Egy ember, aki nincs

A harmadik "elfelejtett film", amiről azt írtam, hogy valószínűleg az első "szocialista krimi", az 1963-ban készült és a következő évben bemutatott Egy ember, aki nincs. Bár annyiban pontosítanom kell, hogy valamivel előtte kezdte el forgatni Várkonyi Zoltán a Foto Háber-t, ami szintén kriminek mondható. A mi filmünk forgatókönyvét Szántó Ernő novellájából Polgár András, Borhy Anna és Kovács Nándor írta. Fényképezte Hegyi Barnabás, kísérőzenéjét szerezte Petrovics Emil, rendezte Gertler Viktor.

Gábor Miklós természetesen főszereplő, mint Tímár százados, a szocialista "Sherlock Holmes". Vass Éva egy titokzatos stewardess-t játszott. További szereplők: Ajtay Andor, Szemes Mari, Kiss Manyi, Máthé Erzsi, Molnár Tibor és "sokan mások".

Olvassuk el együtt a forgatásról készült beszámolót a Film Színház Muzsika 1963. 30. számából:

A Magyar Nemzeti Filmarchívum adatbázisában ez a tartalmi összefoglaló olvasható a filmről – csak a végét hagyom ki, nem lövöm le a poént, ha mégis meg tudnánk nézni valahol a filmet :)

Egy bányaszerencsétlenség során a rendőrség gyilkosság gyanújával letartóztatja az egyetlen túlélőt, akinek csákányához az egyik áldozat vére tapad. A nyomozás során kiderül, hogy nem az az áldozat, akiről a papírjai szólnak. Az omlást szándékosan idézték elő, s az eddig áldozatnak hitt bányász megszökött...

És még egy kép a kánikulai forgatásról:

Az Uránia moziban 1964. február 20-án bemutatott filmről Csik István írt kritikát a Film Színház Muzsika 8. számában, ebből mazsoláztam ki a lényeget:

Ez a film ízig-vérig detektív történet, és szerencsére nem is akar másnak látszani. A film írói kitűnően ismerik a "játékszabályokat". Bármennyire összegubancolják is a nyomozás szálait, minden megoldásuk a valószínűség határain belül marad, és nem követnek el sehol sem logikai hibát. Egyetlen szépséghiba talán az, hogy néhol túlságosan is sokat bíznak a fantáziára, nem vonják konkrét utalásokkal még jobban a nézőt a játék folyamatába.

A rendező, Gertler Viktor – bár munkája egyébként kevéssé invenciózus – kitűnően összeválogatott színészgárdára bízta a film fontosabb szerepeit. Gábor Miklós nagyszerű alakítása új színt ad a hagyományos nyomozó-figurának. Ajtay Andor rendíthetetlen nyugalmú rendőrtisztje szintén eltér a megszokottól, érdekes alakot formál Horváth József is. A film egyik legtiszteletreméltóbb erénye éppen az ő alakításukban nyilvánul meg: a rendőrök és nyomozók itt nem zsenik és gáncsnélküli félistenek, hanem emberek, akik bizony jócskán tévednek is. És ebben a filmben az ellenfél sem jelentéktelen: Molnár Tibor életének talán első negatív filmszerepében néhány mozdulattal, szemvillanással is remekül érzékelteti az ellenség félelmetes voltát. Jelentéktelen szerepében is érdekes egyéniség Vass Éva.

S hogy ne mindig csak a Film Színház Muzsikára támaszkodjunk, előkotortam a korabeli Népszabadságból Tamás István kritikáját (1964. febr. 26.).
Tamás István csatlakozik kollégájához abban, hogy a cselekményvezetésben sok a kihagyott mozzanat. Sőt, ő ezt nagyobb dramaturgiai hibának látja:
A forgatókönyv írói nyilván olyan bűnügyi filmet akartak alkotni, amely belső drámai mozzanataival, a cselekedetek és indulatok okainak elemzésével és megmutatásával emelkedik ki az átlagos kémtörténetek közül. De közben elfeledkeztek arról, hogy a bűnügyi históriák elengedhetetlen feltétele a történés; a nyomozók, rendőrök, az ügy egyenes- és oldalági érintettjei akármilyen izgatottan mondják is el a cselekményt, az nem pótolja az élményt. A néző élményét – aki teljes joggal tart igényt arra, hogy ha meglepő, sőt esetleg a logikájának ellentmondó lesz is a végeredmény, a szálakat követni tudja, a cselekmény menetét lássa, a bűnügy anyagát ismerje.
A mesterségesen előidézett bányaomlás közben elkövetett gyilkosság, mint kiindulópont, nagyon érdekes. A szerzők azonban itt csaknem abba is hagyják a történetet, hogy a film vége felé vegyék fel ismét a fonalat; hosszú időn át rejtelmes s kusza dolgokat látunk, s mind kevesebb a reményünk, hogy végre megértsük, miről is van szó. A rendőrségi beszélgetések foszlányaiból rakosgatjuk össze, hol is tart a nyomozás, milyen új motívumok merülnek fel, mennyi újabb mellékösvény, csapda, rejtelem. A forgatókönyv szerzői kétségtelenül ismerték a szálakat, s jól kiigazodtak a történetben, de filmírás közben helyes a nézőre is gondolni.
A kritikus szerint csak a film utolsó harmadában vibrál valódi izgalom és feszültség, bár Gertler Viktor rendező igyekezett tömörebben összefoglalni a történet laza szövevényét.
A színészi játékra térve, Tamás István is egyetért:
Két kiváló színészi alakítás adja a legnagyobb értékét a filmnek: Gábor Miklósé és Ajtay Andoré. Gábor komolyan, felelősséggel játssza a nyomozószázados szerepét, életet visz bele, színezi. Ajtay Andor könnyed iróniájával, játékosságával tűnik ki. Horváth József, Vass Éva, Szemes Mari, Szénási Ernő, Molnár Tibor egy-egy vázlatosan, mostohán megfogalmazott szerepbe igyekeztek életet lehelni. Hangulatosak, szépek Hegyi Barna képei.

Kis összefoglalóm elején a Foto Háber-t említettem, nemrégen többször is levetítette a Filmmúzeum. Az Egy ember, aki nincs-et miért nem kotorják elő?????