Pirosbetűs hétköznapok

A második elfelejtett film, amit rejtvénynek feladtam, az 1962-ben készült Pirosbetűs hétköznapok.

A Kelemen-házaspár szerepében az akkori legnépszerűbb magyar házaspár

Gábor Miklós életében 1962 a Hamlet éve. Pontosabban már 1961 is az volt, a próbák akkor kezdődtek, a premierre került sor 1962 januárjában. Akkor elindult egy azóta legendává vált sikerszéria. S miközben heti néhány alkalommal Hamlet jelmezébe bújt és persze tovább játszotta korábbi szerepeit, készült el ez a film. A figurát nyilván a kisujjából rázta ki...
Annak idején egész kis gyerekként  ezt a filmet láttam, vannak halvány emlékeim, ezeket egészítik ki a forgatásról szóló tudósítások, fényképek és a film értékelése. Ezek alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy egy szocialista bulvárfilm született, amelyet, meglepő módon, nagy nevek fémjeleznek. Máriássy Judit forgatókönyvéből rendezte Máriássy Félix, fényképezte Illés György. A női főszerepre a nagyon fiatal, de már európai sztárnak számító Jana Breichovát szerződtették. Hozzá csatlakozott Gábor Miklós, Ruttkai Éva és még több népszerű magyar és cseh színész. A film persze a magyar-csehszlovák barátságot is hivatva volt demonstrálni, s ennek megfelelően a szokottnál többet tudósítottak a forgatásról.

Ismerkedés forgatás előtt

Jana Breichova fiatal prágai zongoraművésznőt játszik a filmben, aki életében először szerepel külföldön, méghozzá Budapesten, mint zongorakísérő. Fellépéséből azonban néminemű körülmények miatt  sikeres szólóest lesz s emiatt tovább marad Magyarországon. Közben megismerkedik a Kelemen-házaspárral (Ruttkai és Gábor), ugyanis a feleség a koncertiroda munkatársa, de annyira elfoglalt, hogy orvos férjét is befogja a vendégművésznő kalauzolásába. Ezt azonban rosszul teszi, mert a filmben is Jana névre hallgató szőke művésznő otthon haraggal vált el a férjétől, s szívesen flörtölget egy kicsit Pesten és vidéken egyaránt...

... itt éppen a festői Bükkben

Demeter Imre kritikája meglehetősen kíméletlen (Film Színház Muzsika 1962. 39. szám):

Nem is értem, hogy ennyi igényesnek ismert, kitűnő művész hogyan érhette be ennyivel! Dicséret érte, hogy szórakoztatni akartak, azt sem állítom, hogy minden film legyen súlyos, komor konfliktusoktól terhes. Ha legalább valami cselekménye lenne! Három gépelt oldalnyi újság-tárcának ez kitűnő. Filmnek nagyon kevés. Sajnálom az elfecsérelt tehetséget, sajnálom a kihagyott lehetőséget.

Ne értsenek félre: ez nem rossz film. Itt nincs film, ez az igazság. Pedig a témából még ezen a könnyeden lebegő szinten is lehetett volna valamit mondó film. Így csak kooprodukció. A finoman, légiesen bájos Jana Breichova éppoly elragadó, mint amikor Pesten járt - vékonyka szerepe viszonylag még a legelfogadhatóbb. [...] Ruttkai Éva egy nagyon elfoglalt koncertirodai osztályvezetőnőt alakít, aki annyira el van foglalva, hogy még a vásznon is ritkán jelenik meg. Gábor Miklós egy majdnem néma orvos-levente öltözékében többnyire fel-alá járkál a Gellért Szálló előtt...

Megpróbálok majd más véleményt is visszakeresni.

Azért én mégis szeretném látni a filmet, egyrészt nosztalgiából és kíváncsiságból, hogy mire ismerek rá a réges-régi élményből, másrészt a színészek miatt. Ha a film nem is lett mestermű, jó lenne Gábor Miklóst akkori életkorában újra, valami másban látni, nem mindig az Állami Áruházban és a Budapesti tavaszban (félreértés ne essék, azokat is szeretem!). Annyi bizonyos, hogy megvan a film, az Alázatosan jelentem-mel együtt technikailag felújította a Nemzeti Filmarchívum. Kedves Magyar Televízió, vagy kedves Duna Televízió, vagy kedves Filmmúzeum, nem lehetne előkotorni más elfelejtett filmekkel együtt?