Figaro házassága - újra

Május 26-án referáltam a Madách Színház 1958-as Figaro házassága előadásáról. Az akkori Film Színház Muzsikában Demeter Imre egy kissé elmarasztalta a produkciót; nem a szereplőket, hanem Vámos László rendező koncepcióját, ami azért kihatott a szerepértelmezésekre is. Szerinte Vámos a tónust olykor kesernyésre, máskor érzelgősre, líraira hangolta, mintha megfeledkezett volna arról, hogy a darab végig a commedia dell"arte stílusában mond komoly és magvas dolgokat is.

Az Élet és Irodalom kritikusa, Bogáti Péter mintha egy másik előadást látott volna. Szellemes kritikáját Beaumarchais úrhoz szóló fiktív levél formájában írta meg az ÉS 1958. 39. számában.

Bogáti dicséri a díszletet, amelyet Demeter Imre elmarasztalt. Bogáti szerint Jánosa Lajos monumentálisan ható, mégis könnyed, levegős keretbe foglalta a színpadot, mindössze az erősen lejtősre döntött alap alkalmazása kelt némi illetlen aggodalmat, hogy egyszer egy lendületesebben mozgó színész a nézők közé pottyanhat. Viszont Demeter szerint már a színpadkép is a rendezői tévedést bizonyítja...

A díszletterv

Bogáti így referál tovább Beaumarchais úrnak:

Ebben a szerencsés keretben zajlik a játék. Zajlik, mert a jelenetek gyors tempóban kergetik egymást, vidáman, harsányan, kevés lélegzetvételnyi időt hagyva a művészeknek és magával ragadva a nézőket is. Sovány elismerés volna azonban a rendezőnek, Vámos Lászlónak, ha csupán ennyit dicsérnénk a munkájában. Hiszen Ön, M. Beaumarchais, nemcsak  mulattatni akart, hanem komisz igazságokat is vastagon odadörgölt parókás, selyemnadrágos közönségének – s fölényes öngúnnyal alkalmazta a cselvígjáték képtelen trükkjeit is. Vámos László mindkettőre ügyelt: tudja, mikor kell komolyra fordítani a szót a színpadon  és tudja, mikor nem szabad komolyan venni a komolyságot.

Ugyanerről Demeter Imre így vélekedett: Az előadás mulattatott, de nem volt elég szellemes, nevettetett, mégsem volt eléggé humoros.

A színészi játékra rátérve Bogáti kifejti, hogy korábban a Madách Színház előadásait az jellemezte, hogy néhány kiemelkedő nagy alakítás mellett messze elmaradtak a többiek. Gorkij Nyaralók-jának esetében ez a jelenség már erősen eltűnőben volt és a Figaro előadása is ezt mutatja.

A jó együttesen belül kétségtelenül Gábor Miklósé a pálma [...] Könnyed és francia, mint szerzője, spanyolosan indulatos és tüzes, s végül keserűen-kegyetlenül okos, mintha Voltaire előszobájában nyitogatta volna az ajtót.

Ha valaki nem ér rá visszaolvasni a Film Színház Muzsika-beli kritikát, itt van Demeter Imre véleményének summázata: Gábor Miklós humora nem szárnyal, figurája nem elég bővérűen komédiázó. Figaro nem ilyen mértéktartó, komoly úriember. 

Ez a különbség a két kritikus között fellelhető a többi szereplő megítélésében is. Demeter Imre szerint Vass Évát nem hagyták szabadon komédiázni, míg Bogáti úgy látta, hogy Gábor Figarója után mindjárt Vass Éva megjátszott kamaszodás nélkül is igazi kamasz Cherubinja következik. Bájos, szeleburdi apród és felelőtlen, mint a kor, amelynek része és a kor, amelynek részese, fiók-Almavivája.

Figaro menyasszonyát, Zsuzsit Gombos Katalin keltette életre. Az ő játékát is homlokegyenest ellenkezően ítélte meg a két kritikus:
Demeter Imre: Gombos Kati csábosan szép és igézetes. [...] ügyesen, gyakorlottan játszik, de sokszor azt éreztük, hogy csak játszik.
Bogáti Péter: Ami pedig Zsuzsit illeti – ne vegye rossz néven Uram, s kétszáz esztendő távlatából talán Ön is elfogultság nélkül szemléli művét – nos az ő szerepével bőkezűen, de karakterével kissé mostohán bánt, s így  bizonyára hálás lenne ha látná, hogy Gombos Katalin mennyit adott hozzá a magáéból, tehetségéből, temperamentumából.

Demeter Imre úgy látta, hogy az igazi stílust Tolnay Klári és Uray Tivadar képviselték a grófné és Almaviva gróf szerepében.
Bogáti pedig éppen velük kapcsolatban elég kétértelműen fogalmaz: A grófnét és Almaviva grófot két olyan művész kelti életre, akik már elnyerték hogy több hódolat mint bírálat illesse őket. Olyankor is, mint ezúttal, amikor néhány gesztusuk is elegendő a siker biztosítására.

Ezek után arra tényleg kíváncsi lennék, hogy mindkét kritikus a premier alapján írta-e beszámolóját, vagy Bogáti Péter egy következő előadást láthatott, ahol mondjuk a premier-láztól mentesen, lazábban játszottak a szereplők? – bár ezt már nyilván soha nem fogom megtudni.  És egyáltalán: akkor az ember most higgyen a kritikának vagy ne?