Gábor Miklós szabadtéren 8.6

Búcsúzzunk a Szegedi Szabadtéri Játékok 1977-es Lear király előadásának Bolondjától egy idézet-gyűjteménnyel az eddig nem említett kritikákból. A korábbi posztok tartalomjegyzékét a végén megmutatom.

Film Színház Muzsika 1977/31

Vámos a Bolondot szánta a lear-i magatartás keserű kontrasztjának: a hálás szerepet Gábor Miklós nagy fantáziával, színes skálán bontja ki, minden pillanatban figyelni kell rá.

Nikolényi István (Délmagyarország 1977. július 26.)

Az előadás legszebb pillanatai a Bolondot játszó Gábor Miklóshoz fűződnek.

Gyenes András (Képes Újság 1977/33)

Magyar Ifjúság 1977. 08. 26.

Gábor Miklós Bolondja fájdalmas énekével megrezdíti szívünk, s a királyok és hercegek viaskodása közben a hatalomnélküliek oldalára állít. Az a fajta értelmiségi neuraszténia, amit játéka kifejez, a szerepet úgy értelmezi, hogy számos kitűnő alkalmat teremt a színészi kibontásra, és Gábor Miklós kiemelkedő jelenetsort teremt egészen szerepe súlyának csökkenéséig.

Bulla Károly (Film Színház Muzsika 1977/31)

A színészi játékmód, illetve a rendezői színészvezetés felől közelítve sem találjuk meggyőzőnek a produkciót. Voltaképp valamennyi közreműködő elhozta Szegedre a maga manírjait - kivételt jelent Olsavszky Éva Regan és Gábor Miklós a Bolond szerepében. Olsavszky itt nem tehetett többet az üdvös egyszerűségnél, de ezzel is kiválik az együttesből. Gábor viszont a tőle megszokott invencióval "kitalálja" magát az alakot, a fájdalmas, fehér clown-arctól a kapkodó lábú, ugra-bugra járásig, s jegyezzük meg: jószerével ő az egyetlen ezen a színpadon, aki akkor is jelen van, ha éppen nincs szövege.

Mészáros Tamás: Lear király, ha kirándul (Magyar Hírlap 1977 augusztus 14.)

Fehér arcú, sírós szemű, ironikus bohóc Gábor Miklós Bolondja. A lisztes ábrázat nála valódi sápadságot rejt, a festett könny az elfojtott sírást, az irónia pedig végtelen szomorúságot, gyöngédséget és bölcsességet.

Bogácsi Erzsébet (Magyar Nemzet 1977. augusztus 5.)

Fehérre lisztezett arccal, keserű groteszkséggel, bár némileg humortalanul újítja föl huszonkilenc évvel ezelőtt, Somlay Artur mellett már eljátszott szerepét.

Molnár G. Péter (Népszabadság 1977. július 30.)

Eredetien egyéni Gábor Miklós keserűen bölcs, szinte mai intellektuális vonásokkal elruházott Bolondja.

Lőkös Zoltán (Pestmegyei Hírlap 1977. július 26.)

Az előadás fénypontja Gábor Miklós Bolondja, a sok botor és igazságát ügyefogyottan kereső ember között ő nemcsak szerepe szerint a legbölcsebb, hanem olyankor úgy tetszik, az előadást is kézben tartja. Kár, hogy oly korán el kell tűnnie a színfalak mögött. A nézőtér valósággal felélénkül, amikor ő színen van - mozgása, artikulációja, éneke oly kifejező, olyan mély húrokat zendít meg bennünk, hogy valószínűleg évek múltán az ő szereplésére fogunk elsősorban emlékezni az idei szegedi nyár Learjéből.

Barta András (Tükör 1977. augusztus 14.)

Utolsó képem már előleg a Lear televíziós változatából, ugyanis Vámos László szegedi rendezése alapján néhány év múlva tv-filmet is készített belőle - némileg változtatott szereposztással, ám a címszereplő és a Bolond abban is Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós voltak.

Az alakítással foglalkozó korábbi posztok itt visszaolvashatók:

1. rész: az előadás alap-adatai
2. rész: Mészáros Tamás kritikája a Tükör című hetilapból
3. rész: Szántó Erika kritikájának részletei a Színház folyóirat  1977/10. számából
4. rész: Riport Gábor Miklóssal és Vámos László rendezővel az Esti Hírlapban
5. rész: A Délmagyarország hírlap nagyszerű írása: Trónszéken, csörgősipkában

Gábor Miklós szabadtéren 8.5

A Lear király 1977-es, a Szegedi Szabadtéri Játékokon Vámos László rendezésében bemutatott előadásának sajtóvisszhangjaiból szemezgetünk továbbra is.

A korábbi posztok innét visszaolvashatók:

1. rész: az előadás alap-adatai
2. rész: Mészáros Tamás kritikája a Tükör című hetilapból
3. rész: Szántó Erika kritikájának részletei a Színház folyóirat  1977/10. számából
4. rész: Riport Gábor Miklóssal és Vámos László rendezővel az Esti Hírlapban

Szeged napilapja, a Délmagyarország is megjelentetett egy kiváló írást 1977. július 30-i számában, mely csak Gábor Miklós Bolondjára koncentrál. Ma ezt olvassuk el, de előtte itt van a kép, amit a cikkhez választottak. Mivel napilapról vanszó, a papír, s így a kép minősége is gyenge, de a sorozat többi részében több jobban látható képet is találhatunk.

Tandi Lajos: Trónszéken, csörgősipkában

Az udvari bolond nem bohóc. Gábor Miklós jól tudja. Nem olcsó poénok és rekeszizmokat terheelő gegek krumpliorrú csetlő-botlója. Hanem a király másik énje, az érem másik oldala. Bolondozik, hogy hályogot tüntessen, sipkát csörget, dalra fakad, táncol és cigánykereket hány – de filozófikus és belső ellenzék, akinek nem kell lakatot tenni a szájára, szívének zsilipeit maga kezeli. Groteszk árnyék, mely vibrálva világít.

Gábor Miklós bolondjának még az arca is fehérre meszelt: nem személyiség, nem egyéniség. A személytelen, absztrakt, néha keserű igazság jelképe. Aki dalok hangjegyeire fűzi, pipiske futásának nyomaiba veti, fejfedője csörgőinek ritmusával bátorítja, cigánykerekek futásával hirdeti igazság és hamisság, szeretet és gyűlölet küzdelmében – a jó ügy diadalát.

Gábor Miklós (egy régi színházi előadás és egy rádiós adaptáció után) a Dóm téren harmadszor csapta fejére a Bolond jelvényét. A kelléket, mely csábításának nehéz ellenállni. Hiszen minden a túljátszásra, az eszközök halmozására sarkall. A legnemesebb színészi erények közé tartozik, a tartózkodás és alázat mellett, új színpadi eszközöket találni. Csak olyan kiemelkedő egyéniségeknek sikerülhet, mint Gábor Miklós. Az ő Bolondja kortalan, együtt öregszik a királlyal, hiszen tulajdonképpen Lear eltemetett énje testesül meg benne. Eszközeinek lényege egy kidolgozott, szinte megkoreografált mozgásláncolat – és egy kidekázott, szinte kottázott hanghordozás. Nemcsak ironikusan előadott tan-dalai, de mozdulatai, vissza-visszatérő gesztusai is rímelnek egymásra, erősítik-gyöngítik jelenlétének intenzitását, kohézióját, a rendezés törvényei szerint. Gábor Miklós föl-fölvillanó Bolondja a szabadtéri maradandó élménye. Kijelölt helye van a trónszéken, csörgősipkában is.

Gábor Miklós szabadtéren 8.4

Még mindig a szegedi 1977-es Lear királlyal foglalkozunk. Mint látható, ez már a 4. rész. A korábbi posztokat itt lehet megtalálni:

1. rész: az előadás alap-adatai
2. rész: Mészáros Tamás kritikája a Tükör című hetilapból
3. rész: Szántó Erika kritikájának részletei a Színház folyóirat  1977/10. számából

A mai olvasnivalót előlegezzük meg egy képpel a Hétfői Hírek 1977. július 25-i számából. Ezt a fotót máshol még nem láttam, úgyhogy ritkaságnak mondhatjuk:

Hétfői Hírek 1977. július 25

A most következő sajtóvisszhangot kicsivel előrébb kellett volna hoznom a sorban, de most találtam rá. Benne az újságíró Gábor Miklóst – és rövidebben a rendező Vámos Lászlót – faggatja. Gábor Miklós arról beszél, mi a különbség mostani és közel három évtizeddel korábban, Somlay Artur Learje mellett megformált Bolondja között. Másrészt igazán fontos és szemléletes jellemzést ad saját színészi módszeréről, igazán remek cikk! Megjelent az Esti Hírlap 1977. augusztus 24-i számában.