Gábor Miklós szabadtéren 4.1

Az ember tragédiájának 1965-ös előadása - Vámos László rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon - a magyar színházi életben szokatlan mértékű kritikai vihart váltott ki. Egy év múlva Vámos László a tapasztalatokat felhasználva, a tanulságokat levonva újra színpadra állította a darabot.

Ekkor is csak három előadásra került sor, ráadásul az elsőt nem fogadta kegyeibe az időjárás: fél 10-ig zuhogott az eső. Ám a közönség az árkádok alá húzódva kitartott, s győzött: háromnegyed tízkor megkezdődhetett.

Ruttkai Éva, Nagy Attila, Gábor Miklós. Film Színház Muzsika 1966. 30.

A Népszabadságban (1966. július 26.) Molnár Gál Péter leszögezte, hogy idén ismét a tavalyi Tragédiát láthatjuk. Ugyanazokkal a szépségekkel és ugyanazokkal a hibákkal. Azért megállapítja, hogy ha alapvető változás nem is történt, megváltozott az előadás minősége: gördülékenyebb, kidolgozottabb,  akadozásmentesebb lett.

A színészekről szólva pontosan idézem:

A három főszereplő alakítása egy év alatt beérett. Ruttkai Éva sok árnyalatát játssza el Éva szerepének, Nagy Attila (Ádám), ha még túlságosan egyhangúan szaval is, már erősen megtisztult múlt évi romantikus ihletésű, általános hősfelfogásától. Gábor Miklós Lucifere finom humorával, okos cinizmusával, halk - de nem hallhatatlan - majdnem kamaraszínpadi hangvételével az előadás legjobb főszereplője lett. (Akkor is, ha kissé zavaró, nagyoperaian Mefisztofeleszi az új kosztümje.

Olvassunk bele a Film Színház Muzsika 1966. 30. számában megjelent kritikába is, írta Geszti Pál:

Ő is hasonló megállapításokat tesz magáról az előadásról, mely

Nem sokat változott tavaly óta. A fantasztikus ebben az előadásban a méretek kitágultsága: Vámos László rendező a templomtorony magasságáig növesztette a játékteret felfelé, s a környező épületek tetejéig a jobb- és baloldalon.

Van ebben a monumentalitásban, Bakó József elképesztő méretű díszleteiben valami lélegzetelállító: azt hiszem, páratlan európai látványosság ez a Tragédia-show, a mennyekig felszálló kristálygömbbel, amely szputnyikként tűnik fel az égen s leszáll a játéktérig, a jobbra magasan fenn lángokban álló, eretnek-égető kereszttel, az égnek eresztett, suhanó szárnyű fehér galambokkal, a párizsi szín fantasztikus bíbor-orgiájával, a londoni szín kitűnően kidolgozott haláltánc-pantomimjának ijesztő pontosságával.

Azért időztem ennyit a külsőségeknél, mert filmfelvétel nem készült, csak néhány rossz minőségű fénykép örökített meg pár pillanatot az előadásból - legalább a kritikus szaván keresztül legyen némi fogalmunk, milyen lehetett.

Folytassuk az olvasást:

Kinek róhatnánk fel, hogy nem vette észre Ádám - Nagy Attila - szövegének túlhangosított részletei mögött a gondolatok szikrázását - amikor annyi másféle, s látszólag fényesebb szikrázásra kellett figyelnie?

A gépezet szinte a tökéletesség igényével és igézetével működik. Engem mégsem ez a tökéletesség kapott meg [...] Engem Ruttkai Éva alakításának varázslata kényszerített ámulatra: a megfejthetetlen titok izgat, hogy honnan vette az idegek és teremtő-erő új meg új tartalékait, hogy ebben a gépesített és percenkint robbanó-fortyogó színpadi boszorkánykonyhában megtalálja Éva alakjának tünékeny és örök, de mégis mindig új lázakban borzongó, belső karcsúságát? Ezüst holdsugárból és édes, mézízű nyárból szőtt Évája felejthetetlen, s felülemelkedik a szerepről való minden emlékképen. Igen, ez igazán Madách Évája volt, az asszony, kinek "bűne a koré, mely szülte őt".

Gábor Miklós Lucifere idén új jelmezt kapott: az ördögi vonásokat elhagyó, s a bukott angyal-jelleget kihangsúlyozó rendezői koncepció értelmében szikrázó ezüst-fehéret. Szokatlan, frappáns és talán vitára is késztető jelmez - s benne a tavalyi Lucifer, ám érettebben, simábban és egyszerűbb szóval: a tiszta értelem s a világ meghatározott, áttörhetetlen rendje elleni örök lázadás nyugtalan hordozója ő, ez az elegáns Lucifer, a tagadás és a gond gyermeke. Lehiggadt, lepártolt bölcsesség árad a színész szavából-hangjából, a mindent-megértés keserű és fájdalmas tudománya.

A téma zárásaként egy bekezdés Molnár Gál Pétertől:

Vámos László szegedi rendezése természetesen csak egy a Tragédia-értelmezések sorában. Eredményei, képzeletgazdag megoldásai beépülhetnek más értelmezések színpadi megvalósításaiba is. Tévedései pedig vitára ösztönözve további megoldásokra serkenthetnek.

Gábor Miklós pedig 17 év múlva, 1983-ban lett újra Lucifer szülővárosában, Zalaegerszegen.