Pirosbetűs hétköznapok - újra

Nem egészen egy hónappal ezelőtt meséltem a Pirosbetűs hétköznapok című, 1962-ben bemutatott filmről, amely magyar-csehszlovák koprodukcióban készült Jana Breichova, Gábor Miklós és Ruttkai Éva főszereplésével. Mint írtam, a filmet – a szereplők mellett is – nagy nevek fémjelezték: Máriássy Judit forgatókönyvéből rendezte Máriássy Félix, fényképezte Illés György.

Nekem csak egészen halovány gyermekkori emlékeim maradtak róla, úgy tudtam, hogy akkoriban népszerű és sikeres film volt, s ezért megdöbbentem, amikor megtaláltam kritikáját a korabeli Film Színház Muzsikában, amiből bőségesen idéztem is.

Igaza volt a kritika szerzőjének? További korabeli sajtóvisszhangokat bányásztam elő, hogy ezt jobban meg tudjuk ítélni.

A Népszava 1962. október 4-i számában ezt írta Ábel Péter (véleményét egy kissé tömörítem):

Sajnos, a cselekmény nem valódi embereket, sorsokat állít elénk; a forgatókönyv szinte mindvégig megmarad az "idegenforgalmi" játékfilmek területén.

A film ugyanakkor felvet egy problémát: mi történik akkor, ha a házasságban bekövetkeznek a szürke hétköznapok? – de választ alig ad rá, mert vígjátéknak nem eléggé mulatságos, a felvázolt problémát viszont a mélyebb konfliktus vonaláig nem viszi végig. Az egész história afféle intő figyelmeztetés maradt kezdő házaspárok számára: szép idegenben, de a legjobb otthon, a megszokott családi tűzhelynél.

Máriássy Félix rendezése igyekezett kielégíteni a koprodukciós játékfilm igényeit, szép tájakat, vonzó légkört mutatva be mindkét ország életéből. A forgatókönyv gyengeségeit ellensúlyozni nem tudta, miként Illés György operatőr sem, akinek ezúttal főként hatásos külső felvételeit dicsérhetjük.

Elég nehéz feladat jutott a színészeknek is. A szerepek vázlatosak; mást nem tehettek, mint önmagukat adták. Ez Jana Breichovának és Gábor Miklósnak sikerült a legvonzóbban.

Jana Breichova és Ruttkai Éva

 A Filmvilág kritikáját Sas György jegyezte. Természetesen az ő írása a leginkább elemző szintű, minthogy a legprofibb lap számára készült. Véleménye lényegében egybecseng az eddig idézett kritikákkal, ugyanakkor sokkal ironikusabb és keményebb hangot üt meg kollégáinál:

Végre le kellene számolni egy előítélettel, mely szerint rangos filmrendező csakis remekművet alkothat. Meg egy másikkal is: hogy rangos filmrendező felmentést kaphat, akár egy film erejéig is, tehetségének kötelezettségei alól. A „Pirosbetűs hétköznapok”-ban az ugyanis a leginkább megbocsáthatatlan, hogy mindúntalan megbocsátásra csábít.

Nem is tudom hamarjában, mivel eszközli ki ezt a megengesztelő szívjóságot. Óh igen, először is bizonyára hótiszta ártatlanságával. Erkölcsileg megtámadhatatlanabb történetet aligha láttunk mostanában. Szereplői közt más nem is akad csak jóakaratú ember. Ami kis botlást, mulasztást elkövetnek, azt is azon nyomban megbánják, mielőtt valami komolyabb következménye lenne. Kései bánat legfeljebb csak a film szellemi szüleit terhelheti, amiért nem harminc évvel ezelőtt készítették el ezt a művüket az akkori serdülőkorú leányifjúság számára.

De ezenkívül is megható az ilyen idilli koprodukció. Kedves, kellemes látnivaló a bájos Jana Breichovával a mi Gábor Miklósunk partnereként találkozni. És ez a Prága-Budapest légvonalán átívelő kettős házassági krízis, a maga tapintatos és gyengéd feloldásával alapjában véve arról tanúskodik, hogy egy család vagyunk. A kölcsönös rokonszenv és megértés a leghétköznapibb életmegnyilvánulásainkban is kimutatható.

Ám megannyi mentő, enyhítő és feloldozó körülmény ellenére nem több ez a film, mint maga a szolid érdektelenség.

A szigorú ítész azért észrevette a film szép pillanatait is:

Klári [Ruttkai Éva], az örök-nyüzsgő koncertirodai osztályvezető, aki Jana [Jana Breichova] impresszáriója, tolmácsa, ciceronéja és barátnője egyszemélyben, a nagy ünnepi sokadalomban elárvultan ácsorgó férjét [Gábor Miklós] saját személyes helyetteseként, gyanútlanul kettesben hagyja a vendégművésznővel. A férj durcásan vállalja a megbizatást, hiszen a nyelvi nehézségek miatt még szót sem tudnak váltani. Ez a film legüdébb, legderűsebb része. A filmszerű közlésmód találékony színészi játékban – beszédes némaságban – érvényesül. A rendező itt csakugyan jól kézbefogta anyagát, s elegáns, könnyed íveléssel rajzolja meg a két ember viszonyát a Bükk kanyargós szerpentinjein surranó autóban – a kezdeti zavart feszengést, Jana mosolyának és közelségének első áthullámzását a férfi idegein, az első egymást-értő gesztusokat –, egy táncos eszpresszójeleneten keresztül a liftben beérő mohó csókig.

Máriássy szemmel látható szeretettel igyekszik körülvenni Janát; csakugyan együtt látszik örülni s kicsit szédülni is vele a váratlan siker óráiban, de aztán a feketebetűs hétköznapokba való halk átszomorodásban, a magány csepp bánatában is osztozik vele. Nyilvánvaló, hogy Máriássy Judit is a legtöbb inspirációt a női szubjektum megrajzolásához szokta adni Máriássy Félixnek, de a rendező maga is általában lírai vonzódásának, gyengéd érzelmeinek leghívebb modelljeit női főhőseiben találja meg.

Üresé teszi azonban végül is Janával tartott legintimebb nézői kapcsolatunkat is, hogy nem érezzük végigvittnek a szerepét. Csak nagyon alacsony fokon mérhető az az érzelmi megrázkódtatás és kisugárzás, amely Janának, Klárinak és férjének egyetlen csókban kulmináló konfliktusából felénk sugárzik. Csak ennyit ér a hősökkel eltöltött másfél óra? S itt megint kísért egyes korábbi Máriássy-filmek melodramatikus fináléja, akárcsak a „Fapados szerelem”-ben vagy a „Próbaút”-ban. Egy szimpla bűnbánó kimagyarázkodás Klári és férje közt az orvosi ügyeletes szobában egyszeriben mindent rendbe hozhat?

Sas György Jana Breichova játékát, kecses, finom alkatát kellemes meglepetésnek írja le, olyan színésznőnek értékeli, aki szinte hiánytalanul érvényesíteni látszik a legapróbb rendezői elgondolást. Ám Gábor Miklósról szóló mondatát nehezen tudom értelmezni:

Gábor Miklóst a rutin élteti, hibát nehezen találni játékában, ám erényt is alig.

Szerintem nem kellett volna lebecsülni az olyan színész rutinját, mint Gábor Miklós főleg akkor, ha kritikus is tudta, mennyire vázlatos szerepet kapott – ráadásul néhány bekezdéssel korábban még "találékony színészi játék"-ról írt Jana és Kelemen doktor jeleneteiben...

Mindenesetre a múltkor idézettel együtt összesen három kritika nem mond ellent egymásnak, hasonlóan látja a filmet. Sőt, Ruttkai Éva szerepe esetében mintha csak összebeszéltek volna, íme a három vélemény:

Sas György: Ruttkai Éva lényével valamelyest ellenkező temperamentumra kapott megbízást Klári szerepében, alakításra nincs is alkalma, ideje, csakis rohangálásra.

Ábel Péter: Ruttkai Éva a forgatókönyv szerint is annyira elfoglalt volt, hogy alig láttuk.

Demeter Imre: Ruttkai Éva egy nagyon elfoglalt koncertirodai osztályvezetőt játszik, aki annyira el van foglalva, hogy még a vásznon is csak ritkán jelenik meg.
.

Azért én mégis szeretném újra látni...