A revizor 2.

A múltkori általános bevezető után kezdjük el a mazsolázást az 1946-os előadásról megjelent kritikákban.

Előtte egy kép: a polgármester felesége és lánya kényezteti Hlesztakovot (forrása a Színházi adattár):

Földes Éva, GM, Ladomerszky Margit

A rendelkezésre álló korabeli sajtóvisszhangokat átfutva számomra a leginkább megalapozottnak Relle Pál írása tűnik az Új Idők 1936. húsvéti számából. Ezt érdemes teljes terjedelmében megmutatnom:

A további kritikákból csak válogatok.

Staud Géza így írt a Népszava 1946. április 10-i számában:

A revizor a cári Oroszország társadalmának szatirikus képe, műfaját illetően vígjáték, amelynek mély lélektani háttere, fanyar világnézeti alapja van. Gogoly olyannak állítja elénk az elmúlt évszázad orosz társadalmát, amilyen az valóban volt, nem túloz, nem stilizál, nem karikíroz, csak éppen megszerkeszti és megformálja a való élet jelenségeit.

A vígjáték a Nemzeti Színház előadásában nem kapta meg teljes kibontakozási lehetőségeit. A rendezés bohózatra stilizálta, amelyben az alakok mint egyes típusok karikatúrái jelennek meg szemünk előtt. Az elmúlt év folyamán többször is alkalmunk volt tapasztalni, hogy a rendezőkben hajlandóság nyilatkozik meg reális vígjátékok bohózattá való torzítására. Az a benyomásunk, hogy a minőség iránti érzék tompult el bennük, vagy esetleg tudatosan feltételezik, hogy a közönség vált érzéketlenebbé a finomabb hatásokkal szemben. Pedig ebben a műfaji félrehangolásban nagy veszély rejlik. "A revizor"-nak bohózattá való erőszakolása hitelüktől fosztja meg az alakokat, a mélyebb írói mondanivalót sikkasztja el. A társadalmi szatíra csak úgy juthat szóhoz, ha komolyan vesszük Gogoly helyzeteit és alakjait, akik egytől egyig reális figurák.

A szereplők közül csak négyen álltak ellen a bohózat könnyű látszatsikert ígérő csábításának: Gábor Miklós, a darab főszereplője kitűnő színészi kvalitásokat árul el, műfaji érzéke, alaképítő ereje, tempóérzéke és ökonómiája jövő fejlődését illetően a legnagyobb reményeket kelti. Csak selypítő beszédén kellene változtatnia. Reális és hiteles alakítást nyújt Ladomerszky Margit, Rajczy Lajos és Egri István, akik a vígjáték világos színeiben tökéletesen kifejezésre tudták juttatni az író fensőbbséges társadalmi humorát.

Érdekes, hogy nem ő volt az egyetlen kritikus, aki ekkoriban azzal a felvetéssel élt, hogy Gábor Miklósnak javítania kell beszédtechnikáján. Viszont voltak mások, akik egyéb erényei mellett éppen szép beszédét hangsúlyozták. Ebben a kérdésben belenézhetünk, illetve belehallgathatunk olyan korai filmjeibe, mint például az 1941-es A cigány vagy az 1948-as Valahol Európában - de én nem fedeztem fel bennük selypítést...