2014. szeptember 27., szombat

A vak - kritikák

Szeptember 24-én láthattuk az m3 csatorna műsorán Walter Jens: A vak című kisregényének 1962-ben, a Magyar Televzióban készült filmváltozatát. Elmúlt alkalommal előzetest írtam róla és ígértem, hogy a megtekintés után megmutatok két kritikát.

A Film Színház Muzsika 1962. 25. számából már idéztem néhány mondatot Lelkes Éva írásából, most ezt folytatom.
Az írás szól Benedek Katalin dramaturgiai munkájáról, majd rátér a filmes megvalósításra:

Az előadást Ádám Ottó kitűnő rendezésében láthattuk. A rendező legnagyobb erénye az volt, hogy elkerülte a szentimentalizmus minden csábítását. Sallangmentes játékstílusra törekedett, s kitűnően élt a televízió lehetőségeivel. [...]

Az előadás kiemelkedő alkítása Gábor Miklós nevéhez fűződik. Döbbenetes hitellel állította elénk Heinrich Mittenhaufen alakját. Tolnay Klári a feleség, Inge szerepében nem kapott hálás feladatot. Mégis élethű rajzot adott a kétségbeesett asszonyról. [...]
Még csak annyit, hogy régen láttunk ilyen jó operatőri munkát, mint amilyennek Kocsis Sándor vezető operatőr közreműködésével ezúttal tanúi lehettünk. Maros Rudolf kísérőzenéje önmagában is érdekes, izgalmas, néhol félelmetes hatást keltő muzsika.




A Film Színház Muzsika következő, 1962. 26. számában pedig Féner Tamás fényképe mellett, amit szintén ide másolok,  a következő - sajnos, aláírás nélküli - cikket olvashatjuk, csak Gábor Miklós alakítására fókuszálva. Ugyanazt fogalmazta meg benne névtelenségben maradt írója, amit én csak éreztem, míg néztem a filmet: hogy ez már nem is színészi alakítás, inkább egy transzcendens létezés...






 Aki befelé tekint

Mozdulatlan és mégis eleven szemek. Egy vak szeme, amely mögé mégis élesebb vonásokkal rajzolódik fel tárgyak, emberek, cselekvések képe, mint ahogy olykor az ép szem felfogja a megszokott látványt. Hogyan lehetséges? A néző rá sem eszmél, hogy vele szemben, ott, a televízió képernyőjén a színész nyitott szemmel jár a ráirányított ezerszeres fényben, s meg sem rebben a tekintete. A nézőnek eszébe sem jut kételkedni, hogy Heinrich Mittenhaufen, - megvakult. S ez az ember nem lehet azonos a színésszel, akit a műsor hirdet, mert a színész nyilvánvalóan csak eljátszaná a látninemtudás állapotát, míg ez a szobájában idegenül tapogatózó tanító valóban vak.
A színésznek ismét sikerült valami, amit a köznapi észjárás elképzelhetetlennek tart. Az önfegyelmezésnek micsoda különös ereje és az azonosulás képességének milyen teljessége. Pedig a színész, Gábor Miklós semmi különöset sem tett azért, hogy elhiggyük neki a játékot. Nem tett egyebet, mint hogy - nem látott. Pontosabban: nem nézett, s így egyszerűen nem adott lehetőséget a nézőnek arra, hogy kételkedjék. Ő nem velünk akarta elhitetni, hogy egy, a látvány szépségétől megfosztott ember arcát ölti magára. Nem elhitetni akarta. Még csak tudomásul sem vette. Egyszerűen nem látott. Csak befelé tekintett az emberbe, aki akkor ő maga volt. Így teremtette meg azt a kettős hatást, amiből aztán a néző nem tudott szabadulni, figyelve az önmagáért küzdő embert, akinek halott tekintete mégis az élet felé kutatott. Egyszerűen... egyszerűen... Mennyi fáradság, az értelemnek milyen felfokozott aktivitása teremti a művészetben ezt az egyszerűséget. Színházban, filmen van sok egyéb lehetőség, több is talán, más is, néha utol sem érhető. Az arcnak, a szemnek, a legegyszerűbb eszközökkel a legtöbbet kifejezőnek ilyen sajátos alkalma nemigen. Ha olyasféle hatást kellene a színpadon felidézni, mint itt Jens "A vak" című TV-játékában teremtett a színész, ahhoz nem volna elég összeesni a nyílt színen. Ahhoz már azt kellene elérni, hogy valaki szűnjön meg lenni fizikai létében, miközben ott jár, beszél előttünk.

2014. szeptember 23., kedd

A vak - előzetes

Az utóbbi időszakban a rádió és a televízió műsorában egyaránt hatalmas felfutás volt Gábor Miklós különböző felvételeiből. Máskor egy évig nem tűznek műsorra annyi mindent, mint amit most néhány hét alatt. És micsoda kincsleletek vannak köztük!!! A felfutás egy része a Tolnay Klári centenárium következménye: annak keretében vetítette le az m3 csatorna - igaz, a nagyon késő esti órákban és nem ismételve meg -  Illyés Gyula: Kegyenc című színművének előadását a Madách Színházból, és vetíti szerdán azt, amiről most akarok szólni. De volt más is: a Duna TV a napokban tűzte műsorára a Már nem olyan időket élünk című filmszatírát, ami szintén évtizedek óta nem volt látható (mondjuk annyira nem volt jó film, de Gábor Miklósnak az egyik legjobb korszakából való, 1964/65-ből). Elhangzott két rádiójáték is, azokat még egy-két hétig vissza lehet hallgatni a rádió hangtárában, utána már csak a NAVA honlapon lesznek, sajnos csak korlátozottan hozzáférhetők. Úgyhogy itt a két link, ha valaki még gyorsan meghallgatná őket:


és


mindkettő ugyanabban a műsorsávban, 21.04-kor kezdődött, az időpontra kell kattintani a meghallgatáshoz. Egyébként két egymás utáni este voltak műsoron, szeptember 13-án és 14-én, a Kossuth rádióban.
Közülük nekem a Kényszerleszállás az igazi csemege, emlékeztem rá gyerekkoromból, pedig azóta sem hallottam, csak most :)

De térjünk rá végre a szerdai filmre, amely szintén a Tolnay Klári centenárium keretében kerül képernyőre, bár Gábor Miklós benne az abszolút főszereplő. 

Ez egy 1962-ben (!) készült  televíziós film Walter Jens: A vak című kisregényéből. Azt gondoltam, ez is megsemmisült az idők folyamán, mert egyik Gábor Miklós portréfilmben sem került elő, és amennyire emlékszem, azóta sem vetítették le a televízióban, úgyhogy rendkívül meglepett, amikor megláttam az előzetesét :) Az m3 csatorna, amely számomra egészében ugyan csalódás, szerencsére néha mégis csak előkotor egy-egy kincsleletet. Lennének még javaslataim számukra...

De térjünk vissza a filmre:
Az alapregény 1959-ben a Modern Könyvtár sorozatban jelent meg, könyvtárakban még hozzáférhető.

Film Színház Muzsika 1962. 25.

Egyelőre csak a regény alapszituációjának felvázolását idézem Lelkes Éva kritikájából (megjelent a Film Színház Muzsika 1962. 25. számában), azzal a megjegyzésével, hogy a dramaturg nagyon pontosan alkalmazkodott az alapműhöz, tehát ez a leírás teljesen érvényes a filmre is:

A történet egy negyven évig látó ember szerencsétlen megvakulásáról szól. Helyesebben talán arról, hogy szerencsétlensége pillanatától milyen hamis utakon keresi azt a mentő illúziót, amely az élethez vezet vissza. Éppen ezért több ez a regény, mint érdekes kuriózum, több a világirodalomban csak ritkán megjelenő vakok gondolatvilágának tükrözésénél. Több ennél, mert  Walter Jens főhőse a minden talaját vesztett ember örök drámáját példázza. Olyannyira, hogy Heinrich Mittenhaufen maga is rádöbben arra: tulajdonképpen látó korában is vak volt. Akkor találja meg az egyedüli utat, amikor ráeszmél: az élet olyan társasjáték, amelyet csak közösen érdemes játszani. Walter Jens ezt a sorsforduló-tragédiát egyetlen szenvedély köré csoportosítja. A vak embert egy építőkocka kövei távolítják el a valóság világától. Ezek azok, amelyek később visszahozzák az életbe is.

A regényből Benedek Katalin írt forgatókönyvet, amelyből Ádám Ottó rendezett televíziós filmet. Hogy a forgatás pontosan mikor zajlott, nem tudom, de adásba 1962. 24. hete körül került, azaz június közepén. Hogy milyen volt akkoriban a televízió munkatempója, mennyivel előbb forgattak, nem tudom, de az a valószínűbb, hogy nem lehetett nagyon sok idő az átfutás. Így szerintem körülbelül a Hamlet bemutatásának (1962. január 14.), vagy az első néhány hónap előadásainak időszakában készülhetett ez a műsorújság szerint 52 perces film. Arra nem emlékszem, hogy Gábor Miklós említette volna ezt a szerepét valamelyik könyvében. Ha naplójában írt is róla, a Tollal-ba nem válogatta be. Pedig nagyon kíváncsi lennék, hogyan élte meg a forgatást. A filmről megjelent kritikák ugyanis olyan felső fokban emlékeztek meg alakításáról, ami még a többnyire dicsérő, elismerő kritikák között is párját ritkítják. Ez azt jelenti, hogy a Hamlet-élmény és Hamlet-munka közben is mesterművet adott ki a kezéből egy teljesen más területen. Most nem szeretném ezeket a véleményeket előre megmutatni, előbb feltétlenül nézzük meg a filmet, aztán majd jelentkezem a kritika többi részével és egy másik korabeli írással is, ami kifejezetten Gábor Miklós alakításáról szól. 

A vak tehát szeptember 24-én, szerdán kerül műsorra a m3 csatornán, este 21 óra 10 perckor.

A szereplők: Gábor Miklós (Heinrich Mittenhaufen), Tolnay Klári (Inge, a felesége), Ujlaky László, Kelemen Éva, Miklósy György, Petur Ilka, Dávid Ágnes, Demjén Gyöngyvér.
Az eredeti regényt fordította Gyurkó László. Forgatókönyv: Benedek Katalin. Zene: Maros Rudolf. Operatőr: Kocsis Sándor. Rendezte: Ádám Ottó.

 

2014. szeptember 20., szombat

Gábor Miklós, az író 3.

Folytassuk Gábor Miklós önálló köteteinek számbavételét:


1990

KOS A MÉRLEGEN
Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1990. 364 oldal + 28 tábla (fekete-fehér fotók)
A borítón Szász Endre rajza Gábor Miklósról:



 Fülszöveg:

Gábor Miklóst nem kell bemutatnunk - egyik legjobb és talán legnépszerűbb, ragyogó intellektusú színművészünk. Zseniális örökkamasz - mint ő is írja: valahogy mindig, minden szerepében kócos marad. Mintegy százötven szerepet játszott, több könyvet írt. Új kötete színházról, előadásokról, szerepértelmezésekről, társulatokról és persze Gábor Miklósról szól.
   Vissza-visszatérő témája Shakespeare és a Shakespeare-szerepek. Mindenekelőtt a Hamlet. Ezerféleképpen elemzi, s a konklúzió, ahova eljutott, legalábbis evidensnek tűnik: "Hamlet 'titka' nem a zseni, hanem annak az embernek a titka, akibe szerelmesek vagyunk."
  "Óriási állatkert ez a drámai oeuvre" - mondja tiszteletlen pontossággal Shakespeare színházi népéről. "Engem Shakespeare clownjai, ezek a rögszerűen nehéz, szinte a tragikus határán álló alakok Beckett és Ionesco alakjaira emlékeztetnek. Bemondásaikkal, monoton bohóctréfáikkal a fizikai és szellemi lét végső, földhözragadt nyomorát képviselik."
És mégis: "Engem Shakespeare-ban az izgat, hogy lehet túljutni Becketten. Most örüljek, hogy sehogy?!" Brookék előadásai felkavarják, megrázzák és kétségbeejtik. "Kegyetlen színház? Ügyes, sőt használható jelszó. De igénytelenül egyértelmű."
Az Oszlopos Simeon. Találkozás Sarkadival. Találkozás a lélek mélyével, a maga démonaival. "Megértem, hogy Sarkadi megijedt a maga sötét röhögésétől. Ő is érezte, hogy az emberekre vigyázni kell. De szeretném megmondani szegénynek - könnyel és haraggal képtelen sorsa miatt - hogy én a Simeon olvasása után úgy éreztem, megtisztultam."
    Szerelmeslevél Bajor Gizihez, aki mindvégig olyan kifinomultan élvezte a színpadi csókot. "Mi pedig azokban az években elárultuk, el akartuk árulni Gizit... Könnyű ma már őszintén szeretni őt. Már nem él."
Szerep és színész. "Mint csigának a háza, nélküle mi marad? Eby darab alaktalan és visszataszító - bár talán szánalmas - meztelenség... a csiga azért csiga, hogy házat termeljen."
    Sikerek mellett kudarcok, talán bukás is... Vagy ellenkezőleg: új utak, tartományok meghódítása? "A gondolatszabadság valóban gondolatszabadság, bármi eszembe juthat, és el is kell fogadnom minden ötlet kihívását. Hogy ne gondoljam, az nem lehet. Nem félhetek a saját gondolataimtól."
"Kedves Jóska!" "Kedves Miklós!" Távozás Vass Évával Pestről. A kecskeméti színház. Találkozás Ruszt Józseffel.
"Nyugtatókat szedek, de még így is nehezen alszom. Szüntelenül a Henriken jár az eszem, de ez nem jó." A rendező naplója: a régi nagy szerepet, Füst Milán Henrik király-át rendezi a budai Várszínházban. Rengeteg munka, görcsös erőfeszítés után: siker, a nyugalom perce. "Íme elkezdődik egy színház..."
    "Ezek az írások - írja Gábor Miklós könve előszavában - csak magukért felelnek. Mondatonként." Ezek a megrendítően őszinte írások - ígérjük az olvasónak - az olvasás - és a színház! - nagyszerű szellemi kalandjával ajándékoznak meg. Egészében is, mondatonként is.


                                                                              1995

EGY CSINOS ZSENI
Bp. Magvető, 1995. 282 oldal. A kötetben szereplő illusztrációk a szerző 1954-es rajzai



Ismertetőszöveg a borító hátoldalán:

A jó könyveket nem várja taps, zajos siker. De ha egy színész könyve? És ilyen jó? Ha színházról, szerelemről, politikáról, sikerről és bukásról, az élet örömeiről és szégyeneiről így tud írni? Ilyen szenvedélyesen, okosan, ironikusan és bátran? Ez nem egyszerűen egy nagy színész naplója - ez egy jó könyv. De mert nagy színész írta, tapsot érdemelne. Igazi, zajos, színházi sikert.

Fülszöveg:

"... a könyveim is elárulják, hogy nagyon is földhözragadt vagyok, hogy az életről semmit nem tudok, nem is mondok semmit, csak amit átéltem, amit végigcsináltam. Igaz, van egy barátom, aki szerint olyan vagyok, mint viharban a tengerész: csapkodnak körülöttem a hullámok meg az istennyila, de közben időnként feltűnik a pofám, és azt mondom: 'Itt rend van!' És hozzátette: 'És, rend is van!' Akik azt mondják, hogy benne vannak az életben, rendszerint nem tudnak úszni, átcsapnak a fejük felett a hullámok, a szájuk, az orruk tele a tenger sós ízeivel, és azt hiszik, hogy a tenger arra való, hogy az ember nyelje, nem pedig arra, hogy ússzon vagy halásszon benne."

"Az ember fiatalkorában azért választja a színpadot, mert szép akar lenni. És az ember még vén fejjel is szeretne egyszer-egyszer szép lenni. Persze a színház a képzeleté elsősorban. Nem az igazán szépek lesznek a szerelmes színészek és a szexkirálynők, hanem azok, akik el tudják képzelni és hinni magukról, hogy szépek."

"... hajlok arra, hogy a bohócokat jobban szeressem, mint a drámai színészeket. Jobban irigylem őket."

"... én se a pályámon, se a politikában nem találok olyan társulatot, hogy szenvedéllyel, odaadással tudnék hozzá csatlakozni. Elég baj, de elvégre az én koromban? Legjobban talán a szövegszerkesztőm érdemel most. Ma is vezetek naplót, ha nem is úgy, mint régen. Ez a napló, ez a sok oldal úgy sorakozik a polcaimon, mint a nyersanyag, amivel dolgozhatok, amivel dolgoznom kell."

"Itt állok egy óriási tömegű szöveggel, jó pár kosárnyi mondattal, amelynek meg kell találnom a nyitját. A szövegszerkesztő csodálatos masina, szabadon elválaszthatok, egyesíthetek, átalakíthatok szövegeket, egyik mondat magyarázza a másikat, évek távolán át is, remek foglalkozás. És végül a személyessége teljesen elvész, az ember élete puszta szöveggé válik."

(Részletek a Beszélőben 1994-ben megjelent interjúból)


                                                                                   1997

SÁNTA SZABADSÁG
Bp. Magvető. 1997. 579 oldal



Ismertetőszöveg a borító hátoldalán:

Az Egy csinos zseni, Gábor Miklós 1954-es naplóiból írott könyve az elmúlt év egyik legnagyobb sikere lett. Most itt a folytatás: 1955, 1956, 1957 - három, reményekkel, a szabadság mámorával és a bukás tragédiájával terhes és teljes év története.
Különleges könyv - az író könyve a színészről, aki mindig, minden porcikájában érzi, hogy a legnagyobb bukás után is játszani kell. Hogy játszani akar.

Fülszöveg 1. [Részlet a könyvből]

"De hisz a Rómeót levettük a műsorról, az előadás szétzüllött, a díszletek szakadozottak, rokkantak voltak már, aztán meg mindenki érezte, hogy nem így kellene ezt már játszani. Saskia megnézte a talán utolsó előadást, és azt mondta, hogy nagyon szép volt, mint egy mély húron szóló, fájdalmas zene - valami ilyesmit mondott, de vigyázzak, figyelmeztetett -, mert már a határán járok annak, hogy ne legyek már Rómeó, hanem sápadt arcommal, sötétre festett szememmel egy Rómeónál keserűbb, sötétebb valaki. Na már most: éppen ezen az előadáson éreztem meg, hog már nem Rómeó az én szerepem, hanem mondjuk a Hamlet, hogy az eltelt év alatt fiúból férfivá lettem, megváltoztam. - Veszélyes, ha az ember rámegy a saját szexepiljére - mondta Saskia az én Rómeómról még ezt is. - Én is azt hittem, hogy már a csúcson vagyok, hogy már mindent tudok - mondta -, de most már azt is tudom, hogy holnap is lesz nap. Szerényebb lettem."

Fülszöveg 2. [Részlet a könyvből]

"Az asztalról leesik egy könyv. Mindenütt másutt udvariasan felvenném - most nem mozdulok, hagyom, hogy a főhadnagy előmásszon az asztal mögül, és lehajoljon érte. (Saskia meséli később, hogy az ő kihallgatása alatt egy tollszár esett le, de ő felvette. Tudniillik másutt férfitársaságban semmi esetre se vette volna fel. Reflexeink nem működtek természetesen.) Keresztbe vetem a lábam, épp, amikor a pasas lehajol, és akkor látom, hogy feltűnően tarka, piros meg zöld, imperialista zokni van rajtam. Alig tudom megállni, hogy székem alá ne húzzam szerényen a lábam, aztán csak azért is otthagyom, szem előtt. Milyen primitív ez az egész! Itt dől el minden, ezekben a poros szobákban meg tömlöcökben."


2003

NYOMOZOK MAGAM UTÁN
Naplók
A kötetet Vass Éva szíves közreműködésével sajtó alá rendezte és az utószót írta Kelecsényi László
Bp. Palatinus, 2003. 309 oldal. Fekete-fehér fotókkal illusztrált.



Ismertetőszöveg a borító hátoldalán:

A naplóíró Gábor Miklós hagyatéka rejteget még meglepetéseket.
Miért hagyta ott régi sikerei színterét, a pesti Madách Színházat és szegődött el a kecskeméti társulathoz?
Miért lett botrányszagú Shakespeare A velencei kalmár című drámájának várszínházi előadása?
Mekkora szerepe lehetett hosszas betegeskedésében az őt ért támadásoknak?
Mi újat hozott a politikai rendszerváltás a színész életében?
A több ezer oldalas naplójegyzetekből készült válogatás az életét folyton újragondoló, régi cselekedeteit elemző, remek tollú írót állítja elénk. A Nyomozok magam után méltó folytatása a színész életében megjelent korábbi köteteknek (Egy csinos zseni, Sánta szabadság).
A könyv az öt éve elhunyt Gábor Miklós emléke előtt tiszteleg.


Az előző, és a mai részben is a könyvborítók képeinek forrása az antikvarium.hu weboldal. Ott ezek a könyvek nagyrészt meg is rendelhetők, ha valaki most szeretné beszerezni őket.

A témát tovább fogom folytatni, nem közvetlenül most, de hamarosan. Következni fognak Gábor Miklós olyan írásai, amelyek más kötetekben, antológiákban jelentek meg.

Itt a mai téma végén pedig szeretném felhívni a figyelmet két közeli televíziós programra. A Duna TV-n vasárnap (szeptember 21-én) 12.40-kor fogják vetíteni a Már nem olyan időket élünk című, 1965-ben készült filmet. Gábor Miklós mellett a női főszereplő Váradi Hédi, rendezte Marton Endre. Aki nem ér rá megnézni, ugyanitt másnap este 8-kor is megteheti. A másik műsor pedig az M3 csatornán szerdán (szeptember 24.) 21.10-kor kerül adásba: A vak című, 1962-ben készült televíziós film. Címszereplő Gábor Miklós, partnere Tolnay Klári, rendezte Ádám Ottó. Erre jobban kell figyelni, mert nem lesz belőle, legalább is mostanában, ismétlés.
Amennyire emlékszem, ezek a filmek az utóbbi évtizedekben nem voltak láthatóak; A vak-ot szerintem 1962 óta nem vetítették...

2014. szeptember 14., vasárnap

Gábor Miklós, az író 2.

A múltkori bevezető után ma Gábor Miklós önálló könyveit kezdem sorban megmutatni, megjelenésük ideje szerint. Rögzítem a legfontosabb könyvészeti adatokat, idemásolom a borítókat és begépelem a fülszövegeket. Hogy ne legyen egyszerre túl sok az olvasnivaló, az anyagot két részre bontom, így a későbbi kötetek legközelebb következnek.


1963

TOLLAL
Naplójegyzetek
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963. 295 oldal, 24 tábla (fekete-fehér fotók)
A borítón Gábor Miklós egyik grafikája Hamletről:



Fülszöveg:

"Ezeknek a jegyzeteknek főszereplője tulajdonképpen Shakespeare, életem egyik legnagyobb, legállandóbb élménye. Ő mutatta meg nekem legvilágosabban, mit jelenthet a művészet egy ember - általában az emberek életében" - írja Gábor Miklós mintegy összefoglalásnak és bevezetőnek. Valóban, ezeknek a naplójegyzeteknek a vezércsillaga Shakespeare: de benne, alakjain keresztül a színészi felkészülés legrejtettebb pillanatait leshetjük meg, a küzdelmet a szereppel, a személyes élmény és lelkiállapot átalakulását művészetté, azt a mély és eleven kapcsolatot, ami a színészt az általa megformált alakhoz köti. Vallomásnak is nevezhetnénk ezt a könyvet, amelyben egy kiváló színész maszk nélkül lép elénk, és nyugtalan elemzőkészségével, gondolatainak pontos és érzékletes megfogalmazásával nem is a kulisszák mögé visz bennünket, hanem a színművészet igazi műhelyébe: a színész gondolatai és érzései közé.



1968

TOLLAL
Naplójegyzetek
2. átdolgozott és bővített kiadás
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1968. 326 oldal, fekete-fehér fotókkal
A borítón ugyanaz a grafika, mint az első kiadásban
 
Fülszöveg:

A Tollal első kiadása méltán aratott sikert. A második, bővített kiadás pedig azoknak az érdeklődésére is számíthat, akik az elsőt olvasták: a Hamlet kapcsán felmerülő gondolatok, emlékek, megfigyelések egy teljesen új fejezettel gazdagították a könyvet. E fejezet fő témája a modern színház, a modern művészet; gondolatok és élmények, viták és jellemzések követik egymást, tűnődően, kihívóan, szorongással és felelősségérzettel.
E naplójegyzetek vezércsillaga Shakespeare: de benne, alakjain keresztül a színészi felkészülés legrejtettebb, legismeretlenebb pillanatait leshetjük meg, a küzdelmet a szereppel, a személyes élmény és lelkiállapot átalakulását művészetté, azt a mély és eleven kapcsolatot, ami a színészt az általa megformált alakhoz köti. Vallomásnak is nevezhetnénk ezt a könyvet, amelyben egy kiváló színész maszk nélkül lép elénk, és nyugtalan elemzőkészségével, gondolatainak pontos és érzékletes megfogalmazásával nem is a kulisszák mögé visz bennünket, hanem a színművészet igazi műhelyébe: a színész gondolatai és érzései közé.



1972

A SZÍNÉSZ ÁRNYÉKA
Gábor Miklós műhelyében
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1972. 316 oldal, 16 tábla (fekete-fehér fotók)
Megjelent a Műhely című sorozatban



Fülszöveg 1.

A nagy szerep magába zárja a színészt: ha Gábor Miklósra gondolunk, a Hamletre gondolunk. Pedig a Hamlet csak egyik csúcspontja ennek a színészi pályának. Hiszen Gábor nem egyoldalúan tragikus színész. Remek, felszabadult komédiázó kedvvel játszott a legkülönbözőbb fajsúlyú vígjátékokban is Eduardo De Filippo Vannak még kísértetek című burleszkjétől Szerb Antal Ex-én, és Molnár Ferenc egyfelvonásosain át a fanyar Shaw-alakításokig és az Ahogy tetszik már-már tragikus méla Jacques-jáig. Sőt éppen a komédiázó kedv varázsolta sokarcúvá, dinamikusan feszültté Hamletjét és a többi Hamlet-szabású szerepet. Gábor Miklós majdnem mindig olyan hősöket alakít, akiknek létét szertefeszítik az ellentétes indulatok, akik a diadalmas jókedvből szempillantás alatt hullanak a legmélyebb kétségbeesésbe. Az elkeseredett szenvedélyt hűvös úriember-külsővel takaró Metellust Füst Milán Catullus-ából, a finom, hideg, csak belülről lobogó Robespierre-t Büchner klasszikus tragédiájából, a Danton halálá-ból. És a nagy királyok sorát, akiknek alakjához "a hatalmas, szörnyűséges hozzátartozik", de a magány is, a fenség magánya és a zsarnok magánya, a fenség szédülete, a zuhanás szédülete, bukás "akár a semmibe": Richárdot, Oidipuszt és Henriket. Meg azt, aki királyoknál bőkezűbben dobja oda a nihilnek az egész világot és saját magát, az önpusztítás iszonyú szentjét, Kis Jánost, korunk Oszlopos Simeonját.
Gábor Miklós 1919-ben született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1954 óta a Madách Színház művésze. Jelentősebb szerepei, a fent említetteken kívül: Hlesztakov (Gogol: A revizor), Trench (Shaw: Szerelmi házasság), Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem), Ruy Blas (Hugo: A királyasszony lovagja), Musset: Lorenzaccio, Bicska Maxi (Brecht: Koldusopera), George (Albee: Nem félünk a farkastól). Egyik legkorábbi sikerét a Valahol Európában című filmben aratta. Azóta számos film főszereplője volt. Kossuth-díjas, kiváló művész. Első könyve, a Tollal 1963-ban jelent meg. 

Fülszöveg 2.

"Nem a csupasz arc az igazság, hanem a maszk: az idegen isten a lelkünk mélyén. Nem a vallomás, csak a maszk képes valóban nevén nevezni a dolgokat. Nem érzelem, nem intelligencia, csak a mimikri, az 'úgy teszek, mintha': ez teszi a színjátszást filozófiává."
A tömören megfogalmazott színészparadoxon - minden művészet alapvető paradoxona - kulcsmondat Gábor Miklós könyvében. De könyvének mégsem a maszk a témája, nem is a színészet. Gábor Miklós kötetlenül és közvetlenül, tárgyi meghatározók nélkül önmagáról vall. A személyiségnek arról a mélyrétegéről, ahol drámaian összecsapnak emberi adottságok és külső élmények, hogy az összecsapásból kiforrjon, kisugározzon mindaz, amit az ember a világnak adhat: gondolat, érzés, tett - és alakítás. A léleknek ebben a mélységében az események csak jelképek. Különleges önéletrajzában Gábor Miklós zárójelbe teszi a történést és az időt; A színész árnyéka egyetlen lírai vallomás. Egyanyagú: legszemélyesebb részletei is a színészetre vonatkoznak, és a tárgyilagos szerepelemzésekben is érezni a kegyetlen kitárulkozást. Hiszen ugyanarra - a teljes azonosulás és a kívülálló figyelem együttes jelenlétére - van szüksége írónak és színésznek, ha játszik. ha szerepeiről ír, ha megfigyeléseit rögzíti vagy önmagáról szól. Önmagáról; az előadás után, letéve a színpadi királyok koronáját, a színpad magányából visszazárkózik naplója magányába, hogy az írás erejénél fogva ismét vérrel töltse meg, akinek a színpadi hősök elszívták húsát és vérét: a színész árnyékát - önmagát.



1976

KICSI-VILÁG-HÁBORÚ
Napló, huszonöt évesen
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1976. 171 oldal. A szerző rajzaival



Fülszöveg 1.

Gábor Miklóst nem elégítette ki, hogy színész. Meg akarta mutatni "a színész árnyékát" is: önmagát, aki testét, mimikáját, szenvedélyeit, mindazt, ami látszik, szerepeinek adta oda. Az esszéista megfeleléseket keres tárgya és szubjektuma között; kinek lehet jobb esélye erre, mint a színész-esszéistának, aki a maga alakította szerepeket elemezheti. Gábor Miklós izgalmasan okos szereptanulmányai intim közlendőit takarják, a mellékesnek látszó személyes megjegyzésekben viszont színpadi vérrokonairól, Hamletről, Büchner Robespierre-jéről, Sarkadi Kis Jánosáról mond gondolatpattintó igazságokat. A színészet az író Gábor Miklós számára elsősorban téma, közvetítő anyag; mint színész megtehette, hogy áttételek nélkül szóljon önmagáról, és naplójegyzeteivel bevilágítsa a léleknek azokat a tájait is, amelyeket hivatásos író, prózában, csak képzelt alakjai lelkébe plántálva mutathat meg.
Gábor Miklós 1919-ben született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1964-től a Madách Színház tagja. Jelentősebb szerepei: Jago, Romeo, Hamlet, III. Richárd, Moliere Don Juanja, Alceste-je, Gogol Hlesztakovja, Musset Lorenzacció-ja, Brecht Bicska Maxi-ja, Füst Milán IV. Henrik-e, Metellus-a, Sarkadi Sebők Zoltán-ja, Kis János-a. Egyik legkorábbi sikerét a Valahol Európában című filmben aratta. Azóta számos film főszereplője volt. Kossuth-díjas, kiváló művész. A kecskeméti Katona József Színház tagja; itt Schiller Don Carlos-ának Fülöp királyát, Racine Bereniké-jének Antiochusát játszotta. Művei: Tollal, 1963, 1968, A színész árnyéka, 1972; Fejegyzések Alceste-ről, 1975

Fülszöveg 2.

A második világháborúról könyvtárnyi könyvet írtak magyarul is. Megírták a háborúba hajszolt ország tragédiáját, a doni front és a táborok szenvedéseit. Megírták a partizánokat, az ellenállókat és a katonát, aki tapasztalatai súlya alatt szembefordul a fasizmussal. De nem írták meg a sokakat, a háború muszáj-katonáit, akik meggyőződésük, akaratuk ellenére tehetetlenül sodródtak a bomló seregek zűrzavarában.
    A kezdő színész 1944 kora őszén kerül ki a frontra. Mint katonáskodásra kényszerített művész a németeket érzi ellenségének, a szovjet csapatokat reménybeli felszabadítónak, ám szégyenkezve vallja be, hogy nem gyűlöli annyira a németeket, mint amennyire fél tőlük; és ahhoz képest, hogy elvben az ő oldalukon áll, eléggé fél az oroszoktól is. Meglepetten kell tapasztalnia, hogy a háború gyakorlatában az elvek szolgálata távolról sem olyan egyszerű, ahogy a naplóírás magányában elgondolta. A második világháború entellektüel-Svejkjeként téblábol a frontok között, nőkről képzeleg és önmagát analizálja. Helyzete kivételes, hiszen nyilván kevesen voltak, akik ilyen gonddal és ennyire kívülről szemlélték önmagukat még életveszélyben is. De amit átélt, azt vele együtt élték át társai, az akkori huszonévesek, mai középkorúak. Így az eseményekkel egyidőben írt (utólag csak tömörített és kommentált) napló egy kicsit Magyarország furcsa háborújának és a történlembe sodródott ifjúságnak a regénye lett.


2014. szeptember 5., péntek

Gábor Miklós, az író 1.

Olvasóimban, de bennem is felmerült, hogy a korábbi sokrészes kronológia egyik kiegészítéseként lajstromba vegyem Gábor Miklós könyveit: első lépésben saját, önálló köteteit, aztán írásait más könyvekben, antológiákban és írásait folyóiratokban. Ezt majd ki fogja egészíteni egy kutatás, amelyben szeretném, amennyire lehet, átfogni a róla szóló könyveket, írásokat.

Mielőtt a könnyebbik részét, saját könyveinek számbavételét elkezdeném, hangolódjunk rá a témára. Gábor Miklós első önálló kötete, TOLLAL címmel, 1963-ban látott napvilágot. Ennek kapcsán készült vele egy interjú a Film Színház Muzsikában (megjelent a 18. számban). Igaz, ez nem annyira az írásnak az életében betöltött szerepéről szól, hanem könyve alapjául szolgáló naplója segítségével mintegy végigfut a beszélgetés egész addigi pályáján. Elsőként ezt olvassuk el: