Gábor Miklós profi életének második színpadi szerepe a Bécsi gyémántok című akkor frissen Bécsből magyarított operett szerelmes testőrkapitánya volt (az első egy kicsi szerep Móricz Zsigmond egy darabjában).
Az előadással - mint a címből is látszik - már foglalkoztunk itt a blogban három részben, ám az Arcanum adatbázis nagy iramú bővülése felszínre hozott néhány új említést, cikket, sőt képet is, amelyekből a leginkább érdekeseket mindenképpen szeretném megmutatni.
Jöjjenek elsőnek a képek!
 |
| Színházi Magazin 1941. 18. sz. |
 |
| Esti Újság 1941. ápr. 24. |
Az előző posztokat itt visszaolvashatjuk:
Az 1941. április 24-én az akkori Madách Színházban (mely nem azonos a maival!) bemutatott darabra nagyon hamar, már a főpróbán felfigyelt a Magyar Rádió; április 27-én ki is vonult berendezéseivel és közvetítette! Ennek révén maradt fenn az előadás teljes szereposztása. Ez még a Színháztörténeti adattár adatbázisában sincs benne, így mindenképpen érdemes a világhálóra feltenni, hogy legalább itt a blogban legyen meg. Vajon a rádióarchívumban meglehet ez a felvétel? Bár az a valószínűbb, hogy akkoriban még nem tudták rögzíteni az ilyen adásokat, csak élőben közvetíteni. Pedig milyen jó lenne hallani...
Tehát:
Bécsi gyémántok
Zenés vígjáték 3 felvonásban, 4 képben. Írta Curt von Lessen. Fordította gróf Károlyi István. Zenéjét szerzette Alexander Steinbrecher. Rendező Földessy Géza. Vezényel Endre Emil.
Személyek:
A császárnő: Lázár Mária; Josef Strasser aranyműves és ékszerész: Mihályfi Béla; Rose, a felesége: Somogyi Nusi; Liesl, a leánya: Csikós Rózsi; gróf Sármássy Miklós huszárhadnagy: Gábor Miklós; Leopold Lampelmayer: Góth Sándor; Leonie: Déri Sári; Lassnig ezredes: Vándory Gusztáv; Valeska, a felesége: Simon Marcsa; Alphonse de Brie: Mátray József; Watzek udvari tanácsos: Balló Elemér; Cornelius: Danis Jenő; Rendőrbiztos: Sárossy Andor; Főkomornyik: Bakay Lajos; Utcagyerekek Kovács Kató, Kovács Pista, Koltay Sanyi
A díszleteket Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, a jelmezeket Nagyajtai Teréz tervezte.
Nézzünk egy most előkerült fényképes kritikát! Megjelent az Esti Újság 1941. április 24-i számában:
A Magyar Nemzet meglehetősen levágta mind a darabot, mind az előadást. A darabbal a többi kritika sem volt elégedett, soványka történetnek tartották, s azt is többnyire leszögezték, hogy a Madách Színház színpada (a mai Örkény Színház!) kicsi a darab számára. Mindezt megerősíti a Magyar Nemzetben a szigorú Papp Antal színikritikus, aki a neves főszereplőkkel sem volt megelégedve. Viszont Gábor Miklósról ezt írta:
... kellemes meglepetést és sok jó percet szerzett Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki, ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet.
Ha nem is bonvivánként, de tényleg a legnagyobb magyar színészek egyikévé vált...
És még egy igazán szép dicséret a Nemzeti Újság K. B. szignójú ítészétől, az 1941. április 25-i számból:
Legtöbb erő, valószínűség volt azonban Gábor Miklós, a festői kiállású testőr alakjában.
Jöjjön most egy igazán részletes beszámoló Bethlen Margit tollából. Ő amúgy Bethlen István korábbi miniszterelnök felesége, érdekes, jó tollú író, akinek ebben az időben önálló rovata volt a Színházi Magazin című hetilapban. Meglehetősen hosszú cikket írt, egy kicsit (vagy nagyon?) egy bennfentes amatőr színházrajongó szemszögéből. Megjelent a lap 1941. április 27-i, 18. számában olyan illusztrációkkal, amelyeket máshol nem közöltek.
Áttekintésünket zárjuk egy, az összes többi értékeléssel egybevetve szinte érthetetlen véleménnyel az Új Magyarság című lap 1941. április 25-i számából, K. I. aláírással:
A bonviván szerepét játszó Gábor Miklós orgánuma kellemes, játékával viszont nem tud jelentékennyé válni. Egy magyar gróf, aki a királynő testőrtisztje, még operettben sem lehet olyan, ahogyan ő alakította.
Ha kicsit megpiszkáljuk ezt a hírlapot, már nem is olyan meglepő... Az Új Magyarság ugyanis a kor egyik szélsőjobboldali, nacionalista-soviniszta hírlapja volt; azt az ideológiát képviselte, terjesztette, amely a Bécsi gyémántok után nem engedte többet színpadra Gábor Miklóst, sok "nem megfelelő származású" pályatársával együtt - nyilván ez rejlik a "szakmai" megítélés mögött. Amíg be nem hívták katonának, csak a baloldali szavalóesteken jutott számára pódium. Következett a front, a hazaszökés, bujkálás... Így az 1941-es Bécsi gyémántok után legközelebb 1945 tavaszán, már a Nemzeti Színház tagjaként állhatott újra színpadra a Bánk bán ünnepi bemutatóján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése