Jegyzetek Gábor Miklós családfájához - Ráadás

A sorozat eddigi öt részében Gábor Miklós családfáját az apai nagyszülőkig, illetve az anyai dédszülőkig visszamenve néztük át.

Azt gondoltam, ráadásként érdemes egy kis oldalági kitekintést tennünk a Czukelterek között. A színészi tehetséget és a gyönyörű orgánumot valahonnét innét - vagy innét is - örökölhette Gábor Miklós, akinek édesanyja Czukelter-lány volt. ITT írtam róla (Czukelter Ilona) és az ő szüleiről (Czukelter Gábor / hóttói Nagy Ilona), ITT pedig nagyapja szüleiről (Czukelter József / dozmati Horváth Mária). 

A dédszülőknek, Czukelter Józsefnek és Horváth Máriának 1850 és 1871 között hét gyermeke született. Közülük két kisfiú öt, illetve egy éves korában meghalt. A legfiatalabb fiú, az 1871-ben született Gábor lesz majd Gábor Miklós nagyapja. Mi azonban most figyeljünk testvérére, Lajosra, majd Lajos egyik fiára (a rokonsági fokot tekintve ő első unokatestvére volt Gábor Miklós édesanyjának).

A könnyebb követhetőség kedvéért készítettem egy ábrát külön a családnak erről az ágáról (az említett hét gyermek közül csak a számunkra fontos kettőt tüntettem fel rajta, Lajost és Gábort):

CZUKELTER LAJOS, id.
(1852-1910)

Született: 1852. július 19-én a ma Zalaegerszeghez tartozó Neszelén. Születését a zalaegerszegi plébánián anyakönyvezték:

26 évesen, 1878-ban Alsólendváról nősült, felesége Prey Vilma:

Az alsólendvai katolikus anyakönyv bejegyzése

Két fiuk született: ifjabb Lajos, akiről még bőven lesz szó, és a gyermekként elhunyt Zsigmond.

Hat évi házasság után súlyos betegségben elvesztette szeretett, mindössze huszonhat éves feleségét.

1885-ben újra megnősült, felesége Szecsődy Jozefa ...

Az esküvő Zalaegerszegen volt

... és még egy fia született, akit Józsefnek kereszteltek.

Húsz éves korától egész aktív életét Zala vármegye szolgálatában töltötte (ebben apját követte, aki a megye pénzügyi főnöke volt). Harmadik, második, majd első aljegyző lett, fokról fokra emelkedve a ranglétrán, majd 1906-ban a vármegye főjegyzőjéül választották. 

Városszerte nagy rokonszenvnek örvendett. Lajos napján, pedig akkoriban Zalaegerszegen több fontos pozíciót betöltő személyiség hallgatott erre a névre, az ő házához indult a legnagyobb "népvándorlás", hogy felköszöntsék..

Feljegyezték róla, hogy remek orgánuma, erős és szépen csengő hangja volt, amit nem csak a közgyűlési teremben használt ki. 

Nyugdíjba vonulásakor, 1907. december 12-én írta róla a Magyar Paizs nevű egerszegi újság:

A vármegyei közgyűlések mint sok helyen, Zalában is, nem azt akarom mondani, hogy zajosak, vagy zajongók, hanem sokszor nélkülözik a figyelmes csendet, jőnek-mennek az emberek, sokan végzik magán beszélgetéseiket, ritkán érdeklődnek a közüggyel, az előadók pedig többnyire gyönge szavúak, nemcsak érteni nem, de hallani sem lehet az előadást: Czukelter jegyző rendesen feláll, amúgy is erős csengő hangját megereszti a legkisebb jelentőségű tárgynál is, s aki nem akarja, az is meghallja és megérti, miről van szó. Az értelmes előadás szükséges is, szép is. Jó hangjának hasznát vették a társadalmi életben a műkedvelői társaságok, melyeknek vezetője és sokáig tehetséges tagja volt, s hasznát vették a családi mulatságok.

Mint ez a jellemzés is írja, részt vett a műkedvelő színjátszásban, még darabot is rendezett. Különböző összeállítású kórusokban is énekelt, nem csak fiatalon, hanem később is, akkor már együtt Lajos fiával.

Nyugdíjas életét, szeretett hegyi szőlőjét, pincéjét nem túl sokáig élvezhette, ugyanis 1910. március 9-én hirtelen elhunyt, szívszélhűdésben. Még csak 57 éves volt.

A zalaegerszegi állami anyakönyv bejegyzése

Jellemzésére álljon itt egy bekezdés nekrológjából is:

Még a régi iskolából került ki. Nem volt modern jogász; nem keresett elméleti igazságokat, hanem a gyakorlat, az élet embere volt. Legfőbb törvénye: a vármegye akarata és a vármegye tekintélye.
Mint társadalmi ember a jókedv, a naiv kedély megtestesülése. Szerette és kereste a vidám társaságot, különösen az ifjúságot. És kedélyben ifjú maradt megőszült fejjel is.
Sokan szerették, sokan megsiratták! Legyen áldott az emlékezete; virrasszon sírja felett a kegyeletes megemlékezés. 

Természetes tehetsége fiában, ifjabb Czukelter Lajosban még jobban kibontakozott. De valamennyire ott volt Józsefben is.

Nézzük akkor most meg kicsit részletesebben fiát, ifjabb Lajost.

CZUKELTER LAJOS, ifj.

(1880-1918)

Portréja ismeretlen festő műve, a Göcseji Múzeum tulajdona. Valamikor az 1910-es évek közepe táján készülhetett.

Forrás: museumap.hu/object/4400417

Született 1880. június 20-án Zalaegerszegen.

Összekeverték keresztnevei sorrendjét... Helyesen: Lajos Dénes József

Szülei id. Czukelter Lajos és Prey Vilma.

Édesanyját hamar elveszítette; apja újra megnősült. A zalaegerszegi gimnáziumba járt, József öccsével együtt már ott kitűnt szavalásban, önképzőköri tevékenységekben. 1902. március 20-án meg is jegyzi például a Balatonvidék című Zala megyei lap, hogy "a Czukelter fiúk híres szavalók".

Érettségi után ifjabb Lajos joghallgató, fivére pedig orvostanhallgató lesz.

Egyetemista korától Lajos rendszeresen fellép szavalóként különböző zalaegerszegi ünnepségeken, rendezvényeken, például a Katolikus Legényegyletben, vagy a helyi vöröskereszt által szervezett, többnyire jótékonysági esteken. Annyira jól és sikeresen csinálja, hogy hamarosan Zalaegerszeg szinte hivatásos szavalója és énekese lesz: jó másfél évtizeden át ő a legfőbb közreműködő a nagy városi nemzeti ünnepeken, reprezentatív estélyeken és bálokon. 

Hivatalos életében a jogi egyetem elvégzése után a Függetlenségi és 48-as Párt zalai ügyvezető titkára, majd gróf Batthyány Pál, korábbi Zala megyei főispán, később országgyűlési képviselő magántitkára; ekkoriban Zalacsányba települ át, a Batthyány-kastélyba. Közben két évig a Zala című megyei lap külső munkatársa is volt.

Szerepléseiről az akkori hírlapokban bőségesen találunk említéseket, értékeléseket, érdemes válogatnunk közülük.

Egy Vörösmarty-emlékestről írta a Magyar Paizs 1900. december 6-án:

A szavalatok sorának méltó befejezése volt „Az élő szobor” előadása ifj. Czukelter Lajostól, kit az Isten gyönyörű beszélő szervezettel áldott meg; hangja megtölti a termet, s kellemesen megy a füleken át a szívig. 

A Zalamegye 1903. január 18-án így írt, amikor Arany János "A honvéd özvegye" című versét szavalta:

A zenei számokkal művészi érték tekintetében egyenlő volt ifj. Czukelter Lajos hatásos szavalata. Teljesen, a legapróbb részletekig kidolgozott előadás volt, amely drámai erővel hatott anélkül, hogy pózolásba ment volna át. Ifj. Czukelter Lajos ma már jeles recitátor s ha nem elégszik meg az alkalomszerű szerepléssel, hanem tehetségét gondosan fejleszti, sok szónoki babért arathat. 

1903. augusztus 23-i számában arról emlékezett meg a Magyar Paizs, hogy Szent István napján a plébániatemplomban tartott misén "a Bánk bán operából oly gyönyörűen énekelt, hogy az egész közönséget elragadta".

Ekkoriban még joghallgató volt, 23 éves.

Versmondásáról következzen két néhány évvel későbbi, rendkívül érdekes hosszabb megjegyzés. 

A Magyar Paizs tudósítója 1907-ben így gondolkodott el kicsit hosszabban, amikor Czukelter Lajos zenekari kísérettel szavalt verset - ezt az akkoriban rendkívül népszerű műfajt melodrámának hívták. Olvassunk bele a lap 1907. január 31-i számába, a Rákóczi-estélyről szóló tudósításba:

Van egy melodráma, egy zenés-költemény. A szövegét irta Vér Pál, a kottáját Vendéghegyi Géza. Az a czime, hogy: Zrínyi Ilona Nikodemiai lakomája. A költemény utánozza s igyekszik kifejezni a Rákóczi-indulónak mélységes, sokoldalú. s nem mindenkitől látható tartalmát. A vacsorázóknak végig viharzik lelkükön a magyar szabadságharcznak egetverő dala, az édes eszmének győzelmi mámora részegítő lángba borítja, szárnyat köt a lélekre s a magasba viszi, hogy a végén annál irtózatosabban verje földhöz a valóság. Ezt a súlyos lelki állapotot festi a költemény. Ezt szavalta zenekíséret mellett ifj. Czukelter Lajos. Még sohasem kérdeztem meg tőle, hogy hát te igazán átérzed azt a történetet, amit énekelsz és szavalsz ? Mert az bizonyos, hogy a hangod és a külső kifejezésed, a plasztikád olyan, hogy az eredetit nemcsak hűen, de talán még fokozottabb mértékben közvetíted az emberekkel. Mondják, hogy érzés nélkül is sikerül igy tenni. De ha te át is érzed, annál inkább becsüllek. Czukelternek e mostani szavalata minden egyes emberre határozottan a legelragadóbb volt. Rendkívül igénybe veszi az ügyességet, hogy a kisérő zenének hangváltozásait egy kicsit, de mindig csak egy hajszállal túlszárnyalja. Kapott is nyomban egy gyönyörű babérkoszorút, mely a legékesebben megkritizálja a dolgot. És ez jókor jött; mert evvel a szavalatával legjobb diszpozicziójában volt. A koszorúnak nagy piros szalagjain ez a fölirás van: Kedvelt művészüknek — Főispánék Zalaegerszeg, 1907. január 26.

Lehet, hogy Batthyány Pál főispán ekkor gondolta úgy, hogy titkárául szerződteti a kiváló szavalót :) 

A következő cikk rávilágít, hogy Czukelter Lajos nem csak ösztönből szavalt, hanem értelmezte is a verset, gondolkodott rajta és ha talált rá indokot, merészelt újszerű értelmezéssel előállni. A Magyar Paizs 1907. évi március 15-i városi ünnepségről tudósító cikkírója ugyan ebben nem értett vele egyet, de méltányolta a dolgot:

Ifj. Czukelter Lajos dicsérendő tanulmányt fejt ki a Talpra magyar szavalatánál. Téved ugyan, de dicsérjük az önállóságot. Ő igy magyarázza :
Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak ! — Ősapáink, kik szabadon éltek, haltak: szolga földben nem nyughatnak.
Teljesen uj és eredeti felfogás. De nem szükséges. Megmaradhat igy: Kárhozottak ősapáink! Nem őket szidja evvel Petőfi, hanem minket. Azt jelenti ez, hogy el vannak kárhozva, de mi tettük őket elkárhozottakká avval, hogy rabságra engedtük ezt a földet, melyen ők szabadon éltek, haltak.

(Zárójelben: a Nemzeti dal mai hangfelvételei között is van példa mindkét fajta értelmezésre...)

34 éves korában, amikor már másfél évtizednyi rendszeres versmondás állt a háta mögött, szintén a Magyar Paizs így írt 1914. február 19-i számában - ez mintegy összegzés is lehet számunkra:

Nem sok jó szavaló van a megyénkben. Czukeltert legjobban szerette a közönség, mert ő legszebben szavalt mindig. Sokan találgatták, vajjon azóta nem romlott-é a hangja. Némelyek állíták, hogy 20 éves korában volt a legjobb, mások hogy 25 éves korában állt a zenithen. S mikor most előadta Kiss Józsefnek Odessza czimü mély érzésű versét, kisült, hogy régebben legszebben szavalt, de most legjobban. Régebben volt fiatalos hatásvadászat is a szavalásában; most tanulmány látszott és érzett rajta; a költemény szavaival egvbehangzóbb volt a szóbeli kifejezése s arcz- és kézmozdulata. Előadásában most teljes az őszinteség. A hangja most is fülbemászó és idegmozgató. A közönség megértette, méltányolta és megújrázta lelkes tapsával. 

A szép tehetségű és megbecsült ifjabb Czukelter Lajos fiatalon meghalt. 1918. november 27-én, életének 38. évében belehalt a tüdőgyulladással súlyosbodott influenzába. Biztosan a háború végén elterjedt nagy, úgynevezett spanyolnátha-járvány áldozata lett ő is... 

Gyászjelentését munkaadója, gróf Batthyány Pál adta ki (titkára nőtlen ember maradt). Kitűnik belőle, hogy barátság és megbecsülés is összefűzte őket:

Azt gondolom, hogy azok számára, akik ismerik és szeretik Gábor Miklóst, érdekes lehetett némi részletesebb áttekintés erről a két rokonról. Valahol itt, főleg az ifjabbik Lajosnál érhető tetten a színészi tehetség megnyilvánulása. Szerintem családi hagyományból Gábor Miklósnak is kellett tudnia a fél évvel az ő születése előtt elhunyt nagybácsinak erről a tehetségéről... Hogy a nagybácsi és apja ezt kitől, a család melyik ágától örökölte, és ő kitől, azt hiszem, források hiányában titok marad. De hiszen maga a tehetség is egy nagy titka a természetnek...

  

Jegyzetek Gábor Miklós családfájához 5.

A családfában az anyai ágon haladunk tovább. Emlékeztetőül itt az ábra a családnak erről a részéről:

Eddig foglalkoztunk már a szülőkkel (Gábor Béla és Czukelter Ilona), az apai (Goldberger Rezső és Freudiger Róza) és anyai (Czukelter Gábor és Nagy Ilona) nagyszülőkkel, valamint az anyai nagyapa szüleivel (Czukelter József, dozmati Horváth Mária).

A posztok visszaolvashatók a fenti mondat linkjeire kattintva.

Ma az édesanya, Czukelter Ilona anyai nagyszülei következnek. Esetükben egyelőre több adat hiányzik; sok érdekesség és alapvető dokumentum viszont előkerült. Ezeket meg is mutatom.

NAGY SÁNDOR

Gábor Miklós egyik dédapja.

Született: 1843-ban - az évszám sírkövének feliratából tudható.

Apja: Nagy Farkas

Születési helye és anyja neve egyelőre nem ismert. Annyi bizonyos, hogy a zalaegerszegi anyakönyvben nincs bejegyezve az 1843-as születésűek között; de nincs semmi fogódzó a későbbi dokumentumokban, hogy akkor hol keressem...

Ő és apja szerepelnek azon a nagy családfán, amelyet Gábor Júliától kaptam, és amelyről már ejtettem szót. Ez a családfa az apa, Nagy Farkas vonalát további négy nemzedékre vezeti vissza, de évszámok és helységnevek nélkül. Maga a "Nagy" család nemesi família, Kempelen Béla alapvető könyve szerint előnevük "hóttói és bonczodföldi", nemesi levelet III. Ferdinándtól 1649-ben nyertek. Nagy Farkas, és fia, Nagy Sándor ága a "hóttói" ág.

Mi egyelőre maradjunk Nagy Sándor személyénél, akinek testvérei voltak: János, József, Mária, György és Antal.

1877. február 3-án kötött házasságot Felső-Nemesapátiban. Felesége neve: Háry Flóra.

Ez itt házasságuk eredeti anyakönyvi bejegyzése:

Házasságkötésükről létezik egy később elkészíttetett hiteles igazolás, azt a feleség adatainál mutatom meg.

Gyermekük Ilona, 1877 karácsonyán született. Ő lett Czukelter Gábor felesége, majd kétgyermekes édesanyaként nagyon fiatalon, 1909-ben meghalt.
Nagy Sándor további gyermekei Malvin és Irma.

Zalaegerszegen éltek saját házukban, a mai Ady utca 13. alatt egykor állt házban. Nagy Sándor hatósági végrehajtó volt. Elnézve az ügyeket, amelyekkel foglalkozott, s melyekből sokat megtalálhatunk hivatalos közlemények alakjában régi zalai újságokban, hagyatéki eljárásokat, árveréseket bonyolító hatósági jogász lehetett. 

1919-ben (dédunokája, Gábor Miklós születésének évében) hunyt el, 76 éves korában. Halálának bejegyzését sem találtam meg a zalaegerszegi anyakönyvben, pedig hosszú évtizedeken át ottani lakos volt - esetleg ő is a fővárosban próbálta gyógyíttatni magát, mint tíz évvel korábban Ilona lánya? Az ismert történelmi események miatt a Zala megyei újságoknak az 1919-es évfolyama meglehetősen hiányos, azokban sem sikerült pontosabb adatra bukkanni és gyászjelentése sem került elő. Ismert viszont sírköve: a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben abban a sírban nyugszik, ahol fiatalon meghalt lánya; később oda temették feleségét is. 

NAGY SÁNDORNÉ  

Leánykori neve Háry Flóra, nemesi előneve: "hári".

Született: 1854. november 24. (a nap valószínűleg megkeresztelésének napja, pár nappal előtte születhetett)
Születési helye: Nemesapáti

A helybeli katolikus anyakönyvet nem vonalazták meg rendesen, egymásba érnek a rendkívül szűk rubrikák. Ezért csak a bejegyzés elejét mutatom (a másik felén a keresztszülők eléggé olvashatatlan nevei vannak) Pirossal megjelöltem Flóra és szülei nevét:

 Szülei: Háry Antal és Balásy Klára

Házasságot kötött 1877. február 3-án Felső-Nemesapátiban.
Férje: Nagy Sándor

Itt van a külön igazolás házasságkötésükről (Gábor Júlia bocsátotta rendelkezésemre):

Gyermekei: Ilona (1877. 12. 24.), Malvin, Flóra.

A családi hagyomány szerint saját gyermekeik mellett Háry Flóra és férje nevelték a férj testvérének, Nagy Jánosnak árván maradt fiait, Jánost és Istvánt.

Háry Flórának meg kellett érnie 1909-ben Ilona lánya halálát, majd 1919-ben özvegyen maradt. Ő maga 77 éves korában, 1931. január 19-én hunyt el a zalaegerszegi kórházban.

Itt a zalaegerszegi állami anyakönyv bejegyzése:

  
Haláláról a következő hír jelent meg a Zalamegyei Újság 1931. január 20-i számában:

Végére jutottunk az anyai dédszülők áttekintésének. Az őket megelőző nemzedékből egyelőre csak neveket tudok, még azt sem mind. Az apai ágon ennél rosszabb a helyzet, ott csak a nagyszülőket tudtam valamennyire bemutatni. Az ő életük olyan településekre vezet vissza (Csetnek és Hercegszántó), amelyeknek anyakönyveit eddig nem sikerült elérnem. 

Így egyelőre befejezem az egyenesági ősök részletesebb áttekintését - a kutatást persze nem! Vannak még információim néhány oldalági rokonról a Czukelter-ágból. Próbálok keresni hozzájuk további adatokat. Érdemes lesz foglalkozni velük, mert már most látszik, hogy bizony a gének működtek: közöttük több kiváló műkedvelő versmondó és énekes volt 🙂

Jegyzetek Gábor Miklós családfájához 4.

Még ősszel kezdtem el Gábor Miklós családfájának kutatását és feldolgozását. Akkor három részben tettem közzé a hozzá legközelebb álló nemzedékek: szülei, apai, illetve anyai nagyszülei legfontosabb adatait.

A szép és érdekes munkát azóta is folytattam (sokszor olyan izgalmas ám, mint egy nyomozás!) és alig egy hete az összes eddig fellelt adatot rajzos családfán rögzítettem. Ezen korábbi nemzedékek is szerepelnek, mint az írásos jegyzetekben, legalább is az anyai ágból. Az apai ág tekintetében egyelőre megrekedtem: Goldberger nagypapa szüleinek neve még kiderült, de semmi több. Olyan helységekbe vezetnek ugyanis a nyomok, amelyeknek anyakönyvei egyelőre nem hozzáférhetők.

Az eddigi legteljesebb ábrát ide másolom, ebben az apai ág is szerepel:

Látszik, hogy az anyai ág időben mélyebbre vezet. Most az ebben szereplő ősökről szeretnék szólni: a korábbi jegyzetekhez hasonlóan több folytatásban fogom rögzíteni a dédszülők, ükszülők legfontosabb adatait.

Azt még elmesélem, hogy Gábor Júliától kaptam egy hatalmas családfát, de az az anyai ágból a négy közül csak egyetlen vonalat követ, Nagy Farkas vonalát; igaz, azt legalább tíz nemzedékre visszamenően. Sajnos csak a puszta neveket tartalmazza; évszámok egyáltalán nincsenek benne, és földrajzi helyek sem. Eredetileg nyilván voltak hozzá adatok mellékelve, hiszen évszámok és helységnevek nélkül nem lehet kikutatni egy család történetét, de talán elkallódtak... Ezért úgy igazán nem tudtam felhasználni ezt a hatalmas munkát; a most következőkben kilencvenkilenc százalékban a saját kutatásaimra kellett támaszkodnom. 

Kezdjük akkor az anyai ág szemrevételezését, haladjunk korban visszafelé. Ez itt a rajzos családfából csak a Czukelter-ág:

Gábor Miklós édesanyja, Czukelter Ilona szüleiről (Czukelter Gáborról és Nagy Ilonáról) ITT szóltam. Ma folytassuk Czukelter Gábor szüleivel.

CZUKELTER JÓZSEF

Gábor Miklós egyik dédapja.
Született Pápán, 1827. június 8-án (a nap lehet, hogy nem születésének, hanem megkeresztelésének napja).

Szülei Czukelter István és Hánus Rozália.

Ez itt a pápai anyakönyv bejegyzése 1827-ből:

Házasságot kötött 1850. február 3-án Zalaegerszegen. Felesége neve dozmati Horváth Mária.
(A házassági anyakönyvet majd felesége adatainál mutatom meg.)

Gyermekei: Gyula, Lajos, Mariska, Hermin, Béla, Gábor.

Legfiatalabb gyermeke, a házasságának huszonegyedik évében, 1871-ben született Gábor lesz majd Czukelter Ilona apja.

Házasságkötésekor József fiatal gazdatiszt volt. Az 1860-as években Zala vármegye szolgálatába állt először mint alszámvevő, később pedig ő lett a megyei főszámvevő. Akkoriban egy főszámvevő a megye élén álló főispán legközelebbi munkatársai közé tartozott: a vármegye vagyonának legfőbb gondviselőjeként ő készítette a költségvetéseket és ellenőrizte a számadásokat.

Elhunyt 1894. március 9-én Zalaegerszegen, életének 68. évében.

Gyászjelentése szerencsére megtalálható az Országos Széchenyi Könyvtárban:

Gábor fia ekkor még nőtlen fiatalember volt, másfél év múlva lesz az esküvője.

Néhány mondat Czukelter József nekrológjából, megjelent a kanizsai Zala című hírlap 1894. április 4-i számában. Amúgy a kanizsai újság sokkal szebben és részletesebben emlékezett meg róla, mint a vármegye lapja...

A megboldogult a vármegyét 1867 óta szolgálta mint annak egyik legbuzgóbb és s fáradságot nem ismerő s páratlan becsületes jellemű tisztviselője, ki ezen hosszú szolgálati ideje alatt minden erejét s idejét kizárólag a közügynek szentelte, s legfőbb törekvése volt a vármegye közönségének és feljebbvalóinak elismerését s megelégedését kiérdemelni. Mely célját méltón el is érte, mert nem volt a vármegyében senki, aki ismerve őt s működését, a legnagyobb elismeréssel ne adózott volna jellemének s munkásságának.

Sírját megpróbálom majd megkeresni, gyaníthatóan a Göcseji úti temetőben nyugszik, feleségével együtt.

Folytassuk vele a család történetét. Ő Gábor Miklós egyik dédanyja.

CZUKELTER JÓZSEFNÉ

Lánykori neve Horváth Mária Anna, nemesi előneve: dozmati

Született 1831. december 26-án. A nap az ő esetében is lehet, hogy a keresztelés napja. Születési helye a ma Zalaegerszeghez tartozó Neszele.

Szülei: dozmati Horváth Antal földbirtokos és Csányi Anna.

Születésének bejegyzését másodszori nekifutásra találtam meg, de csak előkerült 🙂 Szerencsére a neszelei születéseket is a zalaegerszegi katolikus anyakönyvbe vezették be; úgy látszik, ugyanahhoz a plébániához tartoztak. A hosszú csíkot kettévágtam, hogy jobban olvasható legyen:

Házasságot kötött 1850. február 3-án Zalaegerszegen Czukelter József gazdatiszttel.

Fiatal pár voltak, a hivatalos bejegyzés szerint 22, illetve 17 évesek. Azonban az anyakönyv mindkettőjüket kicsit tovább fiatalította: a menyasszony valójában már elmúlt 18, a vőlegény pedig már sokkal közelebb volt a 23-hoz, mint a 22-höz...

Horváth Mária gyermekei: Gyula, Lajos, Mariska, Hermin, Béla, Gábor. Született még két kisfia, akik egy, illetve öt éves korukban meghaltak.

Legfiatalabb gyermeke, az 1871-ben született Gábor lesz majd Czukelter Ilona apja.

Czukelter Józsefné dozmati Horváth Mária 1904. november 27-én Légrádon hunyt el. Tíz évvel élte túl férjét.Mint a Zalavármegye 1904. december 4-i számából megtudhatjuk, egyik unokája eljegyzésére utazott Légrádra:

Amúgy pedig itt sem stimmel teljesen az életkor, sőt, a családi gyászjelentésben sem. Mindkét helyen az szerepel, hogy élete 75. évében hunyt el; valójában egy hónap múlva, 1904 karácsonyán még csak a 73. születésnapját ünnepelhette volna.

A kiterjedt rokonság ezt a gyászjelentést adta ki:

Gábor fia ekkor már nős és megszülettek gyermekei is: ifjabb Gábor és Ilona — tizenöt év múlva ő lesz Gábor Miklós édesanyja.

Folytatása következik!