Gábor Miklós szabadtéren 3.3

Maradjunk ma is az 1965-ös szegedi Tragédia-előadásnál, amikor Gábor Miklós Vámos László látványos rendezésében először alakította Lucifert.

A vegyes értékítéletű sajtóvisszhangokból több, mint egy évtizeddel később, 1976-ban Nikolényi István tollából jelentgetett meg egy összegzést július 17-i számában Szeged hírlapja, a Délmagyarország, ma ezt idézem. A teljes cikk Az ember tragédiájának addigi szabadtéri előadásait tekintette át, ebben Vámos kesztyűje címen kapott helyet az 1965-ös előadás kritikáinak áttekintése.

Előtte itt van két fénykép a Film Színház Muzsikából:

Lucifer: Gábor Miklós

Éva: Ruttkai Éva és Ádám: Nagy Attila

Jöjjön Nikolényi István összefoglalója:

Major sikere után az 1965-ös Vámos-rendezést már jóval fagyosabb visszhang kísérte. Hogyne, hiszen a rendező kesztyűt dobott a hagyományoknak. A Népszabadság (aug. 8.) Rényi Péter: Látvány vagy látnivaló? címmel szemére veti Vámos Lászlónak, hogy mutatványok sorával helyettesítette a képzeletet felgyújtó látványokat, a néző nézegetővé vált, a széthúzott ornamentika nem keltett érzelmeket. Legfőbb oka ennek Bakó József hatalmas díszlete, mellyel a rendezés mindenáron be akarta kapcsolni a játékba az egész teret. A lépcsők erőltetett kontrapunktjai és a látnivalók halmozása töri szét a képek egységét. Vannak persze szép jelenetek is, de a szereplők általában a látványosdival hadakoznak, messzire kell hangjukat, gesztusaikat átívelni.

Ruttkai Évája nem a nő, hanem a nőiesség megtestesülése - írja Rényi -, a fiatal Nagy Attila Ádámjának még nincs kialakult "formája", s Gábor Miklós Lucifere is inkább kísérlet, hogy hetyke opponens legyen az Úrral szemben. Az előadás érdeméül csupán az újító igyekezetet jelöli meg.

Mátrai-Betegh Béla a Magyar Nemzetben (1965. aug. 11.) Majoréval szembesíti Vámos rendezését [...] leszögezi: Vámos visszalépett a mutatvány felé [...] A három főalak eltörpült a statisztéria mellett, s Madách líráját is a látványnak rendelték alá.

Szombathelyi Ervin ugyancsak a madáchi szöveget elborító látványban, az eltolódott drámai hangsúlyokban és az elsikkadó lírában látja a hibát (Népszava, aug. 5.), Dersi Tamás pedig Nyílt levelet ír Vámos Lászlóhoz, hasonló kifogásokkal (Esti Hírlap, aug. 3.)

Talán Sándor Iván a legmegértőbb (Film Színház Muzsika, aug. 6.), éppen a látványért dicsér.

Ez utóbbi írást itt a blogban legutóbb részletesen idéztem.

Nikolényi István így fejezte be az 1965-ös Vámos László-rendezést áttekintő írását:

Vámos László konok ember. A bírálatokon okulva, de alapvetően látvány-centrikus elgondolását föl nem adva, sőt azt némileg továbbfejlesztve, megrendezte ugyanezt a "típusú" Tragédiát 1966-ban. A kritikai visszhang kegyesebb volt hozzá, több megoldását dicsérték, koncepcióját is lényegében elfogadták - de őszintén meg kell mondanunk, ezek a kritikák jóval csendesebbek voltak. Nemcsak a Vámos-féle Tragédiáról, a szegedi játékok bemutatóiról általában.

Legközelebb ennek a második változatnak a kritikákból fogok idézni.

Gábor Miklós szabadtéren 3.2

Folytassuk Gábor Miklós első Lucifer-alakításának nyomon követését, melyre Vámos László rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon 1965 nyarán került sor.

Legutóbb a próbákról tudósítottam, most a korabeli sajtóvisszhangok alapján nézzük az előadást.

Hosszú-hosszú évek óta most fordult elő először, hogy Gábor Miklós alakítása nem váltotta ki a kritikusokból azt az osztatlan elismerést, amit addig. De nemcsak az ő alakításával voltak problémáik, hanem úgy tűnik, inkább magával a teljes előadással. 

A leginkább elfogadó és méltató kritika Sándor Iván tollából jelent meg a Film Színház Muzsika  1965. évi 32. számában. Ezt az írást tekintsük ma át.

Előtte itt annak a lapszámnak a borítója:

A kritikus így írt a rendezői koncepcióról:

Filozófiai-költői anyagán túl Vámos drámai erejében, játéklehetőségeiben látja a Tragédia múlhatatlanságát. A látványos előadás az ideálja, mely megvalósítja Madách gigantikus vízióit. De Vámos avatott ismerője és képviselője a modern színházi törekvéseknek. Izgatja a látvány ereje, a formakultúra, ám nem a dráma szellemi anyagának ellenére. Sajátosan szabadtéri színpadra termett koncepciójában a látványos hatások centrumában a gondolkodó ember küzdelmét keresi.

[...]

Képzeljünk el egy soklépcsős, áthidalásokkal teli óriási színpadi teret, mely tengelyébe a szegedi Dómot komponálja. Képzeljünk el többszáz statisztát, nagyvonalú világító és technikai berendezést - és mindezt artisztikusan egységes kompozícióban. Itt az előadás látványossága nem egyszerűen technikából, külsőségekből adódik. A látvány szépsége itt magát az életet, annak madáchi zsúfoltságát fejezi ki. A víziót, amelyet a londoni színben költői sorokban is megfogalmaz: "Zúg az élet tengerárja, / Mindenik hab új világ".

[...]

De az előadás, szellemi igényei mellett mégis inkább a külsőségeket állítja előtérbe. Mégis sok teljes értékű részlete bizonyítja, hogy látványosság és gondolati atmoszféra megférnek egymással egy szabadtéri előadás hatalmas méreteiben is.

A színészi játék elemzése előtt azt ecsetelte, hogy a mű fő alakjait játszókra nem várt még olyan nehéz feladat, mint ebben a rendezésben. Úgy találta, rövid volt a próbaidőszak ahhoz, hogy a színészek és a technika összecsiszolódjanak, s ennek tulajdonítja az alakítások problémáit, amelyeknek erejét, hatását meggyengítette a technikával vívott küzdelem.

A három főszereplő közül elsőként szólt Gábor Miklósról:

Lucifert Gábor Miklós játszotta. Ha van színészünk, aki összetett feladatokra képes, - ő az. Gábor a kitűnő művész mégis némi bizonytalansággal járta végig égi és földi útját. Azt hiszem azért, mert nehéz volt szabadulnia a gondolattól, hogy Lucifer az egész mű mozgatójából az óriási térben a káprázatos látványban okból eszköz lett. A változásokat az ő céltudatosságának kell felidéznie, ám a technika őt magát is végighajszolta a színeken. Játékának részletei igazak és szépek voltak, de a körülmények éppen a luciferi pozíciótól, a teljes irányítás lehetőségétől fosztották meg. Mit tehetett hát? Néhány új és a madáchi szellem mélységét megértető vonással egészítette ki az eddig ismert legjobb Lucifer-alakításokat. Gábor férfias Lucifer volt. Lázas hajthatatlanságában erő érződött, higgadtságában szenvedély. Okos és hódító Lucifer volt, akiben szépség van és szellem szikrázik, akinek azért is nehéz ellentállni, mert egy pillantással az emberiség történetébe tud tekinteni, de vabankra is tud játszani.

Ide másolom az Ádámról és Éváról írtakat is, hogy legalább ily módon teljesebb képünk legyen az előadásról:

Nagy Attila küzdő és rajongó férfi alakját hozta színpadra tehetségesen. Játékában éreztünk ugyan némi monotóniát, a más és más körülmények között színre lépő Ádám különböző arcait nem mindig választotta el friss színekkel. Szerepét azonban töretlen ívvel komponálta meg. Pályáján szép állomás Ádám alakítása.

Ruttkai Éva újrafogalmazta a mű harmadik nagy szerepét: az utolsó másfél évtized Tragédia-előadásainak legnagyobb Évája volt. Új sorokat, gondolatokat fedezett fel számunkra, alakítása csillogó volt, harmónikus, különösen az egyiptomi-, athéni-, prágai- és londoni színekben ragyogott. Nemcsak az Ádámot minduntalan új utakra serkentő nőideált játszotta el. Alakításából a drámaköltő megrendítő és felemelő humanizmusa áradt, a madáchi emberideál fényes alakja bontakozott ki.

Sándor Iván néhány további megjegyzés után így summázta véleményét:

A színház barátai csak köszönhetik az előadást. Arányai nem voltak hibátlanok, de sok elragadó megoldást nyújtott és rokonszenves kísérlet lett új utak kutatására a Tragédia szabadtéri előadásában.

Legközelebb további kritikákkal folytatom - azok már ledorongolóbbak lesznek...

Gábor Miklós szabadtéren 3.1

A Gábor Miklós színpadi pályáján előfordult nyári szabadtéri előadások közül az időrendben most első Lucifere következik. Madách Imre klasszikusa, Az ember tragédiája az 1930-as évek óta Szegedi Szabadtéri Játékok hagyományos műsordarabja volt. 1965 nyarán Vámos László új rendezésében került színre.

Éva Ruttkai Éva, Ádám Nagy Attila volt. A hatalmas szereposztásban Bessenyei Ferenc kapott még jelentős feladatokat mint az Úr hangja a bibliai színekben, Péter apostol a római színben, Agg eretnek a bizánci színben, Rudolf császár Prágában. Lovel Londonban, Michelangelo a falanszterben. 

A hatalmas szereplőgárdában rendkívül érdekes nevekkel lehet találkozni, csak sajnos annyira nehézkes a Színházi adattár rendszere, hogy egyszerűen nem hagyja magát idelinkelni és a keresés sem egyszerű... Kalandvágyók megpróbálhatják, ITT a keresőoldal, de innét már egyedül kell boldogulniuk :)

Hogy Gábor Miklós pályájába beillesszük első Luciferét: előző premierje május elején saját színházában Szerb Antal vígjátéka, az Ex volt; ezen a nyáron forgatta a Játék a múzeumban című filmet; őszi új szerepe pedig Bicska Maxi lesz a Koldusoperában - hát nem egyhangú időszak volt ez az életében...

Ez a kép a Film Színház Muzsika 1965. 27. heti számában jelent meg és a próbák megkezdéséről tudósított:

GM, Vámos László, Nagy Attila, Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc

Három hét múlva már a helyszínről, a hőségtől izzó szegedi Dóm téri próbákról közölt a lap részletesebb riportot:

A premierre 1965. július 31-én került sor, és még kétszer tűzték műsorra az előadást.

Legközelebb a kritikai visszhangból válogatok.