A királyasszony lovagja 4.

 Folytassuk tovább Illés Jenő kritikáját a Színház és Filmművészet című folyóirat 1956. évi 6. számából. Az írás itt tér rá a színészi alakításokra. A Gábor Miklósról írtakat én emeltem ki a vastag szedéssel :)

Ebben a nagy sikerben nem kis szerepe van a Madách Színház színészgárdájának, amely diadalra viszi ezt a darabot. A szereposztás kitűnő, keresve sem lehetne jobb színészgárdát találni ehhez a darabhoz, mint amilyennel a Madách Színházban találkozunk. Az egyes alakításokról szólva Gábor Miklóssal kell kezdeni a sort. A hugoi költészet tisztán, gyönyörűen csendült fel az ő elődásában. Gábor Miklós beszédkultúrája kitűnően érvényesül itt, mert Gábor Miklósnál a szó szépsége sohasem öncél, hanem csupán feladatának betöltésére szolgál - az alak, a jellem feltárására. Gyönyörködtet ez a szövegmondás és feltárja a figura érzelemgazdagságát, a Ruy Blas lelkében dúló roppant belső viharokat, hallatlan ellentéteket. Gábor Miklós egyszerűen tudja elénk állítani Ruy Blas ellentétekkel teljes jellemét, azt a vibrációt, amely célratörő szerelem és gyávaság, határozott tettrekész indulat és félelem vonásaiból tevődik össze. Megértjük, hogy végül is ezek a nagy belső ellentétek a tragikus okozói. Itt külön is kell hangsúlyozni egy momentumot. Gábor Miklós játékából világosan látni, hogy itt nem egy figura megmagyarázhatatlan, titokzatos jellembeli fogyatékosságairól van szó. Érezni lehet, hogy a kor s a helyzete formálta Ruy Blast ilyenné, az a bizonytalanság, amely jellemében kifejeződik, onnan van, hogy szolga. Nagyon messze az az idő, amikor a szolga föl tud fegyverkezni öntudattal, s bátran, minden belső konfliktus nélkül szembe tu szállni a hatalmasokkal. Ruy Blas győzelme nem lenne valószerű, Ruy Blas tragédiája forradalmasít. Mindezzel azt mondja: ha erős akarsz lenni, ha győzni akarsz, először magadat kell meggyőznöd és magadnak kell merni nagyot akarni, mert mindenfajta szövetség a hatalommal, a hatalmasokkal csak bukást okozhat. Gábor Miklós kitűnően játszotta Ruy Blast,  szerelmes ifjút. Ez a szerelem fölgyújt, perzsel, éget, ezzel szemben nincsen védekezés... S milyen egyszerű Gábor Miklós játéka! Érzelemgazdagság, nagy belső tűz, mély és megrázó emberség sugárzik az általa megalkotott figurából. A harmadik felvonásban különösen érdemes megfigyelni Gábor Miklós játékát. Kitűnő, amikor végtelen indulattal és gyűlölettel elmondja nagyhatású vádbeszédét, majd utána boldog szerelmesként odaborul a királyné elé, s rá szinte azonnal meg kell éreznie a bukás, a megsemmisülés fagyos jelenetét. Végtelen és végletes érzelmi hullámzás, de Gábor Miklós bírja színészi erővel, ezért az előadás egyik legszebb mozzanatává avatja az ő játéka ezt a jelenetet.

A királynőt Tolnay Klári játssza. Elsősorban azt hangsúlyozza, hogy ez az ifjú, rokonszenves asszony minden királyi ceremóniától irtózva végtelenül szenved a formák, az idegen világ, a kegyetlen környezet szorításában. Úgy tekint hajdani éveire, mint egy tökéletes, zavartalan boldogság idejére, amit nem hoz vissza semmi és senki, soha. S ekkor jelenik meg egy ifjú, aki életét teszi fel arra, hogy szerelmét megnyerje. Tolnay királynője szerelmes asszony. Minden játéka őszinte, igaz. [...]

A másik két fontos férfi szereplőről csak összefoglalás: Uray Tivadar alakítása emlékezetes színészi bravúr. Darvas Iván ötleteivel és játékával betölti az egész színpadot.

Végezetül itt van az előadás rádióközvetítésének második, nagyobbik része - bár gondolom, akiket érdekelt, az előző nyomán már ezt is megtalálták: