Egy elveszett tévéfilm... 2.

A múltkori kritika után ma Máriássy Judit írását mutatom meg a Film Színház Muzsika 1967. 41. számából:

Előtte könyvtárosként azért nem hagyhatok ki egy megjegyzést:
Ezt a kritikát idézi a Zsurzs Éváról a közelmúltban megjelent könyv is, de sajnos nagyon pontatlanul. Nem az a baj, hogy megvágták Máriássy Judit szövegét, de ezt olyan módon tették, hogy nem jelezték a kihagyásokat; másrészt több esetben értelemzavaró pontatlanságok kerültek a szó szerint idézni kívánt részekbe is. A cikk eredeti lelőhelyét sem nevezték meg. Ez a slendriánság rendkívül sajnálatos. Én sem idézem a teljes cikket, de mindenhol [...] jellel jelöltem a kihagyásokat, ahogyan máskor is. A vastag betűs kiemelés pedig szokás szerint tőlem származik.

A katarzis előtti másodpercek...

Máriássy Judit: Sablonos cím, igazi dráma

"Úton" - olvasom a műsorban és a képzeletem semmit sem társít a jócskán elkoptatott szóhoz. [...] Szerencsére a film nem ezzel a félrevezető címfelirattal kezdődik. Psota Irén nagyszerűen előadott, keserűen szókimondó songja többet ígér. Drámát. Kellemetlen igazságokat. Kiállást a közöny ellen - az emberség védelmében. Jelentős, nyugtalanító estét. És a song nem csap be.

Pedig a kezdő képsorok újjáélesztik a cím keltette gyanakvásomat. Gyár. A munkások nem tartják be a munkavédelmi előírásokat. Új igazgató jön. Ellenállásba ütközik. Egy ideig minden és mindenki kellemetlenül ismerős. [...]

Az első húsz percben csak azon csodálkozom, hogy az új gazdasági mechanizmus szellemét nyers modorral hordozó szakembert ezúttal nem Avar István játssza. De azért Gábor Miklós ellenfele most is a hasonló tematikájú darabok szereposztási sablonját követi. Mint máskor: György László. Aztán lassan ráébredek, hogy nincs hasonló tematika. Hogy a nagyhangú, öreg szaki - Mádi Szabó Gábor színesen, őszintén jellemzett munkása -, aki reggelenként "bedob" két féldecit, nem a megszokott norma-lazító demagóg, hanem épp oly szabálytalan egyéniség, mint minden járókelő. [...] És hasonlóképpen töri át a séma látszatát Cserhalmi figuráinak többsége, a Pestről vidékre jött mérnök, aki megfutamodik a barátja mellől, de igaza van és a barátjának is igaza van. György László sem a "szokottat" játssza, hanem egy embert, aki teljesen átengedi magát annak az egyetlen érzésnek, hogy megbántották.

A befejező részben a hős egy nedves úton száguld százhúszas tempóval. A sablon szerint karambol következnék. De a karambol elmarad. Cserhalmi darabja másról szól, mint a többi - akkor már tudom. [...]

Az autó nem csúszik le az útról, nem rohan sorompóba, nem ég el. Egy ember ég el az egész játék során. (Gábor Miklós televíziós pályájának Hamletje ez az alakítás. Lenyűgözően igaz, árnyalt, okos és bensőséges.) "Csak" egy ember ég el, akit nap, mint nap "megtréfáltak", névtelen levelekkel, mocskolódó telefonhívásokkal nyilaztak, mert megszállottan teremteni akart valamit. És az emberből nem lángok csapnak ki. Előbb nevetés. Csukló, súlyos, megrázó nevetés, hogy aztán egy ölbehulló férfifej, a megrokkant lélek zokogásába fúljon, a mindenkiben lakó szegény kis gyermek - szegény felnőtt - panaszává.

Ezt a vonatjelenetet, ezt a sírást nem lehet elfelejteni. És nem is szabad.

Zsurzs Éva rendezése kiemelkedik saját legjobb munkái közül is. Ha akarja ha nem, az "Úton" bizonyítja, hogy az ő világa a dráma, a ma, a köznapiság költészete - itt mozog a legbiztosabban. Czabarka György kiváló társa a rendezőnek, az ő operatőri érdeme, hogy az üzemi felvételek is megőrizték az élet intimitását, áttörték a képi sablonokat. A valóság ízét, színeit villantotta fel néhány remek színészi alakítás: Kiss Manyié, Szirtes Ádámé, Molnár Tiboré, Pongrácz Imréé. Kár, hogy mások - Böröndi Kati, Lorán Lenke és Gálcsiki János - végig táplálják azt a tévhitet, hogy az "Úton" holmi "üzemi darab". Egy a sok közül. Pedig nem az.