Gábor Miklós utazásai 11.2

Találtam még jócskán anyagot a Madách Színház legutóbb elmesélt itáliai vendégszerepléséhez, amelyek jobban megvilágosítják a témát, úgyhogy csinálok belőle itt egy második részt. Sajnos, hogy éppen a Film Színház Muzsika egészen alapvető információkat nem írt meg...

Tehát: a vendégszereplés 1966. október 21. és 30. között zajlott. Gianfranco De Bosio, a 20. századi olasz színházi élet meghatározó alakjának javaslatára hívták meg éppen a Madách Színházat. De Bosio ugyanis nem sokkal korábban Budapesten járt torinói társulatával és több színházunk több előadását is megtekintette. (Amúgy De Bosio nem is olyan régen egy Don Giovanni-t rendezett nálunk az Operaházban.)

Nem sokkal a vendégjáték megkezdése előtt nagy gubanc támadt: a firenzei Teatro Pergola épülete beomlott, ezért a programokat át kellett helyezni a közeli Prato nevű kisváros Metastasióról elnevezett patinás színházába.

Ezért beszéltek a cikkek végig firenzei vendégjátékról, ami e malőr miatt végül is nem ott zajlott. A firenzeiek tulajdonképpen egy egész fesztivált, pontosabban színházi szemlét rendeztek, amelyre hét európai színtársulatot hívtak meg; köztük olyanokat, mint például a berlini Deutsches Theater, a párizsi TNP (Theatre National Populaire) vagy a varsói Nemzeti Színház.

Jelenetkép az Egy szerelem három éjszakájából

A Madách Színház ezen a fesztiválon mutatta be október 21-én - ahogyan a múltkor már írtam - az Egy szerelem három éjszakáját, majd 23-án a Koldusoperát. Az első előadáson a szerzők közül jelen volt Hubay Miklós és Vas István is. A Népszabadságban M. G. P. (Molnár Gál Péter) egyértelműbben írta le, mint a Film Színház Muzsika tudósítója, hogy a magyar darab fogadtatása eleinte kifejezetten hűvösnek hatott, az olasz közönség nyilván mást várt egy magyar zenés előadástól. Ám szerencsére ez a hűvösség, ahogy haladt előre a darab, egyre jobban megtört -hála az olasz fordításnak is - és előadás végén igazi forró siker lett, lelkes közbekiáltásokkal (ami nálunk akkoriban még nem volt divat) és a szerelők többszöri függöny elé hívásával. Egy bekezdés a Népszabadság október 23-i számában megjelent cikkből: 

Ha a tapsok erősségéből akarjuk lemérni a színészek személyes sikerét, akkor azt kell mondanunk, hogy Vass Éva és Gábor Miklós kapta a legtüzesebb tapsokat. Mindketten valóban felülmúlták a pesti premieren nyújtott, kissé fáradt alakításukat. Gábor a harmadik felvonásban elénekelt dalában megrendítő volt egyszerűségével és keserű szenvedélyű fájdalmával.

Az ismeretlen magyar darab után a klasszikus Koldusopera következett, aztán a két darabbal további vándorútra kelt a Madách Színház. Október 25-én és 26-án Bolognában, a Teatro Comunaléban a Koldusoperát játszották, majd Torino következett, Gianfranco De Bosio színháza, a Teatro Carignano. Ott október 28-án a magyar darabbal, 29-én és 30-án a Koldusoperával szerepeltek, az utolsó nap két előadás is volt Brecht művéből - így különösen a vendégszereplés vége nagyon sűrű lehetett a mindkét darabban szereplő színészeknek.

A Film Színház Muzsika és a Népszabadság is több részletet idézett ottani kritikákból, ebből másolok ide néhány részletet - most inkább a Koldusoperára koncentrálva.

Unita, 1966. okt. 25., Aggeo Savioli írásából:

A szemle eddigi legnagyobb sikere a budapesti Madách Színházé volt, amikor bemutatta egy eredeti változatát Brecht híres Koldusoperájának. Régóta nem láttuk a közönséget ennyit tapsolni és nevetni. Kár, hogy az előadást nem ismétlik meg, de más olasz városok élvezhetik majd. Brecht az operett szemszögéből, ez lehet sommás meghatározása ennek az előadásnak. [...] Akadhat olyan vélemény, hogy a Koldusopera ilyen sima, vidám előadásban nem a mester igazi tanításai szerint történik. Mi őszintén az ellenkezőjét gondoljuk ennek: jó szolgálatot tesz ez a felfogás a brechti műnek. Ádám Ottó úgy oldotta meg, ahogy Brecht maga is ajánlotta, a "klasszikusokkal" szemben, nem behódolva a szöveg félelmetes hatásának; megtisztította, megszabadította a felesleges sallangtól, felszínre hozva friss, hamisítatlan színeit. [...] Ádám elkerülte a stílus erényeinek veszélyét: a játék harmonikus összhangjával és egy csomó ragyogó színésszel, akik, ha szükség van rá, valódi énekesek.

A Gazetta del Popolo kritikájából is szemlézett a Népszabadság, mely A Dunában öblögetett Brecht és Weill címmel jelent meg. Európai klasszikus előadások emlékét felidézve, köztük a Berliner Ensemble Giorgio Strehler által rendezett autentikus előadását, teszi fel a kérdést, hogy mit lehet még elmondani a Koldusoperáról. A Madách Színház előadásának frivolitását, humorát és groteszk színeit emeli ki s megállapítja, hogy Ádám Ottó a darabot habsburgi és közép-európai összefüggésekbe helyezte. Dicséri Pécsi Sándort, Kiss Manyit. A kritikust Gábor Miklós az olasz Tino Carraro-ra emlékeztette.

Ugyancsak felidézte M. G. P., hogy október 29-én a torinói kiadású Gazetta del Popolo Márkus László, Vass Éva és Gábor Miklós hatalmas fényképeit közölte.

Amúgy családi vonatkozás, hogy az olasz újságok cikkeit egy fiatal bölcsész fordította le, aki aztán jóval később Gábor Miklós veje lett...

A Film Színház Muzsikában Illés Jenő is idéz az olasz sajtóvisszhangokból, bár inkább csak a kritikák főcímeit, mint például: Una ottima compagnia il Madach di Budapest - ezt le sem kell fordítani. Összefoglalásként megállapította:

Különböző városok ismeretlen színházi közéletében kellett helytállnia az együttesnek: Firenzében (Pratóban) a fesztivál sok tekintetben elkényeztetett nézői előtt léptek fel; Bolognában, egy nagy zenei múlttal rendelkező színházban prózai színészek remek teljesítményével hódították meg a zeneileg iskolázott szakembereket is. Torinóban az együttes bemutatkozó előadása, az Egy szerelem három éjszakája olyan társadalmi esemény volt, amelyen az úgynevezett jó társaság fényes öltözetekben, milliós értékeket ragyogtatva jelent meg, s mindvégig érdeklődéssel figyelte a színészek játékát. A művet a kritikák is egyértelmű rokonszenvvel, vonzó tárgyilagossággal méltatták. [...] Természetes, hogy mindent fölülmúló forró érdeklődés kísérte a Koldusopera előadásait, hiszen Brecht szituációit mindenki ismerte, értette és így élvezni tudta azt az újat, amit a Madách Színház előadása, Ádám Ottó rendezése, a színészek játéka jelentett.

Legközelebb még mindig az itáliai vendégszereplésnél maradunk: Gábor Miklós könyveibe fogok belelapozni ebben a tárgykörben.