A királyasszony lovagja 1.

Nincs semmilyen évfordulója, csak egyszerűen ahhoz támadt kedvem, hogy mostanában A királyasszony lovagja 1955-ös előadásával foglalkozzunk. Igaz, várhatnék vele jövő áprilisig, akkor lesz éppen hatvan éve, hogy bemutatták, de majd akkor legfeljebb csak röviden emlékeztetek rá és belinkelem a most készülő posztokat. Egyébként is, ha meg akarnám várni minden fontos alakításának blog-beli bemutatásával a kerek évfordulót, egy egész életet kellene rászánni nekünk is :)

Tehát: Gábor Miklós 1954-ben, mondhatni egy huszárvágással a Nemzeti Színházból a Madách Színházba szerződött. Első szerepe Rómeó volt, Tolnay Klári oldalán - úgy "állt be" az 1953-ban bemutatott előadásba. Rómeó után azért nem csak nagy klasszikus szerepeket kapott, azokért a Madáchban is meg kellett dolgoznia. Érdemes felsorolni, hogyan jutott el Ruy Blas-ig. Új színházában első igazi premierje Molière Misanthrophe-jában egy karakterszerep, Aceste márki volt. Majd jött Halász Péter: Vihar után című friss drámájának hídépítő mérnöke. Attól tartok, abban a sematikus darabban nem túl sok öröme telhetett... Utána remélem, felüdülés volt számára Bartha Lajos: Szerelem című színművének egy figurája, ifjabb Biky, akit Zenthe Ferenccel szerepkettőzésben játszottak. Ez volt első közös munkája Vámos Lászlóval. Még 1955 legvégén egy olasz vígjátékban is színpadra lépett: a Vannak még kísértetek című vígjátékban, melyet a jónevű Eduardo De Filippo írt, s a szerepneve Gastone Califano volt.

És jött végre A királyasszony lovagja :) A premier pontos dátuma: 1956. április 28.

Az első képet még egy próbáról mutatom - úgy fényképeztem ki a korabeli Színház és Mozi című hetilap bekötött évfolyamából, azért ilyen csálé, ráadásul az újságban eleve ilyen életlen volt, de azért mégis látunk belőle valamit:

Tolnay Klári és GM. Színház és Mozi 1956. 16. szám

Victor Hugo eredetileg Ruy Blas című romantikus tragédiáját Mészöly Dezső fordította. Kísérőzenéjét Kulka János komponálta. Rendezte Vámos László. A díszleteket Gara Zoltán, a jelmezeket Kreibich Margit tervezte.

Írjuk akkor már ide a teljes szereposztást - bár én a színlap hagyományos sorrendjét kissé megbolygattam, mert régen a női szereplőket a lista legaljára száműzték, így a női főszereplő a legkisebb férfiszerep, ebben az esetben a 2. őr után következett...

Neuburgi Mária, Spanyolország királynéja: Tolnay Klári

Ruy Blas: Gábor Miklós
Don Salluste de Bazan: Uray Tivadar
Don César de Bazan: Darvas Iván

D'Albuquerque hercegnő: Barta Mária

Casilda: Korompai Vali 

Don Guritan marquis: Ujlaky László
De Camporeal gróf: Perényi László
De Santa Cruz marquis: Solthy György
Del Basto marquis: Keleti Árpád
D'Alba gróf: Tamás József
De Priego marquis: Bakay Lajos
Don Manuel Arias: Szegedi Szabó István
Montazgo: Deák Lőrinc
Don Antonio Ubilla: Szabó Ferenc
Covadenga: Szénási Ernő
Gudiel: Simányi Tibor

Egy duenna: Soltész Annie

Egy lakáj: Kozák László
Egy tiszt: Lendvai Gyula
Egy ajtonálló: Regős Péter
Egy apród: Deák Ferenc
1. Őr: Róth Richárd
2. Őr: Fehér János

Legközelebb az előadás kritikáiból válogatok.

Filmarchívum

Ma csak röviden írok, mert Bécsbe készülök, hétfőn este a Theater an der Wienben Verdi: A két Foscari című operáját fogjuk egy kis baráti csapattal megnézni, az idősebbik Foscari szerepét Plácido Domingo énekli :)

Akit esetleg érdekelne részletesebben ez a ritkán játszott Verdi-opera, másik blogomban írtam róla egy egész sorozatot, itt van a TARTALOMJEGYZÉKE.

Így ma itt rövid leszek. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy kedvenc videomegosztó portálunkra mostanában rengeteg - de tényleg szó szerint rengeteg - teljes magyar film került fel, s köztük Gábor Miklós 13 filmje is szerepel. Egyet idelinkelek, a többi címét pedig csak felsorolom, ugyanaz a feltöltőjük, a fedőneve "Régi Magyar Filmek. Az egyes filmek címét beírva egyszerűen előjön, amit nézni szeretnénk. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy a feltöltő - legalább is eddig - leírásokat, tárgyszavakat nem mellékelt a filmekhez, így például ha Gábor Miklósra keresünk rá, akkor ezek a filmjei nem fognak megjelenni a találati listában. Ezért is gondoltam, hogy itt felsorolom őket.

Itt van tehát az ebben a pillanatban, 2014. január 18-án a déli órákban az ezen a helyen lévő Gábor Miklós filmek listája:

A 9-es kórterem (1955)

A harangok Rómába mentek (1958)

Alba Regia (1961)

Állami Áruház (1953)

Budapesti tavasz (1955)

Circus maximus(1980)

Csak egy telefon (1970)

Kard és kocka (1959)

Keserű igazság (1956)

Kis Katalin házassága (1950)

Különös házasság (1951)

Miért rosszak a magyar filmek (1964)

N. N. a halál angyala (1970)

Ezek közül most a Kard és kockát ajánlom, bár ajánlhatnám bármelyiket, de én talán ezt láttam a legrégebben :) 

Van még egy feltöltő, aki sok, elsősorban 1945 előtti filmet rakott fel, ő "Magyar Filmek" néven szerepel. Nála eddig egyetlen Gábor Miklós filmet találtam, az viszont egy kincslelet: Szigligeti Ede: A cigány című színművének filmváltozata 1941-ből:

Természetesen sokan mások is tesznek fel a YouTube-ra filmeket, egyéb televíziós- vagy hangfelvétel-részleteket (én is), több Gábor Miklós-os is előjön, ha a keresőbe az ő nevét írjuk. Ugyanakkor máig nem értem, hogy több filmje miért nem kerül soha elő, pedig van példánya a filmarchívumban, tehát nem veszett el... Nagyon reménykedtem ebben a "Régi Magyar Filmek" feltöltőben, hogy talán ő majd előkotorja és közzéteszi például az Alázatosan jelentem-et, vagy a Pirosbetűs hétköznapok-at, de eddig még nem tette... Egyébként őt azért is ajánlottam, mert nála be lehet pótolni azokat a nem-Gábor-Miklós-os filmeket is, amelyek valamiért kimaradtak az életünkből :)

Én, így magunk között azt tudom javasolni, ha vannak számunkra különösen fontos filmek, melyekhez máshonnét nem tudunk hozzájutni, érdemes elmenteni magunknak, mert nem lehet tudni, mikor törlik őket kedvenc videomegosztó portálunkról...

Gábor Miklós - Robespierre-ről

Már három posztban foglalkoztam Büchner: Danton halála című drámájának 1963. december 20-án bemutatott előadásával, amelyben Robespierre-t Gábor Miklós játszotta, aki ezt pályája egyik legfontosabb szerepének tekintette.

Eddig olvashattuk a Film Színház Muzsika rövid tudósítását az első színpadi próbáról, majd idéztem Demeter Imre és Nagy Péter korabeli színikritikáiból.

Mint ígértem, ma maga Gábor Miklós következik, aki könyveiben többször is megnyilatkozott a témáról. 

A színész árnyéka című, 1972-ben napvilágot látott második könyvében rendkívül érdekes megközelítésben szólt a szerepről. Akinek megvan a könyv és érdekli részleteiben, a 214. oldaltól érdemes elkezdeni az olvasást és úgy tíz oldalon át folytatni. A könyv ezen oldalai előadások utáni jegyzetekből öltöttek testet. Bennük Gábor Miklós két olyan darabot és szerepet vet össze, amely daraboknak és szerepeknek - látszólag - semmi közük egymáshoz.

Gondolatmenete Füst Milán: Catullus című darabja apropóján indult. A drámát, amelyben Metellust játszotta, a Danton halála után körülbelül négy évvel mutatta be a Madách Színház. Úgy érezte, hogy annak egyik előadásán különösen jól játszott, új dolgokat fedezett fel Metellusról és rájött, hogy ennek a figurának a magyarázatát Robespierre-nél találja meg. S bár úgy tűnik, a két darabnak és a két szerzőnek semmi köze sincs egymáshoz, Gábor Miklós színészként és gondolkodóként egészen új aspektusokat fedezett fel Robespierre és Metellus között. Rendkívül érdekes szellemi kalandozás, nagyon érdemes elolvasni. Mivel itt a blogban a Catullus-szal még nem foglalkoztunk, ezért nem másolom ezt a részt ide, csak innét buzdítok olvasásra - egyelőre. Ha nincs meg otthon, könyvtárba is be lehet menni, a könyv jelzete 792 G 14.

A két főszereplő: Robespierre (GM) és Danton (Bessenyei Ferenc)

Kos a mérlegen (Szépirodalmi Kiadó, 1990) című könyvében is foglalkozik Robespierre-rel. Itt is szól az általa átélt rokonságról Metellus-szal. Ám előtte elmeséli, annak idején hogyan talált rá színészileg a figurára. Mivel ez a rész annyira nem hosszú, belefér egy blogbejegyzés keretébe, ide másolom a könyv 143. oldaláról:

A Danton halála első próbáin (Robespierre-t játszottam) tartásom érthetetlenül merev, mozdulataim érthetetlenül görcsösek voltak. Hasztalan próbáltam fellazítani könyököm, derekam, testem nem engedelmeskedett. Kínomban már azzal gyanúsítottam magam, hogy egyik közéleti működéséről ismert kollégám görcsös, bábszerű mozdulatait utánzom. Egy próbán aztán így tettem fel a kérdést: mit akar nekem mondani merev tartásom? Ha elfogadom, nem ellenkezem vele? Abban a pillanatban rájöttem, hogy nem én, a színész vagyok görcsös, hanem Robespierre. Hogy Büchner Robespierre-je alig más, mint feszes, túlságosan is feszes tartás + szó. És rögtön megértettem valamit nagy politikus kollégám egyéniségéből is, valami alig megfogalmazhatót, amit csak gerincem és mozgásom pletykált nekem róla. "Kis vidéki Robespierre!' - vigyorodtam el kajánul. Eszembe jutottak színésztársaira vetett aggodalmasan zsarnoki pillantásai, miközben zsenialitásával szórakoztatja őket. Tartásom leleplezte nekem a komédiást, a kajánt, a szervilist, a dörgölődzőt és a bátrat, akit gyűlöltem és akit szerettem, aki zavart és akitől tanultam, aki számít és aki nem számít - anélkül, hogy vesződnöm kellett volna az összeférhetetlennek tűnő tulajdonságok összebékítésével, töprengenem arányaikon, anélkül, hogy alakjának megítélésével foglalkoznom kellett volna: telibe találtam őt - és egyben Robespierre-t. De magamat is, viszonyomat hozzá és Robespierre-hez. Abban a pillanatban a kolléga árnyéka eltűnt, elvesztette jelentőségét. Csak közvetítő volt Robespierre és köztem.

Gábor Miklós könyvei valóságos kincsesládák, én legalábbis állandóan új és új dolgokat találok bennük: korábban még fel nem fedezett, vagy meg nem értett gondolatokat (ez utóbbiakból különösen sok van...), pedig mindegyiket jó néhányszor olvastam - és még fogom is olvasni...

Még egy "Danton halála" kritika

A múltkori Demeter Imre-cikk után némi keresgéléssel még egy korabeli kritikát sikerült fellelnem a Madách Színházban ötven évvel ezelőtt bemutatott Danton halála című Büchner-dráma előadásáról. Nagy Péter: Két évad - és ami megelőzte című kötete rejtegette magában. Eredetileg az Élet és Irodalom számára íródott - a forrást sajnos a kötet nem közli, sőt, még az évszámot sem; így én ideírom, hogy sikerült felderíteni, miszerint az ÉS 1964. 1. számában jelent meg először nyomtatásban. Hát, ahhoz képest, a szerző összegyűjtött színikritikáinak kötete 1966-ban a Szépirodalmi Kiadónál látott napvilágot, nagyon gyatra a szerkesztése... Ilyen alapvető információk nélkül tartalmazza a szerző majdnem 100 kritikáját félezer oldalon. Szerencsére legalább név- és címmutatója van. (Bocsánat, ezeket a mondatokat a bennem élő könyvtáros diktálta...)

Robespierre: GM és Saint-Just: Avar István (1963)

Nagy Péter kritikája (az említett könyv 259-262. oldalain) meglehetősen visszafogott. Ő is Büchner személyével, a darab keletkezési körülményeivel, majd értelmezésével kezdi, s ezekről elég hosszan, kiváló felkészültség birtokában, de nem igazán élményszerűen értekezik, majd írásának második, sokkal rövidebb felében tér csak rá a konkrét előadásra. Innét szó szerint idézem (a kiemelés természetesen tőlem származik):

Hiába Szinte Gábor kiváló, rendkívül sokrétű felhasználásra könnyen alkalmas és erős hangulatot sugárzó művészi díszlete, hiába Ádám Ottó egészében jól átgondolt és sok részletfinomsággal megoldott rendezése, mely különösen a nehéz és remekül színpadra állított tömegjelenetekben csillog, a darab - divatos gallicizmussal élve - "nem jön át a rivaldán", s a nézőt, bár elismeréssel hajol meg az egyes és együttes erőfeszítés előtt, a mű hidegen hagyja.

Pedig az egyes alakításokról is jót kell mondani. Bessenyei Ferenc Dantonja ugyan a fáradtság, kiégettség ábrázolásában sokszor az oly kevéssé franciás tempótlanságba csúszik, de ezért kárpótol gyönyörű orgánuma, melyen Kosztolányi Dezső modernül friss fordítása zeng, különösen a védőbeszéd jelenetében, ahol valóban a ragyogó néptribun jelenik meg előttünk. Gábor Miklós Robespierre-t a ráció megszállottjaként jellemzi, aki igazáról nemcsak a konventet: a nézőt is meggyőzi; Tordy Géza életteli és hiteles Desmoulins. A nőalakok Büchner drámájában alig emelkednek ki a romantika sablonjaiból; Tolnay Klári, Vass Éva, Psota Irén érdeme, ha egyéniséget nyernek, önálló érdeket is felkeltenek ebben az előadásban. A főszereplők mellett a rendkívül népes szereplőgárda minden egyes tagja valójában említést érdemelne teljesítményéért;  nem rajtuk múlik, ha ez az előadás előreláthatólag nem lesz hangos közönségsiker.

Ez volt Nagy Péter kritikája - felkészült, de nekem nagyon sótlan írás. Szerintem már az előadás megnézésének is ilyen "sótlanul" állt neki... Annyiban végül is igaza lett, hogy a színház nem túl sokáig tartotta műsorán az előadást, legközelebbre megpróbálok utána nézni, hogy nagyjából meddig játszották.

A cikk érdekes utójátéka, hogy amikor másfél évtizeddel később, 1978-ban a Nemzeti Színház megerősítése ürügyén (is) hatalmi szóval felrobbantották a három legjobb, legprogresszívebb vidéki színtársulatot (Kaposvár, Szolnok, Kecskemét), hogy velük erősítsék meg "a nemzet színházát", akkor annak élére az irodalomtörténész Nagy Pétert nevezték ki, mint egy pártvonalon "megbízható"-nak tartott, művelt embert; rendezőként pedig alája rendelték a renitensnek számító Zsámbéki Gábort és Székely Gábort; s az új éra első előadásaként Székely Gábor éppen a Danton halálát rendezte meg...

Ezeket az időket azért is említem fel, bár Gábor Miklós Robespierre-jéhez nincs közvetlen köze, mert az akkor néhány éve Kecskeméten Ruszt Józseffel dolgozó Gábor Miklós (és Vass Éva) is újra fővárosi művészek lettek - bár szerintem ez nem feltétlenül használt a pályájuknak. De ezekről a kérdésekről majd később beszéljünk a blogban. Legközelebb Gábor Miklós egyik könyvéből idézek, hogyan talált rá Robespierre alakjának nyitjára.