A múltkori alapvetés után olvassunk bele az első érdemi kritikába. Írta Kemény György és megjelent a Színház és Mozi című képes hetilap 1950. december 24-i számában.
A kritikus elsőként leszögezi, hogy az Ármány és szerelem előadása méltó a mű értékéhez és szépségéhez. Aztán, hűen az 50-es évek szellemiségéhez, elidőz egy kissé a darab osztályharcos vonulatánál, amihez még visszatér, mint majd idézni fogom, elsősorban Ferrari Violetta Lujzájának értékelésénél...
Véleménye szerint a rendezés erénye, hogy élvezhetővé teszi a darab egyes idejétmúlt jeleneteit: sikeresen küzd a romantikus dráma ma már nehezebben megemészthető eszközeivel, a méregpohártól a karddal való ledöfésig, mindezeket elhihetővé teszi a realista színjátszás eszközeivel.
 |
| Drámai összecsapás apa és fiú között: GM és Somlai Artúr |
Gábor Miklós Ferdinándjáról az alábbiakat írta:
Ferdinándot két erő mozgatja, becsülete és szerelemérzése, emiatt kerül összeütközésbe apjával és saját uralkodó osztályával, amelyik már sem becsületben, sem szerelemben nem hisz. Gábor Miklós jól ábrázolta a figura döntő vonásait, a nyíltszívűséget, a szerelmes áradozást, az egész világgal szembeszálló becsületességet és bátorságot. Minden, ami ebben a figurában szín, kedvesség, fiatalos hév, azt jól alakította, viszont hiányosan ábrázolta Walter sziklaszilárd jellemét, magávalragadó férfias erejét. Apró modorosságai vannak Gábor Miklós játékának. Néha a könnyebb, kevésbé átélt kifejezési eszközöket használja, különösen az utolsó jelenetben. Ezen javítania kell.
Ehhez képest egy másik kritikus éppen ellenkezőleg látta, ő a sziklaszilárdság ábrázolását sokallotta és több lírát várt volna Gábor Miklóstól.... De ugyanígy éppen ellentétesen ítélték meg a másik főszereplő játékát is.
Előbb olvassuk el az eddig is idézett Kemény György kritikájának Ferrari Violettára vonatkozó részét:
Erről az alakításról külön tanulmányt lehetne írni, annyi színt, árnyalatot, érzésgazdagságot és élményt nyújtott. [...] A kivételes tehetségű alakítás lenyűgöző művészettel állította elénk ennek a kis polgárlánykának a vergődését, családi, vallási, társadalmi korlátjai és a szerelme között,megingathatatlan becsületre és tisztaságra való törekvését. Két hibáját azonban még ki kellene javítania. Az egyik, hogy a színdarab első jelenetében játéka még bizonytalan. A másik, hogy a szerepnek a feudális világ ellen való lázadó mondanivalóját nem domborítja ki eléggé. Kétségtelen, hogy Lujza alapjában véve nem forradalmár lélek, a hihetetlenségig szelíd, béketűrő és lemondó, de a kancellár aljassága, szülei meggyalázása, Lady Milford praktikái, szerelme elorzása elkeseredést és ellenállást szít benne. Ferrari alakításában ez kevéssé érződött. Szerepének ezt a részét jobban ki kell hangsúlyoznia.
Legközelebb megmutatom az ezekkel a megállapításokkal éppen ellentétes kritikát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése