Don Juan 2.

Folytassuk a kalandozást a Madách Színház 1957-es előadásáról:

A legutóbb megmutatott kritikából is érződött már a darab ellentmondásos jellege
Ma olvassunk bele Gábor Miklós TOLLAL című kötetébe, melyben külön fejezetbe gyűjtötte a Don Juan próbái és első előadásai időszakában  írt naplójegyzeteit. Az első bejegyzést az 1963-as kiadású könyv eredeti lapján mutatom:

A továbbiakban válogatok a fejezetből - érdekes lesz összevetni a kritikusok véleményével.

Ez még a próbaidőszak:

1957. január 31.

Nehéz lesz megtalálni az érzelemmentes, szinte szenvtelen, de mégsem szenvedélytelen hangot. Talán ez izgat most legjobban.

Töprengés Ádám Ottóval (Forrás: GM.: Tollal)

1957. február 4.

- Igen, kitűnő darab - mondja T. K. [Tolnay Klári] -, de nem értem egészen. Mi az a sátáni komédia a végén? Mit akar mondani Molière? Hogy ha így élsz, elvisz az ördög? Ezt nem nagyon tudja elhitetni velünk.

- Talán inkább az ellenkezőjét akarja mondani. Micsoda hitvány alak lenne Don Juan, ha nem vállalná a kárhozatot? Azért hős, mert vállal, a végsőkig. Pokolra szállása nemcsak büntetés, hanem megdicsőülés is. Molière nem hisz jobban Don Juan elkárhozásában, mint amivel a többi darabját zárta le, hogy a király mindent rendbe hoz. A közönség? Ha jól játszunk, megzavarodva távozik majd, és megérdemli.

- De megérti majd saját zavarát?

- Nem hiszem. Ezért nem lesz sikerünk.  

1957. február 13.

Új színeket kap Don Juan, féktelenebb lesz, nagyobb komédiás. Ezért - ha vonakodva is - köszönetet kell mondanom Á. O.-nak [Ádám Ottónak], ő noszogatott errefelé.

1957. február 21.

Először ment végig a darab, meglepően jól. A néhány nézőtérre bevetődött kolléga meghökkent, és én boldog vagyok, úgy érzem, az ellenállók is meggyőzettek. É. [Ruttkai Éva] is megnézett:

- Egy szerep nem azon dől el, hogy milyenek a nagymonológok, hogy milyen ez vagy az a megoldás, a szerep a színpadra lépés pillanatában dől el. Ha te vagy Don Juan, a többi csaknem mellékes.

Próbán Pécsi Sándorral és Psota Irénnel

1957. március 2.

Illyés Gyula megnézte a próbánkat. Utána köréje gyűlünk a színpadon. Hangsúlyozza hozzá nem értését, olyan komolyan, hogy egy percig még hiszek is neki. [...] Bírálni elsősorban az én alakításomat bírálja. Gyakran hivatkozik Vilarra:

- Ezek a francia főnemesek hidegebbek, keményebb és előkelőbb legények voltak. Te magyarabb, indulatosabb vagy.

[...]

Színházunk vezetősége és a szervezők, akik bukást sejtenek, gyűlölik a Don Juant. "Miért kell nekünk éppen Molière legrosszabb darabját eljátszanunk?" kérdik, és még plakátot sem csináltatnak.

És a premier után:

1957. május 11.

- Szinte jó, hogy a Don Juan-nak nincs sikere, így bátrabban keresem az újat, nincs mit féltenem.

[...]

A közönségnek játszom, vagy a magam gyönyörűségére? - sokszor megkérdem mostanában. Ráneveltem magam, hogy ne érdekeljen a taps. De miféle aszkézis ez? Valahányszor ott ácsorgok előadás után az autóbusz megállójánál, nagyon keserű vagyok.

[...]

Megszólal a pár taktus zene - kezdődik a Don Juan. Jelenésemre várva ott álldogálok a színfalak mögött, a zenészek kis csoportja mellett. [...] Szól a zene, éppúgy, mint a főpróbákon és a premieren, látszólag éppúgy; a díszletek mögött minden a régi. De a nézőtér félig üres, az első sorban alig néhány fej. A zene se tudja visszahozni az első napok jelentőségét. Nem történt semmi. Az ünnepnek vége. Ez már a darab halála: színház - ünnep nélkül?