2012. május 4., péntek

A Hamlet-jelmez körül

Ecseteltem már itt néhányszor, hogy a győri Gábor Miklós-esten milyen nagy élmény volt, hogy láthattam az eredeti Hamlet-jelmezt. Ez indított arra, hogy egy kicsit körbejárjam ezt a témát.

Az 1962-es Hamlet-előadás jelmeztervezője, mint annyi más előadásé, a csodálatos Mialkovszky Erzsébet volt. Akkor harmincas éveinek közepén járt, de már jelentős szakmai múlttal rendelkezett, hiszen huszonhárom éves korától volt a Madách Színház jelmeztervezője s az is maradt korai haláláig, amely 1988 őszén következett be: autóbalesetben hunyt el. Anyaszínháza mellett tervezett más fővárosi és vidéki színházaknak, szabadtéri előadásoknak; dolgozott filmek és televíziós játékok számára is. Mint a Színházművészeti lexikon írja, munkáit gondos, artisztikus kidolgozás, ízléses színhatások, elmélyült karakterábrázolás jellemezte.

A Hamlet mellett ő tervezte többek között a Kaukázusi krétakör, a Tanner John házassága, a Negyedik Henrik, a Koldusopera és az Oidipusz király jelmezeit.


A Hamlet-előadásban Gábor Miklósnak két öltözéke volt: egy ünnepibb, ez a fekete bársony, amit Győrben láthattam és egy hétköznapibb, amely egy egyszerű fekete hosszú mellény, hófehér inggel, s mindkettőhöz fekete harisnyanadrág tartozott.

A szabadban játszódó jelenetekben feltűnt Hamleten egy hosszú fekete köpeny. Megemlíthetjük még, hiszen valamennyire ez is az öltözet része, hogy kardra is szüksége volt több jelenetben, nemcsak a végén. Írtam már itt a blogban tárcájáról is. Ezzel már félig átmentünk a kellékek világába. Hamlet egyik alapvető kelléke a könyv, ami több jelenetben is a kezében van. Leghíresebb, mondhatni kultikus kelléke pedig a temetőjelenet koponyája.

Hamlet  első alkalommal ünnepibb öltözékében jelenik meg, hiszen ebben a jelenetben voltaképpen egy hivatalos aktus zajlik a trónteremben: az újdonsült király bejelenti, hogy feleségül vette az özvegy királynét.



Ugyanez az öltözék van Hamleten az egérfogó-jelenetben, ami szintén reprezentációs esemény, az udvar jelenlétében zajló színielőadás, valamint természetszerűen a közvetlenül utána játszódó Hamlet-Gertrud összecsapásban, a hálószoba-jelenetben.

Egyetlen dolog nem stimmelt az általam látott jelmezzel, ez pedig a nyaklánc. A videón és a többnyire Féner Tamás által készített nagyszerű korabeli fényképeken ugyanezen a jelmezen a nyakkivágásnál rávarrt kétsoros díszítés alatt egy másfajta lánc látszik, mint amit én láttam Győrben, egy sokkal díszesebb; valószínű, hogy az azóta eltelt évtizedek során tönkrement vagy elkallódott. De a  hozzá tartozó medál szerencsére megvan. Az ékszernek dramaturgiai szerepe van a darabban: meggyilkolt apja képét hordja benne Hamlet, s ezt mutatja a nagy leszámolási jelenetben anyjának, összehasonlítva az anyja nyakában lógó Claudius-képpel...

A közbeeső jelenetekben a másik, mellényes jelmezt láthatjuk Gábor Miklóson, abban mondja például a nagymonológot és persze ugyanezt viseli a zárójelenetben, hiszen párbajozni ez az öltözék volt Hamlet számára kényelmesebb...


Már majdnem 200 előadás lezajlott a Madách Színházban hatalmas sikerrel, amikor 1963 végén a Peter Brook által vezetett Royal Shakespeare Company magyarországi vendégszereplésre érkezett. A Tévedések vígjátéka és a Lear király előadásai földrengésszerű hatást gyakoroltak a magyar színházi életre. Ennek hatására Vámos László is átrendezte a Hamletet, amelynek keretében új jelmezek is készültek. Jellegben nagyon hasonlóak az eredetiekhez, ám egyszerűbbek, rusztikusabbak. Itt van például az új mellényes jelmez (sajnos, az "ünneplős" öltözék új változatáról nem találtam képet):


Látszik, hogy még az ing jellege is megmaradt: bár a vászon helyett itt egy kötött pulóver látható, ám a kötésminta felidézi az eredeti vászoning széles függőleges rakásait.

Érdekes, hogy valamikor később mégis visszatérhettek az eredeti jelmezekhez, mert amikor én láttam az előadást, 1966 decemberében, szerintem azokat láttam, nem a modernebbeket, én legalább is nagyon úgy emlékszem.

Hamlet látványához természetesen hozzá tartozik a paróka. A barna Gábor Miklós talán soha nem játszott máskor szőkét,  csak a Hamletben. Ebbe gyaníthatóan belejátszott Laurence Olivier filmje, neki is nagyon hasonló a parókája. Ám Gábor Miklós ezt írta erről Tollal című könyvében 1962. február 7-én, körülbelül három héttel a premier után, egy beszélgetést felidézve:

Sz. P. azt mondta:
– [...] Csak azt nem értem, miért kellett szőke parókával játszanod. Felesleges volt.
Úgy érzem, szőke királyfinak is kell lennem, ahogy kislányom megköveteli. Egy ilyen szerepben két kötelességünk van: szétrombolni és közben kielégíteni minden eddigi elképzelést.

Kár, hogy nem kérdeztem meg Győrben Gábor Júliától, hogy ő hogyan emlékszik erre, de biztosan lesz még rá alkalom...

2 megjegyzés:

  1. Nem láttam a Hamletet, csak a képes és más hetilapokon (Film, Színház, Muzsika!) és a rádión keresztül, no meg később a Tollal c. könyvből tudtuk elképzelni, milyen lehetett az előadás. Meg a darabot is szinte kívülről tudtam... És az angol filmet is sikerült megnézni. Nagyon beleéltem magam! A mamám-kötötte sötét sípulóverben és az akkor szokásos szűk fekete nadrágban úgy éreztem magam, mint egy titkos Hamlet. Jó kis kamaszkori forrongás... Ennyi lázadást engedhettünk meg magunknak a lánygimnáziumban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Én pedig órákat töltöttem a tükör előtt, megpróbáltam úgy fésülni a hajamat, mint Ophelia...

      Törlés