Gábor Miklós utazásai 2.

Azon gondolkodtam, hogy a mai bejegyzés címében az UTAZÁSAI szót idézőjelbe kellene tennem. Ugyanis Gábor Miklós front-tapasztalatairól szeretnék írni Kicsi-világ-háború című könyve segítségével, és hát egy ilyen "muszáj"-utazás-sorozatot nem is biztos, hogy bele kellene foglalnom a témába. Éppen ezen tűnődtem, közben forgatva a kötetecskét, amikor a következő mondatokba botlottam, amiket Gábor Miklós valahol Ungvár környékén írt a naplójába még "a nagy utazás" elején:

Mint egy kirándulás, olyan ez, ki gondol rá, hogy hova megyünk? Boldog vagyok, hisz mindig otthon ülő voltam, a megszokás embere. Időnként azért itt is elmerülök az álmodozásba, mint hüvelykujjam dudlizásába gyerekkoromban: a ruszin falvak gerendaházai Tom Mixre [gyerekkorának cowboy-filmsztárja volt, K. K.] emlékeztetnek [...]

A ruha itt nem jelmez...

Ezek szerint háborús helyváltoztatásait nyugodtan besorolhatom az "utazásai" címszó alá (is)... Persze a fenti sorokat akkor vetette papírra, amikor a menetelésen kívül más különösebb még nem történt a csapatával és az időjárás sem fordult még téliesre. Így megfigyelhette környezetét, amelyről a könyv folyamán érzékletes leírásokat is ad.

Még egy idézet 10 oldallal később és bizonyosan jó néhány kilométerrel odébb:

Fújja a szél a port. Látni a Kárpátokat. Elmegyünk egy keresztút mellett: ezen gyorsan hazajutnánk! Tábla: Wysocki-Wiz. Leégett házak - egyesek szerint partizánok égették fel a falut, mások szerint repülők. [...] Katonák szénát szednek. A felhős ég gyönyörű. Egy dombtetőről végiglátni az alkonyaton, szerte a dombokon és hegyeken, erdőkön és búzaföldeken, és felettünk a felhős ég fojtottan piros. Ott, a dombtetőn egy pillanatra megint elkap a boldog csatangolás érzése, hogy látom ezt, hogy éjjel-nappal itt barangolhatok lovaink társaságában ezen a földön. És e boldogság hiábavaló.

Keresgéltem a Wysocki-Wiz nevű falut a neten, mindenféle helyesírás szerint, de nem találtam...

A leírások mellett Gábor Miklós fényképeken - méghozzá színes fényképeken! - is megörökített sok helyszínt. A színes filmtekercseket biztosan itthonról vitte magával, de meglepő, hogy már akkoriban lehetett nálunk ilyent kapni - és hogy egyáltalán eszébe jutott a frontra fényképezőgépet vinni... Mindenesetre nemcsak naplóját óvta meg és hozta haza, hanem ezeket a filmtekercseket is, amelyek ma is megvannak, képekre szétvágva és diaként bekeretezve. Két alkalommal is láthattam belőlük vetítést, Gábor Miklós győri és zalaegerszegi emlékestjén. Igyekeztem néhány fényképet is készíteni róluk. Mutatok belőlük kettőt. Persze nagyon gyatra minőségűek lettek a körülmények miatt (az eredetiek ma is szépek és élő színűek!), de csak így tudom megmutatni őket; azért valami mégis kivehető rajtuk:

Később aztán sokkal nyomorúságosabb körülmények közé és éles helyzetekbe is belekerült. Egy alkalommal meglepetés-szerűen botlottak orosz páncélosokba. Még megijedni sem volt ideje, ha életben akart maradni, muszáj volt lőnie : tüzérként a legjobb irányzók közé tartozott, és két társával sikerült megállítani a harckocsikat. Ezt felettesei hőstettnek minősítették és előléptették szakaszvezetővé, ő meg nem tudta, hogy büszke legyen vagy szégyellje magát...

Miután néhányadmagával átszökött a szlovák partizánokhoz, német katonák "kiszabadították", azt gondolván, hogy foglyok...  Ha akkor megtalálják és elolvassák naplóját, halálra ítélhették volna, mégsem bírta megsemmisíteni a füzeteket, csak a szalmazsákjában dugdosta...

Egy katonatársával aztán két békés hetet tölthettek Kassán az Európa szálló 31-es szobájában azzal az indoklással, hogy ott várják be, amíg csatlakozhatnak a környéken harcoló csapatukhoz.

Az épület ma is áll Kassa belvárosában - Márai Sándor emlékhelyeként tartják számon.

A kassai színházépület

Gábor Miklós hosszú hónapok után Kassán tehette be először a lábát egy "rendes" színházba; néhány ottani kollégája cigarettával, pénzzel és némi protekcióval segítette.

Végül innét keveredett haza Baricza nevű katonatársával - akivel már a partizánokhoz is együtt szöktek -, a szüleihez Budapestre, Akadémia utcai lakásukba; s mert "a ruszkik elvágták az utat", meglehetősen nagy vargabetűvel: még Komáromot is érintették.

Egészen röviden összefoglalva ez volt Gábor Miklós háborús "nagy utazása". Több évtized távlatából csaknem derűsen mesélt róla Vámos Miklós: Lehetetlen című műsorában, ami a YouTube-on visszanézhető. De a legautentikusabb elolvasni a teljes könyvet, amiből én éppen csak szemezgettem kicsit. Könyvtárakban megtalálható!

Gábor Miklós utazásai 1.

Ilyen hosszú szünetet még sosem tartottam a blogbejegyzések között, elnézést kérek. De kellett egy kis idő, amíg valamennyire lecsengett bennem a salzburgi utazás. Mint legutóbb jeleztem, éppen ez az esemény juttatta eszembe a témát, amit most elkezdek: Gábor Miklós külföldi utazásait.

Amennyire - lehet, hogy még kissé felületesen  - meg tudom állapítani, Gábor Miklós szerintem kifejezetten keveset járt külföldön. Ennek oka nyilván részben az, hogy felnőtt évei 1945 utánra estek és utazni még a hatvanas, hetvenes években sem volt könnyű. Igaz, voltak művészek, akiknek hobbija volt minél egzotikusabb helyek felkeresése - sok érdekes útibeszámolót olvashattunk annak idején a boldog emlékezetű Film Színház Muzsika "Maszk és toll" rovatában. De azért a nehézségek valóban fennálltak: vegyük például azt, hogy akkoriban még egy Devecseri Gábornak is mennyire kevés lehetősége volt Görögországban körülnézni... A színészek elsősorban amerikai, kanadai útjai pedig a legtöbb esetben a kint élő magyarok különböző szervezeteinek meghívására történtek.

Gábor Miklós utazásai is, bár tudomásom szerint a tengerentúlra nem vezettek, de valamilyen módon színészi hivatásából adódtak. Azt tudjuk, hogy kikapcsolódni, pihenni egész életében a Balatonon szeretett.

Első külföldi utazásai természetesen még gyerekkorához fűződnek. Polgári jómódban élve, szüleivel valószínűleg többször is járt idegen földön. Van egy fényképe, ahol, körülbelül hat-hétéves korában apja és anyja között a velencei Szent Márk-székesegyház előtt áll. Az alábbi videóban, amelyet Felvidéki Judit készített Babits Mihály: Esti kérdés című versének Gábor Miklós általi tolmácsolására, az első perc 23-24. másodperce körül látható is, más gyerekkori és fiatal felnőttkori képek társaságában.

A velencei fénykép talán akkor készült, amikor, mint A színész árnyékában írja, egy betegsége után szülei elvitték Velencébe. Este őt lefektették a szállodaszobában és elmentek szórakozni, ám édesanyjának hamarosan rossz sejtelme támadt, így hazamentek: hát egy szikra éppen kipattant a kályhából és tragédia is történhetett volna...

Folyt. köv.!

Gábor Miklós Mozartról

Mozart legelső emlékműve: Salzburg, 1842

Mielőtt elkezdem a legutóbb megígért témát, salzburgi utazásom élményei inspiráltak arra, hogy felidézzem Gábor Miklós szavait Mozartról. Ezt a gondolatsort ugyan már idéztem egyszer, de nem itt, hanem másik, "katalisztes" blogomban, és már elég régen. Ezért azt gondoltam, nem haszontalan újra megmutatni.

Előtte érdemes megnézni ugyanott közzétett másik kis írásomat, amelyben megpróbáltam összefoglalni Gábor Miklós és a zene kapcsolatát.

Jöjjön tehát az idézet, hogyan látta Gábor Miklós Mozartot. Ezeket a gondolatokat a Magyar Rádióban mondta el, amikor, valamikor az 1960-as évek második felében vendége volt a Kedves lemezeim című műsor-sorozatnak. A műsor szövege szerencsére megjelent nyomtatásban A muzsika hullámhosszán című könyvben (Bp. Zeneműkiadó, 1970), így pontosan tudom idézni:

Van a zene világában egy ember, ha úgy tetszik, egy szerep, akit legjobban csodálok. Mozart. A Hamletre emlékeztet engem. Sötét ruhában van, arca csillogóan fiatal. Gyerek és férfi. Titokzatos és szívszaggatóan őszinte. Diadalmas és megalázott. A fájdalom és a bölcsesség a formai tökéletesség eleganciáját öltötte magára.

Nem tudom, Gábor Miklós mennyit foglalkozott Mozarttal, olvasott-e sok vele foglalkozó irodalmat vagy mindez közvetlenül a művei sok éves, évtizedes hallgatása nyomán kristályosodott ki benne. De ilyen rövid terjedelemben ennyire jellemző és szemléletes összefoglalást, amiben még ott van saját színész-habitusa is, nem olvastam Mozartról. Szerintem egyszerűen tökéletes.

E tökéletes gondolatsorhoz egy tökéletes zene, Mozart hegedűre, mélyhegedűre és zenekarra írott Sinfonia concertante-jának (K. 364) második tétele:

Néznivaló blogszünet idejére

Kedves Olvasóim,

egy kis szabadságra megyek, megszemlélem Salzburg városát :) Augusztus közepe körül jelentkezem újra.

Addig is itt van egy igazi ritkaság, a Hannibál utolsó útja című televíziós film 1973-ból. Sarkadi Imre drámatöredékéből rekonstruálta Siklós Olga. Rendezte Hajdufy Miklós. A címszereplő - természetesen - Gábor Miklós.

További szereplők: Inke László (Barras), Basilides Zoltán (Henar), Horesnyi László (Leicon), Csíkos Gábor (Maharbal), Béres Ilona (Lucia), Őze Lajos (Fogoly), Tordy Géza (Nero), Horváth Sándor, Balázs Péter (Őrök), Bencze Ilona (Moa).

Némi használati útmutató: a felvétel első körülbelül 70 másodperce néma, de szerencsére ott csak aláfestő zene van. Persze kár azért is, de legalább a szövegből nem hiányzik semmi.

Kívánok mindenkinek további kellemes nyarat. Azt már ki is találtam, hogy mivel fogok jelentkezni a szünet után: "megihletett" a nyár és saját utazásom, ezért úgy gondoltam, megpróbálom számba venni a különböző források alapján Gábor Miklós külföldi útjait.

Akkor kezdjük el nézni ezt a remek darabot. Nagy szerencse, hogy a felvétel egyáltalán megmaradt...