Alázatosan jelentem - újra

Alázatosan jelentem, hogy elkezdtem olvasni Bóka László "Alázatosan jelentem" című regényét. Bocsánat ezért a rossz viccért, de nem bírtam ellenállni...

Júniusban emlékeztem meg erről a filmről, amit sajnos azóta sem sikerült megnéznem. Egy kedves olvasó javaslatára kezdtem el viszont végre olvasni a regényt, amit már nyáron is terveztem – bár nem valószínű, hogy a közeljövőben össze tudom hasonlítani a filmmel, ami legalább harminc, de lehet, hogy negyven éve sehol nem hozzáférhető. Azért előbányásztam még néhány korabeli filmkritikát, így gondoltam, hogy fordítsunk még egy kis figyelmet erre a filmre itt a blogon, legalább elméletben.

A regénynek viszonylag az elején tartok, az ötszázötven körüli oldalszámból még csak a százharmincadiknál, de már kezdem érezni a könyv stílusát, általános világát. Úgy tűnik, rendkívül lassan bontakoznak a dolgok, események, emberek, amiért az író időnként bocsánatot is kér, mégsem unalmas, inkább nagyon is szemléletes és atmoszférateremtő. De azért arra kíváncsi lennék, hogy ebből hogyan lehetett filmet csinálni.

A forgatókönyvet egyébként maga Bóka László írta, aki a legautentikusabb személy ebben, úgyhogy nyilván igyekezett mindent kihozni azon a téren, hogy megmaradjanak a regény erényei és jellegzetes hangulata, de mégis filmszerű legyen.

Ehhez képest Mesterházi Lajos, maga is drámaíró, ezt írta a Népszabadság 1960. október 2-i számában megjelent kritikájában:

Erkölcsi zsánerképek sorozata marad mindebből, elvész – mert feszültség nélkül lobban – a benne [a regényben] rejlő igen értékes tragikomikus drámai anyag.

Ám hozzáteszi: megérdemli a film, hogy foglalkozzunk ezzel a dramaturgiai hibával, mert részleteiben igazán művészi munkát láthatunk a rendezőtől, az operatőrtől és emlékezetes színészi alakításokat:

A legénység vallatása, a leánykérés, a kocsmai jelenetek, a gyakorlótéri képek, Zoltán "udvarlása" – és sorolhatnám tovább – mind igen gondosan kidolgozott, lélektanilag pontos, képben jól komponált, légkörükben szinte megborzongatóan hiteles részletek. A dramaturgiai gyenge következtében egy kicsit széteső zsánerképek sora lett a film, bár kétségtelen: igényes, művészi, meggyőző zsánerképek sorozata. Ezeknek a részleteknek köszöni, hogy jól fogadja a filmet a közönség.

Gábor Miklós a sógornőjét játszó Ruttkai Évával

Ugyancsak a dramaturgia területén marasztalja el a filmet a Népszava 1960. szeptember 22-i számában Szombathelyi Ervin, ám a filmi megvalósítást és a színészi alakításokat, különösen Gábor Miklósét így dicséri:
A rendező, Szemes Mihály, a forgatókönyvhöz híven a középponti figurára összpontosította a figyelmét. Az adott jellemet sikerült is teljes értékűen kibontani. A figura statikusságán azonban mit sem igyekezett változtatni. A szereplők közül kiemelkedik Gábor Miklós. Benedek őrnagy alakját nagyon érett színészi eszközökkel kelti életre, gesztusai, hanghordozása mindig a figura belső lényegéből fakad. Mellette Uray Tivadar Krucsay-Krebsze a másik kitűnő színészi teljesítmény. Ő is pontosan érzi, mennyi elég, hogy ne váljék játéka az ütődött horthysta főtiszt karikatúrájává. Ruttkai Éva szerepével mostohán bánt a forgatókönyv. Így minden művészi igyekezete ellenére nem tud szerepébe több színt keverni. A népes szereplőgárdából kiemelkedik Basilides Zoltán, Makláry Zoltán, Szirtes Ádám, Pálos György és Psota Irén. Szécsényi Ferenc fényképezése színvonalas, ötletességét néhány mutatós felvétel dicséri.

A film forgatása közben képes riport jelent meg a Film Színház Muzsikában Gábor Miklóssal, ezt már egyszer megmutattam, de érdemes újra átolvasni, ITT MEGTALÁLHATÓ .