2017. február 25., szombat

Gábor Miklósból "szerep" lett

2016. november 11-én, Katona József születésének 225. évfordulóján érdekes premier színhelye volt a kecskeméti Katona József kamaraszínháza. Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője a Forrás folyóirat pályázatára írt, és ott különdíjban részesült Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című drámáját mutatta be a társulat, amelyben drámai szereplőként Gábor Miklós színész is megjelenik.

Az időjárás normalizálódásával szerencsére meg tudtam nézni az előadást, mert bizony féltem, hogy lemaradok róla. De február 19-én a délutáni előadáson ott lehettem a Ruszt József Stúdiószínház nézőterén. Mint ahogyan az 1970-es évek közepén is többször elutaztam Kecskemétre és megnéztem minden olyan darabot, amelyben Gábor Miklós szerepelt...

Réczei darabja két idősíkon játszódik: Katona József korában, az 1830 előtti években, illetve az 1970-es évek közepén, amikor a kecskeméti színházban Ruszt József volt a főrendező.

Legegyszerűbb, ha ide másolom a színlapot:

Katona József ..................... Hegedűs Zoltán
Déryné Széppataki Róza ..........Decsi Edit
Déry István ................. Nagy Balázs e. h.
Udvarhelyi Miklós .......... Farkas Ádám
Ruszt József ................... Porogi Ádám
Gábor Miklós ...............Dunai Tamás
Éva ........................... Danyi Judit
Péter ..................... Fazakas Géza
Jenő ............................ Kiss Jenő
Matild ................... Magyar Éva
Muzsikus ................. Rozs Tamás
Közreműködik Gál Réka, Vári János

                    Rendezte és a díszletet tervezte: Kocsis Pál

Az előadás látványa


A darab sokszorosan kecskeméti kötődésű. Katona József, miután színházi, írói álmai nem látszottak beteljesülni, s Széppataki Róza iránti szerelme is reménytelennek bizonyult, hazament szülővárosába és sikerrel megpályázta a főügyészi hivatalt. Tudjuk az irodalomtörténetből, hogy egyszer meglátogatta őt otthonában régi színészkollégája, Udvarhelyi Miklós, akinek ott, apja szövőszékére telepedve olvasta fel a Bánk bánt... És tudjuk azt is, hogy fiatalon, 38 évesen munkahelye, a kecskeméti városháza előtt hunyt el szívrohamban, nem érve meg drámájának bemutatóját.

Déry István, Katona József, Udvarhelyi Miklós


A Réczei-darab mai nézője a stúdió színházban ülve mindkét színhelyhez egészen közel van: a ma múzeumként látogatható Katona József-házhoz és halála emlékkővel megjelölt helyéhez; számomra ez is különlegessé tette az előadást.

A másik vonal a Katona József színház életének egy fontos korszakát eleveníti fel. Igaz, a sztori szerint az események nem a nagyszínházban, hanem egy üzemi kultúrteremben játszódnak: a fiatal Ruszt József főrendező, akinek nevétől szinte egész Kecskemét visszhangzik, de aki egyúttal kényelmetlen figura az állampártnak, itt kezdi el próbálni a művészi válságban lévő, megújulást kereső Gábor Miklóssal a címszerepben a Bánk bánt.

Gábor Miklós és Ruszt

A darab tehát kétszeresen is valóságalapú, de mégsem maga a valóság és nem is dokumentumdráma. Érdekes szellemi játék és súlyos tartalmakat hordozó, rendkívül sokrétű színpadi mű. Jó lenne, ha el lehetne olvasni, mert élmény így is, első és egyszeri  találkozásra, de a gazdagsága miatt biztos, hogy sikkadtak el bennem mozzanatok, gondolatok. Mindkét idősíkjában számos olyan részlet, utalás van, ami az alkotói fantázia terméke, illetve vannak olyanok, ahol a néző, még ha ismeri is valamennyire ezt a korszakot színház-látogatóként, olvasóként, mégsem tudja eldönteni, hogy igaz-e. Az egyik ilyen Gábor Miklós apjához fűződő kapcsolatának a kérdése volt, amiről bennem, ismerve az ő saját könyveiben, interjúiban megjelent mondatait, más kép élt, mint amilyen összefüggést épített rá az író. A darab sok helyen sarkít: szerintem bármennyire is igaz, hogy Ruszt a színházban a próbát szerette a legjobban a próbában pedig a szünetet, mert a büfében tudta legjobban, szinte észrevétlenül ráhangolni színészeit elképzeléseire, azért nem hinném, hogy amikor megérkezik két nagy művész, két hétig csak "szünetelnek", pedig ilyen elhangzik a darabban; "Éva" reklamál, hogy férje szinte a kórházból jött ide, és két hete még nem volt egy rendes próbájuk. De, mint említettem, a dráma egy önálló, öntörvényű műalkotás, sőt, kifejezetten sajátja a sarkítás, tehát nem kell dokumentarista módon számon kérni rajta dolgokat. Lényeg, hogy a szelleme igaz legyen.

A 2. felvonás egy pillanata

Sokszor egészen döbbenetes, ahogyan a műben összefonódnak, egymásra reflektálnak a két idősík összetartozó motívumai; például különösen nagy erővel a cenzúra jelenléte a Habsburg-fennhatóság idején illetve a szocialista állampárti rendszerben, s ennek áthallásai a mára. Vagy ezzel összefüggésben a mindenkori hatalom benyomulása a személyes életekbe, művészi és emberi sorsokba. Remek portrékat rajzol - sűrítve - egy vidéki színház tagjairól: a jellegzetes , régivágású öreg ripacstól (az a Kiss Jenő játszotta remekül, akit éppen a hetvenes évek közepén kaposvári színész korában többször is láttam táncoskomikus szerepben, s ez nekem duplán hitelessé tette a figurát) a fiatal színészekig. Külön drámát hordoz a súgónő, Matild alakja. Mindezen tartalmak megmutatásával, egymásra vetítésével a dramaturgiailag szerintem jól és fordulatosan szerkesztett darab valóban felmutatja "maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát". A végén pedig igazi katarzist él meg a néző, ami, azt hiszem, nem túl gyakori a kortárs drámákban - de erről nem szeretnék részleteket elárulni, talán meg sem tudnám méltón fogalmazni, ezt látni kell. 

Ez is a 2. felvonás

Kocsis Pál mozgalmas rendezése és az általa teremtett játéktér elbírta volna a nagyszínpadot is (vagy fordítva), de hangulatilag talán tényleg jobban illett a moziból stúdiószínházzá alakított terembe. A díszlet tetszés szerint alakítgatható raklapokból és néhány bútordarabból áll, a raklapok variálhatóságát maximálisan kihasználva, s ezek az átvariálások dramaturgiai funkciót is betöltenek. Íróasztal, székek, öltözőtükör, vitrinben vándorzászlók, tetején kicsi Lenin-szobor; egy életnagyságú antik női szobor-utánzat, ami színházi kellékként mindkét világba beletartozhat, és kétszeresen is színpadi díszletként a magas trónszék. Amúgy a játék nem veszélytelen, különösen a második részben, amikor ezt az igencsak ingadozó trónszéket magasra tornyozott raklapok tetejére állítják fel  s oda még Gábor Miklós/Dunai Tamásnak is - hosszú palástban! - fel kell másznia, majd vissza... 

Középen Déryné

Bár Dunai Tamás számára ez lehetett a kisebbik nehézség. A nagy kihívást a feladat egésze: Gábor Miklós, mint ember és nemzedékek számára - nyilván az ő számára is - ikonikus színész és művész megjelenítése jelenthette, pontosabban annak megjelenítése, ahogyan Réczei megírta őt a darabjában. Dunai Tamás természetesen külsőre nem hasonlít Gábor Miklósra és nem is törekvése, hogy hasonlítson. De ha bejön, egy nagy művész, és egy gondolkodó művész aurája veszi körül. Tud nagy csendeket is teremteni, különösen ilyenkor éreztem úgy többször, és persze a Ruszttal való levelezésük által erősen inspirált jelenetek más pontjain is, mintha tényleg Gábor Miklóst láttam volna... Alakítása sokarcú, ikon, gyötrődő művész és esendő ember egyszerre. Az író is érzékelhetően szereti; teremtett számára például egy olyan pillanatot, amikor a fiatal vidéki színész szinte meggyónja neki, hogyan és miként lett miatta színész - és ez nagyon bensőséges, szép jelenete volt az előadásnak, ifjabb évjáratú nézők számára is megvilágíthatta, hogy ki is volt és mekkora súlya - és népszerűsége! - volt Gábor Miklósnak több évtizeden át a legszélesebb nagyközönség előtt.
Valós alak a darabban a tervezett Bánk-előadás Gertrudisa, Gábor Miklós felesége: Vass Éva, bár őt a színlap csak "Éva"-ként említi. Danyi Judit remekül eltalálta a hangvételt, figurájának igazi tartása van, aminek révén fizikailag talán ő került legközelebb szerepének modelljéhez.

Ruszt és Éva

Szólni kell még Porogi Ádámról. Ő a fiatal Ruszt. Az ő szerepe talán a legterjedelmesebb, és úgy egyáltalán, a vállán viszi a darabot. Győzte erővel, energiával, sokszínűséggel és mindig hitelesek voltak a nagy hangulatváltások. Bár fizikailag ő emlékeztet a legkevésbé modelljére, sőt, talán kicsit fiatal is a szerepre, fiatalabb, mint Ruszt volt akkor, de alakításában ott van a már mesterségbeli tudással is megalapozott nyughatatlan újító szellem és az ennek révén megszerzett tekintély is.

Konklúzióként elmondhatom, hogy ezen a kecskeméti hétvégén Gábor Miklós színpadi megjelenítésének érdekességén túl egy remek új magyar darabbal is megismerkedhettem és felfedeztem magamnak egy ifjú színészt, Porogi Ádámot. Előző este sikerült megnéznem a nagyszínházban Ibsen Hedda Gablerét, abban is főszerepet játszott. Amikor még nem tudtam a részleteket, magamban azt gondoltam, ha ebben a darabban ő Ruszt, akkor Ibsennél biztosan Lövborg lesz; ám meglepetésemre nem így volt, ott a komformista és fantáziátlan férj figurája volt az övé. Abban is nagyon tetszett és akkor még kíváncsibb lettem, hogy milyen lesz egy teljesen ellentétes karakterben. Ezentúl figyelni fogok rá.

A képek forrása a színház honlapja.



2 megjegyzés:

  1. Kati, gratulálok! Színvonalas írás, büszke vagyok rád.

    VálaszTörlés
  2. Köszi, Magdi! Köszönöm, hogy elolvastad!

    VálaszTörlés