Ismét csapongjunk egy kicsit. Bevallom, időhiány az oka, hogy megint ehhez a módszerhez folyamodom. A napokban nem értem rá komolyabb blogbejegyzést írni, mert leendő kis könyvemmel vagyok elfoglalva, ami az idei nagy évforduló jegyében Liszt Ferenc és Nagykanizsa kapcsolatáról fog szólni. Úgy szeretném időzíteni, hogy valamikor október 22. körül, azaz Liszt születésnapja tájékán lásson napvilágot. Erről bővebbet másik blogomban!
Így most elmélyültebb írás helyett adjunk teret egy elsődleges élménynek. Hallgassuk meg Pálfy Tibor monológ-szerűségét Szomory Dezső: Hermelin című darabjából. Domján Edittel, Gábor Miklóssal és Tolnay Klárival a főszerepekben 1969-ben frenetikus sikerrel mutatta be a Madách Színház. Akkoriban a rádió is közvetítette, meg is hallgattam, de erős a gyanúm, hogy mára ez a felvétel sincsen meg, mert azóta sem találkoztam vele a műsorban. Pedig micsoda érték lenne! Igaz, egy részletét néha hallani, a címszereplőnek azt az áthallásos monológját Domján Edit előadásában, ami arról szól, hogy hiába a siker, ha lemegy a függöny, a színész egyedül marad, s "ez nem tölt be egy lelket..."
Ha régebben hivatalos ügyben Budapesten jártam, az többnyire azt jelentette, hogy vásárlással egybekötött látogatást tettem a Rózsavölgyi zeneműboltban, könyvtárunk zenei részlegének állományát gyarapítandó. Arrafelé tartva többnyire útba esett a belváros legközepében az a bérház, amelynek legtetején valaha Szomory Dezső élt, és ahol ez a nagyrészt önéletrajzi ihletésű darabja is játszódik. Egy pillanatra mindig meg szoktam ott állni, megszemlélni az emléktáblát, bekukkantani a lépcsőházba és gondolni egyszerre Szomoryra és Gábor Miklósra is.
Akit bővebben érdekel, nagyon ajánlom elolvasásra Kellér Andor: Író a toronyban című könyvét Szomoryról, nagyon-nagyon érdekes!
Íme, itt van a ház, amennyire egyáltalán be tudtam fogni – éppen a teteje nem igazán látszik –, és itt az emléktábla; nézzük meg most is, mielőtt meghallgatjuk az itt játszódó, s itt írt darab részletét:
![]() |
| Budapest, V. Sütő utca 20. |
Most pedig következzen a kis klip, Gábor Miklós egy sokadik zseniális arca, hangja Pálfy Tibor szerepében. Azt hiszem, erről a nem egészen két percről egész tanulmányt lehetne írni:


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése