Fodor Géza Gábor Miklósról

A mai posztban csak egy rövid, ám annál fontosabb véleményt szeretnék idézni Gábor Miklósról, amire szintén bibliográfiai keresgéléseim közben akadtam.

Aki mondta: Fodor Géza esztéta, dramaturg, egyetemi docens - és én teszem hozzá, hogy úgy egyáltalán, egy nagyon nagy "koponya", nagy gondolkodó.

Fodor Géza (1943-2008)

Én elsősorban mint operakritikust ismertem meg és szerettem meg. Különösen sokat olvastam abban az időben, amikor a Muzsika című folyóiratban az eleinte műsoros videokazettán, később DVD-n is hozzáférhető, a világ jelentős operaházaiban rögzített kiváló operaelőadásokról írt összehasonlító kritikákat. Ekkoriban volt, hogy végre kis hazánkban is kezdtek hozzáférhetővé válni ezek a videók, illetve megjelent a televíziós kínálatban a Mezzo (akkor még Muzzik) televízió, ahol külföldi operaházak előadásaiból is sokat el lehetett csípni - ha már a magyar közszolgálati televízió olyan mostoha volt (máig az) ezen a téren (is). De nem csak ezekről írt, hanem a hazai operaelőadásokról is, és tudtam, hogy a véleménye etalon ezen a téren. Szóval akkoriban alig vártam, hogy megjelenjen a Muzsika friss száma, annyira kíváncsi voltam írásaira.

Aztán jött a hír, hogy Fodor Géza beteg és hamarosan a halálhíre is. 2008 őszén, 65 évesen ment el, biztosan ő is "tele kofferral". Néhány évvel később egy alkalommal közös ismerős révén beléphettem lakásába és láthattam elárvult dolgozószobáját és fantasztikus könyvtárát, ami egy szabályos paradicsomnak tűnt számomra...

Még megemlítem, hogy életében megjelent könyvei mellett halála után felesége gondozásában megjelentek operakritikái Mi szól a lemezen? címmel, eddig három kötetben.

Fodor Gézának erős köze volt a prózai színházhoz is, hosszú ideig a Nemzeti Színház, majd a Katona József Színház dramaturgja volt. Egyetemi tanárként esztétikát, színház- és drámatörténetet tanított. 

A Muzsika mellett munkatársa volt az Élet és irodalomnak, a Színház című szakfolyóiratnak, alapító tagja és szerkesztője a Holmi-nak. És ezzel végre rátérek Gábor Miklósról alkotott véleményére, csak előtte szerettem volna egy rövid portrét rajzolni róla a magam módján.

Két kollégája is közreadta Gábor Miklósról alkotott véleményét.

Koltai Tamás színikritikus Fodor Géza-nekrológjában a következő bekezdést olvashatjuk a  Színház című folyóirat 2008. 12. számában. Az írás címe: A színházi ember ethosza - Koltai Tamás Fodor Gézától búcsúzik.

Amilyen szerény és visszafogott volt, olyan határozott a véleményében. Még tavasszal megkérdeztem tőle, szerinte kik azok a meghatározó magyar színházi személyiségek a közelmúltból, akiknek az alakja emblematikus és feldolgozásra várna, mondjuk, egy jubileumi lapszámban. "Ketten vannak - mondta rövid gondolkodás után -, akik a múlt század második felében a legjelentősebbek voltak, és a legnagyobb hatást gyakorolták a színházra, Gábor Miklós és Major Tamás." Talált, süllyedt, gondoltam a nyilvánvaló válasz hallatán.

Major Tamás és Gábor Miklós 1946-ban a Nemzeti Színházban egy próbán

A másik szerző és kolléga Spiró György, aki a Színház című folyóirat 2010. 2. számában  Major Tamásról megjelent tanulmányában (címe: Major elvtárs) írt így:

2008 tavaszán, amikor a SZÍNHÁZ [a folyóirat] negyvenedik évfordulójára szánt ünnepi számot szerkesztettük, megkérdeztem Fodor Gézát, kiket emelhetnénk jubileumi fénybe az időszak magyar színháztörténetéből. Pillanatnyi habozás nélkül jött a felelet: "A múlt század második felében a magyar színháznak két kiemelkedő alakja volt: Gábor Miklós és Major Tamás." Amilyen evidensnek és megfellebbezhetetlennek  tűnt Fodor Géza válasza, illetve választása, olyan kivitelezhetetlennek bizonyult, hogy a két színháztörténeti óriás megjelenjen a jubileumi számban. Munkásságuk nincs feldolgozva, rendszerezve, életművüket a történetírás és a kritika nem elemezte hitelesen, sőt hagyta, hogy mind a mai napig politikai manipulációk, torzítások, hazugságok fedjék el működésük korszakalkotó szakmai jelentőségét.

Spiró záró mondatai Gábor Miklós és Major Tamás életművének feldolgozatlanságáról már igazából nem tartoznak szorosan mai tárgyunkhoz, de idézem, mert sajnos ez ügyben azóta sem történt továbblépés...

Mindenesetre Fodor Gézáról már operakritikái olvasásakor is tudtam, hogy ő egy etalon a magyar szellemi életben, és ezt az értékelését is megismerve erről még inkább meggyőződtem...