22 évesen bonviván [2.]

A legutóbb megmutatott két kritika után ma egy összefoglaló értékelést idézek a Bécsi gyémántok előadásáról. Forrása Borsos Zsuzsanna könyve: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején. Megjelent 1979-ben a Magyar Színházi Intézet kiadásában. Az előadásról szóló részt változtatás nélkül másolom ide a könyv 49-50. oldaláról.

Előtte megmutatom az egyetlen olyan képemet, amin Gábor Miklós látható ebben az előadásban - sajnos, ez is "botcsinálta" kép, egy vastag bekötött évfolyamból fényképeztem ki egy országos nagykönyvtárban:

Film Színház Irodalom 1941. 17.

Következik az idézet Borsos Zsuzsanna könyvéből:

Az évad utolsó bemutatója (1941. április 24.) Curt von Lessen Bécsi gyémántok című vígjátéka volt., Lázár Máriával a főszerepben. Rendező Földessy Géza, díszlet Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, jelmez Nagyajtay Teréz.

Zenés vígjáték állt a címlapon, valójában egy harmadrangú bécsi operett a műfaja. Tipikus szezonvégi darab, könnyű vidámság.

Földessy, a darab rendezője remélte, hogy a közönség méltányolja azt, hogy néhány órára elutazhat a csúnya 1941-ből, a szép 1750-be, vidám öregek és szerelmes fiatalok közé, a bécsi tavaszba. Góth Sándor is úgy nyilatkozott, hogy ez a darab "ma különösen érdekli a hölgyeket" - 1941-ben, az általános elszegényedés korában. A darab ugyanis a strassz feltalálásáról szól.

A helyszín Bécs, Mária Terézia idejében, magyar huszárhadnaggyal, szerelmi bonyodalmakkal, bálokkal és a felső tízezer tagjaival. Az operett kellékei jelen vannak: maga a mese, az elegáns ruhájú testőrtisztek, a bécsi arisztokrácia történelmi, levendula illattal átitatott barokk és rokokó palotáinak hangulatos világa, bécsi zene.

Végülis a közönség nem azt kapta, amit várt. A mese, a történet nem volt elég ahhoz, hogy kitöltse az előadást. Strass, az ékszerész végül csak statisztált saját történetéhez, mert az epizódok elterelték a cselekményt a fő vonaláról. "Úgy indul, hogy igénytelen, de kedves operett lesz és úgy végződik, mint egy túl igényes, de kedvetlen műkedvelő előadás" - írta a Magyar Nemzet. A fordító (Károlyi István) kisebb átdolgozásokkal segíthetett volna a darabon - jegyezte meg az Új Magyarság.

Az operett elsődleges kelléke - a látvány (nagy énekes és táncos jelenetek) - a kis színpadon megvalósíthatatlan volt. "A Madách Színház tenyérnyi színpada nem tud olyan fényt és teret adni az operettnek, amire annak igénye volna." Hiába a szép díszlet, a gazdag kiállítás, ha hatásában a tömegjelenetek nem illúziókeltőek a kis színpadon. Földessy minden igyekezetével azon volt, hogy a nehézségeket áthidalja.

A kritika szinte egyöntetűen a színészi játékot emelte ki, dicsérve teljesítményüket. Elsősorban Lázár Mária (Mária Terézia) királynői megjelenését, méltóságteljes, fölényes viselkedését. Összeegyeztette királynői tekintélyét a szerep operettszerűségével. A másik meglepetés Gábor Miklós, a magyar huszárhadnagy szerepében. Dicsérték játékának erejét, valószínűségét, rokonszenves, festői kiállását. Földessy is úgy nyilatkozott, hogy a színpadon ki fog ugrani. "Erről a naturburs-típusba tartozó, jó megjelenésű, intelligens és feltűnően kellemes színészről még sokat fog hallani az ország közönsége." "Bonvivánt avatott a színház: Gábor Miklós, alig húsz éves fiatal tehetség: csupa tűz, lelkes ruganyosság, művészi hajlékonyság." "Kellemes meglepetés és sok jó perc: Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet."

Eddig az összefoglaló értékelés, mely a következő újságokban közölt cikkek alapján készült:

Magyar Nemzet 1941. április 25. (ebben két cikk is volt),  
Reggeli Magyarország 1941. április 25. 
és Földessy Géza nyilatkozata a Magyar Színpad 1941. április 23-19-i számában jelent meg.

Mint látjuk, elmarasztalásokat maga a darab kapott, az előadásból pedig csak az a tény, hogy a Madách téri színpad kicsi ilyen látványos műfajhoz. A színészi játék viszont az előadás erőssége volt és különösen érdekes olvasni a Gábor Miklósról szóló mondatokat, melyeket én emeltem ki a könnyebb áttekintés miatt. Nem "legnagyobb bonvivánunk", hanem egyik legnagyobb színészünk lett...

22 évesen bonviván [1.]

A frissen színiakadémiát végzett Gábor Miklós második szerepe a Madách Színházban nem is lehetett volna ellentétesebb bemutatkozásánál. Öt hónappal korábban mint parasztlegény debütált Móricz Zsigmond: Kismadár című színművének ősbemutatóján. Most pedig - 22 évesen - bonviván: gróf és huszárkapitány lett a Bécsi gyémántok című, másod- (vagy lehet, hogy harmad- vagy még többedik) -vonalbeli bécsi operettben. 

 

A szerzők: Curt von Lessen (író) és Alexander Steinbrecher (zeneszerző). A történet Mária Terézia idejében játszódik: a bécsi ékszerész szép lánya és Mária Terézia testőrségének délceg tisztje egymásba szeretnek. Némi bonyodalom után maga a császárnő boronálja őket össze, miközben Strasser papa feltalálja a mű-gyémántot, azaz a strassz-követ...

Az előadást Földessy Géza rendezte. A császárnőt Lázár Mária játszotta, a szerelmespárt Gábor Miklós és Csikós Rózsi. A Strasser-házaspár Mihályfi Béla és Somogyi Nusi volt. További fontos szereplők: Zala Karola, Góth Sándor, Déri Sári, Simon Marcsa, Baló Elemér.

Sajnos, csak két, meglehetősen gyarló képem van erről az előadásról. Ez a montázs még a próbák alatt készült, így sikerült kifényképeznem egy országos nagykönyvtárban... Akkoriban a színházi hetilap neve Film Színház Irodalom volt, a kép az 1941. évi 16. számból származik. De jó lenne, ha a Színházi Élet-hez hasonlóan ez is hozzáférhető lenne digitálisan...

Az előkerült kritikák megegyeznek abban, hogy a színház már nyilván a nyári szünetre készül s évadvégi könnyű szórakozásnak tűzte műsorra a gyengécske darabot. Azt is egyöntetűen állapították meg, hogy a rendezés, a szereplők viszont nagyon jók voltak. Egyedül Gábor Miklós megítélésében nem jutottak közös nevezőre. A Népszava azt írta, hogy sokszor kissé szertelen, a Pesti Hírlap szerint viszont kedves elfogódottsággal mozog a színpadon. 

Ma nézzük meg eredeti formájában ezt a két kritikát:

Népszava 1941. április 25.

Pesti Hírlap 1941. április 25.

A témát még folytatjuk, mert közben érdekes dolgokat olvastam! Akkor a másik fényképet is megmutatom :)

Zilia - Hamlet - Szindbád Győrben

A győri Magyar Ispitában március 18-án nyílt kiállítás Zilia - Hamlet - Szindbád címmel. Magángyűjteményük anyagából rendezte Gábor Júlia és férje, Szigethy Gábor.

A három szerepnév természetesen Ruttkai Éva, Gábor Miklós és Latinovits Zoltán személyét jelenti. 

Már belépni is gyönyörű a Magyar Ispita műemlék épületébe: az árkádos, toszkán oszlopos iker-udvarokat látva az ember szinte a reneszánszban érzi magát. Csak erről sajnos fényképet nem tudok prezentálni, mert nem engedik a fényképezést. Illetve, külön fotózási díj fizetése mellett lehet, de azt gondoltam, biztosan lesz kép a neten, amit meg tudok majd mutatni. Hát nincs, olyan sikeresen tiltják... Pedig az még nem is a múzeum belseje, nem esetleg védett, értékes kiállítási tárgy, hanem a város része...

Hála Gábor Júliának, bent a kiállításon tudtam fényképezni. Nem volt könnyű, mert gyakorlatilag minden előtt üveg vagy műanyag van, és hát én egyébként is egy amatőr vagyok. Azért születtek olyan képeim, amiken látszik a lényeg, még ha nem is a legjobb minőségben, ezekből próbálok válogatni. A többi pedig megmarad nekem dokumentációnak és emléknek.

El kell mondanom, hogy engem természetesen a kiállítás Gábor Miklóshoz kapcsolódó része érdekelt leginkább, de persze mindent megnéztem, méghozzá jó alaposan :)

Következzenek a képek:

Az első néhány képpel a kiállítás általános látványát és méreteit próbálom érzékeltetni:

 Menjünk kicsit közelebb:

A kiállítás hangsúlyos részét alkották a képzőművészeti alkotások, köztük a kolléga, Deák B. Ferenc festménye Hamletről ...

... és Gábor Miklós grafikái. Nemcsak ennyi, hanem jóval több:

 Jöjjön néhány apró részlet a vitrinekből:

Az a sok fénykép... Azért az én gyarló képeimen keresztül is csemegézhetünk kicsit közöttük:

 

Hamlet:

A kiállítás leglátványosabb része Ruttkai Éva öltözőjének felidézése volt eredeti bútoraival, kellékeivel és jelmezeivel:

Még néhány relikvia Ruttkai Éva tulajdonából:

Végül, aláírás helyett itt vagyok én, Hamlet és Ophelia eredeti jelmezeinek társaságában:

Libikóka, 1972

Az 1961-ben bemutatott Libikóka után egy évtizeddel a Madách Színház ismét műsorra tűzte az amerikai kétszemélyes darabot. Gábor Miklós oldalán ekkor Vass Éva játszotta Gittel Mosca szerepét (1961-ben Váradi Hédi).

Ahogy a Film Színház Muzsika kritikájából kiderül, Ádám Ottó új rendezésében a két művész játéka a darab további színeit is kibontotta. Amikor az ember ilyeneket olvas, még inkább sajnálja, hogy ezt az előadást sem rögzítette még egy rádiófelvétel sem...

Szokásom szerint a Gábor Miklósra vonatkozó mondatokat pirossal megjelöltem. De meg kellett volna jelölnöm a Vass Éváról írtakat is, aki pályafutása egyik legszínesebb alakítását nyújtotta. Néhány róla szóló mondatot viszont ide másolok nyomatékul:

Érett, elmélyült alakítása szinte sugárzóvá tette a színpadot. ... Hetykesége, eljátszott magabiztossága mögül apró jelzésekkel bukkantotta ki a társkeresés kétségbeesett morse-jeleit. Egy-egy félmozdulat, abbahagyott gesztus, lefagyó mosoly, valami végtelen tisztaság és bátorság, ez jellemezte Vass Éva Gittel Moscáját.

A Film Színház Muzsika e számának címlapján is ő volt:

Jelenet az előadásból

És itt a kritika:

Film Színház Muzsika 1972. 44. szám