Televíziós színházi közvetítések, 1960-as évek

Az elmúlt alkalommal azt a felfedezésemet osztottam meg olvasóimmal, hogy a Magyar Televízió hőskorában milyen Gábor Miklós főszereplésével színre került színházi előadásokat láthatott a közönség. Ezeket akkor még nem tudták rögzíteni, sajnos... Bár, ha tudták is volna, lehet, hogy akkor sem maradtak volna fenn az utókornak, hiszen a későbbi előadások közül is nagyon sokat letöröltek...

De folytatom a listát a színházi közvetítésekről, az 1960-as évek elején tartunk – hátha időközben valami előkerül közülük. Mint már írtam, fő forrásom az ITT MEGNYITHATÓ WEBOLDAL volt. Érdemes benne böngészgetni, a televízió történetének más területekről is sok mindent megtudhatunk éves, vagy féléves fejezeteiből a kezdetektől 1978-ig. Az pedig különösen érdekes, ha az ember bizonyos televíziós személyiségekre és műsorokra még emlékszik is boldogult gyerek-, vagy tinédzser-korából...

Az 1960-as évek legnagyobb színházi sikerének, a Vámos László által rendezett Hamletnek a televíziós közvetítésével ebben a forrásban nem lehet találkozni, ám a felvétel annak idején elkészült, sőt, megúszta a lomtalanítást és ma is hozzáférhető. Persze fekete-fehérben. Akkor, amikor elkészült, úgy döntöttek, hogy a felvétel nem sikerült elég jól, mármint technikailag, így soha nem került adásba, csak alkalmanként néhány részlete – ezért maradt ki a színházi közvetítések felsorolásából. Hogy tényleg létezik, itt a bizonyíték:

És ahol ez van, ott gyakorlatilag a teljes előadás megtekinthető :)

De folytassuk az 1960-as évek színházi közvetítéseit időrendben:

1963. március 6.

Remarque, Erich Maria: Az utolsó állomás (Madách Színház)

Anna Walter: Tolnay Klári, Ross: Gábor Miklós, Gréte: Gombos Katalin. Rendezte Both Béla.

1965. július 14.

Shaw, G. B.: Tanner John házassága (Madách Színház)

Tanner: Gábor Miklós, Anna: Vass Éva, Mendoza: Pécsi Sándor. Rendezte: Ádám Ottó.

Ezt a felvételt újból sugározták 1968. február 27-én. Szerencsére azok közé tartozik, amelyek szintén túlélték a kigyomlálást a következő, szintén zseniális előadással együtt:

1967. július 22.

Brecht, B. – Weill, K.: Koldusopera (Madách Színház)

Bicska Maxi: Gábor Miklós, Polly: Psota Irén, Peacock: Pécsi Sándor. Rendezte Ádám Ottó.

Pillantsunk bele ebbe is:

1969. augusztus 9.

Molnár Ferenc: Színház – három egyfelvonásos (Madách Kamaraszínház)

1. Előjáték a Lear királyhoz 2. Marsall 3. Az ibolya.

Főszereplők: Gábor Miklós, Márkus László, Mensáros László, Domján Edit. Rendezte: Vámos László

Úgy tűnik, ez áldozatul esett a nagytakarításnak...

1969. szeptember 9.

Illyés Gyula: Kegyenc (Madách Színház)

Maximus: Mensáros László, Júlia: Tolnay Klári, Valentinianus: Gábor Miklós. Rendezte Vámos László.

Ez az előadás is fennmaradt, legalábbis olyan jó másfél-két évtizede egyszer leadta a televízió – hogy melyik, már nem emlékszem, de akkor felvettem magamnak videokazettára. Csak át kellene másoltatnom DVD-re, mert a videóm már elromlott...

Legközelebb innét folytatom!

Színházi közvetítések a televízió hőskorában

Kellemes meglepetésként fedezem fel mostanában, hogy a Duna2 TV-t újra lehet nézni, sőt, remek régi színházi közvetítések és filmek szerepelnek műsorán – köztük sok olyan, amit ezer éve sehol nem lehetett látni. Igaz, eléggé a késő esti órákban, de a DVD-s, műsorrögzítős világban egy kis odafigyeléssel, beprogramozással simán elérhetően. Gábor Miklós-os műsorral ugyan még nem találkoztam, de ha a csatornának ez a törekvése megmarad, akkor remélem, hogy őt is láthatom, esetleg olyan filmjeiben vagy nagy színpadi szerepeiben, amelyeket még nem, vagy csak tinédzserkoromban láttam. Kedves Duna TV, esetleg tudok javaslatokat tenni ez ügyben...

Ez a felfedezés adta az apropót, hogy megpróbáljak utánanézni, annak idején Gábor Miklós milyen színházi előadásairól készült egyáltalán televíziós felvétel. Persze tudjuk, hogy közülük sok mindent kiselejteztek, pótolhatatlan veszteséget okozva, de azért érdekes lehet, hogy mégis milyen alakításaival találkozhatott mondjuk a vidéki közönség legalább a televízióban.

A kutatás mindjárt az elején egészen döbbenetes eredményeket hozott. Már az 1950-es évek végén elképesztő televíziós közvetítések említésével találkoztam, és nemcsak Gábor Miklóssal kapcsolatban. Ugyanis a hazai televíziózásnak ennyire a hajnalán még kevés televíziós filmet készítettek; inkább kiszálltak egy-egy színházba és onnét közvetítettek előadásokat. Ám az utókor ezekben semmiképpen nem részesülhet (sajnos), mert a technika akkori fokán csak közvetítésre volt képes a televízió, de az anyag rögzítésére, megőrzésére még nem. De így, egyenesben azért közvetítették a következő előadásokat (persze ki tudja, technikailag milyen minőségben, de azért én úgy is elfogadnám őket):


1958. január 7.
Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Madách Színház). Ruy Blas: Gábor Miklós, Mária királyné: Tolnay Klári, Don César: Darvas Iván, Don Salluste: Uray Tivadar. Rendezte Vámos László.


1959. április 23.
Beaumarchais: Figaro házassága (Madách Színház). Figaro: Gábor Miklós, Zsuzsi: Gombos Kati, Gróf: Uray Tivadar, Grófné: Tolnay Klári, Cherubin: Vass Éva. Rendezte: Vámos László.

1959. szeptember 24.
Shaw: Az ördög cimborája (Madách Színház). Dudgeon Richárd: Gábor Miklós, Andersonné: Tolnay Klári, Anderson: Lőte Attila. Rendezte Ádám Ottó.

1960. január 16.
Bródy Sándor: A medikus (Madách Színház). János: Gábor Miklós, Riza: Vass Éva. Rendezte Ádám Ottó.


1960. június 18.
Moreto: Donna Diana (Madách Színház). Donna Diana: Tolnay Klári, Don Carlos: Gábor Miklós. Rendezte Both Béla.


1960. szeptember 24.
Eörsi Ferenc: A fekete ventilátor (Madách Kamaraszínház). Orvos: Gábor Miklós, Lány: Váradi Hédi, Merénylő: Gombos Katalin. Rendezte Both Béla.


Később a színházi közvetítéseket egyre inkább felváltották a saját gyártású televíziós filmek, de szerencsére azért nem feledkeztek meg erről a területről sem. 1962/63-tól a színházi közvetítések már felvételről kerültek adásba, így vannak közöttük, amelyek túlélték a barbár selejtezéseket, s így ma is hozzáférhetőek. Legközelebb ezeket fogom felsorolni, egyelőre 1978-ig.
Legfőbb forrásom egyébként EZ A WEBOLDAL volt, de vannak adataim a régi Film Színház Muzsikákból és a saját emlékezetemből is :)


Végül pedig füleljünk bele Victor Hugo: A királyasszony lovagja korabeli előadásának hangfelvételébe. Gábor Miklós bravúros előadásában Ruy Blas híres monológját halljuk: "Jó étvágyat, urak!"

Hermelin - a többiek

Már az elmúlt alkalomra ígértem, hogy a Hermelin többi szereplőjéről is megemlékezem Demeter Imre színikritikája segítségével, amely a Film Színház Muzsika 1969. évi 43. számában jelent meg.

Íme:

Tolnay Klári e játékstílus fejedelemasszonya; az ő apró játékai, finom mosolyai, leheletnyi és mindent kifejező semmiségei nem utánozhatók. Lukács Toncsit, a nagy színésznőt játssza fölényes kikacsingatásokkal, remek megfigyelésekkel, elbájoló kedvességgel, az íróilag is ragyogó figurához hozzátéve a maga egyedülvaló egyéniségét.

[Közös fényképe Gábor Miklóssal az előző blogbejegyzésben!]

Domján Edit újra igazi Domján-szerepet kapott: Hermelint, aki igazában mégiscsak Hermin, s csak a nagy író szerelmi agyában vált Hermelinné. Az ilyen figurákban Domján Edit igazán kiváló. Édes, bugyborékoló, nagyon lírai és nagyon józan színésznőcskét formál meg, szeretni való embert; a század eleji alakhoz hozzáteszi az ő igazán modern "szexis" nőiségét. Kitűnő, s kivált örülök, hogy sikeres – bár kissé skatulyába szorított színészalkatát most Szomory stílusával is sikerült megújítania.

Gábor Miklós és Domján Edit

Márkus László pompás portréja megint csak az ő rendkívül finom komédiázásáról és jellemábrázolásáról vall; kitűnően rajzolja meg az író zajos szerelmi életének boldog-boldogtalan fültanúját, a szomszéd tanárt.

Elbűvölő, póztalanul mulatságos figura Schütz Ila szobalánya. Nagy Anna remek karakteralakja lelki előkelőség és humor, kitűnő Almási Éva magánszám-epizódja, s hiteles figurát teremt Lőte Attila, Tallós Endre, Árva János, Kőmíves Sándor, Szénási Ernő, Gyenge Árpád, Gombos Katalin egy -egy villanása jó.

Harmadszor is a Hermelinről

Ha már így belejöttünk a témába, maradjunk még egy kicsit a Hermelin 1969-es előadásánál. Ma a Film Színház Muzsika kritikájából szeretnék idézni annál is inkább, mert abból informálódhatunk a többi főszereplő játékáról is. Ez azért is annyira fontos, mert – ahogyan ezekből a régi visszhangokból kiolvasható – nemcsak Gábor Miklós játéka volt pazar, hanem az volt a teljes előadás, a többi főszereplőtől az epizodistákig és az előadás valamennyi mozzanatáig.

Amúgy Gábor Miklós életében az 1969-es év a III. Richárd próbáival kezdődött. Ebben az évben forgatta Az idő ablakai című "szocialista sci-fi"-t és elevenítette meg Németh László: Petőfi Mezőberényben című drámájának televíziós változatában Egressy Gábort, majd Örkény István: Hanákné című abszurdjának újságíróját. A rádióban főszereplésével készült el Sarkadi Imre drámatöredékének, a Kőműves Kelemennek a felvétele. Nyáron Honegger: Johanna a máglyán című oratóriumának nagyszabású veszprémi szabadtéri előadásában Domokos testvér prózai szerepét szólaltatta meg (Johanna Vass Éva volt). Év vége felé pedig elkezdte forgatni Herskó Jánossal az N. N. a halál angyala című filmet.

 

A Hermelin premierjét október 17-én tartották. A Film Színház Muzsikában megjelent kritikát Demeter Imre írta. Ő is Kellér Andorral és a Sütő utcai házzal indított:

Hallgatom Szomory Dezső zenélő, olykor affektáltan magyartalan, mégis tüneményes mondatait, s eszembe jut Kellér Andor mesterműve, az "Író a toronyban"–- a díszletet Köpeczy Bócz István mintha a könyvből és a valóságból álmodta volna ilyen nagyszerű hűséggel színpadra.

[...]

A Hermelin hőse bizonyosan maga Szomory, s a körülötte zajló, elsüllyedt világ – milyen fejedelmi iróniával rajzolja meg önmagát, s a tízes évek színházi-irodalmi életének ködlovagjait! Több mint fél évszázaddal ezelőtt írta a vígjátékot, melyet ez a finoman elegáns, szomorys gúny éltet, s talán éppen ezért ma elevenebb lehet, mint premierje idején. Pezsgő, vidámító frisseséggel hatott ezen a mostani bemutatón, s ami a legfőbb: az örök színház semmivel se pótolható varázsával. 
[...]
A Hermelin-előadás nézőterén ülve különben érdektelen, hogy egykor a valóságban ki volt Szomory számára Hermin-Hermelin; itt nem fontos más, mint az, hogy valódi világ támad fel a színpadon. A többi már az irodalomtörténetre tartozik; s ha egykor (1916-ban) a Hermelin vígszínházi premierje a külön csemegék, nyílt titkok és bennfentes pletykák estje is volt, nemcsak színházi esemény, a mostani repríz mára "csak" színház.

Kitűnő színház. Ádám Ottónak megint a nagy korszakát idéző, átgondolt, csupa ritmus és dallam rendezésében. Szereti Szomoryt, a Hermelint is, ezért tudta olyan elegáns távolból életre kelteni, ennyire közel hozni a mához. Iróniája szellemes, leheletnyi, mindent nagyon komolyan vesz, ezért annyira mulatságos. Nem játszik gagekre, ezért van teli az előadás kitűnő csattanókkal. Észreveszi a gúnyban a lírát, a lírában a gúnyt, a hazugságban a valót, a valóságban a füllentést – éppúgy zeneileg építi fel a játékot, mint Szomory építette minden mondatát;

[...] 
A színészi orchesterből szinte egyetlen hamis hang sem hallatszott. Gábor Miklós játssza az írót, nagy és mély komolysággal, tehát nagyszerű iróniával. Gúnyolja ennek a főhősnek az önimádó feminin jellegét, s megérti is; eljátssza a pozőrt, aki éjjel-nappal, még önmagának is, játszik, pózol, de csak úgy mellékesen, jó író. Gábor éneklő hangsúlyozással szavalja a szecessziós szöveget, baldachinos ágy és házi orgona árnyékában egy régi, dali Rómeó hangján vall szerelmet önmagának, meg a szerelemnek, s csak úgy mellékesen a nőknek – s ebből a mesterien komédiázó persziflázsból hámozza ki a rikító selymekbe, drága bársonyba burkolt embert és írót, akit Pálfi Tibornak hívnak.

Demeter Imre segítségével képet alkothatunk a többi szereplőről is – de hogy ne legyen túl hosszú ez a poszt, majd a legközelebbi alkalommal!

Addig is itt van Gábor Miklóssal az egyik női főszereplő, Tolnay Klári:

Szomory Dezső: Hermelin (1969)

Ha már az elmúlt alkalommal egy kissé elkanyarodtam a Hermelin felé, maradjunk ennél a vonalnál.

Most sikerült előkotornom Létay Vera kritikáját az Élet és Irodalomból (1969. november 8.), ami aztán napvilágot látott az "Igent és nemet mondani" című kötetében is (Magvető, 1972).

Kritikáját egy Kellér Andor idézettel kezdi, az Író a toronyban című Szomory-portréból, amit a múltkor én is ajánlottam elolvasásra:

"A különös embert, a szerepét játszó, a szerepével összeolvadó, de pózait csúfondáros öniróniával ki is nevető Szomoryt siratták visszafojtott könnyeim".

Létay Vera ebben a Kellér Andor-mondatban látta a Madách Színház 1969-ben Ádám Ottó rendezésében bemutatott Hermelin előadásának kulcsát.

Ezt így fejtette ki részletesebben:

A Hermelint nézhetjük mint a színpadismeret mesterségbeli biztonságával írt – Molnár Ferenc-i sikerekkel rivalizáló – század eleji vígjátékot [...], de nézhetjük mint gazdag adalékot egy művészet-lélektani rejtélyhez, a Szomory-legendához. 

Ádám Ottó és Gábor Miklós ez utóbbi, bonyolultabb úton közelítették meg a darabot, elkerülve a durva paródia kézenfekvő lehetőségét, a lírai azonosulásnak és az ironikus távoltartásnak elegáns ötvözetét olvasztották ki Szomory mondataiból. [...]

Gábor Miklós Pálfi-Szomoryja színészi portrégyűjteményének egyik legsikerültebb darabja. Póz és őszinteség keveredik játékában, udvari szertartásmestere saját királyságának, mosolyogtató, dühítő és szánnivaló egyszerre. Öregedő kamasz, aki toronylakásának fellengzős díszletében a hollywoodi bonvivánok szívdöglesztő forróságát hevíti magában, s közben valódi, tehetséges művészénje fintorog ezen az ízléstelenségen. Gábor látni engedi a pompázatos paradicsommadár hivalkodó tollazata alatt a fázós verébegzisztenciát.

Eddig Létay Vera kritikája. Gondolom, az ÉS terjedelmi korlátai miatt nem írt a többi remek színészi alakításról, ezt hamarosan más források segítségével pótolni fogom. De mondatai után érdemes újra meghallgatni a múltkor idézett hangzó részletet. Kiteszem most is, mert nem lehet eleget csodálni:

"Író a toronyban"

Hallgassuk meg Pálfy Tibor monológ-szerűségét Szomory Dezső: Hermelin című darabjából. Domján Edittel, Gábor Miklóssal és Tolnay Klárival a főszerepekben 1969-ben frenetikus sikerrel mutatta be a Madách Színház. Akkoriban a rádió is közvetítette, meg is hallgattam, de erős a gyanúm, hogy mára ez a felvétel sincsen meg, mert azóta sem találkoztam vele a műsorban. Pedig micsoda érték lenne! Igaz, egy részletét néha hallani, a címszereplőnek azt az áthallásos monológját Domján Edit előadásában, ami arról szól, hogy hiába a siker, ha lemegy a függöny, a színész egyedül marad, s "ez nem tölt be egy lelket..."

Ha régebben hivatalos ügyben Budapesten jártam, az többnyire azt jelentette, hogy vásárlással egybekötött látogatást tettem a Rózsavölgyi zeneműboltban, könyvtárunk zenei részlegének állományát gyarapítandó. Arrafelé tartva többnyire útba esett a belváros legközepében az a bérház, amelynek legtetején valaha Szomory Dezső élt, és ahol ez a nagyrészt önéletrajzi ihletésű darabja is játszódik. Egy pillanatra mindig meg szoktam ott állni, megszemlélni az emléktáblát, bekukkantani a lépcsőházba és gondolni egyszerre Szomoryra és Gábor Miklósra is.

Akit bővebben érdekel, nagyon ajánlom elolvasásra Kellér Andor: Író a toronyban című könyvét Szomoryról, nagyon-nagyon érdekes! 

Íme, itt van a ház, amennyire egyáltalán be tudtam fogni – éppen a teteje nem igazán látszik –, és itt az emléktábla; nézzük meg most is, mielőtt meghallgatjuk az itt játszódó, s itt írt darab részletét:

Budapest, V. Sütő utca 20.

Most pedig következzen a kis klip, Gábor Miklós egy sokadik zseniális arca, hangja Pálfy Tibor szerepében. Azt hiszem, erről a nem egészen két percről egész tanulmányt lehetne írni: