2013. augusztus 31., szombat

Gábor Miklós utazásai 2.

Azon gondolkodtam, hogy a mai bejegyzés címében az UTAZÁSAI szót idézőjelbe kellene tennem. Ugyanis Gábor Miklós front-tapasztalatairól szeretnék írni Kicsi-világ-háború című könyve segítségével, és hát egy ilyen "muszáj"-utazás-sorozatot nem is biztos, hogy bele kellene foglalnom a témába. Éppen ezen tűnődtem, közben forgatva a kötetecskét, amikor a következő mondatokba botlottam, amiket Gábor Miklós valahol Ungvár környékén írt a naplójába még "a nagy utazás" elején:

Mint egy kirándulás, olyan ez, ki gondol rá, hogy hova megyünk? Boldog vagyok, hisz mindig otthon ülő voltam, a megszokás embere. Időnként azért itt is elmerülök az álmodozásba, mint hüvelykujjam dudlizásába gyerekkoromban: a ruszin falvak gerendaházai Tom Mixre [gyerekkorának cowboy-filmsztárja volt, K. K.] emlékeztetnek [...]

A ruha itt nem jelmez...
Ezek szerint háborús helyváltoztatásait nyugodtan besorolhatom az "utazásai" címszó alá (is)... Persze a fenti sorokat akkor vetette papírra, amikor a menetelésen kívül más különösebb még nem történt a csapatával és az időjárás sem fordult még téliesre. Így megfigyelhette környezetét, amelyről a könyv folyamán érzékletes leírásokat is ad.




Még egy idézet 10 oldallal később és bizonyosan jó néhány kilométerrel odébb:

Fújja a szél a port. Látni a Kárpátokat. Elmegyünk egy keresztút mellett: ezen gyorsan hazajutnánk! Tábla: Wysocki-Wiz. Leégett házak - egyesek szerint partizánok égették fel a falut, mások szerint repülők. [...] Katonák szénát szednek. A felhős ég gyönyörű. Egy dombtetőről végiglátni az alkonyaton, szerte a dombokon és hegyeken, erdőkön és búzaföldeken, és felettünk a felhős ég fojtottan piros. Ott, a dombtetőn egy pillanatra megint elkap a boldog csatangolás érzése, hogy látom ezt, hogy éjjel-nappal itt barangolhatok lovaink társaságában ezen a földön. És e boldogság hiábavaló.

Keresgéltem a Wysocki-Wiz nevű falut a neten, mindenféle helyesírás szerint, de nem találtam...

A leírások mellett Gábor Miklós fényképeken - méghozzá színes fényképeken! - is megörökített sok helyszínt. A színes filmtekercseket biztosan itthonról vitte magával, de meglepő, hogy már akkoriban lehetett nálunk ilyent kapni - és hogy egyáltalán eszébe jutott a frontra fényképezőgépet vinni... Mindenesetre nemcsak naplóját óvta meg és hozta haza, hanem ezeket a filmtekercseket is, amelyek ma is megvannak, képekre szétvágva és diaként bekeretezve. Két alkalommal is láthattam belőlük vetítést, Gábor Miklós győri és zalaegerszegi emlékestjén. Igyekeztem néhány fényképet is készíteni róluk. Mutatok belőlük kettőt. Persze nagyon gyatra minőségűek lettek a körülmények miatt (az eredetiek ma is szépek és élő színűek!), de csak így tudom megmutatni őket; azért valami mégis kivehető rajtuk:




Később aztán sokkal nyomorúságosabb körülmények közé és éles helyzetekbe is belekerült. Egy alkalommal meglepetés-szerűen botlottak orosz páncélosokba. Még megijedni sem volt ideje, ha életben akart maradni, muszáj volt lőnie : tüzérként a legjobb irányzók közé tartozott, és két társával sikerült megállítani a harckocsikat. Ezt felettesei hőstettnek minősítették és előléptették szakaszvezetővé, ő meg nem tudta, hogy büszke legyen vagy szégyellje magát...
Miután néhányadmagával átszökött a szlovák partizánokhoz, német katonák "kiszabadították", azt gondolván, hogy foglyok...  Ha akkor megtalálják és elolvassák naplóját, halálra ítélhették volna, mégsem bírta megsemmisíteni a füzeteket, csak a szalmazsákjában dugdosta...

Egy katonatársával aztán két békés hetet tölthettek Kassán az Európa szálló 31-es szobájában azzal az indoklással, hogy ott várják be, amíg csatlakozhatnak a környéken harcoló csapatukhoz.
Az épület ma is áll Kassa belvárosában - Márai Sándor emlékhelyeként tartják számon.

A kassai színházépület
Gábor Miklós hosszú hónapok után Kassán tehette be először a lábát egy "rendes" színházba; néhány ottani kollégája cigarettával, pénzzel és némi protekcióval segítette.
Végül innét keveredett haza Baricza nevű katonatársával - akivel már a partizánokhoz is együtt szöktek -, a szüleihez Budapestre, Akadémia utcai lakásukba; s mert "a ruszkik elvágták az utat", meglehetősen nagy vargabetűvel: még Komáromot is érintették.

Egészen röviden összefoglalva ez volt Gábor Miklós háborús "nagy utazása". Több évtized távlatából csaknem derűsen mesélt róla Vámos Miklós: Lehetetlen című műsorában, ami a YouTube-on visszanézhető. De a legautentikusabb elolvasni a teljes könyvet, amiből én éppen csak szemezgettem kicsit. Könyvtárakban megtalálható!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése