságú antik női szobor-utánzat, ami színházi kellékként mindkét világba beletartozhat, és kétszeresen is színpadi díszletként a magas trónszék. Amúgy a játék nem veszélytelen, különösen a második részben, amikor ezt az igencsak ingadozó trónszéket magasra tornyozott raklapok tetejére állítják fel  s oda még Gábor Miklós/Dunai Tamásnak is - hosszú palástban! - fel kell másznia, majd vissza... 

Középen Déryné

Bár Dunai Tamás számára ez lehetett a kisebbik nehézség. A nagy kihívást a feladat egésze: Gábor Miklós, mint ember és nemzedékek számára - nyilván az ő számára is - ikonikus színész és művész megjelenítése jelenthette, pontosabban annak megjelenítése, ahogyan Réczei megírta őt a darabjában. Dunai Tamás természetesen külsőre nem hasonlít Gábor Miklósra és nem is törekvése, hogy hasonlítson. De ha bejön, egy nagy művész, és egy gondolkodó művész aurája veszi körül. Tud nagy csendeket is teremteni, különösen ilyenkor éreztem úgy többször, és persze a Ruszttal való levelezésük által erősen inspirált jelenetek más pontjain is, mintha tényleg Gábor Miklóst láttam volna... Alakítása sokarcú, ikon, gyötrődő művész és esendő ember egyszerre. Az író is érzékelhetően szereti; teremtett számára például egy olyan pillanatot, amikor a fiatal vidéki színész szinte meggyónja neki, hogyan és miként lett miatta színész - és ez nagyon bensőséges, szép jelenete volt az előadásnak, ifjabb évjáratú nézők számára is megvilágíthatta, hogy ki is volt és mekkora súlya - és népszerűsége! - volt Gábor Miklósnak több évtizeden át a legszélesebb nagyközönség előtt.

Valós alak a darabban a tervezett Bánk-előadás Gertrudisa, Gábor Miklós felesége: Vass Éva, bár őt a színlap csak "Éva"-ként említi. Danyi Judit figurájának igazi tartása van, aminek révén fizikailag talán ő került legközelebb szerepének modelljéhez; ugyanakkor az igazi Vass Éva karakterét szerintem az író nem igazán tudta eltalálni.

Ruszt és Éva

Szólni kell még Porogi Ádámról. Ő a fiatal Ruszt. Az ő szerepe talán a legterjedelmesebb, és úgy egyáltalán, a vállán viszi a darabot. Győzte erővel, energiával, sokszínűséggel és mindig hitelesek voltak a nagy hangulatváltások. Bár fizikailag ő emlékeztet a legkevésbé modelljére, sőt, talán kicsit fiatal is a szerepre, fiatalabb, mint Ruszt volt akkor, de alakításában ott van a már mesterségbeli tudással is megalapozott nyughatatlan újító szellem és az ennek révén megszerzett tekintély is.

Konklúzióként elmondhatom, hogy ezen a kecskeméti hétvégén Gábor Miklós színpadi megjelenítésének érdekességén túl egy remek új magyar darabbal is megismerkedhettem és felfedeztem magamnak egy ifjú színészt, Porogi Ádámot. Előző este sikerült megnéznem a nagyszínházban Ibsen Hedda Gablerét, abban is főszerepet játszott. Amikor még nem tudtam a részleteket, magamban azt gondoltam, ha ebben a darabban ő Ruszt, akkor Ibsennél biztosan Lövborg lesz; ám meglepetésemre nem így volt, ott a komformista és fantáziátlan férj figurája volt az övé. Abban is nagyon tetszett és akkor még kíváncsibb lettem, hogy milyen lesz egy teljesen ellentétes karakterben. Ezentúl figyelni fogok rá.

A képek forrása a színház honlapja.

Zilia - Hamlet - Szindbád Győrben

A győri Magyar Ispitában március 18-án nyílt kiállítás Zilia - Hamlet - Szindbád címmel. Magángyűjteményük anyagából rendezte Gábor Júlia és férje, Szigethy Gábor.

A három szerepnév természetesen Ruttkai Éva, Gábor Miklós és Latinovits Zoltán személyét jelenti. 

Már belépni is gyönyörű a Magyar Ispita műemlék épületébe: az árkádos, toszkán oszlopos iker-udvarokat látva az ember szinte a reneszánszban érzi magát. Csak erről sajnos fényképet nem tudok prezentálni, mert nem engedik a fényképezést. Illetve, külön fotózási díj fizetése mellett lehet, de azt gondoltam, biztosan lesz kép a neten, amit meg tudok majd mutatni. Hát nincs, olyan sikeresen tiltják... Pedig az még nem is a múzeum belseje, nem esetleg védett, értékes kiállítási tárgy, hanem a város része...

Hála Gábor Júliának, bent a kiállításon tudtam fényképezni. Nem volt könnyű, mert gyakorlatilag minden előtt üveg vagy műanyag van, és hát én egyébként is egy amatőr vagyok. Azért születtek olyan képeim, amiken látszik a lényeg, még ha nem is a legjobb minőségben, ezekből próbálok válogatni. A többi pedig megmarad nekem dokumentációnak és emléknek.

El kell mondanom, hogy engem természetesen a kiállítás Gábor Miklóshoz kapcsolódó része érdekelt leginkább, de persze mindent megnéztem, méghozzá jó alaposan :)

Következzenek a képek:

Az első néhány képpel a kiállítás általános látványát és méreteit próbálom érzékeltetni:

 Menjünk kicsit közelebb:

A kiállítás hangsúlyos részét alkották a képzőművészeti alkotások, köztük a kolléga, Deák B. Ferenc festménye Hamletről ...

... és Gábor Miklós grafikái. Nemcsak ennyi, hanem jóval több:

 Jöjjön néhány apró részlet a vitrinekből:

Az a sok fénykép... Azért az én gyarló képeimen keresztül is csemegézhetünk kicsit közöttük:

 

Hamlet:

A kiállítás leglátványosabb része Ruttkai Éva öltözőjének felidézése volt eredeti bútoraival, kellékeivel és jelmezeivel:

Még néhány relikvia Ruttkai Éva tulajdonából:

Végül, aláírás helyett itt vagyok én, Hamlet és Ophelia eredeti jelmezeinek társaságában:

Négy éves a blogom!

Ma négy éve indítottam meg Gábor Miklós emlékét őrizni és terjeszteni próbáló blogomat, akkor 92. születésnapjához igazítva. (Beköszöntőjét, akit újra érdekel, ITT elolvashatja.)  Ez azt jelenti, hogy holnap lesz Gábor Miklós születésének 96. évfordulója: Zalaegerszegen 1919. április 7-én született a család első gyermekeként, aki aztán kisöccse halála után az egyetlen gyermek is maradt.

Szülőháza: Zalaegerszeg, Ady utca 9.

Szülőházának mostani képe után egy régi fénykép, mely e ház udvarán készült, szerintem 1945/46 körül. Egyszer már megmutathattam az egerszegi Göcseji Múzeum jóvoltából, ma nézzük meg újra. A bal oldali nyugágyban Gábor Miklós édesanyja ül, mellette apai nagyanyja, a kalapos úr az édesapja és mellette valószínűleg édesapja húga:

Családjáról már elég sokat írtam itt a blogban, még apai nagyapjának nyomait is próbáltam felderíteni (ő a fenti kép készítésekor már nem élt). Hosszabb sorozatot adtam közre édesapjának zalaegerszegi, majd székesfehérvári mozis működéséről és megmutattam a székesfehérvári iskolát, ahol Gábor Miklós gimnazista volt. Mindezeket a témákat az érdeklődő visszakeresheti a jobb oldalon található tárgyszavak, a blog nyelvén "címkék" jó hosszú sorát végigfutva, s közülük bármelyikre tetszés szerint rákattintva. A családi témákat megtalálhatja - ábécé sorrendben - többek között a "Balassagyarmat", "Balaton", "Budapest", "emlékhely", "emléktábla", "Farkasréti temető", "gimnazista", "Goldberger Rezső", "Gábor Béla",  "mozi", "második világháború", "Székesfehérvár", "szülőház", "utazás", "Zalaegerszeg" címszavak segítségével, vagy rögtön a címkék tetején évszámok szerint is lehet válogatni.

2013 nyarán Gábor Miklós utcát kapott Zalaegerszegen: a szülőházához egészen közel eső régi Eötvös közt nevezték át az ő utcájává. S ha már ez a blogom születésnapja is, megmutatom magamat Gábor Miklós utcájában :)

Ezzel a képpel búcsúzom, valamint a hírrel, hogy ma, április 6-án, hétfőn este 23 óra 15-től az m3 műsorán újra látható lesz a legendás Hamlet-előadás 1963-ból.

E rövid ünnepi megálló után aztán a blog - szokás szerint - folytatja útját Gábor Miklós nyomában:

Gábor Miklós hazatalált

Az elmúlt alkalommal a zalaegerszegi utcanévadóról írtam egy kis beszámolót. Ma is maradjunk ennél a jeles eseménynél és úgy gondoltam, ide másolom Gábor Júlia megemlékező beszédét, szó szerint - a dokumentálás szándékával.

 

 

Íme:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Zalaegerszegiek!

Amikor egy gyerek otthon megkérdezi, hogy napközben mit csinálnak a szülei, általában azt a választ kapják, hogy "dolgoznak". A mi családunkban ez egyáltalán nem így volt. Amikor én megkérdeztem a két nagymamámat, hogy "hol van apu? holvan anyu? mit csinálnak?" - azt mondták: "játszanak".

Az én apukám egy játszó és játékos felnőtt volt. Hogyan és mikor született benne ez a játékszenvedély?

Egy elvarázsolt világ, gonosz és elsöprő szenvedélyek, móka, kacagás, amerikai burleszkek, westernfilmek cowboy és indián hősei, nagy fekete szemű, szenvedélyes szőke szépségek, elesett kisemberek csetlés-botlása, minden akadályt legyőző, diadalmaskodó hősök. Ebben a világban nőtt föl apukám. A mozi, amelynek karzatán az első lépéseket tette, egész életére megigézte és rabul ejtette. Először a zalaegerszegi, majd a székesfehérvári ház kertjében épített magának lepedőből indián wigwamot. Akkor természetesen az ifjú indián harcos fejdíszét még édesanyja varrta, tyúktollakból. De a játékban, mint tudjuk, a képzelet legalább annyira fontos, mint a valódi kellékek.

A felnőtt korát, élete nagy részét apu Budapesten töltötte. Én pedig ott születtem, tősgyökeres pesti vagyok. Azt vettem észre, hogy amikor az országban utazgatunk, engem sem a zordon Kárpátok vadregényes tája, sem az Alföld sík vidéke nem nyűgöz le. Akkor dobban meg a szívem, amikor szelíd, dombos tájakban gyönyörködhetek. S elgondolkodtam, hogy vajon miért van így.

Megint a gyerekkorban van a válasz. Ahogy apukám életét meghatározta a gyerekkori moziélmény, rám meg hatott apu lelkesedése a szelíd pannon táj iránt. Mindig úgy beszélt magáról, "én vidéki fiú vagyok".

Amikor visszatért szülővárosába, Egerszegre, hogy eljátssza Az ember tragédiája Luciferét, anyuval eljöttünk megnézni az előadást. Apu egészen megfiatalodott. Ahogy végigvezetett minket a városon és boldogan mutatta meg gyerekkora fontos helyszíneit: a még ma is álló szülőházat, apai nagyszülei házát, mindkettőt az Ady utcában, a zsinagógát, a mozi helyét. És arról beszélt, hogy hiába az elmúlt évtizedek, ő itt otthonosan érzi magát. Számomra is feledhetetlen és emlékezetes maradt az a sétálós, mesélős nap.

Közhely, hogy a színészet a könnyen mulandó művészetek közé tartozik. Nem gondolom, hogy egy utcanév felidézi, vagy megőrzi egy színész személyiségét, de talán még az emlékét sem. Akik évek, évtizedek múlva végigsétálnak ezen az utcán, esetleg itt adnak egymásnak randevút, talán nem fogják tudni, kiről nevezték el ezt az utcát. Nem baj, mert mégis a városuk, az otthonuk része lesz a Gábor Miklós utca.

Apukám özvegye és negyven éven keresztül szerető párja, Vass Éva nagyon sajnálja, hogy egészségi állapota miatt nem tud itt lenni. De azt üzeni, hogy lélekben velünk van.

Én az ő nevében is köszönetet mondok a város lakóinak, a színháznak, hogy ébren tartják édesapám emlékét. Hálásan köszönöm az Együtt Zalaegerszegért egyesületnek az utcanévadás gondolatát, és mindenekelőtt egy embernek, dr. Kocsis Gyula elnök úrnak, aki olyan lelkesen és kitartóan fáradozott azért, hogy édesapám nevét utcanévtábla őrizze Zalaegerszegen.

Köszönöm, és nagyon örülök, hogy az apukám hazatalált.

Nem ünneprontásnak szánom végső megjegyzésemet, mert sajnos igaz. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban ma nincs Gábor Miklósról elnevezett bérlet. Néhány éve még volt. Van viszont ma is Latinovits Zoltán-bérletük. Ez, bár amennyire tudom, Latinovitsnak semmilyen egerszegi kötődése nincs, önmagában természetesen nem baj; ám éppen a Gábor Miklós-bérlet megszüntetése nem volt túl elegáns dolog a színháztól...

Végül itt az egerszegi városi televízió rövid összefoglalója az avatásról - a háttérben Gábor Miklós szülőháza látszik (a polgármester szavairól lásd az előző posztban írtakat):

Utcanév lett Gábor Miklós

Zalaegerszegen, szülővárosában utcát neveztek el Gábor Miklósról. Ünnepélyes felavatására halála tizenötödik évfordulójának előestéjén, július 1-jén, hétfőn este 18.30-kor került sor.

A határozatot a város képviselőtestülete még március közepén hozta meg. Szerencsés, hogy a hely kifejezetten közel van Gábor Miklós szülőházához. A terület eredetileg az "Eötvös köz" névre hallgatott, amely elnevezést nyilván a szomszédos Eötvös utca inspirálta. Amikor először jártam arra, meglepett a helyszín, mert a "köz" elnevezés miatt sokkal kisebbnek gondoltam. Új beépítésű, kellemes környék a belvárosban, mégis viszonylag csendes helyen:

Gábor Miklós nevét felvéve viszont a "köz" utcává lépett elő :)

Gábor Júliától tudtam, hogy mikor lesz az avatás. Szerencsére, ugyanis bárhogyan kerestem az interneten, nem találtam híradást az eseményről. Még zalaegerszegi unokatestvérem is tőlem hallotta magának a névadásnak a tényét, illetve a tegnapi konkrét ünnepség hírét is.

Ennek megfelelően rendkívül gyér közönség jelent meg: ott volt néhány színművész a Hevesi Sándor Színházból, köztük Egervári Klára, aki annak idején játszott is a színház állandó épületét megnyitó, korszakos jelentőségű Tragédia-előadásban Gábor Miklós-Lucifer mellett. Ott volt még egy-két, hivatásszerűen kultúrával foglalkozó személy, plusz természetesen újságírók és fotósok. És ennyi. Éppen a "közönség" hiányzott...

Maga a rendezvény, úgy vettem észre, hogy a két hétig tartó ZA KO, azaz a ZAlaegerszegi KOrtárs Fesztivál nyitó eseményének szerepét töltötte be. Ezt a fesztivált pedig a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. rendezi. Így elsősorban az ő mulasztásuk az, ami történt, pontosabban, ami nem történt. Kellő tájékoztatás és közönségszervezés után biztosan lett volna ennél nagyobb érdeklődés, hiszen körülbelül fél évvel ezelőtt volt Gábor Júlia egy helyi egyesület vendége, ahol édesapjáról mesélt és akkor zsúfolásig megtelt a megyei könyvtár olvasótermi övezete.

A rendezvény Gábor Miklós hangjával, a Hamlet Hecuba-monológjával indult, illetve a monológot megelőző rövid párbeszéddel Hamlet és a Színészkirály között. Így egy kicsit a szintén egerszegi kötődésű Ujlaky László hangját is hallhattuk.

Elsőként Gyutai Csaba polgármester szólt és mintegy belehelyezte a mostani utcaelnevezést városa ilyen irányú törekvéseibe, terveibe, majd méltatta Gábor Miklóst. Szólt a mára már legendává vált Az ember tragédiája előadásáról, s arról, hogy Gábor Miklós Lucifer-jelmeze azóta múzeumi relikvia lett (majd egyszer azt is megmutatom itt a blogban).

Az ünnepség legmeghatóbb és legérdekesebb percei következtek, amikor Gábor Júlia emlékezett édesapjára. Mesélt a régi mozi karzatáról, ahol édesapja csöpp gyerekként első lépéseit tette, mesélt a szülői ház udvaráról, ahol lepedőkből eszkábált wigwamban játszott indiánosdit, édesanyja által tyúktollból készített fejdísszel... Aztán elmesélte azt az évtizedekkel későbbi emlékezetes napot, amikor Júlia és édesanyja, Ruttkai Éva eljöttek Egerszegre, megnézni a Tragédia előadását és hármasban végigsétáltak a városon. Édesapja megmutogatta nekik gyerekkora fontos helyeit, miközben emlékeit felidézve, gyökereit megtalálva maga is valósággal megfiatalodott...

Végül Júlia megköszönte az utcanévadás ötletét kitaláló és azt felkaroló dr. Kocsis Gyula önkormányzati képviselőnek, az Együtt Zalaegerszegért egyesület elnökének munkáját, amelynek révén édesapja, mint mondta,  hazatért Zalaegerszegre.

Balról a polgármester, jobbról dr. Kocsis Gyula Júliával

Utána a kis társaság még átsétált Gábor Miklós szülőházához. Itt Júlia és a polgármester koszorút és virágokat helyeztek el az emléktáblán, ahova Júlia oda tűzte azt a gyönyörű rózsaszálat, amelyet Gábor Miklós özvegye, Vass Éva küldött, aki egészségi állapota miatt sajnos nem tudott jelen lenni az eseményen.

Júlia Vass Éva rózsájával

Végül ide linkelem a Zalai Hírlap cikkét.

Ezen a képen pedig én vagyok, Gábor Miklós utcájának túlsó végén: