2014. augusztus 30., szombat

Hivatkozás

Többször megtörtént, mindkét blogom esetében, hogy általam írt és kikutatott adatokat, képeket úgy használtak fel újra, hogy nem közölték a forrást - magyarul: ellopták az én szellemi tulajdonomat. Megtörtént ez a Gábor Miklós-blog történetében profi színházi honlappal is, akiknek írtam, hogy legyenek kedvesek hivatkozni a blogomra, mint forrásra, de még csak válaszra sem méltattak...

Hogy is van ez?
Egy blog persze nem doktori disszertáció, de mégiscsak szellemi tulajdona annak, aki írja. Természetesen én magam is többnyire veszem valahonnét az adatokat, képeket, hiszen, ha csak nem verset vagy más szépprózát ír az ember, valahonnét, és ez többnyire sok és különböző forrást jelent, muszáj tájékozódnia, anyagot gyűjtenie.  Ez az anyaggyűjtés az esetek nagy részében sokkal nagyobb munka és sokkal több időt vesz igénybe, mint egy posztnak a megírása. Számtalan esetben egy-egy adat vagy kép kedvéért el is kellett utaznom erre-arra, mert ami érdekelt, azt csak a helyszíneken tudtam kikutatni. Ha Gábor Miklósnál maradunk, akkor az ő nyomában elmentem több napra Székesfehérvárra, Balassagyarmatra, Győrbe, többször szülővárosába, Zalaegerszegre, és természetesen Budapestre, ahol jócskán kutatgattam a Szabó Ervin és a Széchenyi Könyvtárban. És még mindig kell folytatnom látogatásaimat ezekbe a nagy könyvtárakba, bőven van még csak ott átnézhető anyag, amit még könyvtárközi kölcsönzéssel sem lehet megkérni. Természetesen aminek lehetett, annak a kanizsai könyvtárban néztem és nézek utána, de az is sok idő és munka.



Ezek után az ember a begyűjtött anyagokat csoportosítja, értelmezi, átgondolja, és rövidebb-hosszabb írásokat alkot belőlük, amiket nyilvánosságra hoz a blogjában. És akkor időnként azt tapasztalja, hogy kutatásának, munkájának eredményét simán ellopják.

Tévedés ne essék, annak én nagyon örülök, ha olvassák a blogjaimat, különösen, ha szakmai szervezet vagy honlap teszi ezt. Voltaképpen az is rang, ha az embertől így ellopnak valamit, de az a fair, ha ők is közlik, hogy ezt az adatot, leírást vagy képet hol találták, azaz a blogom linkjét vagy nevét.

GM: Tollal c. könyvéből Féner Tamás fotója
Ezt a gyakorlatot szinte most tapasztaltam először egy blogger-kollégától. "Ritkán látható történelem" címmel rengeteg érdekes dologgal foglalkozik a legkülönfélébb területekről. Pár nappal ezelőtt feltett posztja Gábor Miklós Hamlet-alakításáról szól. Nem túl mélyen, csak az esemény szintjén, de ezt nem elmarasztalásképpen mondom, hiszen az ő blogjának más a célja - inkább örülök, hogy bevette ezt is nagyon érdekes témái közé. De a lényeg, amiért ezt az egész szösszenetet megírtam, az, hogy posztja végén ott vannak az általa felhasznált források linkjei, így az én blogomé is. Annak külön is nagyon örülök, hogy odalinkelte a YouTube-on található Hamlet-videót és buzdítja a látogatóját, hogy a téma kapcsán olvassa el Gábor Miklós: Tollal című könyvét.

Így kell ezt csinálni!!

Bár a szövegbe belinkeltem blogja főoldalát és a Hamlet-posztot is, itt is megteszem újra:

http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/

http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/08/24/hamlet_gabor_miklos


1 megjegyzés:

  1. a dicséret a vendégposzt szerzőjét Ddavid-ot illeti.
    üdv: Jtom
    ritkanlathatotortenelem.blog.hu

    VálaszTörlés