Jegyzetek Gábor Miklós családfájához - Ráadás

A sorozat eddigi öt részében Gábor Miklós családfáját az apai nagyszülőkig, illetve az anyai dédszülőkig visszamenve néztük át.

Azt gondoltam, ráadásként érdemes egy kis oldalági kitekintést tennünk a Czukelterek között. A színészi tehetséget és a gyönyörű orgánumot valahonnét innét - vagy innét is - örökölhette Gábor Miklós, akinek édesanyja Czukelter-lány volt. ITT írtam róla (Czukelter Ilona) és az ő szüleiről (Czukelter Gábor / hóttói Nagy Ilona), ITT pedig nagyapja szüleiről (Czukelter József / dozmati Horváth Mária). 

A dédszülőknek, Czukelter Józsefnek és Horváth Máriának 1850 és 1871 között hét gyermeke született. Közülük két kisfiú öt, illetve egy éves korában meghalt. A legfiatalabb fiú, az 1871-ben született Gábor lesz majd Gábor Miklós nagyapja. Mi azonban most figyeljünk testvérére, Lajosra, majd Lajos egyik fiára (a rokonsági fokot tekintve ő első unokatestvére volt Gábor Miklós édesanyjának).

A könnyebb követhetőség kedvéért készítettem egy ábrát külön a családnak erről az ágáról (az említett hét gyermek közül csak a számunkra fontos kettőt tüntettem fel rajta, Lajost és Gábort):

CZUKELTER LAJOS, id.
(1852-1910)

Született: 1852. július 19-én a ma Zalaegerszeghez tartozó Neszelén. Születését a zalaegerszegi plébánián anyakönyvezték:

26 évesen, 1878-ban Alsólendváról nősült, felesége Prey Vilma:

Az alsólendvai katolikus anyakönyv bejegyzése

Két fiuk született: ifjabb Lajos, akiről még bőven lesz szó, és a gyermekként elhunyt Zsigmond.

Hat évi házasság után súlyos betegségben elvesztette szeretett, mindössze huszonhat éves feleségét.

1885-ben újra megnősült, felesége Szecsődy Jozefa ...

Az esküvő Zalaegerszegen volt

... és még egy fia született, akit Józsefnek kereszteltek.

Húsz éves korától egész aktív életét Zala vármegye szolgálatában töltötte (ebben apját követte, aki a megye pénzügyi főnöke volt). Harmadik, második, majd első aljegyző lett, fokról fokra emelkedve a ranglétrán, majd 1906-ban a vármegye főjegyzőjéül választották. 

Városszerte nagy rokonszenvnek örvendett. Lajos napján, pedig akkoriban Zalaegerszegen több fontos pozíciót betöltő személyiség hallgatott erre a névre, az ő házához indult a legnagyobb "népvándorlás", hogy felköszöntsék..

Feljegyezték róla, hogy remek orgánuma, erős és szépen csengő hangja volt, amit nem csak a közgyűlési teremben használt ki. 

Nyugdíjba vonulásakor, 1907. december 12-én írta róla a Magyar Paizs nevű egerszegi újság:

A vármegyei közgyűlések mint sok helyen, Zalában is, nem azt akarom mondani, hogy zajosak, vagy zajongók, hanem sokszor nélkülözik a figyelmes csendet, jőnek-mennek az emberek, sokan végzik magán beszélgetéseiket, ritkán érdeklődnek a közüggyel, az előadók pedig többnyire gyönge szavúak, nemcsak érteni nem, de hallani sem lehet az előadást: Czukelter jegyző rendesen feláll, amúgy is erős csengő hangját megereszti a legkisebb jelentőségű tárgynál is, s aki nem akarja, az is meghallja és megérti, miről van szó. Az értelmes előadás szükséges is, szép is. Jó hangjának hasznát vették a társadalmi életben a műkedvelői társaságok, melyeknek vezetője és sokáig tehetséges tagja volt, s hasznát vették a családi mulatságok.

Mint ez a jellemzés is írja, részt vett a műkedvelő színjátszásban, még darabot is rendezett. Különböző összeállítású kórusokban is énekelt, nem csak fiatalon, hanem később is, akkor már együtt Lajos fiával.

Nyugdíjas életét, szeretett hegyi szőlőjét, pincéjét nem túl sokáig élvezhette, ugyanis 1910. március 9-én hirtelen elhunyt, szívszélhűdésben. Még csak 57 éves volt.

A zalaegerszegi állami anyakönyv bejegyzése

Jellemzésére álljon itt egy bekezdés nekrológjából is:

Még a régi iskolából került ki. Nem volt modern jogász; nem keresett elméleti igazságokat, hanem a gyakorlat, az élet embere volt. Legfőbb törvénye: a vármegye akarata és a vármegye tekintélye.
Mint társadalmi ember a jókedv, a naiv kedély megtestesülése. Szerette és kereste a vidám társaságot, különösen az ifjúságot. És kedélyben ifjú maradt megőszült fejjel is.
Sokan szerették, sokan megsiratták! Legyen áldott az emlékezete; virrasszon sírja felett a kegyeletes megemlékezés. 

Természetes tehetsége fiában, ifjabb Czukelter Lajosban még jobban kibontakozott. De valamennyire ott volt Józsefben is.

Nézzük akkor most meg kicsit részletesebben fiát, ifjabb Lajost.

CZUKELTER LAJOS, ifj.

(1880-1918)

Portréja ismeretlen festő műve, a Göcseji Múzeum tulajdona. Valamikor az 1910-es évek közepe táján készülhetett.

Forrás: museumap.hu/object/4400417

Született 1880. június 20-án Zalaegerszegen.

Összekeverték keresztnevei sorrendjét... Helyesen: Lajos Dénes József

Szülei id. Czukelter Lajos és Prey Vilma.

Édesanyját hamar elveszítette; apja újra megnősült. A zalaegerszegi gimnáziumba járt, József öccsével együtt már ott kitűnt szavalásban, önképzőköri tevékenységekben. 1902. március 20-án meg is jegyzi például a Balatonvidék című Zala megyei lap, hogy "a Czukelter fiúk híres szavalók".

Érettségi után ifjabb Lajos joghallgató, fivére pedig orvostanhallgató lesz.

Egyetemista korától Lajos rendszeresen fellép szavalóként különböző zalaegerszegi ünnepségeken, rendezvényeken, például a Katolikus Legényegyletben, vagy a helyi vöröskereszt által szervezett, többnyire jótékonysági esteken. Annyira jól és sikeresen csinálja, hogy hamarosan Zalaegerszeg szinte hivatásos szavalója és énekese lesz: jó másfél évtizeden át ő a legfőbb közreműködő a nagy városi nemzeti ünnepeken, reprezentatív estélyeken és bálokon. 

Hivatalos életében a jogi egyetem elvégzése után a Függetlenségi és 48-as Párt zalai ügyvezető titkára, majd gróf Batthyány Pál, korábbi Zala megyei főispán, később országgyűlési képviselő magántitkára; ekkoriban Zalacsányba települ át, a Batthyány-kastélyba. Közben két évig a Zala című megyei lap külső munkatársa is volt.

Szerepléseiről az akkori hírlapokban bőségesen találunk említéseket, értékeléseket, érdemes válogatnunk közülük.

Egy Vörösmarty-emlékestről írta a Magyar Paizs 1900. december 6-án:

A szavalatok sorának méltó befejezése volt „Az élő szobor” előadása ifj. Czukelter Lajostól, kit az Isten gyönyörű beszélő szervezettel áldott meg; hangja megtölti a termet, s kellemesen megy a füleken át a szívig. 

A Zalamegye 1903. január 18-án így írt, amikor Arany János "A honvéd özvegye" című versét szavalta:

A zenei számokkal művészi érték tekintetében egyenlő volt ifj. Czukelter Lajos hatásos szavalata. Teljesen, a legapróbb részletekig kidolgozott előadás volt, amely drámai erővel hatott anélkül, hogy pózolásba ment volna át. Ifj. Czukelter Lajos ma már jeles recitátor s ha nem elégszik meg az alkalomszerű szerepléssel, hanem tehetségét gondosan fejleszti, sok szónoki babért arathat. 

1903. augusztus 23-i számában arról emlékezett meg a Magyar Paizs, hogy Szent István napján a plébániatemplomban tartott misén "a Bánk bán operából oly gyönyörűen énekelt, hogy az egész közönséget elragadta".

Ekkoriban még joghallgató volt, 23 éves.

Versmondásáról következzen két néhány évvel későbbi, rendkívül érdekes hosszabb megjegyzés. 

A Magyar Paizs tudósítója 1907-ben így gondolkodott el kicsit hosszabban, amikor Czukelter Lajos zenekari kísérettel szavalt verset - ezt az akkoriban rendkívül népszerű műfajt melodrámának hívták. Olvassunk bele a lap 1907. január 31-i számába, a Rákóczi-estélyről szóló tudósításba:

Van egy melodráma, egy zenés-költemény. A szövegét irta Vér Pál, a kottáját Vendéghegyi Géza. Az a czime, hogy: Zrínyi Ilona Nikodemiai lakomája. A költemény utánozza s igyekszik kifejezni a Rákóczi-indulónak mélységes, sokoldalú. s nem mindenkitől látható tartalmát. A vacsorázóknak végig viharzik lelkükön a magyar szabadságharcznak egetverő dala, az édes eszmének győzelmi mámora részegítő lángba borítja, szárnyat köt a lélekre s a magasba viszi, hogy a végén annál irtózatosabban verje földhöz a valóság. Ezt a súlyos lelki állapotot festi a költemény. Ezt szavalta zenekíséret mellett ifj. Czukelter Lajos. Még sohasem kérdeztem meg tőle, hogy hát te igazán átérzed azt a történetet, amit énekelsz és szavalsz ? Mert az bizonyos, hogy a hangod és a külső kifejezésed, a plasztikád olyan, hogy az eredetit nemcsak hűen, de talán még fokozottabb mértékben közvetíted az emberekkel. Mondják, hogy érzés nélkül is sikerül igy tenni. De ha te át is érzed, annál inkább becsüllek. Czukelternek e mostani szavalata minden egyes emberre határozottan a legelragadóbb volt. Rendkívül igénybe veszi az ügyességet, hogy a kisérő zenének hangváltozásait egy kicsit, de mindig csak egy hajszállal túlszárnyalja. Kapott is nyomban egy gyönyörű babérkoszorút, mely a legékesebben megkritizálja a dolgot. És ez jókor jött; mert evvel a szavalatával legjobb diszpozicziójában volt. A koszorúnak nagy piros szalagjain ez a fölirás van: Kedvelt művészüknek — Főispánék Zalaegerszeg, 1907. január 26.

Lehet, hogy Batthyány Pál főispán ekkor gondolta úgy, hogy titkárául szerződteti a kiváló szavalót :) 

A következő cikk rávilágít, hogy Czukelter Lajos nem csak ösztönből szavalt, hanem értelmezte is a verset, gondolkodott rajta és ha talált rá indokot, merészelt újszerű értelmezéssel előállni. A Magyar Paizs 1907. évi március 15-i városi ünnepségről tudósító cikkírója ugyan ebben nem értett vele egyet, de méltányolta a dolgot:

Ifj. Czukelter Lajos dicsérendő tanulmányt fejt ki a Talpra magyar szavalatánál. Téved ugyan, de dicsérjük az önállóságot. Ő igy magyarázza :
Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak ! — Ősapáink, kik szabadon éltek, haltak: szolga földben nem nyughatnak.
Teljesen uj és eredeti felfogás. De nem szükséges. Megmaradhat igy: Kárhozottak ősapáink! Nem őket szidja evvel Petőfi, hanem minket. Azt jelenti ez, hogy el vannak kárhozva, de mi tettük őket elkárhozottakká avval, hogy rabságra engedtük ezt a földet, melyen ők szabadon éltek, haltak.

(Zárójelben: a Nemzeti dal mai hangfelvételei között is van példa mindkét fajta értelmezésre...)

34 éves korában, amikor már másfél évtizednyi rendszeres versmondás állt a háta mögött, szintén a Magyar Paizs így írt 1914. február 19-i számában - ez mintegy összegzés is lehet számunkra:

Nem sok jó szavaló van a megyénkben. Czukeltert legjobban szerette a közönség, mert ő legszebben szavalt mindig. Sokan találgatták, vajjon azóta nem romlott-é a hangja. Némelyek állíták, hogy 20 éves korában volt a legjobb, mások hogy 25 éves korában állt a zenithen. S mikor most előadta Kiss Józsefnek Odessza czimü mély érzésű versét, kisült, hogy régebben legszebben szavalt, de most legjobban. Régebben volt fiatalos hatásvadászat is a szavalásában; most tanulmány látszott és érzett rajta; a költemény szavaival egvbehangzóbb volt a szóbeli kifejezése s arcz- és kézmozdulata. Előadásában most teljes az őszinteség. A hangja most is fülbemászó és idegmozgató. A közönség megértette, méltányolta és megújrázta lelkes tapsával. 

A szép tehetségű és megbecsült ifjabb Czukelter Lajos fiatalon meghalt. 1918. november 27-én, életének 38. évében belehalt a tüdőgyulladással súlyosbodott influenzába. Biztosan a háború végén elterjedt nagy, úgynevezett spanyolnátha-járvány áldozata lett ő is... 

Gyászjelentését munkaadója, gróf Batthyány Pál adta ki (titkára nőtlen ember maradt). Kitűnik belőle, hogy barátság és megbecsülés is összefűzte őket:

Azt gondolom, hogy azok számára, akik ismerik és szeretik Gábor Miklóst, érdekes lehetett némi részletesebb áttekintés erről a két rokonról. Valahol itt, főleg az ifjabbik Lajosnál érhető tetten a színészi tehetség megnyilvánulása. Szerintem családi hagyományból Gábor Miklósnak is kellett tudnia a fél évvel az ő születése előtt elhunyt nagybácsinak erről a tehetségéről... Hogy a nagybácsi és apja ezt kitől, a család melyik ágától örökölte, és ő kitől, azt hiszem, források hiányában titok marad. De hiszen maga a tehetség is egy nagy titka a természetnek...