Kortársak: Ádám Ottó

Ádám Ottó (1928-2010) rendező, színigazgató, színészpedagógus.

1952-ben rendező szakon szerzett diplomát a Színművészeti Főiskolán. 1956-ban került a Madách Színházba, amelynek rendezője, főrendezője, 1972-től pedig igazgatója volt. 1989-ben nyugalomba vonult, de a Színművészeti Főiskolán még 2003-ig tanított.

Gábor Miklóssal első közös munkája Molière Don Juanja (1957) volt, amelyet olyan előadások követtek, mint a Családi ágy, a Nyaralók, Az ördög cimborája, A medikus, a Hosszú búcsú, 1960 után a Kaukázusi krétakör, a Libikóka (duplázása 1972-ben), a  Tanner John házassága, a Danton halála, a Koldusopera, az Ez fantasztikus! az Éjjeli menedékhely, a Hermelin, a Sirály, majd  az 1970-ben bemutatott Oidipusz király.

 

Nők Lapja 1957/2

 

Kettejük együttműködése az 1970-es évek elején kezdett repedezni. A hamarosan a színház igazgatójává kinevezett Ádám Ottó által képviselt stílus egyre idegenebbé vált Gábor Miklós számára, aki úgy érezte, nem tud megújulni. Ezt legjobban utolsó közös előadásuk, a Hosszú weekend (1974 március) illusztrálta. Az előadás egésze a színház nagy fiaskója lett. Alapjául szolgáló kisregényével a szerző, Karinthy Ferenc szép kritikai sikert aratott, de a téma színpadra átírva, a dráma műfajában teljesen hatástalanná vált, hiába a színház legjobb erői játszottak benne.

 

A Madách Színház az 1960-as években

 

Így 1974 őszén Gábor Miklós először vendégként ment el Ruszt Józsefhez a kecskeméti színházba. Hogy a Don Carlos előadásában megkezdett utat folytathassa, vállalhasson további szerepeket Kecskeméten, kenyértörésre került sor igazgatójával: 1975 nyarán egy sorsdöntő beszélgetésen Vass Évával együtt felmondta Madách színházi tagságát. Eredetileg fizetés nélküli szabadságot szerettek volna kérni két évad idejére, de ez valamiért nem volt lehetséges, s mivel úgy érezték, igazgatjuk nem igazán marasztalja őket, egyetlen pillanat alatt eldöntötték, hogy az új művészi lehetőségek kedvéért elhagyják színházukat.

Annyi hatalmas siker után búcsúajándékként Hamlet és Ophelia jelmezét vihették magukkal...

Ádám Ottó 1989-ig a Madách igazgatója maradt, miközben színháza magas színvonalon, kiváló színészekkel, nagy közönségsikerekkel, de fokról fokra bulvárosodott, majd – a Macskák bemutatása után –  fokozatosan musicalszínházzá vált. Igaz, ez a folyamat az ő nyugdíjba vonulása után gyorsult fel igazán. De talán azért is ment nyugdíjba és vonult vissza teljesen a rendezéstől (a tanítás kivételével), mert megsejtette a jövőt, és, mint ahogy Ungvári Tamás írta, ezzel a lépésével kívánta megőrizni életműve egységét.

Gábor Miklósról halála kapcsán, 1989-ben terjedelmes emlékezést írt a Kritika folyóiratba (a 9. számban jelent meg), ebből idézünk egy gondolatsort, milyennek látta ő Gábor Miklóst:

Nehezen barátkozó, arisztokratikus szellem volt, félénk és önbizalom nélküli intellektuel, aki – hacsak tehette – könyv mögé rejtette szorongó, bizonytalan lényét ... Ez a tartás, ez a szellemi különállás Miklós önvédelmi rendszerének lényegéhez tartozott. Mindent megadott volna azért, hogy az igazi komédiások befogadják, és mindent megtett azért, hogy ezt számukra minél jobban megnehezítse. ... ezért ült egyedül, öltözőkben, filmgyári udvarokon, jelenésre várva, lesve-vágyva, hogy valaki megszólítsa. Akkor aztán boldogan hajtotta be a könyvet, nézett fel, és elegyedett beszédbe színésszel vagy díszítőmunkással, tervezővel, rendezővel, akárkivel. Ilyenkor tudott beszélni, magyarázni, okosan, színesen, de tudott hallgatni is, a másikra figyelve, finoman, őszintén.

Gábor Miklós és a Margitsziget

A Balaton mellett Gábor Miklós másik kultikus helye, ahova szakma és magánélet egyaránt fűzte.

 

wikipedia

 

Az áttekintést kezdjük a szakmával, színészi munkájával.

1948 és 1954 között Lysandert játszotta a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahova a nyári hónapokra mindig kiköltözött a Nemzeti Színház csodálatos látványvilágú előadása, a Szentivánéji álom. A Nemzeti Színház tagjaként utolsó előadása is itt zajlott, 1954. szeptember legelején, akkor szerződött át a Madách Színházba.

Major Tamás rendezéséről már írtam a blogban a Gábor Miklós szabadtéren sorozatban, érdemes elolvasni és megnézni a képeket.

Lysander szerepe és az élmény visszaköszönt pályáján az 1957-ben forgatott Éjfélkor című filmben, melyben egy akkori önmagához nagyon hasonló népszerűségű színészt alakított, Károlyi Jánost, aki nős férfiként szeret bele egy, a pályáján származása miatt előmeneteli nehézségekkel küzdő balerinába, Vikibe (Ruttkai Éva). Egyik első találkozásuk a Margitszigetre, a szabadtéri színpadhoz viszi őket, ahol a színész Lysander szerelmes szavaival udvarol Vikinek, amelyre ő Helénaként válaszol. 

 

 

(Érdekesség, hogy néhány nyáron Ruttkai Éva valóban játszotta Helénát abban a bizonyos előadásban.)

Gábor Miklósnak a Sziget magán-szempontból is fontos helye volt. A Katona József utcában élve viszonylag közel lakott hozzá: Ruttkai Évával és cseperedő lányukkal sok sétájuk vezetett oda. Egyik leggyakrabban látható családi képük, Tormai Andor felvétele is ott készült 1959-ben.  Gyakori vendégei voltak a Nagyszálló éttermének is.

 

 

Az 1962-66 közti majdnem 300 Hamlet-előadás után, amint egy műsorban Götz Béla díszlettervező mesélte, Gábor Miklós, Vass Éva, Körmendi János és ő legtöbbször kocsiba ültek, s hosszú ideig a Szigeten köröztek (ahova akkor még be lehetett hajtani), levezetve az előadás hangulatát.

Gábor Miklós számára igazán kultikussá a Vass Éva-szerelem tette a Szigetet. Mint naplójegyzeteiből kiderül, szokásos találkozóhelyük a nagy platánfa volt, mellette írt a Japánkert halastavának akt-szobráról is (Ülő lány, Csikász Imre alkotása). Erről a nagyközönség Nyomozok magam után című posztumusz kötetének A sziget – Impresszionista leltárféle című fejezetében olvashat.

Forrás: köztérkép.hu

 

Vass Éva versben is megörökítette, mit jelentett számukra a Margitsziget:

 

 

             Vass Éva: Szigeti séta
                                                

Borús volt a nap? Sütött, zuhogott?
Mentünk, szaladtunk, némán álltunk-e?
Elkapták labdánk, vagy ránk nevettek?
― Nem tudom barátom, emlékszel-e? 

 

Úgy érzem, zöld réten angyalok szálltak
Koszorút helyeztek fejünkre le
Lábuk nem ért se földet se eget
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Én emlékszem "őzi" koronával
Vedlett előttünk, szája fel is meg le
Hányingert éreztél ― élet volt pedig ―
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Zöld, meg zöld, meg halványan lila
Virágok özöne, Margit szigete
Valamit említeni akartam. ...
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Magányos voltál! A sziget válaszolt.
Ízekkel, szagokkal, formákkal tele
Hozzád csatlakozott milliónyi élet!!
― Nem tudom barátom, emlékszel-e?

Gábor Miklós és a Balaton

Élete egyik meghatározó színhelye.

 

Kamaszként édesapjával a Balatonon

 

A Balaton nekem mégiscsak valahogy megszentelt hely. Áhítatom helye is valamiképp. Ha – mert hideg van, mert esik vagy mert túl erős a szél – nem megyek le a partjára, hogy igazán ránézzek, már úgy érzem, hogy azt a napot elvesztegettem jóvátehetetlenül, hogy pótolhatatlant mulasztottam. (GM naplójegyzete 1988. aug. 6.) 

Gyerekkorában, kamaszéveiben szüleivel Siófokon szoktak nyaralni. Ezekből az időkből sok emlék felbukkan későbbi naplójegyzeteiben, ahol gyermekkorom, kamaszkorom, ifjúkorom megszentelt helyének nevezi. Egy gimnáziumi osztálytársaival megélt balatoni kiruccanását humorosan, sok öniróniával mesélte el Vámos Miklós Lehetetlen című műsorában.

Később Ruttkai Évával és lányukkal is sokat nyaraltak ott, bérelt villákban, többnyire az északi parton. Akkoriban sokat fotózott, rajzolt.

 

A Film Színház Muzsika címlapján (1957/11)

 

Egy balatoni grafikája (Pannon Tükör 2003/3)

Élete következő korszakában, Vass Évával Balatonszabadi-Sóstón, egy kicsike kis vízparti nyaralóban rengeteg időt, teljes nyarakat töltöttek együtt. Ott pihent és igyekezett regenerálódni akkor már egyre sűrűbben jelentkező betegségeiből.

Együtt Balatonszabadi-Sóstón (Felvidéki Judit felvétele, Gábor Miklós emlékére fb oldal)

 

Ott végezte régi naplójegyzeteiből Kos a Mérlegen, Egy csinos zseni és Sánta szabadság című könyveinek végső formába öntését; gondolkodott a Tasso (Goethe) rendezésén, dolgozott a Bunbury (Oscar Wilde) dramaturgiai munkálatain és még több mindenen. Rendületlenül mondta magának magnóra a Babits-verseket, különösen az Esti kérdést s írta tovább naplójegyzeteit. Ezekből Nyár, nyarak... címmel könyvet tervezett, de befejezetlenül maradt, s csak halála után közölt fejezeteket 1998-tól a Holmi, 1999-ben a Színház folyóirat. 

Balatonnál játszódó filmje az 1957-ben készült Éjfélkor, amelynek fontos jeleneteit Tihanyban, a Park Szállóban (ma Hotel Kastély) forgatták: a történet szerint a nászúton lévő párt ott éri a forradalom kitörésének híre.

 

Jelenet a filmből, úton hazafelé

 

Angol kritikus Pesten 1948-ban

Gábor Miklós a külföldi kritika szemében - ha erre gondolunk, legelső sorban az angol J. C. Trewyn Hamletről írt méltatása jut eszünkbe.

 

Somlay Artúr (Lear) és Gábor Miklós (Bolond) a Képes Világ 1948. 1. számában

Meglepetésre, a pótolhatatlan és egyre gyarapodó Arcanum adatbázis jóvoltából előkerült egy másik angol kritikus véleménye Gábor Miklósról, szintén Shakespeare szerepben. 

Ez a kritika sokkal korábbi, 1948-ból származik, amikor a Michael Burn nevű londoni újságíró a Nemzeti Színházban két akkor frissen bemutatott Shakespeare-előadást látott: a III. Richárdot, amelyben Gábor Miklós Richmondot, a zsarnok Richard legyőzőjét, és a Lear királyt, amelyben a Bolondot játszotta. E két előadásról írt Burn hosszú, elemző kritikát. Megjelent a Forum című budapesti "irodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóirat"-ban (III. évfolyam, 1948. 7. szám).

 

Előtte néhány szó Burne-ről:

1912-ben született, Oxfordban tanult. 1947 és 1949 között Budapesten élt mint a The Times tudósítója. Megszerethette Magyarországot, mert később írt egy Magyarországon játszódó regényt (Az éjféli napló - The Midnight Diary). Több verse is megjelent, közte egy Petőfiről szóló.

Richmond szerepében inkább csak rögzíti, hogy milyennek látta Gábor Miklóst:

 

Tiszta fehérben jelenik meg, simára kefélt hajjal, lábával az elesett zsarnok mellén. Anglia reménye: erőteljes, nagyszerű hangon mondja a békét hívó verssorokat.

 

Richmond arca a centenáriumi kiállításról

 

A Bolond szerepéről sokkal több mondanivalója van, mint ahogy maga a szerep is sokkal fontosabb. Egyetlen dolog nem tetszett neki, ami egy megváltozhatatlan külsőség: ő túl magasnak találta hozzá Gábor Miklóst... De olvassuk pontosan ezt a bekezdést:

Attól a perctől kezdve, hogy belép, érezni, hogy mindent tud, ami történni fog, de csak egy idióta intuíciójával érzi, amely nem menthet meg senkit. Tudja, hogy a király az igazi bolond, és tudja, mire készül Goneril és Regan, versikéi meddő figyelmeztetések. Túl magas a szerepéhez, s ezen az sem segít, hogy kétrét hajol. De visszaemlékezve Richmond alakítására, az volt az érzésem, hogy olyan színész, aki aláveti magát a játszandó szerepnek ahelyett, hogy saját modorát és személyiségét erőszakolná a szerepre, amit oly sok nyugati sztárról nem lehet elmondani.

 

Mindenesetre sikerült találni egy újabb autentikusnak mondható véleményt, amikor angol színikritikus reflektál az akkor 30 éves Gábor Miklós két Shakespeare-alakítására.

Gyurka - Ráadás

Már nem akartam belezsúfolni a Gábor Miklós életének egyik meghatározó barátjáról, ROMÁN GYÖRGY író-festőművészről – vagy festőművész-íróról? szóló, amúgy is hosszú poszt anyagába azt, amit most ráadásként fogok megmutatni.

Román György (1903-1981)

 

Ez pedig Gábor Miklósnak egy naplóbejegyzése, melynek dátuma 1989. január 13., azaz Román György születésének 86. évfordulója. 

Nos, naptárába, a dátum alá a következőt írta be röviden Gábor Miklós:

 

Dekódolva itt van a nehezen olvasható, és a szkennelés miatt amúgy is kicsit homályossá vált kézírás:

Gyurka sírjának megkoszorúzása. Korán érkezünk, a temető ismét nagyon szép: köd van, a ködbe füst vegyül. Vagy tízen vagyunk a sírnál. Én beszélek. Ferkót is megemlítem.

Ennyi a szöveg, de nagyon sok minden kiolvasható belőle és több dologgal ki is egészíthetjük. A végén az eredeti dokumentum történetét is el fogom mesélni.

A helyszín a Farkasréti temető. Román György családi sírboltban (szüleivel, feleségével és lányával) nyugszik a 7/8. parcellában (1-814/815).

Forrás: romangyorgy.hu

 

A művészi mészkő síremlék Román György 1938-ban elhunyt édesanyja síremlékeként készült, hiszen a szobrász, Beck Ö. Fülöp 1945-ben meghalt. Érdemes megjegyezni, hogy az édesanya, Román Vilmosné Elek Janka a Nyugat vezető műkritikusa, Elek Artúr nővére volt.

A Gábor Miklós bejegyzésében használt többes szám (korán érkezünk...) valószínűleg azt jelenti, hogy Vass Évával együtt ment ki a temetőbe, ahol aztán ő emlékezett a barátra, a művészre. Mint a fő posztban is leírtam, többször vállalt hasonló feladatot: megnyitotta barátja kiállítását, életében nem is egyszer, de halála után is; lehet, hogy ez a temetői megemlékezés se az egyetlen volt a Román György halála óta eltelt évek során.

Fontos a "Ferkót is megemlítem" mondat, hiszen, bár a baráti kör tágabb volt, de legszorosabban ők hárman: Gyurka, Ferkó és Miklós tartoztak össze akkor, az 1930-as évek végétől a háborús időkig. Ferkó személyét a róla szóló posztban azonosítottam és amit sikerült kinyomozni róla, ott megírtam, érdemes a posztot elolvasni.

Van még egy ok amiért Gábor Miklós és Román György kapcsolatából ennek a rövid bejegyzésnek külön posztot szenteltem.

Ez pedig személyes örömöm, ugyanis még ősszel Gábor Júlia nekem ajándékozta édesapjának azt a naptárát, amiben ez a bejegyzés szerepel. 

A naptár belül egy egyszerű határidőnapló, mérete 16,5x11 cm, körülbelül két és fél centi vastag. Eredeti műbőr kötését egy minden bizonnyal egyedileg, valódi bőrből csináltatott borító fedi, amelyen keretbe foglaltan, fém dombornyomással, egybefonódó betűkkel a GM monogram látható:

 

Legelső belső lapjára Gábor Miklós az 1989-es évszámot írta (a határidőnapló nem konkrét évre szólt, mivel a hét napjait nem tartalmazza), így 1988 karácsonyára kaphatta ajándékba.

Viszont, a dátummal van egy kis gubanc. Mint a fenti képen láthatjuk is, Gábor Miklós a január 13. dátum alá azt írta, "Csütörtök", holott aznap éppen péntek volt (ráadásul péntek és tizenharmadika!); sőt, az egy héttel későbbi, január 20-i oldalra is odaírta, hogy csütörtök.

Mi lehet a megoldás?

Először megnéztem, a környező években mikor esett csütörtökre az a nap, és kiderült, hogy előtte 1983-ban, legközelebb pedig 1994-ben; így az évszámot bizonyos, hogy nem írhatta el ennyire. Az 1989-et környező években, 1988-ban szerdára, 1989-ben pedig, a 88-as szökőév miatt péntekre, 1990-ben pedig szombatra esett január 13. Így egyedüli megoldásként azt tudom elképzelni, hogy a temetői megemlékezést a születésnapot megelőző napon tartották, január 12. esett ugyanis csütörtökre. De mivel Gábor Miklós emlékezete a 13-át őrizhette születésnapként, ahhoz a naphoz írta az eseményt.

Sajnos aztán megfeledkezhetett szép naptáráról, mert soha többet nem írt bele... Pedig ő aztán igazán grafomán volt, de egy ilyen naptár a napi korlátozott terjedelmével valószínűleg túlságosan gúzsba kötötte volna a képzeletét.

Ám számomra így is egy rendkívül becses relikvia, hiszen az Ő tulajdona volt, lánya szerint karácsonyra kapott ajándéka; külseje, szép bőr borítója is igazán egyedi és személyes – és még írt is bele, ha csak egyetlen alkalommal is. 

E határidőnaplóval együtt Gábor Júliától még egy relikviát kaptam: egy füzetet, amibe viszont hosszú időn át és kifejezetten sokat írt, ráadásul olyasmit, ami számomra különlegesen érdekessé és fontossá teszi. De azt majd egyszer később mutatom meg. 

 

 

 

 

 

Gyurka

Ferkó és Gyurka? Kölyök-epigon voltam mellettük, tőlük kölcsönöztem eszem, szemem, talán még szívem is – a fiatalságom. (Gábor Miklós)

Gábor Miklós ifjúkori (az 1930-as évek vége felé kezdődött) baráti körének bemutatását Ferkóval kezdtük, ma – ugyanazon mottóval kezdve – Gyurkával folytatjuk. Vele még sokáig kapcsolatban maradhatott, de Ferkó 1946-ban bekövetkezett halála miatt a "nagy hármas" már többé nem állhatott össze.

ROMÁN GYÖRGY (1903-1981)

romangyorgy.hu

 

Író, festőművész. Két éves korában agyhártyagyulladás következtében elveszítette hallását, beszédkészségét s mellette mindkét lábára  megbénult. Bénaságát hallatlan szívóssággal küzdötte le, olyannyira, hogy egy időben profi ökölvívó is volt. Újra beszélni nagyanyja tanította meg. Az 1920-as évek első felében tanulmányokat folytatott a Képzőművészeti Főiskolán, Réti István növendéke volt, de tanult rajzolni a müncheni akadémián is. Az 1930-as években megjárta Távol-Keletet (Sanghaj, Tokio), ahol cukorkagyártóként igyekezett pénzt keresni. Ám a vállalkozás az ottani párás éghajlat miatt befuccsolt, mert a cukordrazsék elolvadtak... Ekkor profi ökölvívóként próbált némi pénzt keresni. 1936/37 körül, sok hányódás után sikerült hazatérnie. Pesten aztán hamarosan kialakult baráti köre, amibe rajtuk kívül még Rajczy Lajos, Bánki Zsuzsa és Ilosvay Katalin is tartozott. Volt még egy "Jani" nevű fiatalember, őt is említi többször Gábor Miklós, de őt nem sikerült azonosítani. Jani tragikus véget ért, valamikor a hetvenes évek elején öngyilkos lett, ennyi tudható egyelőre róla. De a baráti kör magja ők hárman voltak: Ferkó, Gyurka és Miklós.

A következő fénykép a Ferkóról szóló posztban megmutatott, Gábor Miklóséknál készült szilveszteri fotó részlete Gyurkáról:

Román György életrajza hazatérése után is annyira változatos, hogy e poszt keretében képtelenség elmesélni. Érdemes a wiki oldalára ellátogatni és ott legalább átfutni. De Román Györgynek szerencsére van egy posztumusz weboldala is: aki még jobban szeretne belemerülni a témába, javaslom a böngészését, olvasását, a képek nézegetését! És A magányból című önéletrajzi kötetének olvasását; sőt, készült róla kitűnő monográfia mint festőművészről.

Itt dióhéjban annyit, hogy nem mindennapi egyéniség és jelenség volt. Már külsőre is: sántított és süketsége miatt kiabálva, fejhangon beszélt. De még hetven évesen is bokszolt...

Lábjegyzet: Gyurka révén Gábor Miklós is megismerkedett a kor nagy sportolójával és mesteredzőjével, Adler Zsigmonddal. Egy megjegyzése szerint a mester biztatta őt, hogy lenne tehetsége az ökölvíváshoz...

Román György 1947-ben megnősült, kislánya született, akihez, miután feleségével szétváltak, csak jóval később kerülhetett közel.

A kislány, Román Kati színészi tehetség volt, de csak nagyon nehezen érvényesült. Szülei válása miatt gyerekkorában sok hányattatásban volt része, apjának nagy harcába került, hogy vele élhessen. Ebben egy forrás (Lengyel Nagy Anna: Liliputok lázadása = Népszabadság 2009. okt. 17.) szerint Gábor Miklós és Ruttkai Éva bíróságon tett tanúvallomásainak is jelentős szerepe volt... Így Kati apja életének utolsó húsz évét képes volt sokkal könnyebbé és derűsebbé tennie. Halála után intenzíven ápolta az emlékét – míg bírta, mert 61 évesen legyűrte a rák.

Az ifjúkori hármas barátság után Gábor Miklós és Román György továbbra is kapcsolatban maradtak. Gábor Miklós több alkalommal nyitotta meg barátja kiállítását. Ezen alkalmak többsége éppen azokra az évekre esett, amikor színészi népszerűsége csúcsán állt, s emiatt ezek a kiállítások talán nagyobb figyelmet kaptak. 

1958. augusztus 30-án Román György ötven képéből rendezett kiállítást a Műcsarnok. Érdekes módon az egyetlen fényképet az akkori magyarországi román kisebbségek hírlapjában találtam: Román György, Ruttkai Éva és Gábor Miklós a Körhinta című festmény előtt:

Foaia Noastra 1958. szept. 15.

1967. december 8-án a Fényes Adolf teremben is Gábor Miklós nyitotta meg barátja kiállítását:

 

 

Megnyitójának szerkesztett változata megjelent az Élet és Irodalom december 16-i, 50. számában.

1972. november 24-én újra a Fényes Adolf terem adott otthont Román György kiállításának, amit ismét Gábor Miklós nyitott meg (pedig aznap este volt a Szellemidézés premierje a Madách Kamaraszínházban!)

 

Román György nyaranta rendszeresen Szigligeten, az írók alkotóházában dolgozott. Gábor Miklós és Vass Éva egy alkalommal meglátogatták. Erről több fénykép is tanúskodik Román György posztumusz weboldalán, nagy valószínűséggel Vass Éva fényképezte őket. Van néhány olyan kép, ahol ő látható Gyurkával, azokat Gábor Miklós kattinthatta. Kettőt megmutatok:

Barátja hetvenedik születésnapját Gábor Miklós A monstrum dicsérete című írásában köszöntötte (megjelent az Élet és Irodalom 1973. január 13-i számában). Érdemes lesz később egy külön posztban részletesebben idézni.

 

Román György 1981. szeptember 1-jén hunyt el Budapesten, 78 éves volt. A Farkasréti temetőben, családi sírboltban, szülei mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén Gábor Miklós addig még kiadatlan könyvének (Betegségország vándora) utolsó mondatait olvasta fel. 

Barátja kéziratának kiadásáért sokat próbálkozott, kilincselt, sikertelenül (ennek történetét a Holmi folyóiratnak írta meg, az 1997/3. számban jelent meg). A könyv aztán 2003-ban végre napvilágot láthatott, de ezt már a jóbarát sem érhette meg – és sajnos nem került bele a Holmi folyóiratban megjelent, még 1973-ban a regényhez írt zseniális utószava sem...

 

Román György utolsó festménye közvetlenül is őrzi baráti kapcsolatukat. Címe és témája meghökkentő, mint festményei legtöbbjének; ezt is egy álma nyomán festette, mit sok más képét: Gábor Miklós két fadarabbal süketnémáknak hegedül. 

 

A blogger felvétele, készült Gábor Miklós és Vass Éva lakásában, 2019. március 20.

De még korábban, 1944 körül készített barátjáról portrét is, katonaruhában:

 

A blogger felvétele, készült Gábor Miklós és Vass Éva lakásában, 2019. március 20.

E festményeket haláláig láthatta otthonában Gábor Miklós, aki soha nem felejtette el barátságuk emlékét. 1989-ben, Gyurka halálának évfordulóján kis megemlékezést tartottak sírjánál, amelyen ő beszélt (erre egy későbbi posztban még visszatérek!). Elképzelhető, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen alkalom. 1993-ban is Gábor Miklós beszélt egy kis kiállítás megnyitóján a Fészek Klubban. Akkor írta le naplójában, mit is jelentett hármójuk számára ez a barátság (a naplórészletet Felvidéki Judit publikálta a Gábor Miklós emlékére facebook oldalon):

Próbáltam őrá gondolni, nem a kiállításra, [...] csak Gyurkára, életem illusztrációjára, vagyishogy emlékemre, arra, mit is jelentett nekem az ő személye, az ő Angliája, kalandorsága és férfiassága, "háromtestőrködésünk" Ferkóval, szóval éppen az az idő, amikor "senkik" voltunk, de hatalmas sikereink, világhírünk, zsenialitásunk egész káprázatos perspektívája a jelenünkben [...] igen, az hiteles lét volt, ez volt az ifjúság, ez a mindent nélkülözés, csak az számított, amit akartunk, úgy határoztuk meg magunkat, ahogy nekünk tetszett, ha zsenik vagyunk, hát persze hogy azok, mi csak tudjuk [...]

Ferkó

Ferkó és Gyurka? Kölyök-epigon voltam mellettük, tőlük kölcsönöztem eszem, szemem, talán még szívem is – a fiatalságom.

Gábor Miklós mondata A színész árnyéka című könyvében.

Íme Ferkó egy fényképen, amelyet a blogger 2024. április végén kapott Gábor Júliától (aki most találta meg édesapja hagyatékában), így frissíteni tudja ezt a három hónappal korábban megírt posztot:

Mellette itt egy fénykép Gábor Miklós fiatalkorából, barátai és családja körében. Majd a poszt vége felé fogom elmagyarázni, ki kicsoda, csak sajnos több mindenki személye nem ismert.

 

Valóban, Gábor Miklós szinte valamennyi könyvében előkerül Ferkó és Gyurka neve, mint akik döntő befolyással voltak életére. Konkrétumot ugyan keveset ír róluk, így nyomozni kellett, hogy kiderüljön, pontosan kik is rejtőznek a két becenév mögött.

A könnyebb eset "Gyurka", hiszen ő képzőművészként és íróként közismertebb lett, hosszabb élet is jutott osztályrészéül. Ő ROMÁN GYÖRGY (1903-1981). A fenti képen ő mosolyog a jobb szélen.

"Ferkó" személye viszont jól feladta a leckét a bloggernek. Szerencsére volt egy kulcsfontosságú nyom (a testvére), amin el lehetett indulni. A másik szerencse, hogy létezik és egyre gyarapodik az Arcanum Adatbázis, aminek egészen remek keresőrendszere is van – nélküle bizonyosan nem sikerült volna felderíteni személyét. A számos információmorzsából – kiegészítve a Family Search anyakönyvi adatbázis találataival – Ferkó személye is azonosíthatóvá vált: ő VINCZE FERENC (1906-1946).

Hármójukat szinte három testőr-i barátság fűzte össze az 1940-es évek első felében. A kapcsolat nem tartott, nem tarthatott sokáig, mert jött a háború, s 1946-ban Ferkó meg is halt. Gyurka mellett viszont, mint majd látni fogjuk, élete végéig (Gyurka élete végéig) kitartott Gábor Miklós.

Azt már az évszámokból is láthatjuk, hogy ők hárman nem voltak még csak közel azonos korúak sem: az 1919-es születésű Gábor Miklós mintegy másfél évtizeddel fiatalabb volt náluk. Ezért is írhatta, hogy "kölyök-epigon voltam mellettük".

Nézzük most egymás után a két barátot, milyen élet jutott osztályrészükül. Kezdjük Ferkóval.

VINCZE FERENC (1906-1946)

Muzsikus volt, zeneszerző, hivatalos életében 1944 előtt a Magyar Rádió munkatársa. Zenész családból származott: apja Vincze Zsigmond (eredetileg Weisz Zsigmond), a kor közismert muzsikusa, operettek és népszerű kuplék szerzője. Ő komponálta a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország kezdetű dalt.

Ferkó testvére, Márton képzőművész volt: festőművész, aki díszlettervezőként dolgozott a filmgyárban. Számos háború előtti népszerű magyar film stáblistáján ott a neve: 

Díszlet – Vincze Márton. 

Sikereinek teljében, amikor már külföldi filmgyárak is kezdték foglalkoztatni, élete tragikusan szakadt félbe: 1941-ben, forgatás során agyonütötte egy lezuhanó gerenda. Ez a tény volt az a kulcsfontosságú mozzanat, ami segített Ferkó azonosításában, ugyanis a balesetet megemlítette Gábor Miklós. Úgy mesélte el, hogy akkor már ismerték egymást Ferkóval, és ő nagyon szeretett volna közelebbi barátja lenni, ám Ferkó nehezen barátkozott, s aztán bátyja halála hozta őket közelebb egymáshoz. "Marci" említése nélkül bizonyosan nem lehetett volna kinyomozni, ki is volt Ferkó...

E barátság kezdetén, 1940-ben lett Gábor Miklós diplomás színész; két filmmel (Európa nem válaszol, Beáta és az ördög) és két színházi szereppel (Kismadár és Bécsi gyémántok) karrierje is kezdett beindulni, ám származása miatt gyakorlatilag parkolópályára tették. Csak a Major Tamás-féle antifasiszta szavalóesteken jutott pódiumhoz. Ferkó ebben az időben a Magyar Rádió munkatársa volt, zenei és irodalmi műsorokat szerkesztett.

1944-ben Gábor Miklóst behívták katonának, ősztől a fronton volt. Mindhárman túlélték a háborút. Hogy Ferkó hogyan, arról Gábor Miklós nagyon érdekeset ír Egy csinos zseni című könyvében:

Valahogy az volt ő, a láthatatlan ember. Például sose kapott katonai behívót. Nem bujkált, egyszerűen nem hívták, mintha minden névjegyzékből kimaradt volna. A nyilas időkben részt vett az ellenállásban, no, persze pesti méretekben: hamis papírokat, és, azt hiszem, fegyvert is közvetített.

Azt is ő meséli el, hogy Pest felszabadítása után hamarosan, kemény januárban egy szál kiskabátban Ferkót málenkij robotra akarták vinni. Debrecen környékén baloldali barátai fedezték fel a menetben és "kihalászták" a keletre tartó társaságból. De, amint írja Gábor Miklós, Ferkó ekkor már halálos beteg volt. Alig több, mint egy év múlva, 1946. május 30-án, pontosan a negyvenedik születésnapján meghalt  a mátraházai tüdőszanatóriumban. Itt van halálának anyakönyvi bejegyzése:

Egyszer Gábor Miklós, még Ruttkai Évával Mátraházára utazott sírját felkutatni. Ennek történetét is elbeszélte az Egy csinos zseni című könyvében (akinek megvan, a 146. oldaltól lapozza fel, onnét ír hosszan e barátság történetéről, a 154. oldaltól pedig a temetői látogatásról).

Ferkóról sajnos eddig kép nem került elő kép. EZ A MONDAT MÁR SZERENCSÉRE NEM ÉRVÉNYES!

Azért menjünk vissza a régi csoportképhez, amelyet még régebben szintén Gábor Júliától kaptam, s valószínűleg egy szilveszter estén készült Gábor Miklóséknál. Dátuma lehet 1945, 1946 vagy 1947 (apja ugyanis 1948-ban már az Egyesült Államokban volt). Vagy talán még korábbi, és az 1940-es évek elejéről származik? Az önfeledt Gábor Miklóst biztosan mindenki megismeri a fotó bal oldalán. Ott ül az édesapja, Gábor Béla, mellette gyönyörű édesanyja. A többiek a fiatal barátok és a kapcsolt hölgyek, illetve rejtély a szülők mellett jobbra álló idősebb hölgy kiléte is. Gábor Miklós mögött valószínűleg Rajczy Lajos, a jobb szélen teljes bizonyossággal Gyurka, azaz Román György. Hogy Ferkó rajta van-e, nem tudjuk.

Frissítés, 2024. április vége: a Ferkóról előkerült színes fénykép alapján úgy tűnik, ezen a csoportképen nincsen rajta, de azért nem érdektelen megnéznünk ezt az igazán érdekes és sehol máshol nem publikált pillanatfelvételt Gábor Miklós ifjúkorából.

Legközelebb Gyurkával folytatjuk!