Filléres emlékeim Gábor Miklósról 5.

Kecskemétre 1974 novemberében zarándokoltam el először, hogy megnézzem Schiller Don Carlosát, amiben Fülöp királyt játszotta. Éppen a legutolsó előadáson lehettem ott, amikor a televíziós felvétel készült. Ezt szerencsére jó két évtized múltán egy ismétléskor fel tudtam venni, ma bármikor belenézhetek a DVD-be. Kecskemét után pár napot Pesten töltöttem és még két előadásban láttam őt a Carlost követő két napon a Madách Színházban. Shaw: Brassbound kapitány megtérése című vígjátékában Vass Évával és Márkus Lászlóval még visszatükröződött valami a régi Tanner John házassága hangulatából, de Karinthy Ferenc Hosszú weekendje már nyomába sem ért a néhány évvel korábban látott Szellemidézésnek, s ezen ő sem segíthetett. Három napon belül ezt a három előadást látni voltaképpen meg is magyarázta, miért kereste Gábor Miklós Kecskeméten Ruszt Józseffel az új utakat.

Az 1975-ös Boldogtalan hold után még háromszor mentem vissza Kecskemétre.

Bereniké

Még ugyanaz év októberében láttam Racine Berenikéjét, 1976 februárjában a Téli regét (Shakespeare), majd Németh László VII. Gergely című drámáját, e két utóbbit Ruszt József rendezte. A VII. Gergely érdekessége volt, hogy az utolsó jelenetbe Rusztnak színészként kellett beugrania… Ezt az előadást a társulat a fővárosban is bemutatta. Én szerencsére éppen egy továbbképző tanfolyamra jártam, így még egyszer megnéztem Gábor Miklóst ebben a szerepben az akkori Nemzeti Színház színpadán, a Hevesi Sándor téren:

Utoljára éppen Nagykanizsán láthattam, amikor a Nemzeti Színház vendégszerepelt városunkban. Erről az előadásról sem maradt meg a jegyem, így nem tudom a pontos dátumot, de valamikor 1984/85-ben történhetett. Gábor Miklós a Nemzeti Színház tagjaként újra belebújt George bőrébe Edward Albee: Nem félünk a farkastól című darabjában. Ekkor feleségét, akit a darabbal való első találkozásakor Tolnay Klári játszott a Madách Kamarában, Vass Éva alakította. Vass Éva egykori szerepében Sára Bernadett, a másik férfi szereplő Trokán Péter volt – a korábbi kecskeméti években mindkét fiatallal gyakran játszott együtt.

Legközelebb már csak akkor kerültem hozzá közel, amikor a sírjánál jártam talán egy évvel a halála után, akkor még nem volt meg szép síremléke. Megnéztem szülőházát és azt a pesti bérházat, ahol hosszú évtizedeken keresztül élt, akkor már mindkettőt megjelölték emléktáblával (ezekről majd később mutatok képeket) és a közelmúltban egy kis emlékezésre megálltam lábnyománál a Nagymező utcában:

További „filléres emlékeim” közé tartoznak könyvei – valamennyit megvettem, csak a Tollal első kiadása hiányzik –, valamint hanglemezek, videokazetták, DVD-k. Ezekről majd menet közben írok, de a legelső hanglemezemet azért megmutatom:

S ezzel véget is ért szubjektív beszámoló-sorozatom. A következőkben igyekszem tárgyszerű lenni és dokumentumokkal is alátámasztott hosszabb-rövidebb bejegyzésekben rögzíteni Gábor Miklós művészpályájának állomásait.