Rettenetes szülők - 1945

Az elmúlt alkalommal egy érdekes családi relikviát sikerült megmutatnom, egy levelet, amelyben Gábor Béla büszkélkedik fia első igazi nagy sikerével, Michel megformálásával Jean Cocteau: Rettenetes szülők című darabjának Művész Színház-beli előadásában.

A Művész Színház műsorának túlnyomó részét kortárs francia és angol-amerikai szerzők darabjaiból állította össze – olvasható a Magyar színháztörténet 1920-1949 című kötetben (Magyar Színházi Intézet, 2005). Az előző évtizedekben, politikai-világpolitikai okokból ezek a művek csak igen ritkán kerülhettek hazai közönségünk elé. A Művész Színház most rendszeresen tűzte műsorára a franciák közül Jean Cocteau, Jean Anouilh, Jean Giraudoux és Jean Paul Sartre műveit. Ezek közül a legnagyobb sikert Cocteau Rettenetes szülők (1945. szeptember 21.) című családi tragédiája aratta.
 

A darabot eredetileg Párizsban mutatták be 1938-ban, Michel szerepében Jean Marais-vel, majd 1946-ban filmvászonra került ugyanabban a szereposztásban, Cocteau rendezésében.

Mielőtt belelapozunk a Művész Színház előadásának egy korabeli kritikájába, álljunk meg egy pillanatra, hol is tart ekkor Gábor Miklós a pályán.

1940-ben végzett a Színiakadémián. A Madách Színház szerződtette, ám az ún. zsidótörvények következtében alig léphetett színpadra. A filmezésbe azért belekóstolhatott (Beáta és az ördög, Európa nem válaszol). Következtek a Kicsi-világ-háború című későbbi könyvéből ismert események. Aztán 1945 tavaszán ott látjuk egy fényképen, amint a romokat takarítja a Nemzeti Színháznál, amelynek ekkortól tagja lett:

Hátul jobbra, világos pulóverban

Két Molière szerelmes-szerep mellett Ottót játszotta a Bánk bánban, a 2. diákot a Viharos alkonyat című szovjet darabban, ekkor kérte át vendégszereplésre a Művész Színház. A színészkönyvtár.hu információja szerint Michel szerepét eredetileg magának szánta Várkonyi Zoltán, ám a próbák során bebizonyosodott, hogy ez nem igazán az ő szerepe, így került sor Gábor Miklós meghívására. És 1945. szeptember 21-én valóban megtörtént a nagy kiugrás, apja egyáltalán nem túlzott az előző alkalommal megmutatott levelében :) Az előadást 62-szer tűzték műsorra.

Aki nem ismeri a darabot, íme egy rövid szinopszis Legeza Ilona tollából:

Ez a mű tragikomikus bohózat; anya és fia incestushoz közelítő kapcsolatának ábrázolása a bulvárdarabok modorában. Voltaképpen az antikvitásból jól ismert Oidipus-monda modern környezetbe átültetett változata. Yvonne, az anya elhanyagolja férjét és háztartását, minden szeretetét fiának, Michelnek juttatja. Az apa, Georges, afféle kelekótya feltaláló, emiatt szeretőt tart, aki a francia bohózatokból jól ismert fordulattal beleszeret Michelbe. Van még egy nagynéni is, aki évtizedek óta szerelmes az apába – ő tartja el a családot –; mesterkedése folytán Georges szakít szeretőjével; Michel – és feltehetőleg maga is – révbe jut, az anya azonban megmérgezi magát.

Lapozzunk bele a Fényszóró című, Színház Film Zene Irodalom Képzőművészet alcímmel Balázs Béla szerkesztésében megjelent havi lap 1945. évi 10. számába. Címlapján Sulyok Mária látható a Rettenetes szülőkben, majd a 2. oldalon egy rövid áttekintés Cocteau életéről és pályájáról.

Az előadás kritikáját Szegi Pál írta. Most csak a bennünket legjobban érdeklő bekezdést másolom ide (képet a legutóbbi blogbejegyzésben mutattam). A többit majd a következő alkalommal, hogy azért lássuk, Gábor Miklósnak ez az alakítása milyen művészi közegben valósult meg.

Szegi Pál így értékelte Gábor Miklóst:

A kamaszfiú szerepét a fiatal Gábor Miklós játssza. Remek színész! A rakoncátlan fiatalság szemtelen örömét és mélységes, tanácstalan kétségbeesését egyforma erővel és hitelességgel tudja kifejezni. Mikor bolondos örömében csókkal ront rá kedvesére vagy édesanyjára, éppoly hibátlan, mint mikor a nagy csalódás megrendülésében úgy nyöszörög, mint a szerencsétlen eltaposott kölyökkutyák. Ahogy felröhög, vagy ahogy eltátott szájjal hallgatja a meglepő beszédet, egyformán jó. Hibátlan.

Eszembe jut egy régi megjegyzése Gábor Miklósnak, amikor hosszú évek után azt mondta, hogy a gyerekkora óta látott sok-sok francia filmből tanulta meg, hogyan is néz ki, hogy viselkedik egy francia fiatalember, milyen "levegő" van körülötte. Hogy ez valamelyik könyvében van-e, vagy máshonnét emlékszem, nem tudom, majd  megpróbálom megkeresni. De ha nem is szó szerinti az idézet, a lényege bizonyosan ez volt. Úgyhogy ismét visszajutottunk apja mozijához :)

Legközelebb a rendezésről és a többi szereplőről idézem fel Szegi Pál véleményét, aztán tovább folytatjuk a darab körüli szellemi kalandozást.