Egy francia kamasz 1946-ból

Az új módszer - ez volt a címe egy francia ifjúsági vígjátéknak, amelyet 1946. június 25-én mutatott be a Madách Színház. (Még a koalíciós időkben vagyunk, ez a darabválasztásból látszik is...)

Olthy Magda és Gábor Miklós (Színház 1946/26)

Témáját Magyar Nemzet-beli kritikájában Kunszery Gyula így foglalta össze:

Arról szól, hogyan lesznek a háborús idők eldurvult, blazírt, feketéző kamaszaiból egy csinos, okos és kedves tanárnő új módszerű nevelésének hatására lelkes, jóltanuló, rendes diákok. Persze, ne tévesszen meg ez a táviratstílusú összefoglalás, nem holmi száraz, pedagógusi iskoladrámáról van szó; a tanáros alapmotívumot sok kedves humor, meleg líra teszi ízletessé. Az előadás alatt a Pálutcai fiúk, a Kétévi vakáció s a legjobb ifjúsági ínyenc-falatok reminiszcenciái kísértenek.

Még egy tartalmi összefoglaló, amiből kiderül: persze, hogy a gimnazista fiatalember beleszeret a fiatal tanárnőbe...

Egy francia vidéki gimnázium érettségi előtt álló diákjai tanulás helyett feketézéssel s hasonló gazságokkal töltik idejüket. Nem bír velük sem az igazgató, sem a tanári kar s valószínűleg mind megbuknának, vagy tán előbb ki is kéne csapni őket, ha egy fiatal tanárnő nem érkeznék, akinek a filozófiát kell tanítania. A fiúk előbb megpróbálják kiüldözni, de aztán mind beleszeretnek, főként a banda vezére, Gabriel. A tanárnőt izgatja az állatszelidítőhöz illő feladat, fiatalsága és bája mellett egy kis kacérságot visz a játékba és megnyeri a csatát. 

 

A téma örök, kapásból amerikai filmeket is sorolhatnánk, amelyek erre a sémára épülnek.

A gimnazista osztály vezérét, a kamasz Gabrielt Gábor Miklós formálta meg. Ekkoriban a Nemzeti Színház tagja volt, s gyaníthatóan egy évvel korábbi, szintén egy francia fiatalember, Michel szerepében aratott lenyűgöző sikere nyomán (Rettenetes szülők) kereshette meg a Madách Színház, hogy mint vendég egy teljesen más csengésű darabban, de szintén francia környezetben egy francia kamaszfiút személyesítsen meg. Ez a Gabriel egyébként néhány évvel még fiatalabb is, mint Michel volt, hiszen a sztori szerint érettségi előtt állt (az egyik kritikus gyermekszerepnek mondja, ami azért nyilván túlzás). 

Az előadást Bálint György rendezte; a fiatal tanárnőt Olthy Magda alakította. Balázs Samu játszotta a gimnázium igazgatóját, az osztálytársak között pedig ott volt Rozsos István (az ő pályáján nagy áttörés volt a szerep, később a főszerepet át is vette Gábor Miklóstól) - és milyen meglepetés: a fiatal Pártos Géza, akiből aztán rendező lett, Gábor Miklós pályájának egyik legfontosabb rendezője.

Pillanatkép a próbáról (Színház 1946/22)

Nos, Gábor Miklós a vígjátéki Gabriel szerepében is igazi diadalt aratott. Ez az alakítása nem került ugyan bele legendás szerepei közé, mint a Rettenetes szülők Michel-je, de azzal egyenrangú alakítás lehetett; csak maga az író (Ferdinand Roger) és a darab nem állt azon a rangon, mint Cocteau. 

Olthy Magdával a próbán

   
Érdemes átolvasgatni, milyen egyértelműen dicsérték az akkor 27 éves Gábor Miklóst a kritikusok.

Elsőnek itt a legrészletesebb kritika a korabeli Színház című képes hetilap 1946/26. számából, mely  Sz. J. szignóval jelent meg:

A Madách Színház újdonságában, az „Új módszer”-ben egy tizennyolcéves diákot játszik. Az első felvonásban szertelen és pimasz, igazi kamasz, a felnőttek réme. Ahogy a színpad közepén megáll és mérhetetlen gőggel, megvetéssel, fölénnyel és undorral végignéz apján, tanárain, a felnőttek egész világán, mint egy csürhén, az kifejezetten emlékeztetett azokra a kamaszokra, akikhez oly gyakran volt szerencsénk az elmúlt évek során. A darab folyamán azonban a kamasz érzelemvilágának egész skáláját szinte zökkenő nélkül végigjátssza. A második felvonásban partnernője, a fiatal és csinos tanárnő, emberi hangon, a szív, az értelem és az igazságosság hangján szól hozzá s az érdes, nyekergő hangszeren megpendíti az érzelem húrját. De ez az érzelem szemérmesen és kedves esetlenséggel döcög, mint mikor a gyermek járni tanul. A harmadik felvonásban fékezhetetlen már, mint a kiskutya, aki belejött az ugatásba.

Gábor Miklós legnagyobb erénye, hogy szerepe fölépítésénél, de minden részletben is, a legkisebb mozdulat és hangsúlytól kezdve az egész jellem egységes megjelenítéséig olyan alapos lélektani meggondolás eredményét mutatja, amely nem is színészi, hanem írói munka. Mikor például egyik barátja társainak és a tanárnőnek a jelenlétében sírvafakad, mindenki hozzáugrik, hogy vigasztalja, csak Gábor Miklós fordul el tőle, lehajtja fejét és szégyelli magát. Általában némajátékai a legjobbak, egyetlen pillanatot nem mulaszt el, hogy az ábrázolt jellemet egy-egy vonással továbbrajzolja, a darab minden pillanatában állandóan jelen van és éli azt az embert, akit játszik. [Itt volt a kifényképezett cikkben két-három olvashatatlan mondat, sajnos...]
Gábor legnagyobb erénye tehát a tudatos meggondolás állandó jelenléte. Másik nagy erénye, hogy a tudatosság egy percre sem öli meg az ösztönös báját, amelyről nem tehet. Végtelenül rokonszenves tud lenni s a néző akaratlanul is vele nevet, vele sír, vele érez. Legutóbb megírtuk, hogy Romeót kellene játszania, most más kívánságunk van: Hamletet szeretnénk látni tőle.

Úgy tűnik, Sz. J. prófétának bizonyult 🌝

Olvassunk tovább!

Kunszery Gyula kritikájának részlete a Magyar Nemzet 1946. június 27-i számából:

Gábor Miklós a lázongó kamaszok bandavezére szerepében: remekel. Mesteri módon érzékelteti a nyers, durva felszín alatt buzgó tisztavízű, meleg forrást, amely lassan-lassan átfűti és elönti az egész figurát.

Staud Géza értékelése a Népszava 1946. július 13-i számában jelent meg:

Kiemelkedő eseménye az előadásnak Gábor Miklós alakítása. Ilyen részletező finomsággal, művészi ökonómiával és kiforrott technikával még sohasem láttunk egy gyermekkaraktert színpadra vetíteni. Gábor Miklós kétségkívül legnagyobb fiatal tehetségeink közé tartozik. Páratlan színészi adottságai arra kötelezik őt, hogy beszédtechnikáját is megjavítsa és kiejtési hibáit minél előbb kiküszöbölje. 

Staud Géza utolsó mondatát kétkedéssel vegyes érdeklődéssel olvastam. Tényleg létezhetett, hogy ilyen ifjú korában még nem volt tökéletes Gábor Miklós beszédtechnikája???

Végül az Új Ember 1946. július 14-i számából Possonyi László írásának részlete:

Elsősorban Gábor Miklóst illeti a dicséret. Gabrielt, az elszánt bandavezért játszotta a kamaszosság minden ismertetőjegyével együtt s különösen finom nüanszokkal mutatta meg ennek a pózolóan vezérkedő kamasznak ellágyulását és összecsuklását a belülről feltörő érzelmek sodrában. Bármilyen fiatal is, mégsem tizennyolcéves, annál bravúrosabb tehát hogy az aprócska Kamaraszínházban oly elhitetően tudott minden ízében világégés utáni kamasz lenni.

A dicséretek mellett azt azért csodálom, hogy egyik kritikus sem párosította össze a szerepet gondolatban a Rettenetes szülők Michel-jével, még ha tényleg teljesen külön világ is a két, de  nagyjából egyidős francia darab.

A Színház 1946/26 számának teljes címlapja

 

Sajnos képet alig tudtam mutatni, és mint látható volt, azok is rossz minőségűek. Ugyanis az Országos Színháztörténeti Múzeum képtárában egyetlenegy kép sincs az előadásról, és az Arcanumból még hiányoznak ennek az időszaknak a színházi lapjai. Ezt a pár képet még az Országos Széchényi Könyvtárban fényképeztem ki szerény kis gépemmel. Azért talán látszik rajtuk valami...

Rómeó, 1954 (5. rész): Dajka Margit, a "dajka"!

Hónapokkal ezelőtt volt már szó a blogban Gábor Miklós legelső Madách Színház-beli szerepéről, Rómeóról. A poszt végére odamásolom, honnét lehet visszaolvasni.

Ma olvassuk el Gábor Miklós leírását Dajka Margitról, aki — mily meglepetés :) — Júlia dajkáját játszotta. Ismerve Dajka Margit sok későbbi szerepét, ha az 1953/54-es Rómeó és Júliában nem is láthattuk, biztosan mondhatjuk, hogy Gábor Mikós leírása tökéletes; egyúttal rendkívül élvezetes és szinte, sőt nemcsak szinte, hanem egyenesen virtuóz.

Tollal című könyve Rómeó-fejezetéből idézek, de előtte néhány kép az OSZMI adattárából - sajnos, Gábor Miklóssal közös kép nincs a fotótárukban:

 És akkor Gábor Miklós leírása Dajka Margitról:

Aztán itt van D. M., a "dajka"! Micsoda színésznő! Motyog, prüszköl és morog magában; öreges, ritmikus dudorászással kíséri csaknem táncos, csoszogó lépteit; a bohóchumor határát súroló viccei mindig egy ember önmagával tréfálkozó szüntelen belső monológjának folytatásai. Már nem is népi, inkább bennszülött figura ez! Minden meghatót és nevettetőt, minden földhözragadtat és minden szépet, minden ordenáré malackodást és kutyaszeretetet feltár ebben az öregasszonyban. Ravasz, fura pofikája, öreges gyorsasággal elfátyolosodó, majd újra felszikrázó, hamisan fürkésző apró szemei - és ehhez egy-egy sorának váratlanul drámai felkiáltása ... A közönség odavan érte! Lépten-nyomon rátapsol! Azt csinál velük, amit akar, mártogatja őket hidegbe-melegve. Ott a téren végre megtudja, hogy én vagyok Júliája szerelme, Romeo úrfi; gyanakodva felmér és megvizitál; vizsgáztat és beugrat, figyeli minden moccanásom és szavam, szinte körülszimatol; jár a szája, beszél, beszél, de a szeme éles; és honnét lehet tudni, hogy megfeleltem, elég jónak talál kis úrnőjéhez? Váratlanul, mint aki nem tud ellenállni már, egyszerre jókorát, gusztálót csap a combomra, csak úgy csattan, ahogy a fiúk ütnek a lányok farára. Hogy jut ilyesmi eszébe? Látom, szeme sarkából, rajtam is figyeli a hatást. Néha nem tudom visszatartani a nevetést, néha meg az elragadtatás könnyeit.

Végül innét olvashatók vissza az előadásról szóló régi posztok, bennük sok kép és újságkivágás is van:

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

Kortársak Gábor Miklósról: Ferrari Violetta

Gábor Miklós és a nála tizenegy évvel fiatalabb, üstökösként feltűnt színésznő pályája a Nemzeti Színházban haladt együtt néhány évig, 1949 és 1954 között.

Gyermekszínészi múltja után Ferrari Violetta útja egyenes volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már növendékként kitűnt a gyakorló színház előadásain. Még nem is végzett, máris ő volt az "ügyeletes" szerelmes fiatal színésznő. Diplomájának megszerzése után, 1949-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Az ország első társulatában klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta. Még főiskolásként ment feleségül Básti Lajoshoz, hat évig éltek együtt. Második férjével 1956-ban elhagyta az országot. Német nyelvterületen is jelentős színpadi és filmes karriert csinált.

Négy évtized után, 1997-ben visszaköltözött Magyarországra. 2014-ben hunyt el.

A Nemzeti Színház rendkívül sikeres előadása volt az 1950-es évek elejétől több éven át műsoron tartott Ármány és szerelem, Schiller romantikus polgári szomorújátéka. Többes szereposztásban került színre: Miller Lujzát Ferrari Violetta és Ruttkai Éva, Ferdinándot Gábor Miklós és Básti Lajos játszották - azaz két, az életben is egymásra talált pár. Ám ki tudja, milyen megfontolásból, a színház elég sokszor éppen fordítva tűzte ki őket az előadásokra; így a színpadi szenvedélyek viharában Gábor Miklós legtöbbször Ferrari Violetta oldalán lett gyilkos és öngyilkos. Ezt naplója szerint többször nehezményezte is...

GM, Ferrari Violetta, Bajor Gizi, Tőkés Anna, Ruttkai Éva, Básti Lajos

Jó négy évtized elmúltával egy interjúban arra a kérdésre, hogy Nemzeti Színház-beli korszakában a színészek, rendezők közül kik voltak számára az igazán fontosak, Ferrari Violetta így válaszolt:

Gábor Miklós és Mészáros Ági. Gábor Miklósba olyan szerelmes voltam, hogy ez az érzés valamilyen módon végigkísérte az egész életemet. Neki erről nyilván fogalma sincs. A pályafutásunk alatt három mondatot se beszéltünk magánéletről. A könyvében amolyan vampnak ír le, holott megszólalni is alig mertem mellette. Olyan volt ez az egész, mint egy romantikus álom. De a mesebeli herceg szóba sem jöhetett. Ő házas volt, én meg a Básti felesége. Amikor az Ármány és szerelemben haldokoltam és rám borult, azt hittem, tényleg meghalok...

Az interjú a Magyar Nemzet 1996. szeptember 14-i számában jelent meg, Gábor Miklós akár olvashatta is 😉

Nézzünk még néhány képet párosukról (kettőn ott van a kancellárt játszó Somlay Artúr is), forrásuk a Magyar Színházi Adattár:

Vass Éva 85!

Vass Éva holnap lesz 85 éves - hihetetlen!!!!

Öt évvel ezelőtt, kerekebb születésnapja környékén itt a Gábor Miklós-blogban egy sorozatot állítottam össze róla, pontosabban kettejükről. Bár ma is van bennem bizonytalanság, hogy jövök én ahhoz, hogy Róla és Róluk szóljak, s ezért azóta ezeket az írásokat csak ritkán osztottam meg, de több kedves reagálástól felbátorodva most az ünnep alkalmából újra szeretném őket ajánlani.

Évad végi koccintás az Ex előadása után (FSZM 1965. 28.)

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

+ Boldog születésnapot, Vass Éva!

Kurír 1996. október 20.

Az első öt rész Vass Éva és Gábor Miklós szakmai együttműködését vette számba (színház, film, tv, rádió), a hatodik pedig megpróbált egy kicsit a magánélet területére merészkedni - plusz van egy "bónusz", az akkori születésnapi poszt. Mivel a blogban nem közvetlenül egymás mellett találhatók, készítettem róluk ezt az összesített oldalt, ahonnét az egyes részek gyorsan és egyszerűen megnyithatók.

Olvasgassuk őket újra, vagy biztosan lesz, aki most találkozik ezzel az összeállítással először. Remélem, mindenkiben sok emléket, színházi- és film-élményeket is fel fog idézni, és talán új információkkal is fognak benne találkozni.

Egy szolgálati közlemény: az egyik helyen már sajnos nem férhető hozzá a poszt írásakor feltett videó - sajnos, azóta törölték a YouTube-ról. De ez talán nem szegi kedvünket...

Olvasgatás közben gondoljunk szeretettel Vass Évára. Innét is kívánjunk szép, derűs születésnapot, egészséget azzal, hogy vigyázzon magára, nagyon sokan szeretjük!

Szellemidézés 2.

Mielőtt beleolvasunk az 1972-es előadás kritikáiba, olvassuk el a legilletékesebb, az író véleményét Gábor Miklós Donáti Sándor-alakításáról. Karinthy Ferenc duplán is illetékes, hiszen a darab nem csak fikció, hanem apjáról és a korról szól, amelyet ő végigélt - és aztán megírt.

Magáról a darabról az előző posztban szóltam részletesebben.

Karinthy Ferenc levele körülbelül fél évvel a premier után jelent meg a Film Színház Muzsika 1973. május 26-i számában. Csak azt érdemi részt mutatom belőle, a mellette levő képpel:

Múltkor már ajánlottam a televíziós felvételt, ajánlom most is - szerencsére még megvan. A Karinthy Ferenc által említett jelenet, a főhős nótájával 1 óra 8 percnél kezdődik:

Szellemidézés 1.

Karinthy Ferenc kamaszkori élményeiből először irodalmi történeteket írt, aztán drámát. A drámában már - legalábbis név szerint - elszakadt apjától, Karinthy Frigyestől, akit a színpadon Donáti Sándorra nevezett át. Anyjából, Arankából Csilla lett, a zseniális titkárból, Grätzer Józsefből pedig (aki elmúlt annyi, biztosan emlékszik SICC-könyvére) Holczer József. Testvéréből, Karinthy Gáborból Dezső, ő maga pedig, Cini helyett Öcsi-ként emlegetve jelenik meg a darabban. Persze e névváltoztatások ellenére is simán rá lehetett ismerni Karinthy Frigyes életére és környezetére.

A színmű ősbemutatóját a Katona József Színházban tartották 1957-ben, Bessenyei Ferenc játszotta benne a főszerepet. Karinthy Ferenc nem sokkal később, az első színpadi tapasztalatok után jelentősen átdolgozta darabját. Az új változat bemutatóját a Madách Kamaraszínházban Lengyel György rendezte 1972 őszén.

Először egy próbára látogatunk el a Film Színház Muzsika november 4-én megjelent száma segítségével és még többet megtudhatunk rendezőtől a való élet, valóságos személyek és a darab viszonyáról. Megmutatom a próbán készült képeket is :)

 

Gábor Miklós és Psota Irén

Gábor Miklós és Balázsovits Lajos

Gábor Miklós és Piros Ildikó

Az előadásról szerencsére megmaradt egy fekete-fehér televíziós felvétel:

Legközelebb a kritikákkal folytatjuk.

Jegyzetek Gábor Miklós családfájához - Ráadás

A sorozat eddigi öt részében Gábor Miklós családfáját az apai nagyszülőkig, illetve az anyai dédszülőkig visszamenve néztük át.

Azt gondoltam, ráadásként érdemes egy kis oldalági kitekintést tennünk a Czukelterek között. A színészi tehetséget és a gyönyörű orgánumot valahonnét innét - vagy innét is - örökölhette Gábor Miklós, akinek édesanyja Czukelter-lány volt. ITT írtam róla (Czukelter Ilona) és az ő szüleiről (Czukelter Gábor / hóttói Nagy Ilona), ITT pedig nagyapja szüleiről (Czukelter József / dozmati Horváth Mária). 

A dédszülőknek, Czukelter Józsefnek és Horváth Máriának 1850 és 1871 között hét gyermeke született. Közülük két kisfiú öt, illetve egy éves korában meghalt. A legfiatalabb fiú, az 1871-ben született Gábor lesz majd Gábor Miklós nagyapja. Mi azonban most figyeljünk testvérére, Lajosra, majd Lajos egyik fiára (a rokonsági fokot tekintve ő első unokatestvére volt Gábor Miklós édesanyjának).

A könnyebb követhetőség kedvéért készítettem egy ábrát külön a családnak erről az ágáról (az említett hét gyermek közül csak a számunkra fontos kettőt tüntettem fel rajta, Lajost és Gábort):

CZUKELTER LAJOS, id.
(1852-1910)

Született: 1852. július 19-én a ma Zalaegerszeghez tartozó Neszelén. Születését a zalaegerszegi plébánián anyakönyvezték:

26 évesen, 1878-ban Alsólendváról nősült, felesége Prey Vilma:

Az alsólendvai katolikus anyakönyv bejegyzése

Két fiuk született: ifjabb Lajos, akiről még bőven lesz szó, és a gyermekként elhunyt Zsigmond.

Hat évi házasság után súlyos betegségben elvesztette szeretett, mindössze huszonhat éves feleségét.

1885-ben újra megnősült, felesége Szecsődy Jozefa ...

Az esküvő Zalaegerszegen volt

... és még egy fia született, akit Józsefnek kereszteltek.

Húsz éves korától egész aktív életét Zala vármegye szolgálatában töltötte (ebben apját követte, aki a megye pénzügyi főnöke volt). Harmadik, második, majd első aljegyző lett, fokról fokra emelkedve a ranglétrán, majd 1906-ban a vármegye főjegyzőjéül választották. 

Városszerte nagy rokonszenvnek örvendett. Lajos napján, pedig akkoriban Zalaegerszegen több fontos pozíciót betöltő személyiség hallgatott erre a névre, az ő házához indult a legnagyobb "népvándorlás", hogy felköszöntsék..

Feljegyezték róla, hogy remek orgánuma, erős és szépen csengő hangja volt, amit nem csak a közgyűlési teremben használt ki. 

Nyugdíjba vonulásakor, 1907. december 12-én írta róla a Magyar Paizs nevű egerszegi újság:

A vármegyei közgyűlések mint sok helyen, Zalában is, nem azt akarom mondani, hogy zajosak, vagy zajongók, hanem sokszor nélkülözik a figyelmes csendet, jőnek-mennek az emberek, sokan végzik magán beszélgetéseiket, ritkán érdeklődnek a közüggyel, az előadók pedig többnyire gyönge szavúak, nemcsak érteni nem, de hallani sem lehet az előadást: Czukelter jegyző rendesen feláll, amúgy is erős csengő hangját megereszti a legkisebb jelentőségű tárgynál is, s aki nem akarja, az is meghallja és megérti, miről van szó. Az értelmes előadás szükséges is, szép is. Jó hangjának hasznát vették a társadalmi életben a műkedvelői társaságok, melyeknek vezetője és sokáig tehetséges tagja volt, s hasznát vették a családi mulatságok.

Mint ez a jellemzés is írja, részt vett a műkedvelő színjátszásban, még darabot is rendezett. Különböző összeállítású kórusokban is énekelt, nem csak fiatalon, hanem később is, akkor már együtt Lajos fiával.

Nyugdíjas életét, szeretett hegyi szőlőjét, pincéjét nem túl sokáig élvezhette, ugyanis 1910. március 9-én hirtelen elhunyt, szívszélhűdésben. Még csak 57 éves volt.

A zalaegerszegi állami anyakönyv bejegyzése

Jellemzésére álljon itt egy bekezdés nekrológjából is:

Még a régi iskolából került ki. Nem volt modern jogász; nem keresett elméleti igazságokat, hanem a gyakorlat, az élet embere volt. Legfőbb törvénye: a vármegye akarata és a vármegye tekintélye.
Mint társadalmi ember a jókedv, a naiv kedély megtestesülése. Szerette és kereste a vidám társaságot, különösen az ifjúságot. És kedélyben ifjú maradt megőszült fejjel is.
Sokan szerették, sokan megsiratták! Legyen áldott az emlékezete; virrasszon sírja felett a kegyeletes megemlékezés. 

Természetes tehetsége fiában, ifjabb Czukelter Lajosban még jobban kibontakozott. De valamennyire ott volt Józsefben is.

Nézzük akkor most meg kicsit részletesebben fiát, ifjabb Lajost.

CZUKELTER LAJOS, ifj.

(1880-1918)

Portréja ismeretlen festő műve, a Göcseji Múzeum tulajdona. Valamikor az 1910-es évek közepe táján készülhetett.

Forrás: museumap.hu/object/4400417

Született 1880. június 20-án Zalaegerszegen.

Összekeverték keresztnevei sorrendjét... Helyesen: Lajos Dénes József

Szülei id. Czukelter Lajos és Prey Vilma.

Édesanyját hamar elveszítette; apja újra megnősült. A zalaegerszegi gimnáziumba járt, József öccsével együtt már ott kitűnt szavalásban, önképzőköri tevékenységekben. 1902. március 20-án meg is jegyzi például a Balatonvidék című Zala megyei lap, hogy "a Czukelter fiúk híres szavalók".

Érettségi után ifjabb Lajos joghallgató, fivére pedig orvostanhallgató lesz.

Egyetemista korától Lajos rendszeresen fellép szavalóként különböző zalaegerszegi ünnepségeken, rendezvényeken, például a Katolikus Legényegyletben, vagy a helyi vöröskereszt által szervezett, többnyire jótékonysági esteken. Annyira jól és sikeresen csinálja, hogy hamarosan Zalaegerszeg szinte hivatásos szavalója és énekese lesz: jó másfél évtizeden át ő a legfőbb közreműködő a nagy városi nemzeti ünnepeken, reprezentatív estélyeken és bálokon. 

Hivatalos életében a jogi egyetem elvégzése után a Függetlenségi és 48-as Párt zalai ügyvezető titkára, majd gróf Batthyány Pál, korábbi Zala megyei főispán, később országgyűlési képviselő magántitkára; ekkoriban Zalacsányba települ át, a Batthyány-kastélyba. Közben két évig a Zala című megyei lap külső munkatársa is volt.

Szerepléseiről az akkori hírlapokban bőségesen találunk említéseket, értékeléseket, érdemes válogatnunk közülük.

Egy Vörösmarty-emlékestről írta a Magyar Paizs 1900. december 6-án:

A szavalatok sorának méltó befejezése volt „Az élő szobor” előadása ifj. Czukelter Lajostól, kit az Isten gyönyörű beszélő szervezettel áldott meg; hangja megtölti a termet, s kellemesen megy a füleken át a szívig. 

A Zalamegye 1903. január 18-án így írt, amikor Arany János "A honvéd özvegye" című versét szavalta:

A zenei számokkal művészi érték tekintetében egyenlő volt ifj. Czukelter Lajos hatásos szavalata. Teljesen, a legapróbb részletekig kidolgozott előadás volt, amely drámai erővel hatott anélkül, hogy pózolásba ment volna át. Ifj. Czukelter Lajos ma már jeles recitátor s ha nem elégszik meg az alkalomszerű szerepléssel, hanem tehetségét gondosan fejleszti, sok szónoki babért arathat. 

1903. augusztus 23-i számában arról emlékezett meg a Magyar Paizs, hogy Szent István napján a plébániatemplomban tartott misén "a Bánk bán operából oly gyönyörűen énekelt, hogy az egész közönséget elragadta".

Ekkoriban még joghallgató volt, 23 éves.

Versmondásáról következzen két néhány évvel későbbi, rendkívül érdekes hosszabb megjegyzés. 

A Magyar Paizs tudósítója 1907-ben így gondolkodott el kicsit hosszabban, amikor Czukelter Lajos zenekari kísérettel szavalt verset - ezt az akkoriban rendkívül népszerű műfajt melodrámának hívták. Olvassunk bele a lap 1907. január 31-i számába, a Rákóczi-estélyről szóló tudósításba:

Van egy melodráma, egy zenés-költemény. A szövegét irta Vér Pál, a kottáját Vendéghegyi Géza. Az a czime, hogy: Zrínyi Ilona Nikodemiai lakomája. A költemény utánozza s igyekszik kifejezni a Rákóczi-indulónak mélységes, sokoldalú. s nem mindenkitől látható tartalmát. A vacsorázóknak végig viharzik lelkükön a magyar szabadságharcznak egetverő dala, az édes eszmének győzelmi mámora részegítő lángba borítja, szárnyat köt a lélekre s a magasba viszi, hogy a végén annál irtózatosabban verje földhöz a valóság. Ezt a súlyos lelki állapotot festi a költemény. Ezt szavalta zenekíséret mellett ifj. Czukelter Lajos. Még sohasem kérdeztem meg tőle, hogy hát te igazán átérzed azt a történetet, amit énekelsz és szavalsz ? Mert az bizonyos, hogy a hangod és a külső kifejezésed, a plasztikád olyan, hogy az eredetit nemcsak hűen, de talán még fokozottabb mértékben közvetíted az emberekkel. Mondják, hogy érzés nélkül is sikerül igy tenni. De ha te át is érzed, annál inkább becsüllek. Czukelternek e mostani szavalata minden egyes emberre határozottan a legelragadóbb volt. Rendkívül igénybe veszi az ügyességet, hogy a kisérő zenének hangváltozásait egy kicsit, de mindig csak egy hajszállal túlszárnyalja. Kapott is nyomban egy gyönyörű babérkoszorút, mely a legékesebben megkritizálja a dolgot. És ez jókor jött; mert evvel a szavalatával legjobb diszpozicziójában volt. A koszorúnak nagy piros szalagjain ez a fölirás van: Kedvelt művészüknek — Főispánék Zalaegerszeg, 1907. január 26.

Lehet, hogy Batthyány Pál főispán ekkor gondolta úgy, hogy titkárául szerződteti a kiváló szavalót :) 

A következő cikk rávilágít, hogy Czukelter Lajos nem csak ösztönből szavalt, hanem értelmezte is a verset, gondolkodott rajta és ha talált rá indokot, merészelt újszerű értelmezéssel előállni. A Magyar Paizs 1907. évi március 15-i városi ünnepségről tudósító cikkírója ugyan ebben nem értett vele egyet, de méltányolta a dolgot:

Ifj. Czukelter Lajos dicsérendő tanulmányt fejt ki a Talpra magyar szavalatánál. Téved ugyan, de dicsérjük az önállóságot. Ő igy magyarázza :
Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak ! — Ősapáink, kik szabadon éltek, haltak: szolga földben nem nyughatnak.
Teljesen uj és eredeti felfogás. De nem szükséges. Megmaradhat igy: Kárhozottak ősapáink! Nem őket szidja evvel Petőfi, hanem minket. Azt jelenti ez, hogy el vannak kárhozva, de mi tettük őket elkárhozottakká avval, hogy rabságra engedtük ezt a földet, melyen ők szabadon éltek, haltak.

(Zárójelben: a Nemzeti dal mai hangfelvételei között is van példa mindkét fajta értelmezésre...)

34 éves korában, amikor már másfél évtizednyi rendszeres versmondás állt a háta mögött, szintén a Magyar Paizs így írt 1914. február 19-i számában - ez mintegy összegzés is lehet számunkra:

Nem sok jó szavaló van a megyénkben. Czukeltert legjobban szerette a közönség, mert ő legszebben szavalt mindig. Sokan találgatták, vajjon azóta nem romlott-é a hangja. Némelyek állíták, hogy 20 éves korában volt a legjobb, mások hogy 25 éves korában állt a zenithen. S mikor most előadta Kiss Józsefnek Odessza czimü mély érzésű versét, kisült, hogy régebben legszebben szavalt, de most legjobban. Régebben volt fiatalos hatásvadászat is a szavalásában; most tanulmány látszott és érzett rajta; a költemény szavaival egvbehangzóbb volt a szóbeli kifejezése s arcz- és kézmozdulata. Előadásában most teljes az őszinteség. A hangja most is fülbemászó és idegmozgató. A közönség megértette, méltányolta és megújrázta lelkes tapsával. 

A szép tehetségű és megbecsült ifjabb Czukelter Lajos fiatalon meghalt. 1918. november 27-én, életének 38. évében belehalt a tüdőgyulladással súlyosbodott influenzába. Biztosan a háború végén elterjedt nagy, úgynevezett spanyolnátha-járvány áldozata lett ő is... 

Gyászjelentését munkaadója, gróf Batthyány Pál adta ki (titkára nőtlen ember maradt). Kitűnik belőle, hogy barátság és megbecsülés is összefűzte őket:

Azt gondolom, hogy azok számára, akik ismerik és szeretik Gábor Miklóst, érdekes lehetett némi részletesebb áttekintés erről a két rokonról. Valahol itt, főleg az ifjabbik Lajosnál érhető tetten a színészi tehetség megnyilvánulása. Szerintem családi hagyományból Gábor Miklósnak is kellett tudnia a fél évvel az ő születése előtt elhunyt nagybácsinak erről a tehetségéről... Hogy a nagybácsi és apja ezt kitől, a család melyik ágától örökölte, és ő kitől, azt hiszem, források hiányában titok marad. De hiszen maga a tehetség is egy nagy titka a természetnek...

  

Jegyzetek Gábor Miklós családfájához 5.

A családfában az anyai ágon haladunk tovább. Emlékeztetőül itt az ábra a családnak erről a részéről:

Eddig foglalkoztunk már a szülőkkel (Gábor Béla és Czukelter Ilona), az apai (Goldberger Rezső és Freudiger Róza) és anyai (Czukelter Gábor és Nagy Ilona) nagyszülőkkel, valamint az anyai nagyapa szüleivel (Czukelter József, dozmati Horváth Mária).

A posztok visszaolvashatók a fenti mondat linkjeire kattintva.

Ma az édesanya, Czukelter Ilona anyai nagyszülei következnek. Esetükben egyelőre több adat hiányzik; sok érdekesség és alapvető dokumentum viszont előkerült. Ezeket meg is mutatom.

NAGY SÁNDOR

Gábor Miklós egyik dédapja.

Született: 1843-ban - az évszám sírkövének feliratából tudható.

Apja: Nagy Farkas

Születési helye és anyja neve egyelőre nem ismert. Annyi bizonyos, hogy a zalaegerszegi anyakönyvben nincs bejegyezve az 1843-as születésűek között; de nincs semmi fogódzó a későbbi dokumentumokban, hogy akkor hol keressem...

Ő és apja szerepelnek azon a nagy családfán, amelyet Gábor Júliától kaptam, és amelyről már ejtettem szót. Ez a családfa az apa, Nagy Farkas vonalát további négy nemzedékre vezeti vissza, de évszámok és helységnevek nélkül. Maga a "Nagy" család nemesi família, Kempelen Béla alapvető könyve szerint előnevük "hóttói és bonczodföldi", nemesi levelet III. Ferdinándtól 1649-ben nyertek. Nagy Farkas, és fia, Nagy Sándor ága a "hóttói" ág.

Mi egyelőre maradjunk Nagy Sándor személyénél, akinek testvérei voltak: János, József, Mária, György és Antal.

1877. február 3-án kötött házasságot Felső-Nemesapátiban. Felesége neve: Háry Flóra.

Ez itt házasságuk eredeti anyakönyvi bejegyzése:

Házasságkötésükről létezik egy később elkészíttetett hiteles igazolás, azt a feleség adatainál mutatom meg.

Gyermekük Ilona, 1877 karácsonyán született. Ő lett Czukelter Gábor felesége, majd kétgyermekes édesanyaként nagyon fiatalon, 1909-ben meghalt.
Nagy Sándor további gyermekei Malvin és Irma.

Zalaegerszegen éltek saját házukban, a mai Ady utca 13. alatt egykor állt házban. Nagy Sándor hatósági végrehajtó volt. Elnézve az ügyeket, amelyekkel foglalkozott, s melyekből sokat megtalálhatunk hivatalos közlemények alakjában régi zalai újságokban, hagyatéki eljárásokat, árveréseket bonyolító hatósági jogász lehetett. 

1919-ben (dédunokája, Gábor Miklós születésének évében) hunyt el, 76 éves korában. Halálának bejegyzését sem találtam meg a zalaegerszegi anyakönyvben, pedig hosszú évtizedeken át ottani lakos volt - esetleg ő is a fővárosban próbálta gyógyíttatni magát, mint tíz évvel korábban Ilona lánya? Az ismert történelmi események miatt a Zala megyei újságoknak az 1919-es évfolyama meglehetősen hiányos, azokban sem sikerült pontosabb adatra bukkanni és gyászjelentése sem került elő. Ismert viszont sírköve: a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben abban a sírban nyugszik, ahol fiatalon meghalt lánya; később oda temették feleségét is. 

NAGY SÁNDORNÉ  

Leánykori neve Háry Flóra, nemesi előneve: "hári".

Született: 1854. november 24. (a nap valószínűleg megkeresztelésének napja, pár nappal előtte születhetett)
Születési helye: Nemesapáti

A helybeli katolikus anyakönyvet nem vonalazták meg rendesen, egymásba érnek a rendkívül szűk rubrikák. Ezért csak a bejegyzés elejét mutatom (a másik felén a keresztszülők eléggé olvashatatlan nevei vannak) Pirossal megjelöltem Flóra és szülei nevét:

 Szülei: Háry Antal és Balásy Klára

Házasságot kötött 1877. február 3-án Felső-Nemesapátiban.
Férje: Nagy Sándor

Itt van a külön igazolás házasságkötésükről (Gábor Júlia bocsátotta rendelkezésemre):

Gyermekei: Ilona (1877. 12. 24.), Malvin, Flóra.

A családi hagyomány szerint saját gyermekeik mellett Háry Flóra és férje nevelték a férj testvérének, Nagy Jánosnak árván maradt fiait, Jánost és Istvánt.

Háry Flórának meg kellett érnie 1909-ben Ilona lánya halálát, majd 1919-ben özvegyen maradt. Ő maga 77 éves korában, 1931. január 19-én hunyt el a zalaegerszegi kórházban.

Itt a zalaegerszegi állami anyakönyv bejegyzése:

  
Haláláról a következő hír jelent meg a Zalamegyei Újság 1931. január 20-i számában:

Végére jutottunk az anyai dédszülők áttekintésének. Az őket megelőző nemzedékből egyelőre csak neveket tudok, még azt sem mind. Az apai ágon ennél rosszabb a helyzet, ott csak a nagyszülőket tudtam valamennyire bemutatni. Az ő életük olyan településekre vezet vissza (Csetnek és Hercegszántó), amelyeknek anyakönyveit eddig nem sikerült elérnem. 

Így egyelőre befejezem az egyenesági ősök részletesebb áttekintését - a kutatást persze nem! Vannak még információim néhány oldalági rokonról a Czukelter-ágból. Próbálok keresni hozzájuk további adatokat. Érdemes lesz foglalkozni velük, mert már most látszik, hogy bizony a gének működtek: közöttük több kiváló műkedvelő versmondó és énekes volt 🙂

Jegyzetek Gábor Miklós családfájához 4.

Még ősszel kezdtem el Gábor Miklós családfájának kutatását és feldolgozását. Akkor három részben tettem közzé a hozzá legközelebb álló nemzedékek: szülei, apai, illetve anyai nagyszülei legfontosabb adatait.

A szép és érdekes munkát azóta is folytattam (sokszor olyan izgalmas ám, mint egy nyomozás!) és alig egy hete az összes eddig fellelt adatot rajzos családfán rögzítettem. Ezen korábbi nemzedékek is szerepelnek, mint az írásos jegyzetekben, legalább is az anyai ágból. Az apai ág tekintetében egyelőre megrekedtem: Goldberger nagypapa szüleinek neve még kiderült, de semmi több. Olyan helységekbe vezetnek ugyanis a nyomok, amelyeknek anyakönyvei egyelőre nem hozzáférhetők.

Az eddigi legteljesebb ábrát ide másolom, ebben az apai ág is szerepel:

Látszik, hogy az anyai ág időben mélyebbre vezet. Most az ebben szereplő ősökről szeretnék szólni: a korábbi jegyzetekhez hasonlóan több folytatásban fogom rögzíteni a dédszülők, ükszülők legfontosabb adatait.

Azt még elmesélem, hogy Gábor Júliától kaptam egy hatalmas családfát, de az az anyai ágból a négy közül csak egyetlen vonalat követ, Nagy Farkas vonalát; igaz, azt legalább tíz nemzedékre visszamenően. Sajnos csak a puszta neveket tartalmazza; évszámok egyáltalán nincsenek benne, és földrajzi helyek sem. Eredetileg nyilván voltak hozzá adatok mellékelve, hiszen évszámok és helységnevek nélkül nem lehet kikutatni egy család történetét, de talán elkallódtak... Ezért úgy igazán nem tudtam felhasználni ezt a hatalmas munkát; a most következőkben kilencvenkilenc százalékban a saját kutatásaimra kellett támaszkodnom. 

Kezdjük akkor az anyai ág szemrevételezését, haladjunk korban visszafelé. Ez itt a rajzos családfából csak a Czukelter-ág:

Gábor Miklós édesanyja, Czukelter Ilona szüleiről (Czukelter Gáborról és Nagy Ilonáról) ITT szóltam. Ma folytassuk Czukelter Gábor szüleivel.

CZUKELTER JÓZSEF

Gábor Miklós egyik dédapja.
Született Pápán, 1827. június 8-án (a nap lehet, hogy nem születésének, hanem megkeresztelésének napja).

Szülei Czukelter István és Hánus Rozália.

Ez itt a pápai anyakönyv bejegyzése 1827-ből:

Házasságot kötött 1850. február 3-án Zalaegerszegen. Felesége neve dozmati Horváth Mária.
(A házassági anyakönyvet majd felesége adatainál mutatom meg.)

Gyermekei: Gyula, Lajos, Mariska, Hermin, Béla, Gábor.

Legfiatalabb gyermeke, a házasságának huszonegyedik évében, 1871-ben született Gábor lesz majd Czukelter Ilona apja.

Házasságkötésekor József fiatal gazdatiszt volt. Az 1860-as években Zala vármegye szolgálatába állt először mint alszámvevő, később pedig ő lett a megyei főszámvevő. Akkoriban egy főszámvevő a megye élén álló főispán legközelebbi munkatársai közé tartozott: a vármegye vagyonának legfőbb gondviselőjeként ő készítette a költségvetéseket és ellenőrizte a számadásokat.

Elhunyt 1894. március 9-én Zalaegerszegen, életének 68. évében.

Gyászjelentése szerencsére megtalálható az Országos Széchenyi Könyvtárban:

Gábor fia ekkor még nőtlen fiatalember volt, másfél év múlva lesz az esküvője.

Néhány mondat Czukelter József nekrológjából, megjelent a kanizsai Zala című hírlap 1894. április 4-i számában. Amúgy a kanizsai újság sokkal szebben és részletesebben emlékezett meg róla, mint a vármegye lapja...

A megboldogult a vármegyét 1867 óta szolgálta mint annak egyik legbuzgóbb és s fáradságot nem ismerő s páratlan becsületes jellemű tisztviselője, ki ezen hosszú szolgálati ideje alatt minden erejét s idejét kizárólag a közügynek szentelte, s legfőbb törekvése volt a vármegye közönségének és feljebbvalóinak elismerését s megelégedését kiérdemelni. Mely célját méltón el is érte, mert nem volt a vármegyében senki, aki ismerve őt s működését, a legnagyobb elismeréssel ne adózott volna jellemének s munkásságának.

Sírját megpróbálom majd megkeresni, gyaníthatóan a Göcseji úti temetőben nyugszik, feleségével együtt.

Folytassuk vele a család történetét. Ő Gábor Miklós egyik dédanyja.

CZUKELTER JÓZSEFNÉ

Lánykori neve Horváth Mária Anna, nemesi előneve: dozmati

Született 1831. december 26-án. A nap az ő esetében is lehet, hogy a keresztelés napja. Születési helye a ma Zalaegerszeghez tartozó Neszele.

Szülei: dozmati Horváth Antal földbirtokos és Csányi Anna.

Születésének bejegyzését másodszori nekifutásra találtam meg, de csak előkerült 🙂 Szerencsére a neszelei születéseket is a zalaegerszegi katolikus anyakönyvbe vezették be; úgy látszik, ugyanahhoz a plébániához tartoztak. A hosszú csíkot kettévágtam, hogy jobban olvasható legyen:

Házasságot kötött 1850. február 3-án Zalaegerszegen Czukelter József gazdatiszttel.

Fiatal pár voltak, a hivatalos bejegyzés szerint 22, illetve 17 évesek. Azonban az anyakönyv mindkettőjüket kicsit tovább fiatalította: a menyasszony valójában már elmúlt 18, a vőlegény pedig már sokkal közelebb volt a 23-hoz, mint a 22-höz...

Horváth Mária gyermekei: Gyula, Lajos, Mariska, Hermin, Béla, Gábor. Született még két kisfia, akik egy, illetve öt éves korukban meghaltak.

Legfiatalabb gyermeke, az 1871-ben született Gábor lesz majd Czukelter Ilona apja.

Czukelter Józsefné dozmati Horváth Mária 1904. november 27-én Légrádon hunyt el. Tíz évvel élte túl férjét.Mint a Zalavármegye 1904. december 4-i számából megtudhatjuk, egyik unokája eljegyzésére utazott Légrádra:

Amúgy pedig itt sem stimmel teljesen az életkor, sőt, a családi gyászjelentésben sem. Mindkét helyen az szerepel, hogy élete 75. évében hunyt el; valójában egy hónap múlva, 1904 karácsonyán még csak a 73. születésnapját ünnepelhette volna.

A kiterjedt rokonság ezt a gyászjelentést adta ki:

Gábor fia ekkor már nős és megszülettek gyermekei is: ifjabb Gábor és Ilona — tizenöt év múlva ő lesz Gábor Miklós édesanyja.

Folytatása következik!