2014. március 16., vasárnap

Gábor Miklós kronológia 1940-1946

Nekiveselkedem egy Gábor Miklós-kronológia összeállításának. Benne színészi pályája legfontosabb vonulataira: a színházra, a filmre és a televízióra fogok egyelőre szorítkozni. Így a rádiót most kihagyom, sőt, itt most nem foglalkozom könyveivel és képzőművészeti alkotásaival sem - azok későbbi posztokban elő fognak kerülni.

Ez a lista nyilvánvalóan még korrekcióra fog szorulni: most egyelőre első nekifutásként kipróbálom, hogy hogyan is tudom összegezni egy-egy évét, korszakát. Aztán egy idő után, ami közben nyilván fognak még gyűlni az adataim, amikor már érdemes lesz, fogok készíteni egy "jav. bőv." kiadást. De talán nem lesz haszontalan ez az első próbálkozás sem, amit több részre fogok bontani.



Színház 1946. 38.


Akkor álljunk neki az időrendnek attól kezdve, hogy Gábor Miklós elvégezte a színiakadémiát és megkapta első "profi" szerepét egy Móricz Zsigmond-színműben. Most tényleg csak felsorolom az előadásokat, illetve filmeket és nem értelmezem a korszakot, kihagyom az esetleg szükséges életrajzi hátteret és egyebeket, az majd későbbi posztok feladata lesz. De a felsorolás mögül szerintem még így is kirajzolódik a kor s mellette rácsodálkozhatunk, hogy milyen rengeteget dolgozott...

Színházi előadásoknál a dátum a premier napja. Filmeknél, ha sikerült kideríteni, akkor a bemutató napja. Itt az elején még nincs televízió, de később majd a televíziós filmeket is beveszem az áttekintésbe.


1940

1940. november 29. Madách Színház
Kismadár (színmű)
Írta: Móricz Zsigmond. Rendezte Pünkösti Andor
Főszereplők: Dajka Margit, Solthy György, Peéry Piri, Görbe János, Toronyi Imre, GM
Szerepneve: Csák Jani

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1941



1941. március 19.  FILM
Európa nem válaszol
Rendezte: Radványi Géza
Főszereplők: Tasnádi Fekete Mária, Petrovich Szvetiszláv, Somlay Artúr, GM
Szerepneve: Karmester

Olvasnivaló a blogban: 

Az egerszegi mozis jóképű fia
A magyar Clark Gable





📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1941. április 24.  Madách Színház
Bécsi gyémántok (zenés vígjáték)
Írta: Curt Lessen, zene: Alexander Steinbrecher. Rendezte: Földessy Géza
Főszereplők: Lázár Mária, Zala Karola, Mihályfi Béla, Somogyi Nusi, GM, Csikós Rózsi, Góth Sándor
Szerepneve: Szirmay, huszárhadnagy

Olvasnivaló a blogban:

23 évesen bonviván - 3 részben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1941. május 7.  FILM
Beáta és az ördög
Rendezte: György István
Főszereplők: Szörényi Éva, Páger Antal, Kiss Manyi, GM
Szerepneve: Gino

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1941. november 15.  FILM
A cigány (Szigligeti Ede népszínművéből)
Rendezte: Deésy Alfréd
Főszereplők: Zimonyi Mária, Rózsahegyi Kálmán, Pataky Jenő, Adorján Éva, GM, Bilicsi Tivadar
Szerepneve: Peti cigány

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1941. december 13. Vigadó
A költő és kora II. (Petőfi-est)
Rendezte: Hont Ferenc
Közreműködők: Móricz Zsigmond, Major Tamás, GM, Medgyaszay Vilma, Vándor Kórus, stb.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1945



1945. április 21.  Nemzeti Színház
Bánk bán
Írta: Katona József. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Abonyi Géza, Szörényi Éva, Gombaszögi Frida, GM, Bartos Gyula
Szerepneve: Ottó

Olvasnivaló a blogban:

Első szerep a Nemzetiben
Ottó a Bánk bánban, 1945


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1945. június 28. Nemzeti  Színház
Viharos alkonyat (színmű)
Írta: Rahmanov . Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Major Tamás, Ladomerszky Margit, Ungvári László, Rajczy Lajos
Szerepneve: 2. diák

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1945. szeptember 21.  Művész Színház
Rettenetes szülők (dráma)
Írta: Jean Cocteau. Rendezte: Apáthy Imre
Főszereplők: Sulyok Mária, Uray Tivadar, GM, Szörényi Éva, Keresztessy Mária
Szerepneve: Michel

Olvasnivaló a blogban:

Rettenetes szülők - összegzés
Rettenetes szülők - újra
Rettenetes szülők 1945 - utoljára
Helyzetjelentés Gábor Miklósról, 1946

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1945. október 19./december 21. között, Nemzeti Színház
Szent Johanna
Írta: G. B. Shaw. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Gobbi Hilda, Major Tamás, Básti Lajos, Beregi Oszkár
Szerepneve: Dauphin
Megjegyzés: a premier napja 1945. október 19., amikor Várkonyi Zoltán játszotta a Dauphint. Gábor Miklós valamelyik későbbi előadásba "állt be", egészen biztosan még A nők iskolája premierje előtt.

Olvasnivaló a blogban:

Az első Shaw-szerep, 1945



📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1945. december 21.  Nemzeti Színház
A nők iskolája (színmű)
Írta: Molière. Rendezte: Hont Ferenc
Főszereplők: Major Tamás, Mészáros Ági, Makláry Zoltán, GM, Pártos Erzsi
Szerepneve: Horace

Olvasnivaló a blogban:

Az első Molière-szerep
Még egyszer: A nők iskolája

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946



1946. január 17. Nemzeti Színház
Lumpáciusz Vagabundusz (zenés színmű)
Írta: Johann Nestroy. Rendezte: Nádasdy Kálmán
Főszereplők: Gózon Gyula, Uray Tivadar, Gobbi Hilda, Ilosvay Katalin, GM
Szerepneve: Hilárisz

Olvasnivaló a blogban:

Lumpáciusz Vagabundusz, 1946


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. március 15. Nemzeti Színház
Március tizenötödike (a Nemzeti Bizottság ünnepi estje)
Közreműködtek a pártok vezérszónokai, Ladányi Ferenc, Gellért Endre, Major Tamás, Gobbi Hilda, GM, operaénekesek, stb.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. április 5. Nemzeti Színház
A revizor
Írta: Gogol. Rendezte: Nagy Adorján
Főszereplők: Makláry Zoltán, Ladomerszky Margit, GM, Rajczy Lajos
Szerepneve: Klesztyákov [sic] 

Olvasnivaló a blogban:

A revizor - 3 részben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. május 10. Nemzeti Színház
Isten, császár, paraszt (történelmi színmű)
Írta: Háy Gyula. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Major Tamás, Somogyi Erzsi, Somlay Artúr, Rajczy Lajos, GM
Szerepneve: Wallenrod

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. június 7. Nemzeti Színház
Sok hűhó semmiért (vígjáték)
Írta: Shakespeare. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Básti Lajos, Pataky Miklós, GM, Ungváry László, Bánki Zsuzsa, Mészáros Ági
Szerepneve: Claudio

Olvasnivaló a blogban:

A legelső Shakespeare-szerep, 1946

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. június 25. Madách Színház
Az új módszer (vígjáték)
Írta: Ferdinand Roger. Rendezte: Bálint György
Főszereplők: Olty Magda, GM, Balázs Samu, Tapolczay Gyula
Szerepneve: Gabriel

Olvasnivaló a blogban:

Egy francia kamasz 1946-ból

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. szeptember 27. Nemzeti Színház
Csongor és Tünde
Írta: Vörösmarty Mihály. Rendezte: Both Béla
Főszereplők: Básti Lajos, Szörényi Éva, Görbe János, Somogyi Erzsi, Gobbi Hilda, Lukács Margit, GM
Szerepneve: Duzzogh

Olvasnivaló a blogban:

Egy ördögfióka 1946-ból

Színház 1946. 38. szám

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. október 18. Nemzeti Színház
Vágy a szilfák alatt (színmű)
Írta: Eugene O'Neill. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Sulyok Mária, GM, Balázs Samu, Makláry Zoltán, Makláry János
Szerepneve: Eben

Olvasnivaló a blogban:

Vágy a szilfák alatt - 1946

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. november 15. Nemzeti Színház
Ötödik hadoszlop (színmű)
Írta: Ernest Hemingway. Rendezte: Both Béla
Főszereplők: Básti Lajos, Szörényi Éva, Olty Magda, Rátkay Márton, GM
Szerepneve: Wilkinson

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1946. december 20. Nemzeti Színház
Antonius és Cleopatra (tragédia)
Írta: Shakespeare. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Tímár József, Bajor Gizi, GM, Görbe János
Szerepneve: Octavianus




Olvasnivaló a blogban:

Antonius és Cleopatra - 1946 (2 részben)

                                     📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

Legközelebb 1947-től folytatom!

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése