A királyasszony lovagja 2.

Ma olvassuk el együtt Demeter Imre kritikáját a Színház és Mozi című hetilap 1955. évi 19. számából.

Előtte nézzük meg ennek a számnak a címlapját: ez is saját fényképezés a jó vastag bekötött évfolyamból, ezért a hibák - de így is olyan szép...

A cikkben némi irodalomtörténeti bevezető után így tér rá Demeter Imre a konkrét produkcióra (az idézett részben a kiemelés tőlem - természetesen):

A Madách Színház előadása régi vitára nyom csattanót: Victor Hugo drámái a polgári irodalomtörténet lapjai között - s valljuk meg, ezideig a mi tízesztendős színházi gyakorlatunkban is nem mindig kaptak valami fényes helyet. Egykor sokan elavultnak tartották e drámák sodró romantikáját, felfokozott érzelmeit, legfeljebb a zseni kezevonását s a lírai szépségeket vették észre benne. Ez a remek előadás tanúsítja: ma is él Victor Hugo drámáinak csillogó romantikája, roppant pátosza, hőseinek pompás jellemzése. (Vagy inkább: ma újra él.) Mészöly Dezső új fordítása nagyszerű. Szép költői nyelven zeng a szöveg, csupa szenvedély, líra, megelevenítés, s végig magas hőfokú. (Csak néhol kísértenek még a sokat vitatott modernizáló szavak.) Vámos László rendezte az előadást, mely hiánytalan élményt ad, pompás hangulatokat varázsol, s a külső szépségeket a mondanivalónak rendeli alá. Stílusában a nagy romantika áradását, nemes pátoszát követi, de nem engedi a deklamációt, a külszínes jellemzést. A kísérőzenét (Kulka János igényes, stílusos alkotása) érzelmek és helyzetek kifejezésére használja. Kiválóan váltja a tragikus, felemelő pillanatokat a szatirikussal, a mulattatóval s Gara Zoltán okosan nagyvonalú díszletei között bontja elemeire a drámát. A színészek (Kreibich Margit jelmezeiben) az együttes összekovácsoltságát tanúsítják. Ruy Blast Gábor Miklós kelti életre, szenvedélyes játékkal, feltárva a lakáj megalázó sorsát, tehetségét, töretlen jellemét és forró szerelmét. Alakítása érzelemgazdag, megannyi színe van, s csupa bensőség, őszinte pátosz. Versmondásának tisztasága és játékának mélysége adja meg a dráma-hős jellemének harmóniáját. Emlékezetes a nagy monológja, amikor a főurakat megleckézteti; erő, ész, emberség és acélos akarat árad szavaiból. Uray Tivadar Don Salluste intrikus alkatát, kicsinyes és szörnyű bosszúvágyát leplezi le fölényes művészettel; játéka valóságos színiiskola, mely a nagy mesterségbeli tudást egyesíti a belső átéléssel, az aprólékos, finom jellemformálással. Darvas Iván még az ilyen mester mellett sem tűnik fel egyszerű tanítványnak; Don Cesar szerepét mintázza remekbe, az arisztokráciától megundorodott nemest, aki állítólag "lezüllött", de aki különb rangos rokonainál. A szabad élet romantikus szerelmese ő, könnyed és könnyelmű, de férfias jellemét a rongyokban is őrzi, s megtoldja az emberséggel. Darvas játéka öngúny, emberség, nagy komédiázás. Minden mozdulatára oda kell figyelni, úgy formálja meg a különös figurát; s csak az előadás után gondolunk arra: mennyi színt csillogtatott meg ez a rendkívüli színész akár az utóbbi néhány szerepében is! Ujlaky László ezúttal egy epizódszerepben győz meg arról, hogy milyen szatirizáló tehetsége van: mintha régi spanyol festményekről lépett volna a színre a kecskeszakállú és kecskeérzelmű vén marquis, akit Ujlaky nagyszerű humorral megelevenít. 

Tolnay Klári alakítja a királynőt: fenségesen szép nőalak, aki vergődik a spanyol etikett ostoba regulái között, s akinek idegenek a madridi vagy aranjuezi palota termei. Mesterien egyszerű művészettel tárja fel a királynő vágyait, titkos álmait, lelkének - s nem rangjának - előkelőségét. S azt, mint győzi le a rabtartó etikettet az érlelődő szenvedély. Szép, nemes varázslatos alakítás ez. Egy-egy kisebb szerepben kitűnt Kozák László mulattatóan szatirikus lakájfigurája, Soltész Annie duennája, Korompay Vali finom leányalakja.

Két kiegészítés, illetve pontosítás: Ujlaky László szerepneve Don Guritan volt; Tolnay Klári nem királynőt, hanem királynét játszik, mint a darab magyar címváltozatából is kiderül.

Legközelebb egy jóval hosszabb kritikát szeretnék megmutatni az akkori Színház és Filmművészet című folyóiratból.

Addig itt van a Demeter Imre által is kiemelt nagy monológ, a "Jó étvágyat, urak!" hangfelvétele az eredeti előadásból, Gábor Miklóssal: