FELVIDÉKI JUDIT: Visszaemlékezésem a Rettenetes szülők forgatására 1.

32 év távlatából ez persze igen érdekes számomra is. Megjegyzem, már korábban is szerettem volna Gábor Miklóssal együtt dolgozni. Remenyik Zsigmond: Saroküzlet című darabjának televíziós adaptációjára készültem 1978-79-ben. A Magyar Televízió főépületének (Tőzsdepalota) büféjében, az aulában volt egy könyves pavilon. (Hitelbe is lehetett vásárolni...) Ott álldogált Gábor Miklós, és természetesen elmélyülve lapozgatott egy könyvet. Összeszedtem minden bátorságomat, odaléptem hozzá, megszólítottam, bemutatkoztam. Gyorsan elhadartam a darab címét, s hogy a főszerepet osztanám rá, s egy gengszterfőnököt kellene alakítania. Türelmesen, udvariasan végighallgatott, kényszeredett mosollyal az arcán. A darabot nem ismerte. Megköszönte hogy rá gondoltam, de tetemes színházi elfoglaltságára hivatkozva finoman visszautasított, hogy nem tudná egyeztetni időben, s nagyon strapás lenne számára. Sok sikert kívánt a forgatásomhoz, majd visszafordult a letett könyvhöz.

Mély benyomást nem keltettem benne, s ez nem tette szimpatikussá számomra. Akkor már bennem is dolgozott a hiúság. Ha nem, hát nem... Koncepciómon változtattam egy kicsit, majd Kern Andrást kértem fel a szerepre, aki el is vállalta. (Később Gábor Miklós nem emlékezett erre a korábbi megismerkedésünkre, ám, amikor megnézte a rendezésemet, sajnálta, hogy nem vállalta, mert, mint később kiderült, szerette ezt a műfajt.)

Na, de ez egy felvezető volt, vagy kitérő. Mindenesetre, én mint film- és tévérendező már a főiskolán megtapasztalhattam azt a "színházi arisztokratizmus"-t, amely a mai napig él és virágzik. A színházi alkotók "kis lenézését" a filmes és televíziós alkotókkal szemben. Gábor Miklós visszautasításában is éreztem akkor ebből valamit. Ma már tudom kezelni, de abban az időben ez érzékenyen érintett.

1981 – 30 éves voltam és 10 rendezés állt mögöttem a diplomafilmemmel együtt.

Felvidéki Judit a Rettenetes szülők díszletében, 1981

Abban az időben, hogy rendezhessen valaki az MTV drámai osztályán, sok kritériumnak kellett megfelelni. Éves tervelőkészítés volt, s az alkotóknak, dramaturgoknak be kellett adniuk a terveiket, amit aztán a vezetők megvitattak. Természetesen bele kellett férni az éves költségkeretbe. A tévéjátékok olcsóbbak voltak a tévéfilmeknél, átfutási idejük is rövidebb. A színpadi adaptációk nagy része egyhelyszínes, nem nagy díszlet igényű; a stúdió-kapacitás olcsóbb volt, a hetekig tartó filmforgatással szemben a forgatási napok száma három-négy. A színpadi adaptáció nem igényelt forgatókönyv-átiratot, a dramaturg vagy a kortárs szerző meghúzta a darabot. A Televízióban tehát előnyt élveztek az egy-két helyszínen játszódó, kevés szereplős darabok. Schulze Éva dramaturggal ezen szempontok alapján keresgéltünk színdarabokat. Természetesen, mindennek a figyelembevételén túl számunkra mégis elsődleges szempont a témaválasztás volt: megérint-e engem a darab légköre, mondanivalója, a történet s a szereplők; azonosulni tudok-e velük; van-e véleményem a felvetett problémáról, s tudok-e hozzátenni valamit, vagy fontosnak tartom, hogy megosszam másokkal is a rám gyakorolt hatását a műnek. Ez utóbbi számomra mindig nagyon fontos volt. A "megosztani". Megérinteni vele másokat is, felkelteni az érdeklődésüket, s az adott kérdésre, témára fókuszálni a figyelmüket. Cocteau darabja – bár az eredeti mű terjengős és kissé túlbeszélt volt számomra, s egy cseppet sem sallangmentes – első olvasásra lebilincselt, magával ragadott. Örkény István remek fordítása méltónak bizonyult Cocteau drámájához. Amit elavultnak éreztem, azok az átlátszó színpadi fogások és megoldások, amik valamikor modernnek számítottak, szememben kihagyhatónak tetszettek s húzás áldozatai lettek.

Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Berek Kati lesz Léonie. Ő is elolvasta a művet és remek húzásokat kezdeményezett. Vele nagyon jó volt elemezni a darabot.

Biztos voltam abban is, hogy Gábor Miklósnak kell játszania Georges szerepét, az egykori Michelnek. Reméltem, hogy a nosztalgia majd működik benne, egy régen volt siker élményének felelevenítése...

Gondom Yvonne szerepének kiosztása volt. Nem akartam a legkézenfekvőbb, s kínálkozó szereposztó sémába esni. Tízből kilenc rendező Ruttkai Évára osztotta volna akkoriban a szerepet, tudom... De én szerettem volna felfedezni valakit, aki nem egy agyonhasznált arc, aki számára ez egy lehetőség, aki nagy tehetség de nincs használva, aki többre érdemes.

Vass Éva a Rettenetes szülők forgatásán

Vass Évát a kecskeméti Oszlopos Simeon előadásban láttam a tévében. Élénken élt bennem fiatal színésznőként, lenyűgöző szépsége, bája, kedvessége, törékeny, pompás alakja, cicás szeme. Férjével, Gábor Miklóssal akkor már újra Pesten éltek s a Nemzeti Színház művészei voltak. Berek Kati ajánlotta, hogy nézzem meg a Várszínházban Enquist: Tribádok éjszakája című darabjában. Annyira lenyűgöző volt az alakítása, hogy teljesen a hatása alá kerültem. Érett, izgalmas, még mindig szép, vonzó, titokzatos nőnek láttam. Csak ő lehet Yvonne! Telefonon kértem fel a szerepre. Erről írtam a Terasz.hu-n: Születésnapi levél Vass Évának.

Máriássy Félix növendékeként megtanultam, hogy milyen fontos a színész és mennyi minden múlik a jó színészválasztáson. De ő, Gábor Pál, Fábri Zoltán, Makk Károly, majd később Szabó István elültették bennem a tiszteletet is irántuk, s hogy milyen sok múlik a személyes felkérésen, az első benyomáson. Soha nem bíztam a gyártásvezetőre vagy a felvételvezetőre színészeim felkérését. Az első lépést mindig én tettem meg, főleg abban az esetben, ha még nem ismertem személyesen a felkért művésznőt vagy művész urat. Főiskolásként volt alkalmam beletanulni és gyűjtöttem elég kellemes és kellemetlen tapasztalatot. Volt részem elutasításban is, kellemetlen, fensőbbséges kioktatásban, lenézésben, semmibevételben, megalázásban is, de többnyire jó élményekben, ezért nem alakult ki bennem a színészekkel kapcsolatban semmilyen általánosító előítélet. De alaposan felkészültem belőlük, pályájukról igyekeztem minél többet megtudni, s amiben csak lehet, megnézni őket, interjúkat, portrékat elolvasni, stb. Ebben az esetben, kamaradarabról lévén szó, még fontosabb volt ez a felkészülés. A fiatalok szerepére főiskolásokat kerestem és találtam is. Tihanyi Péterre a feltűnő hasonlóság miatt esett a választásom. Fehér Annában meg azt a kicsit hideg szépséget találtam meg, ami annyira ellentéte Yvonne túlfűtött világának, a "cirkuszkocsi"-nak.