Még általános iskolás koromban egy alkalommal nagyon szép kis albumot kaptam, vászonba kötve, finom lapjainak szélén aranyozással.
Akkoriban szinte sportot űztünk az autogram-gyűjtésből. Az iskolában színészcímek keringtek és amennyire kevés zsebpénzünkből tellett, küldtük a sablon-leveleket válaszborítékkal. Ezen a módon hozzájutottam néhány egészen nagy művész dedikált fényképéhez: Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Melis György, Mensáros László, Márkus László, Váradi Hédi, Somogyvári Rudolf, Berek Kati fényképeit boldogan ragasztottam be albumomba – majd hamarosan, ahogy jöttek a tinédzser-évek, az Illés együttesét is...
Az első oldalt azonban üresen hagytam Gábor Miklósnak. Anyukám úgy vélekedett, hogy az az oldal valószínűleg üresen is marad. Ekkor egy kis fifikához folyamodtam. Édesanyám zalaegerszegi születésű és férjhezmeneteléig ott is élt, nagy lokálpatriótaként mindig büszke volt a híressé vált egerszegiekre. És az én kedvenc színészem is ott született 1919-ben, öt évvel később, mint édesanyám. Sőt, Zalaegerszegen született Ujlaky László színművész is, aki szintén a Madách Színház tagja volt, láttam is őt a Hamletben, Gábor Miklós oldalán a Színészkirályt játszotta parádésan. Azt találtam ki, hogy Ujlaky Lászlónak írok, hivatkozva édesanyámmal közös szülővárosára és kértem tőle autogramos fényképet, illetve megkértem, hogy ugyan, kérjen már egy képet egy füst alatt Gábor Miklóstól is… Elsős gimnazista voltam akkor, nem egészen egy évvel a Hamlet-élmény után. És az ötlet bevált, megérkezett a két dedikált fénykép:
Kis híján elolvadtam, mert Gábor Miklós is azt írta az övére, hogy „Katinak szeretettel”!
Mégsem maradt üres az albumom első oldala... Sajnos, a fénykép hátoldala az idők során ilyenné változott, pedig igazán jó helye volt, vigyáztam rá, nedvesség sem érhette.
Így utólag is nagyon hálás vagyok Ujlaky Lászlónak, aki komolyan vett egy rajongó kislányt, s attól kezdve külön szeretettel néztem, ha felbukkant filmen vagy a televízióban. Csak sajnos ritkán bukkant fel; ma sem értem, hogy egy ilyen gyönyörű orgánumú remek színészt miért nem foglalkoztattak többet.
Majdnem egy évtizeddel később aztán a szép kis könyvecskébe belekerült Gábor Miklósnak egy második aláírása is:
Így utólag is nagyon hálás vagyok Ujlaky Lászlónak, aki komolyan vett egy rajongó kislányt, s attól kezdve külön szeretettel néztem, ha felbukkant filmen vagy a televízióban. Csak sajnos ritkán bukkant fel; ma sem értem, hogy egy ilyen gyönyörű orgánumú remek színészt miért nem foglalkoztattak többet.
Majdnem egy évtizeddel később aztán a szép kis könyvecskébe belekerült Gábor Miklósnak egy második aláírása is:
Ezt már személyesen kértem tőle Kecskeméten a Boldogtalan hold
előadása után, 1975. június 6-án. Ekkor már ifjú könyvtáros voltam és ez volt az egyetlen személyes találkozásom vele. A színház művészbejárójánál várakoztam rettentő izgatottan. Egyszer csak megjelent és az autójához indult, mire én nagy lélegzettel odamentem, nyújtottam neki az albumot a zöld filctollal és csak annyit mondtam, hogy Nagykanizsáról jöttem, hogy láthassam ezt az előadást. Már nem is emlékszem, hogy mit válaszolt, valószínűleg valami udvariasságot. Ennyi volt az összes beszélgetésünk, mert egyrészt láttam, hogy siet, gondolom, indult vissza Pestre, másrészt annyira meg voltam illetődve, hogy egyébként se jutott volna az eszembe egyetlen értelmes gondolat sem. Pedig meg kellett volna mutatnom neki azt a furfanggal megszerzett dedikációt...
Folyt. köv.!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése