Antonius és Cleopatra, 1946 (2.)

Folytassuk a Nemzeti Színházban bemutatott Shakespeare-tragédia kritikáinak olvasását. A téma első posztját ITT lehet visszaolvasni.

Előtte még annyit érdemes megjegyezni, hogy Mészöly Dezső fordításában a női főszereplő névalakja Cleopatra - a későbbi Vas István-fordítás esetében pedig a Kleopátra írásmóddal találkozhatunk.

A címszereplők: Tímár József és Bajor Gizi

A Népszava meglehetősen rövid, ám velős kritikával állt elő 1946. december 24-i számában, ezt teljes terjedelmében idézem (kiemelés tőlem):

A Nemzeti Színházban káprázatosan szép előadásnak voltunk tanúi, amikor megnéztük az Antonius és Cleopatrá-t. Major Tamás egyéni felfogású rendezése érvényre juttatja Shakespeare el nem avuló dicsőségét, ennek a tragédiának nagyszerű ívelését, mely átfogja, egységben tartja a zsúfolt történetet. Sokszor az volt az érzésünk, hogy csodálatos mesekönyvnek lapjai bontakoznak ki előttünk, melyeken megelevenedik minden álmunk, amelyet a klasszikus kor istenszabású alakjairól álmodtunk. A díszletek (Oláh Gusztáv munkája) s a jelmezek is segítettek a hangulatkeltésben, meg aztán főleg Bajor Gizinek (Cleopatra), Tímár Józsefnek (Antonius) és Gábor Miklósnak (Octavius) játéka nyomta rá a játékra tündöklő pecsétjét. Bajor Gizit végre olyan szerepben láthattuk, mely az ő sokoldalú, színes, rutinos és mégis ösztönöktől forrósított tehetségének legjobban megfelel. Itt aztán meg kellett mutatnia, hogyan kell modern ember számára maivá varázsolni egy kétezeréves női alakot, amely észrevétlenül mítosszá válik, vagy jelképpé. Tímár József alakítása szintén hibátlannak bizonyult. A kéjenc, tehetséges, rokonszenves, jóindulatú férfi e típusát alig tudná mostani színészeink közül olyan plasztikusan, természetesen, elhitetően megeleveníteni, mint éppen Tímár. A harmadik nagy szerep és alakítás Gábor Miklósé, aki a jéghideg, öntudatos Octaviust adta, mindvégig pontosan, egyenesvonalúan.

Bajor Gizi és Gábor Miklós

A Szabad Nép (a későbbi Népszabadság) kritikája Molnár Miklós tollából az újság 1946. december 22-i számában látott napvilágot. Ez egy sokkal terjedelmesebb írás volt, így kissé kimazsoláztam - a kihagyott rész általánosabb elmélkedés volt.

Most majdnem teljes egészében fölénk terül a darab és nagy terjedelme ellenére sem válik unalmassá, mert él, mozog és egymást gyorsítva, feszültségét egyre fokozva következik egymás után minden jelenet. Tartalom, háttér és a cselekmény mögött húzódó történelmi jelentőség egyaránt világosan előtűnik Major Tamás rendezéséből. A részletek pedig kidolgozottak, erőteljesek és művésziek. S mint valami mérlegen, úgy bukik alá egyre jobban Antonius serpenyője és úgy emelkedik Cézáré.

Miután felsorolja a hatalmas szereplőgárdát, közülük néhány alakítást félmondatban minősítve, a kritikus rátér a három főszereplő játékára, akik közül elsőnek Gábor Miklóst emeli ki. Ezt a részt és a záró bekezdést teljes terjedelmében idézem:

A tragédia nagy hármasa pedig a harmonikus, gyönyörű együttesből kiválva, de sohasem elválva izzó és csillogó színekkel rajzolja meg a három nagy egyéniséget. Közülük talán Gábor Miklósé az első dicséret, mert ez a fiatal színész töretlen vonalban, szerepének egyéniségét és jelentőségét egyaránt megértve nyújt minden részletében vonzó és hiteles alakítást.

Tímárnak minden szava meleg és őszinte. A hibáiban is nagy Antoniust belülről világítják át a fények, érzéki szenvedélye kifejezi a gyönyör ittasságát és a kötöttség fojtogató erejét. Hősi lendülete illő a világ egyharmad részének urához s hibájának jelentősége a hanyatlásához.

Bajor Gizi egy gazdag művészélet finom mesterségbeli rafinériáját s egy tartalmas emberélet számtalan tapasztalatát alkalmazta szerepére, csupa furcsa, nyers, mégis elbűvölő színnel festett Cleopatrára. Szépségének érzéki pompája, meglepő, új, hol selymes, hol horzsolóan érdes hangok, sok apró kis grimasz, mozdulat, fennköltség és félelem vegyül el benne, hogy kifejezze szerepét: az ágytól a kriptáig.

Oláh Gusztáv ötletes, színpompás, stílusos díszleteket tervezett. Dávid Gyula zenéje túlnő a megszokott kísérőzenéken. Jellemzi nemcsak a darabot, hanem az egyes képek és szereplők hangulatát is.

Octavius és a halott Cleopatra