Antonius és Cleopatra, 1946 (1.)

1946-ban a fővárosi színházkedvelők mintegy karácsonyi ajándékul kapták a Nemzeti Színház káprázatos Shakespeare-előadását, melyben Gábor Miklós Octavius Caesar szerepét játszotta. Ezt fogjuk körüljárni a korabeli kritikák és fennmaradt képek segítségével (a képek forrása az OSZMI Színházi adattára).

Hogy a szerepet belehelyezzük Gábor Miklós színészi életébe, érdemes átfutni ennek a kronológiai összeállításnak a végét, az 1945-ös és 1946-os éveket. A frontot megjárt fiatal színész 1945 tavasza után elképesztő mennyiségben kapta a színpadi szerepeket, szinte havonta, kéthavonta premierje volt, s aztán ezek az előadások persze műsoron is maradtak. Statisztika nincs róla, de nem lennék meglepve, ha havonta 25-30 előadásnál kevesebbet játszott volna. 1947-ben ugyanez a trend folytatódott...

Az Antonius... egyik próbáján Major Tamással

A 41 fős szereplőgárda felsorolása rengeteg helyet igényelne - így önkényesen ragadom ki a szerintem legfontosabbakat:

Antonius: Tímár József
Cleopatra: Bajor Gizi
Octavius: Gábor Miklós
Lepidus: Kőmíves Sándor
Sextus Pompeius: Básti Lajos
Aenobarbus: Görbe János
Jós: Baló Elemér
Octavia: Létay Klári
Charmian: Olty Magda
Iras: Tóth Éva

Rendezte: Major Tamás
Díszlet: Oláh Gusztáv

Jelmez: Nagyajtai Teréz

A kísérőzenét Dávid Gyula írta. A tragédiát Mészöly Dezső új fordításában mutatták be. A premiert 1946. december 20-án tartották.

A címszereplők: Bajor Gizi és Tímár József

 

Mielőtt beleolvasunk a kritikákba, egy szempontot érintenünk kell. Az 53 éves színészkirálynőnek, Bajor Gizinek ez első igazán nagy szerepe a háború után. Mégpedig abban a Nemzeti Színházban, ahol korábban több pályacsúcsot is megért és ahol ekkor, alig másfél év leforgása alatt teljesen megváltozott a légkör, a vezetés és az egész társulat. Megjelentek a fiatalok - "új időknek új dalaival", s ugyanakkor Bajor Gizi és a háború előtti színjátszás hívei mellett új közönség is megjelent, új igényekkel... Ilyen közegben, ellentétes indulatok és elvárások között született meg az előadás és születtek meg a róla szóló kritikák. Ha mi most itt egy Bajor Gizi-blogban lennénk, sok részletet lehetne erről mesélni. Akit ez a vonatkozás jobban érdekel, ajánlom, lapozza fel Bános Tibor: Újabb regény a pesti színházakról 1945-1949 című kötetének a 272. oldalon kezdődő részletét és hozzá Gábor Miklós: Szerelmeslevél Bajor Gizihez című írását.

Mi pedig forduljunk a korabeli kritikákhoz, bár közülük több fontosat még nem sikerült megtalálnom. De azok is érdekesek, amelyek eddig előkerültek :)

A főváros folyóirata, a Budapest ezt az átfogó képet adta Major Tamás rendezéséről:

Hol vagyunk már az avult historizmustól, mikor Shakespeare alakjai mögött a valódi Antoniust, a valódi Cleopatrát keresték? Még ruhájuk sem valódi: Nagyajtai Teréz színes, festői jelmezei épp csak a valódiság illúzióját akarják fölkelteni egy jellegzetes dísszel, fejékkel, másként Cleopátra kosztümjét akár ma is lehetne hordani. De ki is kíváncsi színházban a valódi Rómára és a valódi Egyiptomra? Oláh Gusztáv remek díszlete egyetlen oszloppal jelzi jobbról Egyiptomot, egy másikkal balról Rómát, s a kettő között, szétnyíló függönyök hasadékaiban egy-egy falrésszel palotákat, néhány fával csatatereket. Ezek a gyorsan nyíló, gyorsan záródó függönyök, s mögöttük néhány jelzés, elegendőnek bizonyultak a rendező, Major Tamás kezében, hogy elénk állítsák a színteret, s kitűnő segédeszköznek, hogy megmentsék a darab ritmusát. Nincs még egy darabja Shakespeare-nek, amelyben ennyi színváltozás lenne, s még egy, amelyet épp ezért a múltban értelmetlenné ne szabtak, toldoztak volna. Most, hogy egészében, egyvégtében láthatjuk a művet, nemcsak a főszereplők alakja, fejlődése világos, hanem mindenkié. A rendezés méltó és végleges megoldást talált, s úgy érezzük, méltó és végleges a fordítás is, Mészöly Dezső munkája.

A Budapest kritikusa csak a címszereplőket méltatta. Gábor Miklósról a Színház című képes hetilap 1947. január 4-i számát idézem, a nagy tekintélyű Márkus László véleményét:

GM "kölyökcézárja" öntudatos, friss, nemes, emberségesen célratörő fiatalember, s ezt azért kell mégis kiemelni a többi jó teljesítmény közül, mert egy meredeken felfelé ívelő színészpálya jelentős állomását jelöli.

Gábor Miklós és Bajor Gizi

Legközelebb két napilap kritikáját mutatom meg, további fényképekkel.