Don Juan 3.

Folytassuk Molière Don Juanjának 1957-es előadásáról a kritikák idézését. A szereposztás és az első idézett kritika ITT található.

Előtte két remek fénykép Gábor Miklós: Tollal című könyvéből:

 

Don Juan és Sganarelle a Parancsnok szobrával

Mátrai-Beteg Béla írása következik az Esti Hírlap 1957. március 20-i számából. Ebből csak a lényeget mutatom meg, mert a hosszú írás tekintélyes része meglehetősen elvontan, nem az előadás szempontjából foglalkozik a darabbal. Hosszas eszmefuttatás után a következő konklúziót vonja le a szerző:

Mindebből azonban az derül ki, hogy a mű erényei: publicisztikai jellege, részleteinek finomsága, irodalomtörténeti érdekessége éppen a színpadon érvényesülhetnek kevésbé. Ízei olvasva táplálóbbak és tisztábbak is, mint előadva. Nem csoda, ha épp a Don Juan tartozik

Molière - saját hazájában is - legkevesebbet játszott darabjai közé. Akárhogy nézzük is, a mű egésze mégiscsak vacogtató rémdráma a maga kísérteties, misztikus megoldásaival, "rémdráma, amely a humor folyam-medrében zajlik" - ahogyan Illyés Gyula, a darab fordítója írja róla - s eszmeileg kuszaságot teremt. Ha a Madách kamaraszínház mindenképpen elő akarta adni - s e becsvágya tiszteletre méltó -, jobban tette volna, ha kísérleti, nem stúdióelőadásban játssza s nem repertoárban.

Hát, akkoriban azért nem terjedtek még el a stúdióelőadások, vagy rosszul tudom?

A kritika további részét olvassuk az eredeti újságoldalról, csak kicsit szétvágtam a jobb láthatóság kedvéért:

Legközelebb egy érdekes ráadással jelentkezem!