A revizor 3.

Még ma is Hlesztakovnál maradunk, akit Gábor Miklós először 1946-ban személyesített meg a Nemzeti Színház színpadán.

Kürti Pál kritikájának részlete A Hét című, Pozsonyban kiadott hetilap 1946. április 11-i számából:

A Nemzeti Színház felújítása derűsen nyugateurópai. Óvakodik az ábrázolásnak attól a nyomasztó következetességétől, a kiteregetésnek attól a könyörtelenségétől, amely a nagy oroszok módszerét néhány atmoszférikus nyomással mindig a nagy nyugateurópai realisták fölé emeli. [...]

A címszereplő Gábor Miklós tehetségesen, sokszor lebilincselően simul ehhez a felfogáshoz. Chlesztákovja inkább moliere-i szájhős, vagy Goldoni világából kiszökött széltoló, de ily minőségben szép és érett alakítás. Nagyon mulatságos s hellyel-közzel gogolyian mulatságos Ladomerszky Margit polgármesternője, könnyedébben mulatságos Makláry Zoltán polgármestere. A leghalaványabb szerepben feltűnik Földes Éva rokonszenves lányalakja. A megvesztegetett és megvesztegethető kisvárosiak dús galériájából kiválik  Bartos Gyula, Egri István, Balázs Samu, valamint a szétválaszthatatlan földesurak: Peti Sándor és Tompa Sándor. Az alsó réteg képviselőivel mostohábban bánt a színház: a tompaeszű, falánk, riadt, mocskos, szánalomraméltó muzsikok, szolgák, pincérek, csendőrök odaadó és beható ábrázolása nélkül csonka a Revizor rémületet és mulatságot keltő világképe.

Közben még egy kép a Színházi adattár archívumából:

Makláry Zoltán, Gárday Lajos, Tompa Sándor, Peti Sándor, Földes Éva, GM, Ladomerszky Margit

Benedek András a Budapest című folyóirat állandó kritikusa így vélekedett a főváros folyóiratának 1946. évi 5. számában:

A színpad kerete fölöslegesen hangsúlyozza, hogy minden száz évvel ezelőtt történt, a cári Oroszországban s a játék fölöslegesen tartja meg a száz év előtti bohózat szerzői utasításait: hogy a polgármester kalapja helyett a dobozt teszi a fejére, egy hallgatódzó alak beesik a szobába és betöri az orrát, az álrevizor váratlanul a földre csüccsen. Az ilyen viccek elhagyása miatt nem hibáztatnók a rendezőt, sőt dicsérnők találékonyságát, ha a mai bohózat hasonló eszközeivel pótolta volna azokat. Az előadás legjobb színészi alakítása Ladomerszky Margité volt a pletykaéhes, ostoba polgármesterné szerepében. Makláry Zoltán mint polgármester és Gábor Miklós mint álrevizor annyit adtak, amennyi a szerepben írva van. A színház együttese szép munkával segítette elő a produkció sikerét. 

Végül a Színház című hetilap 1946. 13. számából a nagytekintélyű Márkus László (nem azonos a későbbi népszerű színésszel!) sommás véleménye:

...a nagyon tehetséges, de egyelőre fegyelmezetlen Gábor Miklós (mégis ő a leggogolyibb némely pompás jelenetben).

A revizor 2.

A múltkori általános bevezető után kezdjük el a mazsolázást az 1946-os előadásról megjelent kritikákban.

Előtte egy kép: a polgármester felesége és lánya kényezteti Hlesztakovot (forrása a Színházi adattár):

Földes Éva, GM, Ladomerszky Margit

A rendelkezésre álló korabeli sajtóvisszhangokat átfutva számomra a leginkább megalapozottnak Relle Pál írása tűnik az Új Idők 1936. húsvéti számából. Ezt érdemes teljes terjedelmében megmutatnom:

A további kritikákból csak válogatok.

Staud Géza így írt a Népszava 1946. április 10-i számában:

A revizor a cári Oroszország társadalmának szatirikus képe, műfaját illetően vígjáték, amelynek mély lélektani háttere, fanyar világnézeti alapja van. Gogoly olyannak állítja elénk az elmúlt évszázad orosz társadalmát, amilyen az valóban volt, nem túloz, nem stilizál, nem karikíroz, csak éppen megszerkeszti és megformálja a való élet jelenségeit.

A vígjáték a Nemzeti Színház előadásában nem kapta meg teljes kibontakozási lehetőségeit. A rendezés bohózatra stilizálta, amelyben az alakok mint egyes típusok karikatúrái jelennek meg szemünk előtt. Az elmúlt év folyamán többször is alkalmunk volt tapasztalni, hogy a rendezőkben hajlandóság nyilatkozik meg reális vígjátékok bohózattá való torzítására. Az a benyomásunk, hogy a minőség iránti érzék tompult el bennük, vagy esetleg tudatosan feltételezik, hogy a közönség vált érzéketlenebbé a finomabb hatásokkal szemben. Pedig ebben a műfaji félrehangolásban nagy veszély rejlik. "A revizor"-nak bohózattá való erőszakolása hitelüktől fosztja meg az alakokat, a mélyebb írói mondanivalót sikkasztja el. A társadalmi szatíra csak úgy juthat szóhoz, ha komolyan vesszük Gogoly helyzeteit és alakjait, akik egytől egyig reális figurák.

A szereplők közül csak négyen álltak ellen a bohózat könnyű látszatsikert ígérő csábításának: Gábor Miklós, a darab főszereplője kitűnő színészi kvalitásokat árul el, műfaji érzéke, alaképítő ereje, tempóérzéke és ökonómiája jövő fejlődését illetően a legnagyobb reményeket kelti. Csak selypítő beszédén kellene változtatnia. Reális és hiteles alakítást nyújt Ladomerszky Margit, Rajczy Lajos és Egri István, akik a vígjáték világos színeiben tökéletesen kifejezésre tudták juttatni az író fensőbbséges társadalmi humorát.

Érdekes, hogy nem ő volt az egyetlen kritikus, aki ekkoriban azzal a felvetéssel élt, hogy Gábor Miklósnak javítania kell beszédtechnikáján. Viszont voltak mások, akik egyéb erényei mellett éppen szép beszédét hangsúlyozták. Ebben a kérdésben belenézhetünk, illetve belehallgathatunk olyan korai filmjeibe, mint például az 1941-es A cigány vagy az 1948-as Valahol Európában - de én nem fedeztem fel bennük selypítést...

A revizor 1.

Gábor Miklósnak egy korai sikere volt Hlesztakov, a fontos embernek hitt léhűtő szerepe Gogol színművéből. Nagy Adorján rendezésében játszotta a Nemzeti Színházban először 1946-ban, majd 1951-ben újra.

Kezdjük az 1946-os bemutatóval.

Hogy belehelyezzük az előadást Gábor Miklós életébe, itt van annak a korszaknak a kronológiája: ez a rész éppen 1946-ig, a következő rész pedig 1947 és 1950 közötti időszakának szerepei között igazít el.

Az 1946-os bemutatót a Nemzeti Színház a háború befejezésének első évfordulójára időzítette (a premier napja április 5. volt), ami nyilván különleges jelentőséggel ruházta fel az előadást.

Először egy kép Gábor Miklósról. Sajnos, csak ilyen minőségben tudtam kifényképezni a Széchényi Könyvtárban a korabeli színházi hetilap vastag bekötött évfolyamából:

Színház 1946. 13. szám

Következzen a szereposztás - a cirill betűs nevek átírása ekkor még nem rögződött, ezért sokszor furcsa szerepnevekkel találkozhatunk: mint a fenti képen is láttuk, Hlesztakovot még Klesztyákov-nak írták... Idemásolom a teljes színlapot, mert vannak rajta érdekes nevek alsó régióban is - köztük például itt még színészként a későbbi nagy rendező, Pártos Géza:

A polgármester: Makláry Zoltán
Andrejevna Anna: Ladomerszky Margit
Antonovna Mária: Földes Éva
Klopov Luka: Gárday Lajos
Lyápkin-Tyápkin: Balázs Samu
Zsemlyányika: Bartos Gyula
Spekin: Egri István
Dobcsinszky: Peti Sándor
Bobcsinszky: Tompa Sándor
Klesztyákov: Gábor Miklós
Oszip: Rajczy Lajos
Hübner: Koppány M. a. n.
Lyulyukov: Bodó György
Rasztukovszky: Pártos Géza
Rendőrfelügyelő: Ujlaky László
Szvisztunov: Árva János a. n.
Pugovicsin: Velenczey I. a. n.
Klopovné: Cserényi Adél
A lakatosné: Vidor Ferike
Az altiszt özvegye: Vándory Margit
1. kereskedő: Bodnár Jenő
2. kereskedő: Horkay J. a. n.
3. kereskedő: Koppány M. a. n.
Egy pincér: Gazdag József
Miska, szolga: Zsolt István
Korobkin: Koltay Gyula
Korobkinné: Létay Klára a. n.
Egy csendőr: Mádi Szabó Gábor

Legközelebb a kritikákból fogunk mazsolázni :)

Magyar Elektra 2.

A legutóbbi értékelés után még egy kritikát mutatok Bornemissza Péter Magyar Elektrájának 1966-os előadásáról, melyben Gábor Miklós a zsarnok királyt játszotta.

Tolnay Klári és GM, a zsarnok királyi pár

A Népszava 1966. május 12-i számában Szombathelyi Ervin először a drámáról, annak a magyar kultúrtörténetben elfoglalt helyéről értekezik, majd szól az évszázadokon át lappangó mű felfedezéséről. Összeveti Bornemissza drámáját Szophoklész eredetijével:

... az átköltés során a görög végzetdráma helyett egy - a kora "fertelmeire" "röttenetes haraggal" lesújtó isten révén - ízig-vérig magyar tragédia született. A nevek görögök, a személyek, a magatartások a korabeli magyar világot idézik fel.

[...]

Mondanivalója érdekében Bornemissza az eredetihez képest kibővítette a drámát. Átszabta a színeket, szereplőt hagyott el és költött helyébe egy újat, Parazitust, az udvari talpnyaló jellemzésére. A Kórus is egy személyre csökkent. Szerepe az egyszerű nép képviselete.

Majd rátért Vámos László rendezésére. Mi előtte nézzük meg Keleti Éva egy másik fényképét, melynek forrása az előzővel együtt a Színházi Adattár:

Soltész Annie (Kórus), Psota Irén (Elektra), Vass Éva (Krizothemis)

... az öröm hangján szólhatunk a vállalkozásról. Annál is inkább, mivel a színház legkitűnőbb művészeinek segítségével ezt az előadást egységesebbnek érezzük, mint a korábbit [itt Vámos egy korábbi rendezésére utal]. Örülünk annak is, hogy a Móricz-féle változathoz képest többet kaptunk az eredeti Bornemisszából, s ugyanakkor mind a jelmezek - Kalmár Kata munkája - mind a darab felfogása az eredeti szándékot hívebben tükrözi.

Elektrát Psota Irén alakítja. Nagy drámai erővel és mélyen átélt szenvedéllyel. Csupán néhány végletet sokalltunk játéka során. Klitemnesztra Tolnay Klári volt. Szinte már hihetetlen, hogy minden szerepében tud valami újat, egyszerit adni. Királynéja az isten előtt is képmutatóan cselszövő, bujaságban dúskáló nagyasszony. Gábor Miklós Égisztusa a zsarnokot keltette életre félelmetes erővel; azt, aki hatalmához foggal-körömmel ragaszkodik. Bessenyei Ferenc a Mestert keltette életre. Bölcsesség áradt belőle, szavai a nagy prédikátort juttatták eszünkbe. Vass Éva mint Krizothemis jól fejezte ki Elektrával szemben a sorsát megadóan tűrő testvér magatartását. Cs. Németh Lajos Orestese, mint az isten bosszúálló eszköze, jól alkalmazkodott Bornemissza felfogásához. Tetszett Soltész Anni Kórusa és Szénási Ernő Parazitusa.

Magyar Elektra 1.

1966. április 22-én mutatta be a Madách Színház Bornemissza Péter: Magyar Elektra című drámáját, egy estén a Kocsonya Mihály házassága című komédiával. Mindkét mű a régi magyar irodalom becses emléke, a 16., illetve a 18. századból. Érdekes módon két rendező jegyezte az estét: a tragédiát Vámos László, a komédiát Pártos Géza állította színpadra.

GM Égisztus maszkjában. Forrás: Színházi Adattár

Minket itt a blogban a Magyar Elektra érdekel, amiben Gábor Miklós a zsarnok királyt játszotta. Pályájának ebben a pillanatában már évek óta műsoron a Hamlet, mellette ott van például Szerb Antal remek komédiája, az Ex. A Magyar Elektrát megelőző premierje a Koldusopera volt, nyáron pedig Az ember tragédiája Luciferével fog újra találkozni a szegedi Dóm téren.

Nézzük az Elektra szereposztását:

Prológ: Huszti Péter f. h.
Égisztus: Gábor Miklós
Klitemnesztra: Tolnay Klári
Elektra: Psota Irén
Orestes: Cs. Németh Lajos
Krizothemis: Vass Éva
Pilades: Huszti Péter f. h.
A Mester: Bessenyei Ferenc
Parazitus: Szénási Ernő
Kórus, egy vénasszony: Soltész Annie

Elektra: Psota Irén

Vámos László rendező így nyilatkozott a próbaidőszakban a Film Színház Muzsika 1966. 15. számában:

Negyedszer rendezem Bornemissza művét. A legjelentősebb magyar drámánk talán Shakespeare előtt íródott 1558-ban, majd néhány évszázadra elveszett s 1923-ban találták meg a gothai könyvtárban. Olyan kincse a magyar szellemi múltnak, amelyből nemzeti drámai színjátszás születhetett volna. Úgy érzem, az előadás legjobb erőinket fogja össze. [...] Szeretnénk, ha olyan lenne a mű hatása, mint egy kiásott régi kőedénynek, mely a maga tömegében erőteljesen és drámaian hat, vagy mint egy göcsörtösen megfaragott pásztorbot, mely ütőképes erejű, de mégis van benne valami esetlegesség.

Olvassuk a Film Színház Muzsika kritikáját az 1966. 18. számból: 

Legközelebb további kritikákat és képeket mutatok.