Brassbound kapitány 1.

Színházában, a Madáchban Gábor Miklós utolsó előtti bemutatója 1973 december elején  egy kevéssé ismert Shaw-színmű volt, a Brassbound kapitány megtérése. Kerényi Imre rendezésében porolta le a színház a ritkán játszott darabot, Vas István új fordításában.

A darab Marokkóban játszódik, ahova utazásai során eljut egy idős angol lord (Márkus László) és gyönyörű sógornője, Lady Cicely (Vass Éva). Ott találkoznak a marcona csempészkapitánnyal (Gábor Miklós), akiről aztán kiderül, hogy ő a lord unokaöccse és korábban némi szerelem is volt közte és a Lady között. Az embernek óhatatlanul is a Tanner John kalandos epizódja jut eszébe, Mendoza rablóvezérrel; ugyanaz a világ, csak kicsit más a leosztás... Sajnos, a darab nyomtatásban özönvíz előtti kiadásban, régi fordításban és nagyon korlátozottan férhető hozzá, pedig szívesen elolvasnám. Annak idején sikerült látnom a Madách Színház előadását, de bevallom, leginkább a közönség reagálásaira emlékszem, hogy mennyire imádták benne Vass Évát – annyira tökéletes szerep volt számára és annyira zseniálisan csinálta. A címszerep kevésbé volt hálás, pedig ha valaki, hát Gábor Miklós is nagyon érti Shaw világát, de az előadás egyeduralkodója Vass Éva volt.

Vass Éva mint Lady Cicely a FSZM címlapján

Először a Film Színház Muzsika előzetesét mutatom (megjelent az 1973. november 10-i számban). Megtudhatjuk belőle, hogy Shaw a kiváló angol színésznő, Ellen Terry számára írta Lady Cicely szerepét. 

És egy kép a próbáról:

Dégi István, Vass Éva, Gábor Miklós

Legközelebb kritikákkal folytatjuk!

Rómeó, 1954 (4. rész)

Már volt róla szó, hogy Rómeó volt Gábor Miklós első szerepe a Madách Színházban. Hátat fordított a Nemzeti Színházban eltöltött évtizedének, politikai szerepvállalásának és új fejezetet nyitott az életében. Kivételesen gyümölcsöző korszaka vette ezzel kezdetét, amely ebben a színházában majdnem két évtizedig tartott.

Rómeóról sokat írt naplójában is. Ahogy ígértem, ma abból válogatok. Érdemes lesz összevetni a megjelent kritikákkal. Itt mutatom hozzá a korábbi posztokat:

1. rész: Demeter Imre kritikája

2. rész: Mátrai Betegh Béla kritikája

3. rész: Riport Gábor Miklóssal Rómeóról

Lapozzunk bele a Tollal második kiadásába. A két fénykép is ebből a könyvből származik.

Ezek az esti próbák — távol a világtól — a gyönyörűséges munka csendes órái. Régen érzett felszabadultsággal dolgozom. Most nem akarok menekülni a színpadról, most én kérem, hogy egy-egy jelenetet ismételjünk meg. Annyira elszoktam az ilyen örömöktől, hogy szinte félek: nem lesz kudarc a jó indulás vége? Mintha a színészet nem is lenne olyan nyomasztóan nehéz, mint évekig hittem.

[...]

Izgalommal és félelemmel várom találkozásomat T. K.-val [Tolnay Klári] de ő se nagyasszony, csak csendes és rokonszenves partner. [...] Nagyszerű partner. Hallgatása, tekintete szinte magától értetődően váltja ki belőlem a választ, mintha nem is én játszanék, csak hagynám, hogy ő hasson rám. Júliája nem klasszikus; talán váratlanul humoros pillanataiban a legmeghatóbb, és amikor csaknem férfias egyszerűséggel szembenéz szerelem diktálta sorsával.

[...]

Rómeómon sokat nevetnek a nézők, emiatt vitáim is vannak. Kifogásolják például, hogy mikor az erkélyjelenetben azt mondom: "Hadd álljak itt, míg eszedbe nem jut" - vagy: "Bár én szállhatnék oda lepkeszárnyon" (ti. Júlia keblére), nevetnek. Az esküvői jelenetben is annyira hangsúlyozom a fiatalember nászt váró mohóságát, hogy Lőrinc mondatára: "De értetek én többé jót nem állok..." megint csak kitör a nevetés. Ez költészet! mondják, itt nem szabadna nevetni. De nem nevetünk és könnyezünk-e egyszerre az ifjúságon? A darab első része, a végzetes párbajig, csupa humor, éppen gátlástalan szenvedélyében csupa nevetségesség. Shakespeare realista!

Ott fekszem a ravatalon, mellemen nyugszik T. [Tolnay] Júlia feje, kicsit fáj a derekam, zsibbad a lábam, lehunyt szemmel hallgatom a dráma záró sorait, még ott nyüzsög bennem, egymásra hányva az est minden élménye, ez a boldog tragédia, a fiatalság üde keserve. És folytatni szeretném, tovább, tovább, még! számtalan felvonáson keresztül! Pedig tudom, hogy folytatni nem lehet, szépsége elválaszthatatlan tűnékenységétől, attól, hogy máris elvesztettem.

Nem félünk a farkastól, 1984 (4. rész)

Hosszú idő elteltével foglalkozik a blog újra Edward Albee drámájának 1984-es előadásával. 

Már az 1967-es magyarországi bemutatón is Gábor Miklós játszotta George szerepét. Annak az előadásnak a sajtóvisszhangjaiból a legfontosabbakat megmutattam a blogban, sok képpel illusztrálva, itt vissza lehet őket olvasni:

1. rész: a próbákról 

2. rész: Sándor Iván kritikája a Film Színház Muzsikában

3. rész: MGP kritikája a Népszabadságban

Az 1984-es előadásról pedig a következő posztok szóltak eddig:

1. rész: Előzmények, stáblista

2. rész: Beszélgetés Gábor Miklóssal a régi előadás emlékeiről és az új produkció előkészületeiről

3. rész: Almási Miklós kritikája a Népszabadságban

Ma a Film Színház Muzsika kritikáját olvashatjuk el, megjelent az 1984. október 5-i számban Róna Katalin tollából.

Rómeó, 1954 (3. rész)

Folytassuk a Rómeó-alakítás körbejárását. Az előző részeket itt találjuk:

1. rész

2. rész

Gábor Miklós maga élete egyik legkedvesebb szerepének tartotta Rómeóját.Ezt bizonyítja egy Gobbi Hildának szóló dedikáció is:

Ez volt az én legkedvesebb szerepem, Hilda! Szeretném, ha Te, aki láttad, emlékeznél rá.  ......... minket úgyis elfelejtenek. Csókol Miklós

Egy szót nem tudok elolvasni — ha valaki igen, segítsen! A kérdéses helyet kipontoztam; valami olyan szó lehet, hogy "különben", vagy "amúgy", de nem vagyok képes beazonosítani, vagy kitalálni... Azért a lényeg így is érzékelhető :)

Az első előadások egyikének szünetében Halmi Sári, a Színház és Mozi képes hetilap munkatársa felkereste az öltözőben és a következő képes riportot készítette vele. Benne nagyon szépen szól Júliájáról, Tolnay Kláriról.

Megjelent az 1954. október 22-i számban:

Legközelebb Gábor Miklós Tollal című könyvének Rómeó-fejezetéből fogok idézni.

Rómeó, 1954 (2. rész)

Az Irodalmi Újságba (az ÉS elődébe) Mátrai-Betegh Béla írt kritikát Gábor Miklós Rómeójáról. Neki, az előzőleg mutatott Demeter Imre-cikkel ellentétben — nagy elismerése mellett — azért vannak fenntartásai. Tulajdonképpen nagyon érdekes olvasni, hogy a kor ideológiájának levegője hogyan tör be még még egy klasszikus színészi alakítás értékelésébe is. Mátrai-Betegh szerint a párbajig még rendben van, hogy Gábor Miklós Rómeója az ifjúságot, a kamaszságot helyezi előtérbe, de a párbajtól kezdve jobban kellett volna érzékeltetnie, hogy a kor társadalmi viszonyai mekkora súlyt raknak a fiatalember vállaira, s így  hiányzik alakításából a társadalmi hangsúly...

A kritikus mond azért értékes dolgokat is, amelyek segítenek elképzelni az előadást és benne Gábor Miklóst — így mindenképpen érdemes megismerni :)

Előtte mutatok egy gyönyörűséges fényképet, forrása a Magyar Szemle képgalériája: 

Most pedig olvassuk Mátrai-Betegh Béla "osztályharcos" kritikáját az Irodalmi Újság 1954. október 9-i számából, a Színházi Adattár jóvoltából:

Rómeó, 1954 (1. rész)

Gábor Miklós 1954 őszétől lett a Madách Színház tagja. Majdnem egy évtizedet a Nemzeti Színházban játszott, ahova közvetlenül a háború befejeződése után szerződtették. Az a korszaka külön elemzés tárgya lehet, párttitkári "szerepével" együtt. Ezzel a későbbi évtizedekben ő maga is sokat birkózott... Mindenesetre 1954-ben gyökeresen változtatott életén: lemondott a párttitkárságról és a Nemzetiből átszerződött a Madách Színházba. Ott egy egészen páratlan korszaka vette kezdetét, mely ugyancsak fontos fejezet a színház, sőt az egész 20. századi magyar színháztörténet életében.

Új színházában Rómeóként lépett először színpadra. Ez még nem saját bemutatója volt: Pártos Géza rendezését előző év májusa óta játszotta a színház, a címszerepekben Ladányi Ferenccel és Darvas Ivánnal, illetve Tolnay Klárival és Váradi Hédivel. Gábor Miklós, mint a színház új tagja ebben az előadásban mutatkozott be. A korabeli színházi hetilap, a Színház és Mozi őszi számaiban közölt színházműsorokat böngészve ez a bemutatkozás, az ő saját külön premierje minden bizonnyal 1954. szeptember 18-án, pénteken este történhetett Tolnay Klári partnereként.

A népszerű képes hetilap aznap megjelenő, 38. számának címlapján is ők szerepeltek:

Ahhoz képest, hogy az előadásról, a rendezésről már írt a sajtó 1953-ban, Gábor Miklós "beállása" is keltett sajtófigyelmet. A Színház és Mozi október 1-jén megjelent 40. számában Demeter Imre szép, egyes jelenetek megoldásait is rögzítő beszámolóját olvashatták a korabeli érdeklődők. Nekünk is érdemes tüzetesen elolvasni!

Nem félünk a farkastól, 1967 (4. rész)

Előkerült egy megírt, ám nem közzétett posztom a Blogger bugyraiból :) Ez még a Nem félünk a farkastól 1967-es előadásáról szól. Azóta a blog foglalkozott az 1984-es, Nemzeti Színház-beli előadással is, amit még folytatni fogok, de most ugorjunk vissza kicsit az időben, ne hagyjuk veszni ezt a posztot :)

A Népszava kritikája következik. Rajk András írása a lap 1967. december 29-i számában jelent meg. Kritikájának mintegy háromnegyed részében az íróval és a darabbal foglalkozik – ez annyiban érthető, hogy ez az előadás volt a dráma magyarországi bemutatója. De szerintem ez az arány akkor is túlzott... A színikritikusok egyébként is hajlamosak arra, hogy írásaikban nem kapott/kap (szerintem) elég terjedelmet az előadás és a színészi alakítások értékelése...

Én most Rajk András írásából csak az érdemi részt másolom ide, és még mutatok két fényképet a Magyar Színházi Adattár gyűjteményéből.