2015. augusztus 29., szombat

Gábor Miklós szabadtéren 9.

Időrendben áttekintve Gábor Miklós szabadtéri szerepeinek sorát, következzen az 1968 nyarán a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott zenés játék, az EZ FANTASZTIKUS! 

Ez a darab voltaképpen egy amerikai musical volt, így ritka madár Gábor Miklós pályáján. Ráadásul ha megnézzük, ekkoriban milyen szerepeket játszott, különösen érdekes. A premierre egyébként július 5-én került sor. Nem mindennapi volt a gárda: a két fiatalon, Farkas Gabin és Huszti Péteren kívül mint apák Bessenyei Ferenc és Márkus László léptek színpadra, a rendező pedig Ádám Ottó volt.

Első lépésben nézzük, hogyan tudósított a Film Színház Muzsika a próbákról:

1968. 20. szám

1968. 25. szám
Legközelebb kritikai visszhangokkal jelentkezem!

2015. augusztus 22., szombat

Gábor Miklós szabadtéren 8.

Folytassuk az 1967-es szegedi Hamlet kritikai visszhangjainak idézését.

A Népszabadság július 26-i számában MGP (Molnár Gál Péter) írta - véleménye összecsengett a múltkor idézett kritikával:

Vámos Hamlet-rendezése a szegedi szabadtéri játékok történtében fontos helyet foglal el. Csaknem teljesen szakított az unalmas fáklyás bevonulásokkal, a nagy tömegű - de tébláboló - statiszták beállításával, vagyis mindazzal az ötlettelen közhellyel, amit látványosságnak tartanak a zárt kőszínház kötöttségeiből kiszabaduló rendezők: bebizonyítva, hogy egy mégoly hatalmas színpadon egyetlen ember is lehet látványosság, hogy van a színházi látványnak egy mélyebb és gazdagabb értelme is. [...] S hogy a közönség nyáron sem feltétlenül igényli a görögtüzet, megelégszik a költészet és a színházművészet melegítő tüzével, arra jellemző: milyen áhítatos csendben hallgatta végig a publikum az éjfél előtt negyedórával véget érő előadást.

Film Színház Muzsika 1967. 30.


Gábor Miklós Hamletje a dühös fiatal portréját teremti meg: azét, aki értelmesen lázad a világ ellen. Mozgása és dikciója nem archaizál, annak ellenére, hogy nem mond le a verskívánta emelkedettségről, pedig partnerei igencsak lelkes általánossággal szavalják el a verseket, úgy vélvén, ez a kötelességük egy verses, történelmi tragédiában. Gábor mozgása, felkucorodása valamely ülőalkalmatosságra, gesztikulációja nagyszerűen merít a mai gesztuskészletből anélkül, hogy valamiféle kellemetlen aktualizálással zavarná meg a a művészi élményt és zakós Hamlettel igyekezne felhívni magára a figyelmet. Tokéletesen érti és értelmezi a művet, habár a hamleti rejtély megoldására nem vállalkozik, ehelyett egy többféleképp értelmezhető emberi alakot és sorsot épít fel: a megfejtést rábízza a közönségre.   

Azt hiszem, legközelebb is ezzel a témával jelentkezem, még van két érdekes kritikám!


2015. augusztus 12., szerda

Gábor Miklós szabadtéren 7.

Gábor Miklós szabadtéri színpadi megjelenéseit időrendben követve ma áttérünk a Szegedi Szabadtéri Játékok 1967-es Hamlet előadására. 

Vámos László rendezését 1962 január óta kimagasló sikerrel tartotta műsorán a Madách Színház. Az eltelt évek alatt a produkció, s benne elsősorban Gábor Miklós alakítása valóságos legendává vált. Itt a blogban már rengeteget foglalkoztam a témával, Gábor Miklós naplójegyzetei és korabeli sajtóvisszhangok segítségével, amit nemcsak fényképekkel, hanem - az utókor szerencséjére - az előadást megörökítő televíziós felvétel részleteivel is kézzelfoghatóbbá sikerült tenni. Ám nem szóltam még arról a három szegedi alkalomról, amelyek Gábor Miklós számára is lezárták a Hamlet-szériát: ezek voltak az utolsó előadások.

Vass Évával az "Egérfogó"-jelenetben


Az 1967-et megelőző két nyáron Vámos László Madách Tragédiáját rendezte meg, benne Gábor Miklós Luciferével. Mint a közelmúltban itt felidézett kritikákból is kiderült, Vámos sok elmarasztalást kapott azért, mert - a kritikusok szerint - a látványt és az akciókat a gondolatiság elé helyezte. Így, amikor kiderült, hogy következő szabadtéri produkciója a Hamlet lesz, bizony sokan féltették az előadást attól, hogy rendezője ezt is "feltupírozza" látványosságokkal.

Ám a félelem nem igazolódott be, Vámos ugyanis éppen az ellenkezőjét tette... Több értékelést végigolvasva nagyon összecsengett a kritikusok véleménye abban, hogy a kőszínházi produkciót a Dóm térre alkalmazva most is csodálatos előadás született. S ha felróttak egyáltalán valamit, az két dolog volt: az egyik, hogy mivel a Hamlet is csak háromszor került színre, az új játéktérben való begyakorlottság hiánya miatt az előadás ritmusában voltak egyenetlenségek, illetve még azt, hogy nem minden szereplő tudott alkalmazkodni a megnövekedett színpadhoz. 

A premiert 1967. július 23-án tartották. A szereposztás gyakorlatilag az 1964-es újrarendezett előadáséval volt azonos: Claudius Bessenyei Ferenc, Gertrud Tolnay Klári, Polonius Ajtay Andor volt, a többi főszereplő pedig az 1962-es premier óta az előadás részese volt, mint például Ophelia:Vass Éva, Laertes: Lőte Attila, Színészkirály: Ujlaky László, Oscrik: Körmendi János és a két kitűnő sírásó, Kőmíves Sándor és Gyenge Árpád.

Ma olvassunk bele a Film Színház Muzsika kritikájába. Megjelent az 1967. 30. számban, írta Geszti Pál. 


Legközelebb további kritikákkal folytatom!

2015. augusztus 1., szombat

Gábor Miklós szabadtéren 6.

Az ember tragédiájának 1965-ös előadása - Vámos László rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon - a magyar színházi életben szokatlan mértékű kritikai vihart váltott ki. Egy év múlva Vámos László a tapasztalatokat felhasználva, a tanulságokat levonva újra színpadra állította a darabot.

Ekkor is csak három előadásra került sor, ráadásul az elsőt nem fogadta kegyeibe az időjárás: fél 10-ig zuhogott az eső. Ám a közönség az árkádok alá húzódva kitartott, s győzött: háromnegyed tízkor megkezdődhetett.

Ruttkai Éva, Nagy Attila, Gábor Miklós. Film Színház Muzsika 1966. 30.


A Népszabadságban (1966. július 26.) Molnár Gál Péter leszögezte, hogy idén ismét a tavalyi Tragédiát láthatjuk. Ugyanazokkal a szépségekkel és ugyanazokkal a hibákkal. Azért megállapítja, hogy ha alapvető változás nem is történt, megváltozott az előadás minősége: gördülékenyebb, kidolgozottabb,  akadozásmentesebb lett.

A színészekről szólva pontosan idézem:

A három főszereplő alakítása egy év alatt beérett. Ruttkai Éva sok árnyalatát játssza el Éva szerepének, Nagy Attila (Ádám), ha még túlságosan egyhangúan szaval is, már erősen megtisztult múlt évi romantikus ihletésű, általános hősfelfogásától. Gábor Miklós Lucifere finom humorával, okos cinizmusával, halk - de nem hallhatatlan - majdnem kamaraszínpadi hangvételével az előadás legjobb főszereplője lett. (Akkor is, ha kissé zavaró, nagyoperaian Mefisztofeleszi az új kosztümje.

Olvassunk bele a Film Színház Muzsika 1966. 30. számában megjelent kritikába is, írta Geszti Pál:

Ő is hasonló megállapításokat tesz magáról az előadásról, mely

Nem sokat változott tavaly óta. A fantasztikus ebben az előadásban a méretek kitágultsága: Vámos László rendező a templomtorony magasságáig növesztette a játékteret felfelé, s a környező épületek tetejéig a jobb- és baloldalon.
Van ebben a monumentalitásban, Bakó József elképesztő méretű díszleteiben valami lélegzetelállító: azt hiszem, páratlan európai látványosság ez a Tragédia-show, a mennyekig felszálló kristálygömbbel, amely szputnyikként tűnik fel az égen s leszáll a játéktérig, a jobbra magasan fenn lángokban álló, eretnek-égető kereszttel, az égnek eresztett, suhanó szárnyű fehér galambokkal, a párizsi szín fantasztikus bíbor-orgiájával, a londoni szín kitűnően kidolgozott haláltánc-pantomimjának ijesztő pontosságával.

Azért időztem ennyit a külsőségeknél, mert filmfelvétel nem készült, csak néhány rossz minőségű fénykép örökített meg pár pillanatot az előadásból - legalább a kritikus szaván keresztül legyen némi fogalmunk, milyen lehetett.


Folytassuk az olvasást:

Kinek róhatnánk fel, hogy nem vette észre Ádám - Nagy Attila - szövegének túlhangosított részletei mögött a gondolatok szikrázását - amikor annyi másféle, s látszólag fényesebb szikrázásra kellett figyelnie?
A gépezet szinte a tökéletesség igényével és igézetével működik. Engem mégsem ez a tökéletesség kapott meg [...] Engem Ruttkai Éva alakításának varázslata kényszerített ámulatra: a megfejthetetlen titok izgat, hogy honnan vette az idegek és teremtő-erő új meg új tartalékait, hogy ebben a gépesített és percenkint robbanó-fortyogó színpadi boszorkánykonyhában megtalálja Éva alakjának tünékeny és örök, de mégis mindig új lázakban borzongó, belső karcsúságát? Ezüst holdsugárból és édes, mézízű nyárból szőtt Évája felejthetetlen, s felülemelkedik a szerepről való minden emlékképen. Igen, ez igazán Madách Évája volt, az asszony, kinek "bűne a koré, mely szülte őt".
Gábor Miklós Lucifere idén új jelmezt kapott: az ördögi vonásokat elhagyó, s a bukott angyal-jelleget kihangsúlyozó rendezői koncepció értelmében szikrázó ezüst-fehéret. Szokatlan, frappáns és talán vitára is késztető jelmez - s benne a tavalyi Lucifer, ám érettebben, simábban és egyszerűbb szóval: a tiszta értelem s a világ meghatározott, áttörhetetlen rendje elleni örök lázadás nyugtalan hordozója ő, ez az elegáns Lucifer, a tagadás és a gond gyermeke. Lehiggadt, lepártolt bölcsesség árad a színész szavából-hangjából, a mindent-megértés keserű és fájdalmas tudománya.

A téma zárásaként egy bekezdés Molnár Gál Pétertől:

Vámos László szegedi rendezése természetesen csak egy a Tragédia-értelmezések sorában. Eredményei, képzeletgazdag megoldásai beépülhetnek más értelmezések színpadi megvalósításaiba is. Tévedései pedig vitára ösztönözve további megoldásokra serkenthetnek.

Gábor Miklós pedig 17 év múlva, 1983-ban lett újra Lucifer szülővárosában, Zalaegerszegen.