2016. március 5., szombat

Kard és kocka 2.

Mai posztom rövidebb lesz. Legutóbb jól körbejártuk a Kard és kocka című, 1959-ben kalandfilm készítésének szándékával forgatott filmet. Inkább a hiányosságokról esett szó, de vannak a filmnek értékei is, amiket elsősorban a kiváló színészek képviselnek. A film szinte pazarló ezen a téren, amire a legjobb példa Törőcsik Mari szerepeltetése. Ő ekkorra már túl van olyan hatalmas sikereken, mint - természetesen - a Körhinta, de elkészült már az Édes Anna és a Vasvirág is, amikor ebben a filmben egy egészen jelentéktelen szerepre szerződtették: szinte csak statiszta volt Ruttkai Éva mellett... Ez enyhén szólva pazarlás volt, de mutatja a filmkészítői szándékot, hogy tényleg minden eszközt be akartak vetni a siker érdekében.



Olvassuk tovább Sas György kritikáját a Film Színház Muzsika 1959. 20. számából:

A főszereplők igyekeznek korhűen és mulattatóan játszani, s ez leginkább Balázs Samunak sikerül. Az ő arca a legjellegzetesebb, a legszínesebb s vibrálóbb; Schwartzenau figuráját annyi önmalíciával, tartalmas humorral telíti meg, hogy az ő finomkodó, széptevő, pökhendi és póruljárt, és sok egyéb fintorú, hanghordozású játéka marad legtovább emlékezetünkben. Jó kuruc tempóval, vígsággal, ravaszdisággal lendül Árvay kapitány szerepébe Gábor Miklós is, de e lendületnek nincs miben robbannia. Szabó Ernő ijedt Pöschl írnoka, Ruttkai Éva bájos, honszerető Josefa leányasszonya, Rajz János oktondi labanc őrmestere, Törőcsik Mari hamvas Pólikája, Bánhidi László angol lord imitációja rak fel egy-egy kellemesebb színfoltot a vászonra. Simon Pali szerepének korlátairól már szóltunk, kára elsősorban Zenthe Ferencre hárul, aki vajmi keveset tud kicsiholni a maga meg a közönség javára ebből a halovány kalandhősből.
Forgács Ottó eleinte egy-egy szép hangulatos természeti képpel lep meg, később az éjszakában forgatott jelenetei már élettelenebbek. Petrovics Emil filmzeneszerzői bemutatkozása sikert hozott, mindvégig jól igazodik a jelenetek hangulatához és hozzájuk is tesz sokat.
Egyfajta tetszéssel ebben a félig bevégzett formájában is találkozni fog a film, mert némely műfaji sablon egyszerű és kényelmes alkalmazása mindig eléri a maga bevált hatását. Szórakoztatni, derűt kjelteni ezen a mérsékelt szinten is lehet, ám ez semmiképpen sem lehet filmművészetünk törekvése.

Árvay kapitány és társa arisztokrata álruhában a fogadóssal

Végül itt van Rajk András summázata a Népszava 1959. május 16-i számából:

A film fényképezése, Forgács Ottó munkája jó. Petrovics Emil kísérőzenéje hasonlóképpen nagyon tetszett. Jók a színészek is. A kalandfilm azonban már jellegében nem kíván olyan színészi elmélyülést, hogy Balázs Samu, Szabó Ernő, Pécsi Sándor, Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Bánhidi László, Zenthe Ferenc és a többiek művészetét szükséges volna ezúttal elemezni. Az adottságokban oly gazdag Törőcsik Marit ellenben igencsak felesleges volt egy teljesen üres figurában szerepeltetni. Helyesebb lett volna tán a javasolt eszközök valamelyikével emelni új kalandfilmünknek egyébként újdonság létére így is elismerést érdemlő színvonalát.  


  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése