Az előző részekben olvashattuk, hogy Gábor Béla Edison nevű mozija Zalaegerszegen a régi izraelita imateremben működött. Valószínűleg eleve nem lett volna szabad azon a helyen mozielőadásokat engedélyezni az épület állaga és elhelyezkedése, megközelíthetősége miatt. Gábor Béla az ottani mozi időben második üzemeltetője volt és 1913-tól harminc éven keresztül gondjai voltak az épülettel és ezen keresztül a város vezetésével. A város szinte egyfolytában a korszerűsítésre biztatta, sokszor erős, hatósági eszközökkel – tűzrendészeti és egyéb vizsgálatokkal, sőt bezáratással is. 1934-ben tényleg történt egy komolyabb korszerűsítés – természetesen a mozitulajdonos fektette be az anyagiakat – ám ez sem vetett véget a hosszú konfliktusnak. Ennek "eredményeként" a Gábor család már egy évtizeddel korábban el is költözött a városból, ám a mozit a családfő megtartotta és üzletvezetővel működtette – mellette nyilván gyakran ide is kellett utaznia az ügyek intézésére.
A konfliktus elmérgesedését az a paradox helyzet mutatja, hogy 1940 körül már Gábor Béla szerette volna a néhány évvel korábbi korszerűsítésnél is jobban átépíteni filmszínházát. Erre irányuló kérvényét azonban éppen a városi közgyűlés szavazta le – az a városi közgyűlés, amely évtizedeken át erre ösztönözte őt. Döntésük hátterében az állt, mint a korabeli közgyűlési jegyzőkönyvekből kirajzolódik, hogy szerettek volna megszabadulni a zsidó származású tulajdonostól. Béres Katalin helytörténész említett tanulmányában idézte is az egyik ülés jegyzőkönyvének egy mondatát, a képviselőtestület álláspontját: A város kulturális életének elengedhetetlen velejárója, hogy megfelelő környezetben és megbízható keresztény kezekben lévő mozija legyen. A megfelelő környezeten azt értették, hogy a testület szerint nem helyes, hogy a mozi az elemi iskola közvetlen közelében van, mert a kihelyezett reklámok veszélyeztetik a kiskorú gyerekek erkölcsi nevelését. Ám az iskola akkor is ugyanott volt, amikor a város a mozi korszerűsítése érdekében gyakorolt nyomást Gábor Bélára; sőt, a 10-es évek elején az akkori képviselőtestület engedélyezte, hogy egyáltalán mozi működhessen a régi imateremben; most viszont az iskola közelségét használták ürügyként az átalakítási kérelem elutasítására. Azt az iskolát, amely egyébként különböző ünnepségeit gyakran a moziteremben tartotta, amelyet Gábor Béla ingyenesen ajánlott fel nekik...
De hát az 1940-es évek elején járunk ekkor. Érzékelve a veszélyt, Gábor Béla, aki már körülbelül két évtizeddel azelőtt református hitre tért, amerikai filmes barátai segítségével felvette az amerikai állampolgárságot. Szintén Béres Katalin írja egy egerszegi rokon elmondása alapján, hogy Gábor Miklós édesapja ettől kezdve zakójának hajtókáján egy nagyméretű, az Amerikai Egyesült Államok zászlaját ábrázoló kitűzőt viselt. Mentességének köszönhetően a zsidónak minősülő vállalkozók és értelmiségiek kiszorítása után, 1942-ben és 1943-ban virilisként póttagja lett a városi képviselőtestületnek is. Hát, érdekes helyzet lehetett – ezt már én teszem hozzá...
Mentessége azonban nem változtatta meg a közhangulatot, így továbbra is feszült maradt a viszonya a várossal.
Időközben az történt, hogy jelentkezett egy úriember, akinek hadirokkantként sikerült zalaegerszegi moziengedélyt szereznie. Neki komoly tervei voltak egy új, modern filmszínház építésére (ez a tény ösztönözte egyébként Gábor Bélát mozija nagyobb korszerűsítésére). Ám amire az új vállalkozó tárgyalásai sikerre vezettek, a háborús viszonyok és a pénztelenség megakadályozták a megvalósítást. Ekkor újra felmerült, hogy mégiscsak engedélyezni kellene Gábor Bélának az átépítést, hogy legalább egy normális mozija legyen a városnak. A világosabban gondolkodók – akik közé tartozott a Zalamegyei Újság felelős szerkesztője is – érvként hozták fel, hogy a háborús reménytelenségben a városlakóknak lelkileg sokat jelenthet a filmszínház, más szórakozási lehetőségük úgy sincsen. Az antiszemita képviselők azonban sikeresen lobbiztak és a testület újra leszavazta a korszerűsítést, az újságot és szerkesztőjét pedig zsidóbérencnek titulálták...
A történetnek ezen a pontján eszembe jut, hogy ebben az időben pedagógus édesapám Zalaegerszegen volt katona és mellette külső munkatársként bedolgozott a Zalamegyei Újságba. Biztosan ismerte a helyzetet, talán még Gábor Bélát is személyesen. Akkoriban édesanyám már a menyasszonya volt, valószínűleg voltak is együtt az Edison moziban. Csak sajnos megkérdezni már nem tudom őket erről, bár megtettem volna, amíg még megtehettem...
Legközelebb innét folytatom.
Mai filmünk segít az 1930-as évek hangulatába – legalább is annak szebbik felébe – ringatni magunkat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése