Harmadszor is a Hermelinről

Ha már így belejöttünk a témába, maradjunk még egy kicsit a Hermelin 1969-es előadásánál. Ma a Film Színház Muzsika kritikájából szeretnék idézni annál is inkább, mert abból informálódhatunk a többi főszereplő játékáról is. Ez azért is annyira fontos, mert – ahogyan ezekből a régi visszhangokból kiolvasható – nemcsak Gábor Miklós játéka volt pazar, hanem az volt a teljes előadás, a többi főszereplőtől az epizodistákig és az előadás valamennyi mozzanatáig.

Amúgy Gábor Miklós életében az 1969-es év a III. Richárd próbáival kezdődött. Ebben az évben forgatta Az idő ablakai című "szocialista sci-fi"-t és elevenítette meg Németh László: Petőfi Mezőberényben című drámájának televíziós változatában Egressy Gábort, majd Örkény István: Hanákné című abszurdjának újságíróját. A rádióban főszereplésével készült el Sarkadi Imre drámatöredékének, a Kőműves Kelemennek a felvétele. Nyáron Honegger: Johanna a máglyán című oratóriumának nagyszabású veszprémi szabadtéri előadásában Domokos testvér prózai szerepét szólaltatta meg (Johanna Vass Éva volt). Év vége felé pedig elkezdte forgatni Herskó Jánossal az N. N. a halál angyala című filmet.

 

A Hermelin premierjét október 17-én tartották. A Film Színház Muzsikában megjelent kritikát Demeter Imre írta. Ő is Kellér Andorral és a Sütő utcai házzal indított:

Hallgatom Szomory Dezső zenélő, olykor affektáltan magyartalan, mégis tüneményes mondatait, s eszembe jut Kellér Andor mesterműve, az "Író a toronyban"–- a díszletet Köpeczy Bócz István mintha a könyvből és a valóságból álmodta volna ilyen nagyszerű hűséggel színpadra.

[...]

A Hermelin hőse bizonyosan maga Szomory, s a körülötte zajló, elsüllyedt világ – milyen fejedelmi iróniával rajzolja meg önmagát, s a tízes évek színházi-irodalmi életének ködlovagjait! Több mint fél évszázaddal ezelőtt írta a vígjátékot, melyet ez a finoman elegáns, szomorys gúny éltet, s talán éppen ezért ma elevenebb lehet, mint premierje idején. Pezsgő, vidámító frisseséggel hatott ezen a mostani bemutatón, s ami a legfőbb: az örök színház semmivel se pótolható varázsával. 
[...]
A Hermelin-előadás nézőterén ülve különben érdektelen, hogy egykor a valóságban ki volt Szomory számára Hermin-Hermelin; itt nem fontos más, mint az, hogy valódi világ támad fel a színpadon. A többi már az irodalomtörténetre tartozik; s ha egykor (1916-ban) a Hermelin vígszínházi premierje a külön csemegék, nyílt titkok és bennfentes pletykák estje is volt, nemcsak színházi esemény, a mostani repríz mára "csak" színház.

Kitűnő színház. Ádám Ottónak megint a nagy korszakát idéző, átgondolt, csupa ritmus és dallam rendezésében. Szereti Szomoryt, a Hermelint is, ezért tudta olyan elegáns távolból életre kelteni, ennyire közel hozni a mához. Iróniája szellemes, leheletnyi, mindent nagyon komolyan vesz, ezért annyira mulatságos. Nem játszik gagekre, ezért van teli az előadás kitűnő csattanókkal. Észreveszi a gúnyban a lírát, a lírában a gúnyt, a hazugságban a valót, a valóságban a füllentést – éppúgy zeneileg építi fel a játékot, mint Szomory építette minden mondatát;

[...] 
A színészi orchesterből szinte egyetlen hamis hang sem hallatszott. Gábor Miklós játssza az írót, nagy és mély komolysággal, tehát nagyszerű iróniával. Gúnyolja ennek a főhősnek az önimádó feminin jellegét, s megérti is; eljátssza a pozőrt, aki éjjel-nappal, még önmagának is, játszik, pózol, de csak úgy mellékesen, jó író. Gábor éneklő hangsúlyozással szavalja a szecessziós szöveget, baldachinos ágy és házi orgona árnyékában egy régi, dali Rómeó hangján vall szerelmet önmagának, meg a szerelemnek, s csak úgy mellékesen a nőknek – s ebből a mesterien komédiázó persziflázsból hámozza ki a rikító selymekbe, drága bársonyba burkolt embert és írót, akit Pálfi Tibornak hívnak.

Demeter Imre segítségével képet alkothatunk a többi szereplőről is – de hogy ne legyen túl hosszú ez a poszt, majd a legközelebbi alkalommal!

Addig is itt van Gábor Miklóssal az egyik női főszereplő, Tolnay Klári: