Egy ifjú Schiller-hős 5.

Ez év február-márciusában foglalkoztam Gábor Miklós egy nagy klasszikus sikerével: 1950-ben Ferdinánd szerepét játszotta (párhuzamos szereposztásban Básti Lajossal) Schiller: Ármány és szerelem című "polgári szomorújátékában".

Négy folytatásban mutattam különböző kritikákat az előadásról, illetve vele kapcsolatos más érdekességeket, de egy fejezet kimaradt. Mielőtt erre rátérnék, gyorsan készítek ide egy tartalomjegyzéket a korábbi posztokról, hátha valaki szeretne belenézni. Egyébként a képek miatt is érdemes megnyitni őket, az utolsóban érdekes videorészlet is van :)

1. rész               2. rész               3. rész               4. rész

Az előadás több évig műsoron maradt. Mivel szinte minden főszerepet szerepkettőzésben állított színpadra a Nemzeti Színház, voltak olyan előadások, ahol Lujzát Ruttkai Éva játszotta. A másik Lujza Ferrari Violetta volt, és úgy tűnik, Gábor Miklós vele játszotta többször a darabot. Ruttkai Éva már csak azért is kevesebbszer lépett ebben színpadra, mert 1953-ban ő mással volt elfoglalva, május végén született meg kislánya :)

Ruttkai Éva és GM 1953 nyarán. Forrás: europeana.eu

Ám Kecskemétre együtt mentek vendégszerepelni. Úgy tűnik, akkoriban többször előfordult olyan eset, hogy vidéki színházak már futó előadásaikba hívtak meg ismert fővárosi művészeket, akik anyaszínházukban éppen játszották az adott darab főszerepét. Valószínű, hogy a visszafogottabb rendezések idején nem telt nagyobb erőfeszítésébe sem az eredeti szereplőgárdának, sem a vendégszereplőnek egy másik  rendezésbe, másik előadásba beállni, egymáshoz és az adott keretekhez alkalmazkodni. Csak zárójelben, egy jó évtized múlva egy hasonló vendégszereplés alkalmával ismerkedett meg Ruttkai Éva Latinovits Zoltánnal Miskolcon...

De térjünk vissza az Ármány és szerelemhez, amelynek kecskeméti előadásában 1953. december 2-án lépett fel vendégként Ruttkai Éva és Gábor Miklós.

A Bács-Kiskun Megyei Népújság első nekifutásra ezt írta december 4-én:

És ahogy ígérték, jött a részletes kritika december 6-án:

Ez az írás is eléggé "osztályharcos", ez volt akkoriban a tónus, de ha lekaparjuk róla, ott van mögötte, hogy forró hangulatú este lehetett.

Mint olvasható, a Dobay Vilmos által rendezett előadásban Móricz Lili, Móricz Zsigmond színésznő lánya játszotta Lady Milfordot. Így még inkább érthető, hogy amikor fél évvel később, 1954 júniusában vidéki és fővárosi színészek között találkozót rendeztek, akkor Móricz Lilit - kislányuk kíséretében - Ruttkai Éva és Gábor Miklós üdvözölte az buszpályaudvaron. Egyszer régen, egy fennmaradt fényképnek köszönhetően megmutattam itt a blogban ezt a kis eseményt :)

Gábor Miklósnak is emlékezetes lehetett a kecskeméti Ármány és szerelem, mert amikor 1974-ben Fülöp királyt játszani ment Kecskemétre, az akkoriban készült interjúkban többnyire megemlítette, hogy egyszer már játszott itt Schiller-hőst, csak akkor "fiút", most pedig egy másik darabban "apát"...

Ex - ráadás

Idéztem már az ötven évvel ezelőtt Gábor Miklós főszereplésével  bemutatott Szerb Antal-vígjátékról a Film Színház Muzsika és két országos napilap kritikáját. 

Címlapkép :)

Ma olvassunk bele együtt Nagy Péter beszámolójába, mely az Élet és Irodalom  1965. 22. számában jelent meg. Szerzője az Egy furcsa lelet című írását beválogatta a Két évad és ami megelőzte című, a Szépirodalmi Kiadónál 1966-ban megjelent gyűjteményes kötetébe is. Ehhez képest, szerintem kicsit elnagyolta a cikket, nem tájékozódott róla, hogy Szerb Antal mikori darabjáról van szó (pedig a Film Színház Muzsika is megírta beharangozó cikkében...). Sőt, szerintem magát a darabot is felületesen ítélte meg.

Az Ex kitűnő példája annak, hogy szellemes dialógus csak akkor lehet haatásos a színpadon, ha az a szituációból fakad, s azt emeli fel; bármilyen ötletes a párbeszéd önmagában, ha nincs dramaturgiai funkciója, igazi hatás nélkül csattan el.

Mégsem volt kár kiásni ezt a darabot - részben azért, mert az író emléke is megérdemli, talpraesett vígjátékoknak amúgy sem vagyunk bőviben, részint pedig mert ez a Madách Színház együttesének megint kellemes lehetőséget nyújtott egy kedvesen mulattató előadásra. Ha az is az érzésem, hogy a darab nagy jövője az operettszínpad lenne, Pártos Géza jól pergő, túlzott hatásvadászat nélküli rendezése akkor is örömöt ád. [...] ís kicsit azt is sajnálom, hogy a hercegnő és a szélhámosnő szerepét nem ugyanaz a színésznő játszotta - ez nagy mértékben fokozta volna az előadás humorát. Erre egyébként a mostani szereposztás szinte önkéntelenül is felhívja a figyelmet, mert Vass Éva szélhámosnője inkább álöltözetű hercegnő, Csűrös karola hercegnője meg mintha nem éppen a királyi palotákban lenne otthonos.

Az előadás sikerének fő súlya Gábor Miklóson van, aki komikus királynak is olyan pompás, mint tragikusnak. Elsősorban mozgásával, gesztusaival jellemzi jól Sancho királyt és közérzete változását; az első felvonásban ő is sziporkázik, a továbbiakban a szereppel együtt kicsit az alakítás is megsápad, bár Gábor sokat tesz azért, hogy a derült, kedves hangulatot fenntartsa ott is, ahol a darab utánaenged.

Mellette, és igazán mellette kell említeni Körmendi János szárnysegédét: végig azonos tónusú, kitűnő mulatság ez a lojalitásból forradalmár Medina Sidonia, aki éppenb akkor a legszárnysegédebb, amikor úgy látszik, nincs már szárny, amelyen segíteni lehetne. Ajtay Andor az öreg szélhámos szerepét megajándékozza egyénisége vonzerejével; Horváth Jenő kissé túlkomédiázza a "véresszájú" Alcala szerepét, mely enélkül is eléggé mulattató lenne.

Egyelőre ennyi kritikához fértem hozzá. Érdekes, hogy az országos napilapok közül se a Magyar Nemzet, se  a Magyar Hírlap nem közölt recenziót, pedig általában minden fővárosi színházi előadásról megemlékeztek. Létezik még több kritika, de olyan lapokban jelentek meg, amelyekhez ebben a pillanatban itt Nagykanizsán nem tudok hozzáférni. Természetesen nem is biztos, hogy mindegyik érdekes és érdemi, de a dokumentálás kedvéért azért idemásolom adataikat:

Csili 1965. 6. szám (Garai Tamás)

Esti Hírlap 1965. május 12. (Zsugán István)

Hétfői Hírek 1965. május 10.

Képes Újság 1965. június 5. (Geszti Pál)

Közalkalmazott 1966. január 12. (Székely János)

Magyar Ifjúság 1965. május 22. (Simon Gy. Ferenc)

Pestmegyei Hírlap 1966. február 19. (Padányi Anna)

Ex - még két kritika

Szerb Antal vígjátékát 1965-ben "ásta elő" Pártos Géza és rendezte meg ősbemutatóját a Madách Kamaraszínházban, kitűnő szereposztásban.

Csűrös Karola és GM az 1. felvonásban

Demeter Imre Film Színház Muzsikában megjelent kritikája után ma korabeli napilapokból idézek.

A Népszabadság beszámolóját P. P. aláírással a május 22-i számban olvashatta a korabeli közönség.

Pártos Géza rendezése korrekt munka: nem tesz hangsúlyossá a vígjátékban olyan mozzanatokat, amelyeket az író sem tett nyomatékosakká, igyekszik a játék törvényei és természete szerint színpadra vinni a darabot. Talán csak azzal maradt adósunk, hogy nem használta ki a darab kínálta lehetőségek arányában a groteszk elemeket. Gábor Miklós nagy kedvvel, a bonyolultabb humor iránti kitűnő érzékkel alakította a királyt. Ajtay Andor alakítása külön figyelmet érdemel: ez a kimagaslóan jelentékeny színészünk Saint Germain szerepének megformálásával ismét bizonyságot tett markáns tehetségéről, nagyszerű játékintelligenciájáról. S talán az ő játékstílusa áll legközelebb Szerb darabjának a stílusához. Nyilván azért is, mert nemcsak Szerb Antal volt Karinthy Frigyes és Rejtő Jenő kortársa, hanem Ajtay is. Kitűnően érti a tréfát Vass Éva: Marcelle szerepében elemében van ez a sokarcú, sokoldalú színésznő.Remek alakítás Körmendi János Medina Sidoniája: valóságos színészi telitalálat. Dicsérettel szólhatunk még Csűrös Karola, Horváth Jenő játékáról és a díszeteket és jelmezeket tervező Köpeczi Bócz István munkájáról.

Körmendi János és GM a 2. felvonásban

A másik beszámolót a Népszava 1965. május 11-i számába Ungvári Tamás írta. Ebbe is olvassunk bele (a kiemelés itt is tőlem):

Sancho király otthagyja országát s elmegy Monte-Carlóba. Itt szélhámosokkal szövetkezik, majd mint ügyetlen szemfényvesztő, kiadja magát önmagának. Szélhámosként eljátssza az ex-királyt, holott valóban az. S ez magyarázat nélkül is filozófia - látszat és valóság játékából.

[...]

Az előadás legnagyobb érdeme a szereposztás. Sancho királyt Gábor Miklós játssza, eleven s mély humorral, elektromos feszültséggel, nagyszerű dikcióval. Ő pontosan érti a darabot - akkor a legkirályibb, amikor exkirály, s akkor "civil", amikor a tábornoki gallér fojtogatja. Tragikus szerepek szériája után "kienged" ebben az alakításban, felszabadultan komédiázik, s egy percre se csúszik át burleszk hangvételbe, ami különben az egész előadást fenyegeti.

Még folytatom a témát!

Ex - Demeter Imre kritikája

Mint legutóbb is utaltam rá, ma 50 éve mutatta be a Madách Színház a Madách téri kamaraszínház épületében Szerb Antal: Ex című vígjátékát, melyben Gábor Miklósnak végre parádés vígjátéki szerep jutott - természetesen a főszerep.

Igaz, a két évvel korábban bemutatott Tanner John házassága is még műsoron volt. De műsoron volt akkor már három éve a Hamlet és az alig fél éves színpadi múltra visszatekintő Negyedik Henrik (Füst Milán). Így, elsősorban Hamlet és Henrik szerepével felváltva játszani I. Sanchót, a kortárs közönség számára nyilván rendkívüli élmény volt és talán neki magának is üdítő lehetett.

Ma a boldog emlékezetű Film Színház Muzsikából idézem a kiváló Demeter Imre kritikáját, az 1965. évi 20. számból - aki szerint is élvezi Gábor Miklós az új szerepkört.

A képek, rákattintva, kinagyíthatóak a könnyebb olvasás érdekében!

Azért amit Gábor Miklósról írt, ki is másolom, hogy nyomatékosabb legyen:

Nehézveretű, nagy alakítások után most olyan viharzó derűvel mozog ebben a szerepben, mint a súlyos marsall ruhát könnyed civil öltözetre felcserélő ex-király a vígjátékban. Remek karakter, fanyar humor, komoly játékosság és játékos komolyság jellemzi, megejtően kedves és eszesen mulatságos.

De érdemes elolvasni a cikkben a Vass Éváról írtakat, nála is ugyanaz volt a szituáció és ugyanaz lett a végeredmény :)

Jöjjön akkor még néhány kép, és legközelebb további kritikai visszhangokkal folytatom:

I. Sancho és Ortrud hercegnő (Csűrös Karola)

 

"Oszkár" és Marcelle (Vass Éva)

Az "álkirály" a szélhámosok királyával (Ajtay Andor)

 

Végre vígjáték!

Alig egy hét múlva 50. évfordulója lesz ennek a premiernek, ma pedig a szerzőjére emlékezhetünk, születésének 114. évfordulóján.

Gábor Miklós életébe, annyi nagy tragikus szerep után, 1965 tavaszán beköszöntött végre egy vígjáték. Méghozzá egy remek vígjáték!

I. Sancho a kényelmetlen díszruhában

Szerb Antal: Ex című darabjáról van szó, amit Pártos Géza rendező ásott elő a feledés homályából és remek szereposztással bűbájos előadást varázsolt belőle a Madách Kamaraszínház színpadán.

Az író kései alkotása először kisregény formájában látott napvilágot 1942-ben. Akkor főhősét VII. Olivérnek hívták és ez is volt a mű címe. Ebből született meg hamarosan a vígjáték. Abban már I. Sancho az uralkodó neve, és a képzelt királyság, Alturia mellett a másik helyszín nem Velence, hanem Monte Carlo. De a lényeg nem változott:

Egy képzeletbeli ország fiatal uralkodója megunja a kényelmetlen marsall-egyenruhát és a sok protokollt, szabadságra vágyik. Puccsot szervez saját megbuktatására és hű szárnysegédjével álnéven Monte Carlóba utazik, ahol elvegyül a profi szélhámosok világában. A profik között is a legprofibb, a szélhámosok uralkodója, Saint-Germain gróf környezetéhez csapódik. Ekkor kiderül, hogy "Oszkár" mennyire hasonlít a megpuccsolt királyra. A gróf ezt kihasználva, országnyi méretű és jövedelmű szélhámosságra készül. Míg "Oszkárt" egy uralkodó eljátszására készíti fel, az exkirály tényleg rájön, hogy mit is jelent királynak lenni... A sztorit természetesen szerelem is fűszerezi egy szomszédos ország csinos hercegnője, Ortrud és a szélhámoslány, Marcelle  révén. A végén még van egy duplacsavar...

A Film Színház Muzsika 1965. évi 15. száma a próbákról számolt be, ma ezt mutatom meg (rákattintva kinagyíthatók!):

Legközelebb, a premier 50. évfordulóján, május 7-én kritikákkal és további képekkel érkezem :)