Filléres emlékeim Gábor Miklósról 2.

Akárhogy is próbálok, egyszerűen nem tudok visszaemlékezni, miért lett Gábor Miklós „a kedvenc színészem”. Nővéreim, akik egy évtizeddel voltak idősebbek nálam, biztosan közrejátszottak, mert több színészt és slágerénekest kedveltek, akiket az ő révükön én is megismertem. De hogy közülük miért éppen Gábor Miklóst választottam, arról sejtelmem sincs. Illetve nem is tudatosan választottam, hanem csak úgy magától történt. A mikor-t már egy kicsit jobban be tudom határolni: 1965-ben már egész biztosan az volt, tehát valamikor előtte kellett, hogy kezdődjön. 1965-ben én tizenkét éves voltam. Tíz éves koromig egy zalai kis faluban, utána pedig egy balatoni fürdőhelyen laktunk. A balatoni fürdőhely jól hangzik, de egész évben ott élni majdnem rosszabb volt, mint egy tanyán, kulturális szempontból szabályos sivatag volt.

Egy árnyalattal lett csak jobb a helyzet, amikor gimnazista lettem. Fonyódon már nagyobb könyvtár volt és évente három-négy alkalommal elvittek bennünket a balatonboglári művelődési házba színházi előadásra, hangversenyre.

Televíziónk tíz éves korom után lett, jószerivel ez volt az egyetlen szórakozásunk. Az akkoriban látott filmek, színházi közvetítések közül máig nagyon sokra emlékszem. Rádiónk persze régóta volt, de a Petőfi adót jóformán nem is lehetett hallani, olyan nagyon zavarták más állomások, maradt a Kossuth (majd gimnazista koromtól a Szabad Európa: imádtam a Beatlest és Illéséket, jól megfértek bennem Gábor Miklóssal). Az újságok közül járt a Népszabadság, a Somogyi Néplap, apukám kedvéért a Füles, anyukámért a Nők Lapja, nekem pedig nagy nehezen sikerült kikönyörögnöm a Film Színház Muzsikát. Korábban a nővéreim vettek néha egy-egy példányt, de akkoriban ők már kenyérkeresők voltak, nem otthon éltek. Attól kezdve ez a hetilap lett szinte a bibliám. Most, amikor elkezdtem visszanézni a régi számokat a könyvtárban és kigyűjtögetni a Gábor Miklósról szóló anyagot, ledöbbentett, hogy mennyire emlékszem konkrét cikkekre, képekre. Például ezt a szintén onnét származó képet A királyasszony lovagjából először a nővérem színészképes füzetében láttam, mert hogy abban az időben nagy divat volt színészképeket gyűjtögetni és füzetbe ragasztani:

Film Színház Muzsika 1961. 28. szám

Nos, egyszer csak azt vettem észre, hogy Gábor Miklós a kedvenc színészem, bár aztán nálam ez több lett, mint az ilyen korú gyerekek általános rajongása egy ismert személy iránt. Mondhatni, bizonyos szempontból ő nevelt engem. Elkezdtem utánaolvasni a daraboknak, amikben szerepelt, már amennyire az előbb ecsetelt korlátozott lehetőségek engedték. A legjobb az volt, hogy Gabi nővérem hazahozta a főiskolai irodalomtörténet könyveit, szöveggyűjteményeit, ezeket sokat forgattam, bár még gimnazista sem voltam. Szintén az ő révén jutottam hozzá a Színházi kalauz  című vaskos kötet egy régebbi kiadásához. Abban olvastam először a görög drámákról, s kísérhettem végig, ha csak rövid tartalomleírások révén is a drámairodalom történetét. Magukhoz a darabokhoz legtöbbször nem is tudtam hozzájutni. Egyedül a Hamletből volt otthon egy Olcsó Könyvtár-beli példányunk, hát, azt szabályosan rongyosra olvastam. Sok mindent nem értettem, (most sem...) mégis lenyűgözött. Persze ez éppen az a darab, ami az idők végezetéig kimeríthetetlen. Később még találtam egy példányt Az ember tragédiájából az apukám örökségéből származó könyvek között, bordó kötésben, aranyozással; szerencsére éppen akkoriban, amikor Gábor Miklós a Szegedi Szabadtéri Játékokon először játszotta Lucifert, így tizenhárom évesen szinte egész nyáron azt bújtam. A klasszikus szöveg legtöbb részlete akkor ment a fejembe. Emlékszem, mennyire vágyakoztam a Rómeó és Júlia után, amelyről addig csak egy kivonatot olvashattam el  a Lamb testvérek nevezetes Shakespeare-meséiben. Aztán, ha jól emlékszem, ugyanazon a nyáron a televízió műsorra tűzte amerikai filmváltozatát Leslie Howard és Norma Shearer főszereplésével. Akkor találkoztam  először a teljes művel. Attól kezdve még jobban el szerettem volna olvasni, de sehol nem volt hozzáférhető. Egy alkalommal aztán Keszthelyen járva sikerült megvennem. Nyomtatott formában sem találtam nehéznek, sőt, alig bírtam letenni, amikor a vonattal hazaértünk és le kellett szállni. Ma már tudom, hogy akkor Mészöly Dezső zseniális fordításába is beleszerettem. Ez a "szerelem" most is tart, a darab nagy részét azóta tudom kívülről.  Néhány évvel később, akkor már másodikos gimnazista voltam, ugyancsak nehézségekbe ütközött, hogy elolvashassam a III. Richárdot, ami akkor volt új szerepe Gábor Miklósnak. Úgy segítettem magamon, hogy amikor végre a helyi könyvtárból néhány hétre a birtokomba került egy példány, amit  alig akartak nekem odaadni, leírtam kézzel az egész darabot.
Talán ezért is csodálkozom annyira, hogy manapság, amikor ilyen gondok szinte nincsenek, a gyerekek jó része mégsem szeret olvasni. Mit meg nem adtam volna én egészen főiskolás koromig egy olyan könyvtárért, mint a mi városi könyvtárunk…

Ünnep volt számomra, ha Gábor Miklóst láthattam a televízióban. Sajnos, ezekben az években elég ritka vendég volt ott. Nagy néha egy-egy színházi közvetítés (Ahogy tetszik, Tanner John házassága, Koldusopera), egy-egy versműsor, kevés televíziós film (A helység kalapácsa, Antigoné), néhány film (Mágnás Miska, Budapesti tavasz, Alba Regia). Rádióban hallgattam végig Az ördög cimborája (Shaw) és az Ex című vígjáték (Szerb Antal) színházi közvetítését, sőt, egyszer végre műsorra tűzték a Hamletet is. Többször hallottam a Csongor és Tünde rádióváltozatát vele és Ruttkai Évával. Azóta sem bukkant fel a műsorban, valószínűleg letörölték Dante Isteni színjátékának többrészes hangfelvételével együtt. Viszont megvan szerencsére az Anyegin, amelyben ő volt a beszélő, Latinovits a címszereplő és Ruttkai Éva Tatjana.

Folyt. köv.!