Filléres emlékeim Gábor Miklósról 1.

Ebben a meglehetősen szubjektívre sikerült írásban, amit hosszúsága miatt könnyebben fogyasztható kisebb részekre bontok, megpróbálom indokolni, miért is kezdem el ezt a blogot azon kívül, hogy szerintem Gábor Miklós, a magyar színháztörténet egyik legnagyobb alakja nagyon nincs bent a köztudatban. Miért kezdem el annak ellenére, hogy nem vagyok színháztörténész, ráadásul élőben kifejezetten keveset láthattam. Sőt, azt is bevallom mindjárt az elején, hogy volt olyan időszaka az életemnek, amikor bennem is egy kicsit háttérbe került ő és egyáltalán a színház, mert egy újabb nagy „szenvedélyem” támadt, a klasszikus zene és az opera. De soha nem veszítettem szem elől, mindig gyűjtöttem a vele kapcsolatos információkat, dokumentumokat.
Holczer József szavai jutnak az eszembe Karinthy Ferenc: Szellemidézés című darabjából, amikor bálványánál, a nagy írónál jelentkezik, hogy alkalmazza őt titkáraként: Mester, én nem tudok hódoló értekezést írni, sem ódát költeni. Én csak a buzgalmam ajánlhatom fel, továbbá a könyvvitelben való jártasságomat.

Hát, most én ajánlom fel Gábor Miklós emlékének buzgalmamat és a könyvtári módszerekben való jártasságomat, s ezeket próbálom meg kombinálni a világháló adta lehetőségekkel. Talán ez is segít valamit, hogy ez a nagy művész a kollektív emlékezetben méltó helyére kerüljön.

Azért adtam bemutatkozó írásomnak a "Filléres emlékeim" címet, mert egyúttal szeretném bemutatni kis relikviáim egy részét, amelyek Gábor Miklóshoz kötődnek.

    Ez itt például a Kecskeméten látott Boldogtalan hold (O'Neill) belépőjegye 1975-ből, ami a Hamlet után talán a legnagyobb élményem volt:

Folyt. köv.!